Beborítottad tejszín? lepelbe,
kedves angyal járta tájakat.
Köpenyed a valóságot belepte,
nap fényéb?l varázsoltál árnyakat.

Titkokkal szövöd át a tudottat,
sejtelmes lett mi látott volt.
Vetítesz ki álmokból lopottat,
mit ködhullámod megrajzolt.

Debreceni Zoltán - Kopogtat a nyár...

Kopogtat a nyár mosolyog a szája.
Boldogan sétál az alföldi pusztába.
Miattad könnyezik a szemem a poros út is látja.
Átölel a róna mintha miattam az Ö szíve is fájna.

Debreceni Zoltán - Kopogtat a nyár..

Kopogtat a nyár mosolyog a szája.
Boldogan sétál az alföldi pusztába.
Miattad könnyezik a szemem a poros út is látja.
Átölet a róna mintha miattam az ? szíve is fájna.

A nappal gyönyörű volt, az ég felhőtlen és valószínűtlen kék,
A forró és aranyló sugarak testünket, lelkünket ölelték...
Tombolt a hőség, homlokunkon ott voltak az izzadtság gyöngyöcskék.

Ez ritka pihenő napunk volt, túráztunk fent a hegyekben,
És csak átadtuk magunkat… csak elvoltunk… a természetben…
Fenyőillat, bogárzümmögés, szellő… pókháló, lengésben.
*
Természet és mi.
Bóklászás a fák között.
Átlényegülés.
*
Zöld változatok…
Különleges kavalkád.
Szemkápráztató.
*
Fűben ültünk, természetben és úgy ebédeltünk,
Falatoztunk, különféle szendvicseket ettünk…
Eközben múlhatatlanul káprázott a lelkünk.

A nap gyorsan elmúlt, a jóleső fáradtság uralkodott!
Hegyről lefelé hazaindultunk, est kéjesen támadott…
Holdfény, ezüstben átvette a terepet, hatalmaskodott.

Vecsés, 2015. október 23. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjú -ban…

Debreceni Zoltán - Búcsúzik a tél...

Búcsúzik a tél havat szór a tájra,
hogy legyen fehér a fagynak a párnája.
Virágot is rajzol a kis ablakomra.
A leheletem látszik a szerény kis szobába.