Szerzők » Kónya Michael versei
Kónya Michael
(1979-)
Válalkozó
Szeretek verseket írni, itt van pár versem, kérlek olvasd el. :)
Idő    Értékelés
Tetten értél a rózsakertben,
szemeid tükrében vesztegeltem,
rózsáid illata már az enyém.
Történeted része lettem, ha
olvasod pár sorom.

Ajkadon csillanó betűim nyelveden
ékeskedik, tündöklő szemeidben
reménykedik, rózsáid miatt jöttem,
kertészkedem…

Egy eltévedt szerelmes levél
időzik ajkadon, bűnösök
vagyunk mind, tudom.
Ajkadra csókolom vágyakozásom
betűit.

Csókjaidra várva rózsaszirmokon,
elrévedek némely szavadon,
ajkadon a legszebb szó:
Szeretlek… nagyon.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 55
Annyi minden felkavar
A belváros nyugtalan
Forgatagában, éjjeli bárok
Fényei, a villamos nyikorgása...

Mulatnak! Éjjeli szerenádok
Hangjai hatnak rám, csendes lelkemben
Kavarognak még a hajdani Budapest
Régi macskaköves utcái.

A Móricz Zsigmondi megálló,
Ponyvaregény, a könyvszekrények,
Gyertyák leégett csonkjai.
Az a pince még talán azóta is engem vár!

Az ottfelejtett álmok, éjszakai látomások
Hangjai visszhangoznak a múlton
Keresztül, és én a jelenben kapom el...
Sorokká formálom, ez egy régi álmom.

Mindig megihlet ez a város,
Lélekben Budapest utcáin járok...
Az éjszaka fényei ilyenkor a legszebbek,
Most is hív, látom már, felvette fényes ruháit.

Énekek, dalok szólnak, szerenádok
A szívekbe lopnak a jelenből a
Múltba áthaladó régi, szép emléket.
S én csak nézek, már értem a fényeket.

Amik megigéznek, a most gyönyörű
Pillanataiba átnyúl a jövő, s talán a
Képeken látjuk majd múltunkat és a
Jelenünk ép felvillanó fényeit.

Elkapjuk, s rútul vad élményeket
Temetünk el, mik ott voltak,
De igazán senkit meg nem hatottak.
Azok a régi emlékekbe temetve ottmaradtak.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 762
Hideg kövek...
A föld súlyos teher!
Régen itt vagyunk.
Lángnyelvek rajzolnak
Arcunkra... komoly vonalakat!
Pislákoló, pici mécsesek ezrei
Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.
Itt nyugodnak békében a lelkek.
Köztük a legfiatalabb
Most tért nyugovóra
A hidegben, sötét anyaföldben!
A novemberi szél süvölt az arcunkba.
Komoly gondolatok szállnak a magasba.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 689
A szobában sötét van.
Összegyűrt papírlapok.
Elmúlt napok,idő homályában
Maradt sóhajok.

Elmúltak azok a napok,
Elfáradtak a hajnalok,
Évtizedekké nőtt percek
És pillanatok.

Szememben nincs rád fény!
Nem látom a hozzád vezető utat!
Szívem a kóbor kutyákkal együtt
Falatozgat!

Űzött vad lett, s hűvös
Éjszakákon temettem el
Már rég, az égben fent
Várják lelkem...

Nem mehetek, szívem
Darabjait keresem.
Szétszórtam, az őszi szél fújja
El hozzád, kedvesem.

Michael ~ 2022. 10. 26.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 407
Végtelen tereken
Tereken a csend,
A lámpa fénysugara,
Néma alak a padon.
Lehet, már ott sincs!

Csak a nyugalom...
A tereken megvillannak
Egy percre az arcok,
Átsuhannak az alakok.

Otthagynak némi érzést,
Felejtést, szerelmi tűnődést.
Padra vésett nevek, üzenetek,
Idézetek...
Mindez a városi vándor érzéseit
Erősíti meg.

Kopott köveken a felejtés
Arca jelenik meg...
A nap ezeréves csendjeibe
Veszik el a múlt.

Végtelen tereken a hajnal is
Már csak vándor.
Harmatcseppjei könnyeket vázol,
Hogy eljön a holnap...

És a ma gyenge színterek
Előadásában jelenik meg!
Jelein, mint a keselyűmadár,
Tort ül a múlt!
Beküldő: Mihály Kónya
Olvasták: 559