Csillagom úgy szeretném csókolni a két fehér kebledet.
Mint ahogy a napsugár simogatja a völgyeket hegyeket.
Gyere ide kincsem hadd öleljelek át
mind a két kezemmel.
Érezni akarlak a szívemmel lelkemmel.

A kis bimbódat ha a számba fogom venni,
rózsát fog az drágám azonnal nyílani.
A falumnak te vagy a legszebb rózsaszála.
A szívemnek pedig a legdrágább gyémántja.

Kisvejke, 2011.05.19

Úgy estefelé alvásra készül a szobám.
Fehér gyócs lepedőre vár az ágy.
Pihennek a könnyvek a polcokon.
A firhang is el van húzva már az ablakon.

Az üress szobámba matat a csend.
A Némaság kallkan sétál idebent.
Kergeti a bánat a szomorúságot.
A szobába egy szikrányi örömöt
nem látok.

Mit mondok, nem muris Juliska!
Isteni! Fenék, lágyan ringva.
Szemgyönyörködtető,
Mint madáretető.
Mily’ jó lenne... Kezem rajt’ csúszna.

Csendesen halljuk, hogy nád susog,
A sötét folyóparton szuszog.
Mi is csak szuszognánk,
Levegőt kapkodnánk.
Lehet, hogy kezem rajtad csuszog?

Enyém lehetnél, én meg benned!
Hullámozhatna a feneked...
Megkufircolnálak,
Benned… tartanálak.
Kezem, markolászná… engeded?

Vecsés, 2019. április 25. – Kustra Ferenc – íródott: Erotikus jellegű LIMERIK csokorban.

Szürke télben is várlak téged,
a hidegben is forr a vérem.
Gyere csókolj, csókolj engem,
hidd el téged, nagyon szeretlek.

Gyere csókolj, vagy én csókollak.
Elhagyni sohasem akarlak.
Szőke hajad hadd fedje arcom,
ahogy némán a szád csókolom.

Veled vagyok mint az éggel a nap.
Bárhol vagyok hallom a hangodat.
Szobámban minden rólad mesél,
a régi asztal és mellette a szék.
Ugye fáradt vagy én is érzem,
pedig némán csak eget nézem.