Versek » Betegség versek
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Aggodalommal teli arcok,
Járvány elleni nagy harcok.
Többször mossál kezet, ember,
Hogy a vírus el ne érjen.

Ne legyen ez az életstílus,
Tűnjön el a koronavírus.
Hatvan fokos alkohollal
Kezem fertőtlenítem minden alkalommal.

Ne legyen a járvány átok,
Egészség szálljon rátok.
Bizony Isten, ezt kívánom,
Hatásos legyen ez írásom.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 6
Minden korban
Jött valami járvány.
Pestis, Kolera, Ebola vagy valami más.
Most a Koronavírus szedi áldozatát.
Vigyázzunk egymásra, jó öreg pajtás.
Kezet gyakran szappannal mosni!
Kerülni a tömegek hadát.
Ülj le bátran, olvass, nézz tévét,
Vagy írjál verset, jó öreg pajtás,
Túl kell élni ezt is, mint egy háborút.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 5
A költő tollával harcol a vírus ellen

Megfáradt időkön meghal a remény,
Az anyaföld is könnyezik szegény.
Mélabús idők jöttek koronavírussal,
Olvad a jéghegy is, mit tegyünk magunkkal?

Szájmaszkok villannak, bár jön a tavasz,
Hol ér el bennünket, fél most a magyar.
Mossunk gyakran kezet, ezt meg kell tenni,
Ne gátoljon meg bennünket ebben senki.

Ki tudja, mi van még a levegőbe`,
Ne járkálj, maradj otthon egyelőre.
Saját foglyunk vagyunk, vigyázunk magunkra,
Ne tegyünk terhet mások` és magunkra.

Heves megye, Tarnazsadány
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 14
Egy műtét előtti félelem

Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Ne sírj,
Az emlékeink átölelnek.
Bús őszi szél, ha elvisz,
Már nincs remény.
A boldogság árnyékában éltem,
De boldog sose lettem.

Már soha nem jön el a perc,
Hogy újra lássuk egymást.
Elmúl` egy év,
S már senki nem emlékszik rám.
Ne sírj,
Ne áztassa könnyed szívem szomorú ravatalát.
Holdfény, csillogás
Emlék már.
Kéz a kézben járt egy pár,
De kár, hogy vége már.
Ne sírj, ne sírj, ne sírj.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 16
Hétköznapi pszichológia…

Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.

Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.

Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…

Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…

A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!

Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!

Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…

A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!

Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!

Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.

Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.

Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!

Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…

Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?

Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 19