Édesanyám emlékére

Édesanyám, ki életet adtál nekem,
Fogtad mindig a kezem,
Ha beteg voltam vigyáztál rám.

Lázas homlokomat borogattad,
A fájdalmaimat csillapítottad.
Most ki vigyáz rám ha te nem vagy?
Ki fogja majd a kezemet utánad?

Fent az égen te vagy a legfényesebb csillag,
Onnan figyelsz rám és vigyázod utamat.
Tudom, hogy ott vagy minden este látlak,
Úgy ragyogsz, hogy mindenki látja.

Szeretlek és örökké szeretni foglak,
Ma búcsúzom t?led vár téged egy új világ,
De a szívemben örökre ?rizni foglak,
Emlékeimben mindig ott leszel a szívem alatt.

Drága édesanyám

Közeledik… lehet már csak bliccelni fogok, az élet vonatán.
Majd mikor végleg felismerem, hogy nincsen már menni… hova is mán.
Amikor már talán torz frizurába fésülöm a hajamat
És az lesz a legnagyobb baj, ha már nem ismerem meg magamat.

Ezt a csúnya sorsot, nem kívánom az ellenségemnek sem,
Maradjon az élet, tiszta fő, egészséges lelkiségem.

Az idő bizony, láthatóan kortalan, itt nincsen véglet,
Előbb-utóbb mindent és mindenkit utolér az enyészet.
Mi is csak történelem leszünk, míg élnek, akik ismertek.
Utána, múlt tömeggé válunk, az utódok sem ismernek…

Vecsés, 2012. november 5. – Kustra Ferenc József

Debreceni Zoltán - Derecskei rónaság...

A virágos réten játszik a nyári szél,
fürgén hajtja az égen a felleget.
Velem is száz emlék játszik.
ahogy a gyepbe lassan lépkedek.

Mosolyog rám a múlt
néha harsányan rám nevet.
Istenem de sokat sétáltam
kézen fogva valamikor itt veled.

Tervezgettük Csajé az életünket hogyan lesz tovább.
De hirtelen elt?nt minden akár a varázs.
Az emlékek itt maradtak a puszta rónaságon.
Mindig megsimogatom ?ket, hogyha erre járok.

(Derecske 2017 június 20)

Debreceni Zoltán - A hegyektől elbúcsúzok


Kisvejkétől végleg elköszönök,
mert engem a rónaság vár.
Elbúcsúzok mint ősszel
elbúcsúzik mindentől,
a haldokló virágos nyár.


Nagyon fáj, hogy el kell menjek
mert könnyeznek miattam a fák,
a hegyek.
Sír miattam az egész havas táj.
A nap is arcon csókol,
mikor a hegyek mögül kikandikál.

Kisvejke, 2015. febr. 6.

Ennyi marad-Korponai István

Egy ágy,egy pohár
egy kitaposott papucs
viseletes,fakult pantalló.
Megalvadt álmok,remények
a szürke fal repedéseiben.
Fecnik,eltépett lapok,
Félbehagyott kézirat
Nikotintól sárga Ingujj
Eldőlt,borosüvegek
Egy szobor,egy emléklap
Könyvek szanasz?tt
Áprily az ágy alatt.
Itt hagyott lépések zaja,
Megkövült tekintet vonala
Sóhaj, a volt időnek tanúja.
Az éjjel csendben
elszenderedett,árva lett
a magány és a kín.
Faág lábujján,az ennyi volt
s ennyi maradt felírat

Időbe olvad egy élet
a bejárt úton por enyészet.
De az utolsó szívdobbanás erejétől
megrepedt a nap gyémánt korongja.