Versek » Évszakok versek
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Az őszi kertben
Az őszi kertben már elnyíltak a rózsák,
csak a krizantém bontja szirmait,
borzas fejével hajlik a földre,
s az őszi faggyal lassan búcsút int.
Lassan felveszi dérezüst ruháját
a kert, s míg lehunyja álmos szemeit,
halk sóhaj száll a hűs éjszakában,
mint mikor valaki szépet álmodik.
Most csak pihen. Majd lassan újraébred,
mikor a tavasz újra élni hív,
felébresztve az alvó világot,
eléjük tárva földi kincseit.
Ő is úgy érez, akár az ember,
s ha bánat suhintja homlokráncait,
sűrű könnyeket hullajt a tájra,
siratva mások súlyos vétkeit.
Mert ők is érzik, e haldokló világban
mily kevés már a tiszta szeretet,
s színes virággal egyre csak hívnak,
ne állj a sorba! Te csak élj, s szeress.
Mert míg szeretet vezérel minket,
s ameddig győz a tiszta értelem,
addig tágul e csodás világ és
ezer szépsége tárul fel neked.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 9
Lankás dombon őszülő fák serege
búsan énekli nyár búcsúdalát,
megjött vöröslő ősz, tél követe
álmodnak tavaszig múló csodát.

Majd, ha rügy fakad a gyenge ágakon
csillan kérgen tavaszi napsugár,
lombjaik közt csendben, lágyan
örömtáncot jár ifjú fecskepár.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 28
Debreceni Zoltán - Sétálok az őszben...

Egyedül bolyongok a szürke őszi tájon.
Sürű eső mossa rajtam a kabátom.
A régi emlékek mind hozzám szegődnek.
Az este félhomályban rólad de sokat mesélnek.
Kihalt az utca sírni csak megsárgult fák látnak.
Az eső cseppekkel a könnyeim mind sárrá válnak.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 73
Az első jázmin szirmok
fehéren elkezdtek virágozni
a száraz téltől megvíselt kertünkben.

Illatuk hamarosan fog terjedni,
édesen, majdhogy szédítő varázzsal:
e hírnők kit figyelmen kívül hagyni nem lehet.

De a vörös Afrikai talaj még
annyira omladozó mint az alvadt vér,
és a gyep annyira fakó mint a szürkülő szalma.

Az esőt viszont ki kell várni,
mely csak az első nagy kánikula után elvárható.
Akkor fog csak a föld lábra állni
mint egy zöld és dicsős feltámadott.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 38
Patak leheli be az erdőt
homályt hozó párájával.
Bokrokra borít szürke kendőt.
Fel is öltik ők méltósággal.

Titkot hozó köd ül meg mindent,
mesealakot szül látványa.
Túl az erdőn madárka füttyent.
Köszön a nyár. Viszont látásra.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 87