Téli hónapba
Ébred a reggel
A nap is velem együtt
Új portán kel fel
A nyárfák alatt
Biztos
Megnyugszik a lelkem
Itt van az ideje
Új útra lépnem.

Ma van az ideje
Új időknek jönni
A régi felett most kell
Azt a pálcát törni
Talpalattnyi földön
Nyárfák tövében
Itt lesz az otthonom
A megmaradt időben.

Kárpátok aranyló lábánál
A nap lemenőben
Érces harangszó rezdül
A páradús levegőben
Aztán...
Szétcsorgott szürke csöndbe
Olvadnak a fények
Duruzsolva mormolgatnak
Imát a bölcs vének.
Pillanatra...
Rezdületlen levelek közt
Még átsiklik a fény
Megfesti az eget
A kárpátok tövén
Halkan...
Szuszog a föld lassan
Nyirkos lehelletét ontja
Az elnyúló árnyék meglapul
Az est halkuló varázsát oltja
A sötétben...
Még a szél is ásít
Elcsendesül mára
Letelepszik ott távol
A kárpátok csúcsára.
Az éj közeleg ciripelve
Lábnyoma a fűben
Sorra gyúlnak a csillagok
Fenn távol az űrben
Kárpátok lábánál
Már álmodik a hajnal fénye
Reménybe kapaszkodott
A bizakodók esélye
Majd a holnap...
Küszöbén a reggel
Ismét felkel
....s a kárpátok csúcsa
Olyan lesz mint egyszer!

megtanulta a kötést és az oldást
sorok közé búbánatot szőni
csomózni titkokat makraméra
s horgolni reményt ahol nincs

ma már csak foszló emlékeket foltoz
össze-vissza öltve gondolatait
de megsimogat remegő kezével
és szívemet szívével hímezi ki

Fordította Kovács Iván

Ismered-e a tájat hol citromfák virágoznak,
És sötét lombok közt narancsok illatoznak?
Hol a kék ég alatt fúj egy enyhe szél,
És halkan a mirtusz, magasra nő babér?
Jól ismered? Ott!
Ott veled, galambom,
Osszuk meg kalandom.

Ismered-e a házat melynek tetőjét oszlopok tartják fel?
Ragyog a terme s minden szoba csillog gyönyöreivel,
Hol márvány szobrok szomorúan rám merednek:
Szegény kis gyermekem, veled mit is tettek?
Jól ismered? Ott!
Ott, veled, kedves gyámom,
A választ megtalálom.

Ismered-e a felhős és meredek hegységet
Hol ködben az öszvér is majdnem eltéved?
Barlang mélyén sárkány neveli utódját,
A zuhanó vízesés mossa merev sziklát.
Jól ismered? Ott!
Utunk arra vezet!
Atyám, ott találjuk az igaz feleletet.

Napsütéses égbolt, örökzöld fenyvesek
Erdély földjén járunk, hol végtelen a szeretet
Mély forrás, ami oltja lelkünk gyötrő szomját
Lágyan hangolja szíved minden egyes húrját
Hargitai fecskemadár dalol sok szép szólamot
Az élet rögös múltjáról ezeréves dallamot
Rókák, medvék, őzek sűrű mélybe vágynak
A folyó csendes partján horgászok tanyáznak
Hegyek, völgyek, dombok, természeti kincsek
Megfáradt turul sebzett szárnya vérben
Népek harcán zajló viharos tengeren
Vasszékely áll és mutatja a jellemet.