Elmúlt a nyár. Már elsárgult minden,
hűvösebbek a hajnalok,
száraz levelet hord a szél, míg
végig söpör a balkonon.

Vetkőznek sorra már a fák is,
nincs levél már az águkon,
színes szőnyeget varázsoltak
a dértől csillogó pázsiton.

Én is úgy fázom. Hideg szobámban,
bár nap süt még be az ablakon,
de már melegét alig érzem,
s hosszabbak már az alkonyok.

Fáradt sugarát széjjelhintve
szinte sóhajt, míg arcomon
lágy simítással megpihenve
búcsúcsókot hagy ajkamon.

Azután elmegy. Vörös korongja
még az ég alján ott ragyog,
aztán eltűnik, és az égen
felragyognak a csillagok.

Évszakok jönnek, évszakok mennek,
az ősz már vészesen közeleg,
fázósan húzom fel kötött kabátom,
oly hűvösek a reggelek.

Tegnap még forró napfény tűzött,
egyre ontva a meleget,
most a hideg szél fújja az arcom,
s úgy fázom, szinte remegek.

Tegnap még szerettél forró tűzzel,
s mára nem maradt semmi sem,
csak hamu, mely néhol füstölög még,
de nem szítja már fel semmi sem.

Most hideg szél fúj, kioltva bennem
minden apró kis parazsat,
a tűzből, amely tegnap még lángolt,
mára már semmi sem maradt.

A melegség, mely tegnap még vonzott,
kihűlt. Nem áraszt meleget,
most itt ülök némán, hideg szobában,
s fátyolként borul rám a csend.

S mégis: oly hűvös nyugalom jár át.
Nem hiányzik már semmi sem,
csak a hamu, mit szél fúj a szemembe,
néha még attól könnyezem.

Debreceni Zoltán - Tavasz...

A virágos réten játszik a langyos szél,
fürgén hajtja az égen a felleget.
Velem is száz emlék játszik.
ahogy a gyepbe lassan lépkedek.

Mosolyog rám a múlt,
néha harsányan rám nevet.
Istenem de sokat sétáltam
kézen fogva valamikor itt veled.

Tervezgettük az életünket hogyan lesz tovább.
De hirtelen eltűnt minden akár a varázs.
Az emlékek itt maradtak a puszta rónaságon.
Mindig megsimogatom őket, hogyha erre járok.

Debreceni Zoltán@2016.05.22.Minden jog fenntartva.

Bejárom lassan a puszta rónaságot.
Még nem látok a réten mezei virágot.
Szendereg a föld, de már látom
álmában mosolyog egy kicsit.

A nap erőtlen sugara simogatja a föld szemét.
Mint édesanya simogatja a drága gyermekét.
Nem sokára felébred, mert jön a gyönyörű kikelet.
Virágba borúl a rónaság, a sok madár is vidáman csicsereg.

Bejárom a puszta rónaságot.
Még nem látok mezei virágot.
Szendereg a föld de már látom
álmában mosolyog egy kicsit.

A nap erőtlen sugara simogatja a szemét.
Mint jó édesanya a drága gyermekét.
Nem sokára felébred mert jön a gyönyörű kikelet.
Virágba borúl a rónaság a sok madár csicsereg.