Debreceni Zoltán: Otthonom sincs sem anyám...
A származásom miatt sem országom sem hazám.
Otthonom sincs, sem anyám!
Gúnyosan mosolyog a világ,
a poéta úgy érzi értéktelen a cigány.
Az élett?l minden percben leckét kap,
a göröngyös úton milliószor elbukhat.
Nehéz, siralmas a pótvizsga,
élni akar a poéta kibírja.
Hajdúbagos :2015 nyara
A származásom miatt sem országom sem hazám.
Otthonom sincs, sem anyám!
Gúnyosan mosolyog a világ,
a poéta úgy érzi értéktelen a cigány.
Az élett?l minden percben leckét kap,
a göröngyös úton milliószor elbukhat.
Nehéz, siralmas a pótvizsga,
élni akar a poéta kibírja.
Hajdúbagos :2015 nyara
Hideg van, röpködnek a mínuszok,
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.
Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.
Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.
Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.
Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.
Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.
Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc
Vörös rózsa reszkető kezemben,
gyógyulás halovány reménye,
lélek harc, állandó küzdelem,
idő múlásával már reménytelen.
Bizalom? Már tovaszállt lelkemben,
szívem gyógyulása oly reménytelen,
szebb jövő? Már nem juthat nekem,
marad a múlt, összetört szívemben.
Fáj, a lélek ölő bizonytalan jelen,
messze jár boldogságom, s kedvesem,
megtalálni nem fogom, bár keresem,
összetört szívvel ez reménytelen.
gyógyulás halovány reménye,
lélek harc, állandó küzdelem,
idő múlásával már reménytelen.
Bizalom? Már tovaszállt lelkemben,
szívem gyógyulása oly reménytelen,
szebb jövő? Már nem juthat nekem,
marad a múlt, összetört szívemben.
Fáj, a lélek ölő bizonytalan jelen,
messze jár boldogságom, s kedvesem,
megtalálni nem fogom, bár keresem,
összetört szívvel ez reménytelen.
Érints meg ott, ahol a fájdalmam honol,
Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.
Érintsd meg a nyakamon az ízed, mely két bordám közt a hited.
Add, hogy mi együtt legyünk ketten mindenütt a fellegekben,
Érints ott, hol a szívem megdobogott, majd bekopogott,
S a sejtjeim hullámhosszán a végtelenbe réved.
Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.
Érintsd meg a nyakamon az ízed, mely két bordám közt a hited.
Add, hogy mi együtt legyünk ketten mindenütt a fellegekben,
Érints ott, hol a szívem megdobogott, majd bekopogott,
S a sejtjeim hullámhosszán a végtelenbe réved.
A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.
Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.
Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.
ReménySzenvedés
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.
Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.
Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.
ReménySzenvedés