Versek » Magány versek
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
A tágas utcán a hétköznapokba járok.
Hiába sétálok vasárnapra soha sem találok.
Büszke emberek jönnek velem mindig szembe.
Nem jut nekem róluk semmi sem eszembe.
Illemből mosolygok köszönök csak rájuk.
Nem látok a szemükbe soha boldogságot.

Rohannak, szaladnak hajtják a napot.
A hatalmas semmibe harapnak egy nagyot.
Így élnek ők évek óta ebben a városba.
Nem jut nekik egy perc sem az igaz boldogságra.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 37
Miért akarnál hazamenni,
ha már semmi sem ugyanaz,
ha már nem vár rád ölelő kar,
csak rég kihűlt üres falak.

Hiába szólsz. Nem érti senki,
nem hallják szíved szavát,
bár néha még feltör a csendből
pár hangos szívdobbanás.

E néma csöndtől mit is remélnél?
Messze van már, ki hazavárt!
Remegve fogod a hideg kilincset,
s hallod, hogy kattan a zár.

Szíved szinte torkodban dobban,
míg ott állsz oly tétován,
S titokban várod szíved mélyén,
hogy mondják: hiányoztál.

Mégse szólnak. S a méla csöndben
Nem vár, csak üres magány,
e néma létben ricsajként hallod,
hogy a szú serceg a fán.

Ugyan úgy, ahogy te is érzed
belülről. Szinte valami rág.
Mégse mondod, hisz úgysem értik,
de mégis annyira fáj.

Hiába vár rád meleg otthon,
a szíved csak vissza vágy
abba a régi lakatlan házba,
hol egykor boldog voltál.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 127
Egyedül sétálok este a város peremén.
Senki sem látja, hogy magam járok én.
Hallkan dudorászok egy ismerős dallamot.
Messzire kergetem magamtól a bánatot.

Nézegetek széjjel az esti félhomályba.
Messzire hallatszik a cipőm kopogása.
Megébrednek a szundikáló ebek.
Néhányat ugatnak mikor a közelükben érek.
Még a kutyák is némán hallgassák a dallamot.
Amivel messzire űzöm magamtól a bánatot.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 169
(3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.

Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.

Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?

Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.

Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…

Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 89
Céltalanul bandukolok a hó verte utcán,
még Ozsváth szobra is búsan néz én rám.
Még állok egy hóval fedett magas fa alatt,
felidézem alatta a régi múltamat.

Magamban mosolygok, néha könny szökik szemétbe.
Keservesen nézek az arra járó boldog emberekre.
Csodálkoznak, hogy némán állok a havas fa alatt.
Nem tudják, hogy gondolatban
a meleg nyárban vígan ballagok.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 140