Versek » Magány versek
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…

(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.

Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.

Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.

Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.

Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?

Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.

Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…

Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!

Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.

Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 30
Voltál már úgy? ...
A közömbösség vonatán
Száguldva mozdulatlan
Ülsz hidegen
Te a néma
Idegen
És meredten bámulva
Betekint oblakodon
Sok sietős képjelenet
Integetnek
Velük az Idő halad
Belül a Múlt marad
A tétlenség órája
Elveszik az örökkévalóságba
És rátelepszik
A füstös ablaküvegre
A közöny árnya

Homályos térben
Monoton zötyögés
Rázza szét
Az érzések összefüggését
Tompult átélés zsibbad
A szavak s gondolatok közt
Hiányzik a Csend
Ami összeköt
Úgy tűnik mindegy miként
Esik a puffanás
Süketen stagnál
Holtvágányon
Az emóció-megnyilvánulás

Érzéketlen nyelvvel
Se keserűn se édesen
A magány nagy úr
Ajtópánton sarkon fordul
Hátát mutatva a világnak
Utal a kilincstáblára
Most
Ne zavarjanak
Se Holnap
És minden Csak-Van
Egy egó-kapszulában
Hol nem érhet semmi
Kizárt a Lét impulzusa
Hagyjatok
Ha lehet... magamra
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 77
Néma éjben hópelyheknek
Suttogását hallgatom
Olvadó szárnnyal
Hull alá verdeső angyalom
Hűvös csillám könnye
Arcomra tapad
E téli csöndben
Most velem marad

Álmot rejtő
Sötét házak ablakán
Kitekint az elfeledett
Nagy szemű magány
Gyermek arcú mosolyképén
Pók szövi a holnapot
Itt maradunk csak mi ketten
Hogy őrizzük a tegnapot







1
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 68
Pattanásig hangolt húr
mozdulatlanságában meglapul
A néma csend.

Feszült magánya
Egy dallam hangulatának
Vibráló hiánya.

Dalolj nekem
A néma egyedüllétben.
Dalolj
Amíg a dallam bent lapul.
Dalolj nekem
Lágy hangoddal

A nyugtalan feszült csendben.
A húr
Egy érintésre lángra gyúl
Lelkemben
Is.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 62
Van úgy, hogy temetőnek tetszik a jövő,
Onnan lakó, feltámadáskor… ha kijő?!
Pap is ezt mondja a celebráláskor,
Bár ő hisz, hogy így lesz feltámadáskor.

Én bizony, jobb kedvelem tetsző jövőt,
Életben élvezni jobb a hűs szellőt.
Jobb, ha örülünk, vigadjuk magunkat
És odébb toljuk feltámadásunkat.

Feltámadás illetné meg szeretett ősöket,
Emlékszünk rájuk és szeretjük őket, hősöket.
Kint pihennek a temetőben már véglegesen,
Majd mennünk kell utánunk, ez sorsunk végzetesen.

Halottak napján emlékezünk és gyertyát gyújtunk,
Kimegyünk hozzájuk, régi emlékeket bontunk.

Vecsés, 1998. október. 17. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 57