Debreceni Zoltán - Néha gondolj rám....

Este gondolj rám mikor lenyugszik a nap.
Mikor messzire szállnak fejünkb?l a gondolatok.
Rád gondolok én is a néma üres szobába.
Képzeletben megcsókollak a néma félhomályba.
Majd elfelejtelek mert téged nem szabad szeretni.
Lopás csókollak meg mikor nem látja senki...

Debreceni Zoltán - Nem tudlak elfelejteni Csajé...

A vadvirágos réten valamikor elkeseredetten ültem.
Könnyezett a szemem a magas eget néztem.
Téged arra fújt a szél rám néztél merészen.
Rám mosolygott a szád nekem ennyi elég volt egészen.
Megcsókoltuk egymást hosszan a két szemedbe néztem.
A szivemben a szerelmet mint rózsa az illatát azóta is ?rzöm..

Kedves elmeld fel a fejed úgy nézél a szemembe.
Szeretni és érezni akarlak egész életembe.
Fogni a kezedet csókolni a szádat.
Boldogan nézni veled ezt a pimasz világot.

Karjaidban, mint méz, olvadok,
Egyedül lassan telnek nappalok.
Dübörgő szívednek zaja
Velem marad
El nem feledem soha
S nekem nem kell más csoda.
Egyetlen percre is, légy velem,
Mert csak Te hívsz így: Kedvesem.

Te jelented

Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?
S mi tartja még bennem a világot?
Honnan az erő, mi felkelni sarkall?
S mi késztet túlélni egy újabb nappal?

Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?
Mért kéne mindig, még tovább mennem?
Sokszor a választ én magam sem tudom,
Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!

Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,
Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?
Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,
És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!

Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!
Tarthatnám kezedet többször a kezembe!
Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,
Remélni, szeretni, vágyni valami után.

Szeretnélek magam mellett tudni Téged!
Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.
Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,
És mint határnak a pacsirta madár?

Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,
Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.
Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,
Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?

Te jelented nekem a napot az éjben,
Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,
Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,
Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?

Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,
Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.
Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?
Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.