Síromon nem lesz majd felirat,
Nem tudja senki, mert nem mondtad.
Nem lessz ott senki, mert nem lehet,
A pap se tudhatja, ki eltemet.

Örökre titokban merülök
Aznap majd hangosan mennydörög.
Hantomat elmossa szélvihar,
A földet mely örökre betakar.

Virág se nyílik majd síromon.
Ha marad jel, es?vel elmosom.
Egy titkot én örökre megörzök,
És végleg a föld alá rejt?zök.

Nem láthatod könnyeimet,
nem maradhatok,
már nem lehet.

Ágyam üresen áll,
forgolodok benne csupán, szívem:
az álom és ébrenlét határainál.

El kell mennem, de várok még picit,
talán egy pillanatnyit, annyit, hogy ki tudd
mondani: maradj még kicsit.

Nem...
Nem maradhatok,
az ajtók becsukódtak,
elszáradtak a virágok.

Búcsúzni csak elegánsan szabad.
Az élet rövid, úgyis elszalad.
Minek a sírás, minek a zokszó,
Itt mindenki csak földi halandó.

Élet olyan, mint egy nagy színjáték,
Ne legyen könny arcunkon, nem játék.
Hiába bár sok öröm vagy a könny,
Felvonás után lemegy a függöny.

Élet igen sok felvonásból áll,
Történjék bármi, soha meg nem áll.
Naponta kell búcsúzni, elválni,
Élet megy tovább, nem tudsz megállni.

Ember kevesebb minden búcsúzásnál,
Mindig ott hagy magából búcsúzónál.
Könny és zokszó, bár őszinte, nem segít,
Könny és zokszó csak elválást nehezít.

Vecsés, 1998. október 28. – Kustra Ferenc József

Az utolsó emlék...

Az utolsó emlék, libbenő kabát,
az eltűnt bársonycsók ajkamon
ízlelt mámor, parázslik, hagyom,
míg lelked selymét kibontanád.

Kibontanád, ahogy szemem árnyait,
borítaná halkan suttogó szíved,
félve dobbanó, vérzik, engedem,
míg semmibe zuhannak álmaim.

Nem fáj már semmi,
Földi lét végére ért-
Beteljesedett.
Túlléptél az anyagon
Lelked szárnyal szabadon.

Nyugodj békében,
Mindig Ember maradtál-
Emlék bennünk él.
Szívekből a szeretet
Csillag ösvényen vezet.

Öröklét kezdet
Mennyeknek tárt kapuja-
Megüdvözülés.
Földi létnek az ára
Világosság Világa.

Gyertyánknak fénye,
S gondolatunk feléd száll
Égi utadon.
Várnak már kik elmentek,
Mennyországba vezetnek.

(Íródott egy kedves rokon emlékére...)