Mama segíts! Én úgy szeretnék
rajzolni olyan szépeket,
amilyet te, de nem tudok még.
Mutasd meg nekem, hogy lehet.

Rajzoljunk együtt szép nagy házat,
amelyben elfér sok gyerek,
s terített asztalt sok- sok székkel,
hogy minden odaférjenek.

Rajzoljunk fénylő napsugárt is,
amelytől jobb kedvük lehet,
s égboltot, amely olyan szép kék,
amilyen most az én szemem.

Tudod, mama: ha megtanítasz,
oly szépet rajzolok neked,
hogy majd amikor megcsodálod
könnybe lábad a két szemed.

Belerajzolom csöpp kis szívem,
ami úgy dobog, s úgy szeret!
Hiszen én vagyok minden kincsed
Mama! Én tudom, hogy szeretsz!

Ó kicsim! Nekem te vagy minden
kincsem mióta létezel!
Jól tudod. És ez mindig így lesz,
amíg csak köztetek leszek!

Ha nem volna gyermekem, milyen más lenne,
lehetett volna könnyebb életem,
de oly üres lenne, nélkülük minden,
s nem tudnám, mi az
igaz szeretet.

Nem tudnám mi az, őrizni, védni,
s aggódni azért, hogy röpke életem
ne szálljon úgy el, hogy ne lássam őket
boldognak, mikor végleg elmegyek.

Nem tudnám milyen boldogság néha,
mikor szerető karjuk átölel,
s nem láthatnám a kisunokáim
mosolyát,
melytől szívem megremeg.

Annyi szép vár ránk ezen a földön,
kinek több jut és kinek kevesebb,
de a legszentebb emberi érzés hozzájuk fűz, és általuk jön el.

Rossz idők járnak. Gonosz az élet,
de addig, ameddig itt vannak nekem,
nincs nálam boldogabb ezen a földön,
akkor sem, ha már nincsenek velem.

Elég egy hang, és az sem baj nékem,
ha néha - néha a telefon recseg,
csak érezzem azt a hangjukat hallva,
hogy boldogok, s szívem öröm tölti el.

Mit ér a sok pénz? S halomnyi kincs, hisz nem viszi magával oda senkisem,
ahol hideg föld, s mély álom vár ránk,
hisz ott mindenki egyformán pihen.

Csak az akáclomb suttog még néha, s talán a tücsök itt - ott ciripel,
de odalent, abban az árnyék világban
nem hallunk hangot, s nincsen felelet.

Néha egyetlen perc csak az élet,
és ha megcsap a hideg tél szele,
boldogan megyek, s ha van ott még élet,
ott is ugyanily forrón szeretek.

Apám szeme mosolygott ránk mikor haza jött este.
A kérges két kezét anyám síva sokszor a kezébe vette.
Csizmáját lehúzta a kapcáját kimosta.
Szerény vacsoráját mosolyogva elébe rakta.

Apám lassan falatozott közben a szemünkbe nézett.
Azt csak a jó Isten tudja, hogy a szívébe mit érzett.
Kérdezte ki éhes, sok ez a vacsora nékem?!.. .
Gyertek üljetek mellém és egyetek vélem.

Tiéd vagyok, neked szült anyám,
csókoljál mindig és vigyázzál reám.
Vigasztalj töröld le arcomról a könnyemet.
Szeress mert nélküled örökre elveszek.

Debreceni Zoltán - Pótolhatatlan vagy...

Kedvesem te vagy nekem a táplálék a barát, szerető, feleség az életet.
Te nem utat állítasz elébem hanem célokat,
nem bilincselsz a földhöz melletted szabad vagyok és boldog
érzem, hogy élek.
Te vagy az aki sír ha bánat gyötri a szívem.
Neked nem kell szólnom mert a bánatom a te szived érzi
Olyan jó, hogy nekem adott Téged az Isten,
TE pótolhatatlan vagy drága kicsi kincsem.