Lesz idő,
mikor újra lesz dal, s hozzá költő,
nemcsak újra mormolt silány szavak,
s lesz majd talán, ki pár ember-öltő
után feláll, s mocsártól elszakad.

Lesz idő,
mikor majd szárnyalva, önmagáról
ledobva terhét, dalra nyíl ajka.
Öröm tölti szívét szabadságtól,
a bűnös mocsarat hátrahagyva.

Lesz idő,
mikor az ég újra tiszta s kék lesz,
és szabadon szállnak a dallamok,
mindenki tiszta és őszinte lesz,
s a gonoszság tétlenül andalog.

Lesz idő,
mikor az Ember újra tanulja,
hogyan is óvhatja meg az Édent,
mire való a tudás hatalma,
s mekkora felelősség az Élet.

Lesz idő,
mikor lantján ismét hittel játszhat,
s nem égeti majd gyalázat heve,
többé válik léte, mint csak látszat,
és nem lesz szíve haraggal tele.

Lesz idő,
mikor ismét csüggnek a szavakon,
feledve régi harci sebeket,
kardot győz le végre a bizalom,
s új dalra fakadhat a szeretet.

Lesz idő,
mikor végre Új-Emberré érve
nem kell már hazudni többé soha,
és nyíltan nézve egymás szemébe
nem lesz titok, se parttalan vita.

Lesz idő,
mikor őszintévé válik minden,
s tisztán csengenek majd a verssorok,
s borzadva emlékezünk hitetlen`,
hogy egykoron rég voltak oly korok:

Mikor volt idő,
hogy elvesztek sorsok s emberöltők,
hazug közöny épített gátakat,
mikor nyálas hangon szóltak költők,
sutba dobva hitet és szárnyakat.


Pest - Buda, 2014. június 29.
(A Holnap Magazin Vers pályázatán,
Zsűrinyertes alkotás.)

Perceket szövő
Mulandó idő,
Évekbe érő ciklusa száll.
Varázs az égen,
Lüktet a térben,
Mozgás a léte, sohasem áll.

Súlytalan közeg
Űrben a tömeg,
Távolba siklik minden elem.
Csillag-kötésben
Fénnyel sző éppen
Táguló teret túl mindenen.

Ritmusa kotta,
Ütemét hozza
Misztikus pálca, mágus erő.
Csillagban lángol,
Bolygókkal táncol,
Törvényét írja, ő a nyerő.

Pillanat éle
Létnek egésze,
Múltból a holnap bújik elő.
Látszat hatalma
Titkot takarja,
Útnak a vége csend-éltető.

Minden történés
Következményekkel jár...
Természet lánca.

Természet lánca
Áramló folytonosság...
Lét-fundamentum.

Létnek alapja;
Hatás-összefüggések...
Haladás irány.

Haladás irány
Idő-áramlás útja...
Elöregedés.

Elöregedés
Minden létezés útja...
Természetesség.

Kering a Föld, s vele a kor,
De az idő nem forog;
Messze visz az égi vándor,
Csöpp létünkkel elrobog.

Fátyolos lesz kedves emlék,
Fotókon egy pillanat.
Élet adta lelki-termék,
Amíg őrzi a tudat.

Fújtat a zord szél;
Háznak falát szárítja...
Barázdált időt.

Életnek nyomát
Őrzik törött cserepek,
Időnek hamva.

Időt hállózza
Ódon falak közt a pók...
Múltnak álmait.

Elfeledett ház
Huzatos ajtaja nyög...
Mállott emlékek.

Repedésekben
Hódít az ős-természet.
Visszakövetel!

Megaszalt idő
Zsugorodik a mában,
Holnapot remél.