Versek » Aggódás versek
« Első oldal
1
...
of
13
Idő    Értékelés
Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség, szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!

A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.

Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!

(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*

Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?

A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?

Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?

(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.

Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?

Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!

Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 15
Debreceni Zoltán - Nehéz öregnek és betegnek lenni...

Először magadba higgy utána másokba.
Mert nem segít senki ha szenvedsz az ágyadba.
Elnézik, hogy a kakidba nyulkálsz,
Segítés helyett az Istentől kérnek neked megnyugvást.
Mivel az Istennek is rengetek a dolga.
Így hetekig fekszel a saját kakidba.

Majd elvisznek a szeretet házba.
Ahol a szeretet jó mélyre van ásva.
Enni keveset adnak, hogy ne kelljen kakilnod.
Vizet is, hogy ne kelljen pisilned.
A bánat bele fog a szívedbe teljesen fészkelni.
Érezni fogod milyen nehéz öregnek és betegnek lenni.

Hiába zokogsz nem figyel rád senki.
Pedig annyira szeretnél egy kicsit boldog lenni.
Értéktelennek fognak ott tégedet tartani.
Mindenki belenyugszik, hogy neked megkell halni.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 86
Csak nézlek ős tölgy matuzsálem
Már ötszáz esztendeje, hogy magasodsz.
Első ez, hogy felkereslek, ha hazajöttem.
Luther átkozása óta itt kapaszkodsz.

Emlékszel tölgy, mi volt a te vágyad,
Mikor csemeteként álmodoztál,
S még zsenge volt az ifjú ágad?
Elérni a fellegeket a holdvilágnál.

Most már óvón veted árnyékodat
Magvad szórta zsenge fákra.
S, ha rád borul a nyáralkonyat,
Látod ahogy szellőt hívnak nászra.

Orákulum voltál ősi Dodomában,
Lombjaid sóhaja mutatta a jövőt.
Most koronád tükre látszik a Dunában,
S a jövő nemzedékre vonsz áldó tetőt.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 120
Ülők folyópart kövén,
Szemlélem, túlont… mesés egy harc!
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Útban erre elkapott
Valami, én hosszan aléltam.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Felállok, többet látok,
Itt vagyok az éles kardommal.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Irigykedek, társak ott,
Én lekéstem… csónak is mind túl.
Kardom rántsam ki?
*
Csatazaj ide hallik,
Mély víz partján, le-föl járkálok.
Kardom cipelem.
*
Gyönyörű a harci zaj
Élvezem paták dobogását.
Kardom is menne.
*
Esteledik, zaj csitul,
Én megint ülök. Fönt bíbor ég.
Kardom nyugtalan!
*
Csatának lassan vége,
Kis felhők mind bíborszínűek.
Kardom figyelmez!
*
Mögöttem bokor reccsen,
Felugrok, perdülők… egy… ellen!
Kardom kirántom.
*
Azzal a mozdulattal
Szívét átszúrom, hogy át is ment…
Kardpengém véres.
*
Keskeny a folyómeder
Társaim már ott állnak, néznek.
Kardom-letörlőm!
*
Társak szemében látom
Elismerést… én is harcoltam.
Kardom tokjában.

Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc – a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 61
Harcokban veszteség mindenkit érni fog,
Fájdalmas akkor, amikor ezt felfogod.
De ha küzdened kell, tedd oda magadat,
Ne hagyjad, hogy legyőzzön bármely pillanat.

A harcban győzhetsz, ha nem ismersz félelmet, kegyelmet,
De, hogy Te győzzél, bizony ismerned kell az életet.
Ne is gondolj arra, hogy a vesztés is lehetőség,
Neked csak a siker, ami egy adott eshetőség.

Ha jó harcos vagy, akkor szíved ettől hevesen dobog,
Küzdj, ne kímélj semmit, ha elkerülhetetlen a dolog.
Harc és csata, sok-sok van csak jönnek, mennek,
Kik ezt teszik, azok bizony mind emberek.

Vecsés, 2012. február 1. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 72