Szerzők » Kónya Michael versei
Kónya Michael
(1979-)
Válalkozó
Szeretek verseket írni, itt van pár versem, kérlek olvasd el. :)
Idő    Értékelés
Annyi minden felkavar
A belváros nyugtalan
Forgatagában, éjjeli bárok
Fényei, a villamos nyikorgása...

Mulatnak! Éjjeli szerenádok
Hangjai hatnak rám, csendes lelkemben
Kavarognak még a hajdani Budapest
Régi macskaköves utcái.

A Móricz Zsigmondi megálló,
Ponyvaregény, a könyvszekrények,
Gyertyák leégett csonkjai.
Az a pince még talán azóta is engem vár!

Az ottfelejtett álmok, éjszakai látomások
Hangjai visszhangoznak a múlton
Keresztül, és én a jelenben kapom el...
Sorokká formálom, ez egy régi álmom.

Mindig megihlet ez a város,
Lélekben Budapest utcáin járok...
Az éjszaka fényei ilyenkor a legszebbek,
Most is hív, látom már, felvette fényes ruháit.

Énekek, dalok szólnak, szerenádok
A szívekbe lopnak a jelenből a
Múltba áthaladó régi, szép emléket.
S én csak nézek, már értem a fényeket.

Amik megigéznek, a most gyönyörű
Pillanataiba átnyúl a jövő, s talán a
Képeken látjuk majd múltunkat és a
Jelenünk ép felvillanó fényeit.

Elkapjuk, s rútul vad élményeket
Temetünk el, mik ott voltak,
De igazán senkit meg nem hatottak.
Azok a régi emlékekbe temetve ottmaradtak.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 23
Hideg kövek...
A föld súlyos teher!
Régen itt vagyunk.
Lángnyelvek rajzolnak
Arcunkra... komoly vonalakat!
Pislákoló, pici mécsesek ezrei
Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.
Itt nyugodnak békében a lelkek.
Köztük a legfiatalabb
Most tért nyugovóra
A hidegben, sötét anyaföldben!
A novemberi szél süvölt az arcunkba.
Komoly gondolatok szállnak a magasba.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 25
A szobában sötét van.
Összegyűrt papírlapok.
Elmúlt napok,idő homályában
Maradt sóhajok.

Elmúltak azok a napok,
Elfáradtak a hajnalok,
Évtizedekké nőtt percek
És pillanatok.

Szememben nincs rád fény!
Nem látom a hozzád vezető utat!
Szívem a kóbor kutyákkal együtt
Falatozgat!

Űzött vad lett, s hűvös
Éjszakákon temettem el
Már rég, az égben fent
Várják lelkem...

Nem mehetek, szívem
Darabjait keresem.
Szétszórtam, az őszi szél fújja
El hozzád, kedvesem.

Michael ~ 2022. 10. 26.
Beküldő: Kónya Mihály
Olvasták: 68
Végtelen tereken
Tereken a csend,
A lámpa fénysugara,
Néma alak a padon.
Lehet, már ott sincs!

Csak a nyugalom...
A tereken megvillannak
Egy percre az arcok,
Átsuhannak az alakok.

Otthagynak némi érzést,
Felejtést, szerelmi tűnődést.
Padra vésett nevek, üzenetek,
Idézetek...
Mindez a városi vándor érzéseit
Erősíti meg.

Kopott köveken a felejtés
Arca jelenik meg...
A nap ezeréves csendjeibe
Veszik el a múlt.

Végtelen tereken a hajnal is
Már csak vándor.
Harmatcseppjei könnyeket vázol,
Hogy eljön a holnap...

És a ma gyenge színterek
Előadásában jelenik meg!
Jelein, mint a keselyűmadár,
Tort ül a múlt!
Beküldő: Mihály Kónya
Olvasták: 305