Versek » Elmúlt szerelem versek
« Első oldal
1
...
of
15
Idő    Értékelés
TYRUSZI BÍBORBÓL
SZŐTTEM NEKED FÁTYLAT

Zöldellő rét közepén
Született nemes ifjú
Lángsugarat röpített
Szomorú szemeimbe.

Tyroszi bíborból szőtt
Koszorúba font éjjeli fátyol
Égboltra felvetíti
Halandóról írt sorsot.

Táncoló Göncölszekér
Utaim igazítja, s
Társtalanul vezetett
Ciprusos lugasodba.

Hajdanán ott jártunk tán,
Ma te lettél a múzsám!
Kajszibarack s füge sok
Ananász kezeimben,

Kókusz ringott pálmafa ágán,
Feszítette vitorlád
Zafír szél hátán érkezett
Viharos nyári orkán.

Kút peremére lehajló
Fehér ingem övét
Szenvedéllyel letépted, s
Vizesen megöleltél!

De amfórám rég nem enyém,
Myrtusz-illatos tégely!
Boldogságomat beletetted
Ajándékomul szépem!
Beküldő: KATHONA BRIGITTA
Olvasták: 19
Debreceni Zoltán - Nem bántam meg, hogy szerettelek..

Elkopott a szerelmed,
mint a romlott hús
szanaszét málott.
Engem sem gyötör már
miattad a szomorú bánat.

Sajnos megöregedtem
gyakran meg, meg állok.
A múltammal némán diskurálok.
Nem bántam meg,
hogy szerettelek téged.
Te nem is voltál hibás
csak ez a mocskos élet.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 64
Itt hagyott kit úgy szerettem,
magányosnak érzem magam.
Hogy lehettem ilyen tinó,
neked adtam mind jó szavam.

Kellek én még bárkinek?
Vagy egyedül maradok már?
Nevetek, homlokomra csapok.
Nem lehetek tinóból szamár.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 80
Debreceni Zoltán - Félhomályba...

Megőszült a hajam búsan tekintek a múltra.
Egyedül megyek már a keskeny gyalogútra.
Végig nézek rajta könny szökik szemembe.
Lombtalan fákat látok csak a hó kásás hegyekbe.

A szél lágyan simogatja a völgyeket dombokat.
Mint ahogy te simogattad valamikor az arcomat.
Zakatol a szívem fájdalmam senki sem látja.
Némán haza ballagok az esti félhomályba.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 62
Fehér havas, didergő reggelen,
Jéghideg szobámban a sóhajok csendesek.
Nimfák himnuszán elviharzott a szerelem,
Rútul búsul az életem, őt már soha el nem feledem.

Végtelen vágyak, eltűnt remények,
Fénylő csillagok ezer csodáin elégek.
Alvó virágok havas szirmain az enyészet,
Könnyeim jégbe fagyott, hószínű remények.

Könnyű köd fátylán, bíbor románcán öregszem,
A farkasordító hidegben még mindig szeretem.
A tél köntösén a nappalok boldogok,
Fehér színű hajnalokon rád gondolok.

Heves megye, Tarnazsadány, Hidegvég, 2020. november 17.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 60