Költők szerint

Kustra Ferenc József (2286)

Gránicz Éva (33)

Sárai Szabó Judit (5)

Kondorosi K. András (0)

Horváth Zsófia (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (306)

Kedvesemnek (63)

Hiányzol (65)

Elmúlt szerelem (52)

Szakítás (30)

További témák »

A nap verse

A tavaszról, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.

Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!

Kora előtt járt,
Zseniális alkotó.
Sípok mestere!
Kegyeiért versengtek,
Magasságos egyének.

Istenadta szép
Bach orgona-játéka.
Mennyei zene!
Gyógyít emberi lelket,
Elűz sötét felleget.

Isten házában,
Égieknek szánt szózat.
Dicső alázat !
Angyaloknak tetsző mű,
Sokaknak egyértelmű.

Mórahalom, 2024. május 10.

Akácillatú
Csend-lepel a tájon...
Bódító az est.

Nap sugarában
Olvadt felhők lilulnak,
Bódít az alkony.

Bíbor nyugalom
Lélek tükrébe kacsint,
Bódult békét hint.
*
Szunnyad a remény...
Egy szebb holnapot ígér!
Bódítós álom?

Bódító alkony...
Bódult békét hint széjjel?
Csak álom bódít!

Bódult béke vágy...
Lila álom széjjel száll.
Olvadt remény hűl!
*
Az est itt békés,
A béke sötétedik.
Hűvös mindkettő!

(Békés is...egyben súlyosan puskaporos, vér áztatta, hamis a jelen világhelyzet...nép lelkében a békevágy hiába sikít...profitnak eszköz nem számít! Bódítás, lódítás folyik naponta.)
Mórahalom, 2024. május 11.

Uszály úszik,
Súlya húzza.
Lassan halad
Vizes útja.

Vizes az út
ÁR emeli,
Uszályosnak
Kedvét szegi.

Kedvét szegi
Az ár vize,
Jól jönne tán
Egy sztráda ide.

Vizes sztráda
Kikövezett,
Hát ez az út
Hová vezet?

Lépcső vezet
Már felfelé,
Sima folyás
Lett a múltté!

A múltté lett
Öreg meder,
Útját állja
A gátrendszer.

A gátrendszer
Már szokványos,
Víz-liftezik
Az uszályos.

Az uszályost
Mútja húzza,
Fáj a szíve,
Emlék zúzza.

A bősi vízlépcső-rendszer egy egész régió életét változtatta meg (a természet,és minden élőlényével együtt). Hogy mennyire jó vagy rossz...vitatható, de nem természetes!

Dunatőkés, 2024. április 26.

Ködös, párás hajnalon, várom virradatot,
Éjszaka, álmomban… már nem, nyilatkozatot.
De útmutatást várok a jövőre nézve,
Hogy ne nézzek bele… a jövőbe, félve.

Véres alkonyon, tudom jó nagy szél várható,
Aztán ha szellő fújna csak… az is ámító.
Nem hiszek már az ilyen csacska, kis mesékben,
Életem másként alakult, nem mint… mesékben.

Járom a göröngyös, sáros, lejtős utamat,
Én hiába hívom álmaimban, Uramat.
Megyek, rugdosom a göröngyöt, fáj a lábom,
Nekem miért adtál ennyi göröngyöt… fájlom.

Keskeny úton sarat kikerülni nem lehet,
Sok kérdésemre, bizony van nem szűrt felelet.
Utam, mint folyó, megvan, de kimosott, elfolyt,
Ez egy valós tudat, felismertem, már nem fojt.

Véremet mostam, kövek között elmosta víz,
Folyó elmossa azt, miben ember igen hisz.
Sokszor rosszul, rosszul döntöttem, biz’ ez lehet,
Folyó elfolyt, visszacsinálni, mit sem lehet.

Vecsés, 2006. január 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Az én nagypapám negyvenegy éve a szívemben él,
Még csak akarnom kell, térdére vesz és jókat mesél…
Az öreg, kemény Jenei, nagyszerű nagypapa volt,
És fiatalon, mint huszár, Galíciában harcolt.

Örültem, ha láthattam, puszit nyomtam orcájára,
Még jól emlékszem a nagy, fehér huszárbajuszára.
Oly’ nagy ember volt, boldogság volt közelében lenni,
Kisfiúként jó volt vele lenni, a szavát inni…

Még most is örülök, hogy az unokája lehetek,
Látom őt, hallom hangját… tanácsot nem kérhetek.
Szerettük egymást… elment végleg, már tanácsot nem ad.
Itt állok egyedül… velem szemben rosszakaró had…

Vecsés, 2003. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Új szemszögből az Ukrajnai háború… TV mindent mutat… készül az atomháború?

(leoninus csokor)
Hallom, hogy nagyobb körben haldoklik a csend, közben még szipog, így esend.
Épphogy elég messze vagyunk a háborútól, az háborús országtól…
A sok lövedék már olybá' fölaprította a békét, a mindenkit… azt a kiskését…
A háború bűnei is sebzik életeket, fekete kosok nem értik ezeket!

(senrjú csokor, félhaiku-lánc mintára)
Fekete kosok
Tele vagytok nagy sebbel…
Nincs feloldozás.

Fekete kosok
Nincs oly’, feloldozástok…
Lelketekben sem.

Ha nincsen felhő, a Hold ezüst fénnyel operál, de ezzel halált is citál.
Fekete kosoknak mindegy, van-e felhő vagy holdfény… ezek mind kemény legény…!
Tudják, ők megmondják dollár milliárdokért, de vajon mit tesznek az életekért.
Semmit! Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy egy hétre, be kellene öket sorozni…
Nem lehetne senkivel kapcsolatot... aki nem éli túl, az kap zipzáras zsákot!
Bizony népek lelkének jót tenne, főleg, ha többé nem kell, zsákos halottnak lenni…

Fekete kosok
Csend agonizál… Lövés!
Ez idegőrlő.

Fekete kosok
Fronton, felmentés… halál.
Halottnak mindegy.

Járókelők csak nézik, hogy egyet megint visznek, de ha nem hozzák vissza a dzsinnek?
Az EU- ban vészes-terjedő háborús pszichózis, lehet a kosok közt narkós is?
Ezen nagyokosok... látszik, világháborút akarnak, fokozását a harcoknak!
Az általam gyűlölt háború, atomos lesz, hetven perc... összes ember halála lesz!
Fekete kosok mondják, ők túlélők… föld alatt. Nem tudnak kijönni! Nem túlélők…

Fekete kosok
Lövészárokban: tudat?
Hallod az átkod?

Fekete kosok
Bele döglötök pénzbe…
Ez biz’ jár nektek!

Sok marha fekete kos! Ha minden fertőzött a földön, hogyan is jössz ki pincédből?
Én most felvilágosítalak, hogy éhen haltok, mielőtt kijönnétek pincéből.
Akarjátok vagy sem, ti is átmentek… de többé nem szabadultok nagy semmiségből.

Kínai versszak- „Vágyódás délre”: 27 szótag, 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet= xaxaa (x = szabad)
Halnak a
Rablott katonák.
Halál nem fent kaszával…
Irt titeket katonák.
Nincs már… katonánk!

(Senrjú trió, félhaiku lánc mintára.)
Gyűlölöm halált!
Az étkes-éhes halált!
Fiainknak vég!

Gyűlölt háború!
Fiú halál… sorozza!
Fiúknak végük…

Gyűlöllek, kosok!
Fiú meghal! Gazdagok!
Fiút pénz öli!

Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

A pokol délceg,
Csak áll a kínpad mellett!
Engem fektet rá.
*
Csak lebegek a lét felett
És körülvesz a nagy ármány.
Élem idegen életem,
Nem is véd esőtől párkány.
*
Kemény göröngyök,
Majd kívülről kopognak…
Hamuvá leszek…

Vecsés, 2005. április 28. – Kustra Ferenc József- Versben és senrjúban.

Ma dal van a szívemben,
spontán és megmagyarázhatatlan,
mintha egy ajtó kitárult volna,
és valami elveszett visszatért volna.

Mint a tisztára mosott világ
zivatar és szellő által,
melyben a természet újjászületett
és valami csoda visszaérkezett.

Kóstoló egy eljövendő világból
mely már nem csak álom,
hanem az aranykor ígérete,
a jövő legjobb fejezete.

Talán lesznek ötletek
a szépségről és a harmóniáról
oly sokszínűség mely nem vitás
hanem kétségtelen kreativitás.

Egy világ, amelyben kapcsolatok
megértésen alapulnak,
egy hely, ahol a jó akarat
könnyed kedvel velünk marad.

Tenger-szült Uránusz lemetszett szerve által,
drága gyöngy egy hatalmas kagylóban,
Botticelli lágész alkotása,
a gyengéd kép, amely m már halhatatlan.

Arca makulátlanul sugároz,
Bőre elefántcsontként ragyog,
a haja egy mézes-arany zuhatag:
- Szerelem és szépség istennője vagyok!

Két zefír fújja a part felé
Flóra virágos köpennyel fogadja,
a nagy kagyló gyengéden partot ér,
csónak melynek szirom az alakja.

A tenger békés, az istennő nyugodt.
Az örök nőiesség megszületett.
képes lesz-e Mars uralmát csitítani,
mely örökös harcba keveredett?

Itt állok előttetek,
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.

Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,

apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.

Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?

Tizenhárom éves voltam,
a férfi korom ébredése.
Még nagyon jól emlékszem
a kamaszos félszegségre.

Ő még fiatalabb volt nálam,
egy törékeny tizenegy éves.
Korai emlékezetembe
e szerelem még ma is édes.

Testvére volt a kísérője
egy mozinűsor folyamatán.
Habár csak a kezét fogtam,
ő volt a legelső babám.

Remegő kezek, rozoga térdek.
Vajon van-e ebben bármi érdek?

Először a fatányér,
mely nem oly könnyen törik.
Aztán az adagolt arzén,
mellyel lassan ölik.

Zöld a mező, kék az ég,
De napfény nélkül nem elég.

Sűl a zsemlye, sűt a pék.
Sánta Sanyinak kéne szék.

Esik az eső, sűt a nap,
ki nem nősűl, legyen pap.

Barna az ág, kék a madár,
de sajnos színvak az Aladár.

Ha a butaságot
hazafiságnak tekintik,
nem biztonságos
intelligensnek lenni.
A jól hangzó,
de üres frázisokat
miért is kell bevenni?
A józan gondolkodás
miért is oly ritka?
A bölcsek főként
hallgatnak, talán ez a titka.

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni,
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.

Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.

Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.

Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.

Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.

Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.

Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.

Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
Láttam már, amikor összekócolta a hajat.

Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.

Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.

A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.

Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.

Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?

Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.

No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…

Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Nyári történések

Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
*
Nézem, méh
Épp’ virágport gyűjt.
Enni kell.
*
Ezernyi
Virágillattal…
Tavasz lesz.
*
Méhkasban
Készül lépes méz.
Orgia.
*
Mennyei
Áldás az eső.
Mezítláb.
*
Tócsa. Sár.
Taposni oly’ jó.
Kampósszög.
*
Virágok
Helyén a termés.
Cseresznye.
*
Lengedez
Szélben a kalász.
Aratás.
*
Napszúrás
Öleli kalászt.
Jégeső.
*
Orgona.
Virág nyílik már.
Színesség.
*
Öltöznek
A fák, zöld színbe.
Levelek.
*
Orgona…
Fák ünneplőben.
Rügybontás.

Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3. Tilos a rím és a sorvégi szóelválasztások!

Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.

Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…

Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.

Ahogy a virradat fölém hasalt és beborított,
Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott.
A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott…
*
Fénytől lett hajnal,
Csend lett a reggel ura.
Új nap és remény.
*
Világosodik,
És a Hold eltűnőben.
Ásító reggel.
*
Mindenki felkel,
Test után lélek ébred.
Látszik, jó nap lesz…
*
Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta,
Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta…

Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet,
És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet,
Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet.

Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot,
Hajnali szellő sodor, finom virágillatot.
Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget?
Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget…

Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek!
Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek?
*
Hajjaj,
Motoszkál a hajnal…
Ébredezik a fagyal…
Kenyerem kenem vajjal…
*
Madarak csicseregve keltenek,
Ennyi volt a hajnali, vak csendnek…
Levelek sustorogva felelnek.
*
Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM!
Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM!
Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek,
Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek…

Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán,
Gyenge szélben hintázik egy kis madár,
Nézek és látom, végtelen a határ…
*
Holdsugár adhat
Életnek reménységet?
Napkelte jöhet...

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.

Mondja a nóta: pálinka légy az enyém…
Helyes, igyunk. Egy kupicával az enyém!

Jó ez, ha nehéz az a gyomor, vagy mulatsz,
De hálás dolog, ha józanságot mutatsz.

Éhomra nem igyál többet, mint kupicát,
Így még éld egy kicsit, józanok fázisát.

Zsírosat ettél? Nyomjál le féldecit,
Ez még nem sok, véredben még nem telít.

Ha a társaságban nyakló nélkül iszod,
Rád irányuló szitokcsapot kinyitod.

Minek annyit inni, hogy berúgjál?
Ne hagyd, ha valaki még rátukmál…

Mulatni kell, de szépen, emberhez méltón,
Ettől még ihatsz pálinkát, azt imádón.

Gyógyszernek is jó, idd a felest, mint gyógyírt,
De tartsd magad, ne legyen éjszakád átsírt…

Vecsés, 2012. június 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Mindenki „egyedül” van a Földön,
De mindenki kap a Nap sugarából.
Szónak ne legyen sírkertje az örömön,
De mindenki kapjon hóra vert napsugárból.
*
Föld, mindenkié!
Napsugár vetüljön szét.
Óvás, közösen.

Vecsés, 2014. április 9. – Kustra Ferenc József

(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…

Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!

Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)