Versek » Család versek
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Édesapám felneveltél engem,
Drága gyermekedet félt? szeretettel.
Óvtál minden bajtól, fogtad két kezemet,
Most eljött az id?, hogy én fogjam a Tied.

Most én ápollak Téged sok sok szeretettel,
Szívemet beleadom, hogy szeretetem érezd.
Gondoskodom Rólad a Te félt? lányod,
Úgy fogom remeg? kezedet, mint egy álom.

Félek, hogy Téged is elveszítelek,
Mindent megteszek érted, amit csak lehet.
Szeretlek nagyon tiszta szívvel,
Örökkön örökké amíg csak élek.

Í
2021.05.19.
Beküldő: Zsellérné Perczel Hajnalka
Olvasták: 62
Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
Anyaság? Közreműködésemmel legott kezdődik,
A nő akarja, és mint egy férfi; közreműködik...
Anyaság? Közreműködésemmel legott kezdődik.

(Bokorrímes)
Be is nézek a vak tükörbe; hat órája apa vagyok?
Ha ez jól sikerül, a következőhöz is kedvet kapok!
Ha nőm újra invitál, (Mert sok a segély...) el nem sunnyogok.

(3 soros-zárttükrös)
Családban én leszek a családfő, az apa,
A nőm majd szüli a gyereket, mint egy anya…
Családban én leszek a családfő, az apa.

(Halmazrímes)
Ha család nem lesz, ráadásul bevág egy szeretetlenség?!
Rajtam ne múljon, én nem hagyom, nem pusztul ki emberiség…
A mi családunk, biz’ akarja, ez maga a lét-fényesség!
Sőt, ez maga a lét-feltámadás, ez Krisztusi békesség!

Vecsés, 2019. augusztus 7. - Kustra Ferenc József - Családban a feltámadás… Íródott: Alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 31
Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.

Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…

Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.

De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!

Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.

(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.

(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…

Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 83
Debreceni Zoltán - Azt sem tudom kivagyok


Nem szült engem anyám palatetős házba.
Egy rozzant vityillóba jöttem erre a villágra.
Cigányként nőtem fel mint a legszegényebb árva.
Az isten vigyázott rám sokszor fel vett a vállára.

Pedig a biolgiai szülőm magyar volt
a faluban Ő volt a leggazdagabb ember.
Iskolába öt kilóméterre jártam télen szembe széllel.

Orvos volt a nagybátyám tanár a gyermeke.
Én meg szenvedtem éhen a mezőn az erdőbe.
Tanyán nőtem fel az iskolához távol.
A hideg széltől az arcom mint a tűz úgy lángolt.

Megáldott a sors mamámért engemet.
Helyes és szép lettem mindenki szeretett.
Apám pásztor volt egy kulák embernek a fattya.
Áldja meg az Isten őtet a sírjába.
Nehéz cseléd sorsba nevelkedett a szerencsétlen pára.
Pedig értelmiségi ember volt minden ivadéka.

Az nem mondhatom, hogy apámat eldobták..
Hiszen a halál torkából egyszer kiszakították..
Az apja szerette fiának szólitotta,
mosolygot rá amikor meglátta.
Hogy a fia a faluba biztosan minden ember tudta.
Mert annyira hasonlitott apám az apjára.
De nevét a kulák neki soha sem adta
az is lehet szegény apám sem akarta
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 242
Ereidnek legmélyebb bugyaraiba
ott van a múlt!

Kocsikerekeidnek ritmusos zajába
lovadnak nyerítésébe önmagad vagy!
Patkók, csengők, amit erős kezed készített,
másoknak hoztak szerencsét.


Az öreg fa élő testéből vájt teknőbe,
más rakta kenyerét.
Te nyeltél, majd elmentél,
megtört arcodon szeretted volna érezni a fényt.


Megtapostad a könnyeiddel áztatott földet,
s új formákat készítettek kezeid.
Az ablakon kilopott illat volt fizetséged,
nincs már vályog, menned kell.
Hívtak, te mentél, hegedűd húrjain,
a vonó végig siratta az éjszakát.
Azt hitted nagy voltál az asztalra tett székre ülve,
egy tábla szalonnával siettél gyermekeidhez


Sírd ki magad cigányember,
majd nézz gyermeked szemébe,
mert ott van a jövő.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 151