Versek » Évszakok versek
« Első oldal
1
...
of
8
Idő    Értékelés
Debreceni Zoltán - Simogat az ősz...

Megérkezett az ősz, lassan száz színben öltöznek a fák.
Majd pucéra levetkeznek meztelen várják a telet.
Nekem ilyenkor a szivem mindig fáj...
Eszembe jut az őszről a halál az elmúlás.

Vetkőzük le magunkról a könnyeket emberek.
Mosolyogva várjuk a szép havas telet.
Hiába sírunk a halál úgy is megérkezik
Lehet zöldellő tavasz vagy gyönyörű kikelet.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 32
Tombol a nyár, lazán öltöznek a lányok.
A szerelemtől mosolyognak fülig ér a szájuk.
Keblük szétakarja tépni a meltartót feszül a melegbe.
Mélyen belenéznek hosszan, mind a két szemembe.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 36
Debreceni Zoltán - Nyár...

Nyár van tombol a szerelem,
én fekszek az ágyban betegen.
Jó lenne valakinek ki önteni a szívemet.
Aki meggyógyitaná a beteges lelkemet.

Dalolnak az égen a madarak,
a földön méhek döngicsélnek.
Könny szökik a szemembe
mikor rájuk nézek.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 35
Elmúlt a nyár. Már elsárgult minden,
hűvösebbek a hajnalok,
száraz levelet hord a szél, míg
végig söpör a balkonon.

Vetkőznek sorra már a fák is,
nincs levél már az águkon,
színes szőnyeget varázsoltak
a dértől csillogó pázsiton.

Én is úgy fázom. Hideg szobámban,
bár nap süt még be az ablakon,
de már melegét alig érzem,
s hosszabbak már az alkonyok.

Fáradt sugarát széjjelhintve
szinte sóhajt, míg arcomon
lágy simítással megpihenve
búcsúcsókot hagy ajkamon.

Azután elmegy. Vörös korongja
még az ég alján ott ragyog,
aztán eltűnik, és az égen
felragyognak a csillagok.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 88
Évszakok jönnek, évszakok mennek,
az ősz már vészesen közeleg,
fázósan húzom fel kötött kabátom,
oly hűvösek a reggelek.

Tegnap még forró napfény tűzött,
egyre ontva a meleget,
most a hideg szél fújja az arcom,
s úgy fázom, szinte remegek.

Tegnap még szerettél forró tűzzel,
s mára nem maradt semmi sem,
csak hamu, mely néhol füstölög még,
de nem szítja már fel semmi sem.

Most hideg szél fúj, kioltva bennem
minden apró kis parazsat,
a tűzből, amely tegnap még lángolt,
mára már semmi sem maradt.

A melegség, mely tegnap még vonzott,
kihűlt. Nem áraszt meleget,
most itt ülök némán, hideg szobában,
s fátyolként borul rám a csend.

S mégis: oly hűvös nyugalom jár át.
Nem hiányzik már semmi sem,
csak a hamu, mit szél fúj a szemembe,
néha még attól könnyezem.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 88