Egyszer volt...meg egyszer
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában

Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált

Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak

Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott

Egy kislány unoka
Maga az angyalka

Parányi léptek
A padló mű deszkáján
Fürgén érlelődnek
S pár kezdetleges szótag közt
Szikrázik a huncutul nevető értelem
Fáradhatatlanul ugrál a móka
Inog-billeg az aprócska
Mikor hammol ülve mosoly-szája
Palintázva lóg a lába
Angyal arcán örömóda
Zengve sikolt reggel óta

Egy huncut kis kacaj
Az öröm küszöbén
Túl
Visszhangozva lebeg
Ki látja
Parányi jellemed
Abban
A szeretet forrása
Megered

Egy mosolyodért cserébe
Fénylik a nap
Még
Hűvös zord felhők alatt
Is
A szempár ragyogás
Tükre mélyén
Érik a gyümölcs
Csodálatos manna
Növekedj közöttünk
Kivételes
Nagyra

A nagyszülők álma
Mikor betoppan az unoka
A szempár ragyogása
Mint világítótorony
A háborgó tengerparton
Vagy telihold varázsa
Egy behavazott hegycsúcson
Szikra melyből izzó láng lobban
S a fagyos szív szelídebben dobban
Örömmosoly mely ragályos
Hogy ne legyen az öreg magányos

Csillagom vagy nekem. Csöppnyi ékességem,
felcsillanó mosoly gyermekem szemében.
Tiszta, csengő hangod angyal kacagása,
s minden érintésed mosolyom varázsa.
Csillagom vagy nekem. Minden üdvösségem
megtalálom benned, s minden ölelésben
ott ragyog szemednek kékítő varázsa,
mint reggeli napfény első ragyogása.
Te vagy a mindenem. S bármily messze élek,
tehozzád száll álmom éji sötétségben.
Te vagy a legdrágább kincse a világnak,
mikor veled vagyok, elkerül a bánat.
Hiába sodort el messzire a végzet,
éppen úgy szeretlek, és ugyan úgy érzek
minden álmomban, és minden ébredésben
úgy csillan fel nekem arcod fehérsége,
mint a legfényesebb csillag ragyogása,
melyet nem tompít el az idő múlása.
Csillagom vagy nekem, és egyszer remélem,
meghallgatja Isten egyetlen kérésem.
Közelebb visz hozzád, s karjaimba zárlak,
mint a legdrágábbik kincsét a világnak.

A gesztenyefa fehér gyertyáiról
Elődeim sírja jut eszembe
S ahogy anyám kezét
Fogtam kezembe
Vasárnap gyerekként templomba igyekezve.
Apám is jött
Mögöttünk ballagott
S ahogy csacsogtunk
Minket hallgatott.

Most ott nyugosznak egymás mellett
A sír csak hallgat
Nincs felelet.
Csendben hajtok felettük fejet
Szívemben most az űr
Tölti ki a helyet
Nincs felelet, csak a csend van
Régen voltunk a templomban

Mint a madár, messze szálltak
Vissza Ide nem találnak
Fehér virág mint a gyertya
Nekik nyílik egy pillanatra
Csak a csend van, nincs felelet
Magamban Velük beszélgetek
A szívemben jelen vannak
Talán olykor meg is hallnak.