Egyedül bolyongok a hüvös éjszakába.
Búsan sóhajtozik az én szívem tája.
Mosolygok, pedig sírni volna kedvem.
Istenem csak te tudod, mennyit kell szenvednem.

Ismeretlen gyere csókold meg a számat.
Bejárom veled utána a puszta rónaságot.
Nem alusszuk el a rövid életünket.
Átöleljük egymást a puszta közepébe.

Megfogom a kezed nem engedem el soha.
Ha nekem adod a szíved te szerelmes ostoba.
A kezedbe adom a bánatos szívemet.
Nem csak a szívemet az egész életemet.

Taníts meg szeretni, hűségesnek lenni.
Hogy ne tudjak rajtad kívül senkit sem szeretni.
Te legyél nekem örökké mindenem. ezen a világon.
Mert csak téged akarlak öletni gyönyörű virágom.

Debreceni Zoltán - Messzire elfujta az örömet a szél....

A boldogságot, örömet elfújta messzire a szél.
S mint egy kiszáradó patak a medrében,
a vénámba olyan akadozva folydogál a vér.

Halkan nesztelenül nézek a messze távolba.
Bambán tekint a két szemem,
mintha semmi szép jövőt nem látna.

Ébredj fel haldokló szívem,
ne álmodozz tovább.
A természet is megújulva felébred,
minden hideg tél után.

A fehér hó is fekete sárrá olvad először.
Majd utána lesz termékeny tőle a világ.
Lassacskán bújik ki majd nedvéből az ibolya,
a gyönyörű fehér gyöngyvirág.

Lecsorgó könnyeimet
felszárítja arcomról a ragyogó nap.
A sötét árnyak messze tűnnek róla,
talán egyszer már a gondok is szertefoszlanak.

Türelmetlenül battyog a kísérő szellemem,
Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem...

Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény,
Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény.
A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd!
Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd!

Emeld az arcot,
Közönyöd, magadról le!
Béke, szeretet.
*

Vágy benne örök,
Már kívánom a jövőt!
Gátmentes létet.
*

Félsz a jövődtől?
Nem kell előítélet.
Bontsd le kőfalat.
*

Akadályon át!
Szeretetláng világit.
Virágpor illat.
*

Harc, mit vívni kell.
Szabadság. csata heve.
Előre, fénybe!
*

Mely dimenzió
Vagy árny vezérli létet?
Együtt, végtelen.
*

Már, hosszú a lét…
Sok teher! Évtizedek!
Csend magányában.

Lelkemben már szúette fává lett a kereszt,
Vívódok, hogyan tovább… de, lelkem nem ereszt.

Vecsés, 2014. szeptember 30.- Kustra Ferenc József – íródott: versben és Európai stílusú haikuban…

A tavasz, lélekderű fokozó,
Tél már elment, ő nem tiltakozó.
A léleknek utólagos adó
A tavasz… lélekderű fokozó.
Nagykabát nem kell már, derű terjed,
Meleg közeledik, mustként erjed.
Tél már elment, ő nem tiltakozó,
A tavasz, lélekderű fokozó…

Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc – íródott: triolett versformában

Ó, nagyasszonyom, Paulina,
Hallom, elhagyta férje-ura.
Úgy lelke kapuja,
Nyitva van számomra?
Beszéljünk jövőre gondolva…

Legyen asszonyom Paulina,
Van magába szeretet vágya?
Tőlem nagy lelkesen
Kapná véglegesen.
Asszonyommá tenném, mint ura!

Vágyom magára Paulina,
Szerelmem, ennek a záloga.
Mondja ki az igent,
Az lenne jól kifent.
A szerelmét szívnám magamba!

Vecsés, 2021. április 11. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.