Debreceni Zoltán - Utólag minden egészen más...

Mosolygok magamra mikor a tükörbe nézek.
A szívembe békét, megnyugvást érzek.
A keserű évek mind az arcomon hevernek.
Bármilyen nehezen, de szép lassan elteltek.

Regényt olvasok mikor magamra nézek.
Eszembe jutnak a sok sok szenvedések.
Hányszor gondoltam: most biztos meghalok.
Elmúltak a kínok most rajta csak mosolygok.

Fiatal koromtól már nyomorékan féltüdővel élek.
Mosolygok mikor a kényes egészséges emberekre nézek.
Fulladok sokszor levegőt nem kapok.
De az élettel parolázok és mosolyogva daccolok.

Szerény szobámba nem ég ma a gyertya.
Nincs feldíszitve szépen a zöld karácsonyfa.
Néma a szobám akár mint az álom,
A párnák hevernek csak a szendergő ágyon.

Ügyetlenül evett,
és leette magát,
gyakorta megbotlott,
és néha bepisált.

Rossz volt a hallása,
és már alig látott.
Láttál-e már ilyen
rút kutyavilágot?

Felesége szidta,
vagy sírva menekült,
míg szegényke vakon
s süketen csak ült.

Egy öröme maradt,
hű és vén kutyája,
mely lábánál feküdt
és tovább is imádta.

Milyen derűs boldog nap a mai,
az égen a madár is ezt énekli.
Élvezem hát a napsütést,
a gond nélküli pihenést.
De állj, várj, mi történik?
Az ég miért sötétlik!
Sötét felleg gyűlik körülöttem.
S egyedül kell itt lennem,
a veszéllyel megküzdenem!
Sokan szeretnek, kitartanak mellettem,
de a terhet egyedül kell cipelnem!
Ordítanék, félek nagyon,
de senki sem hallja hangom!
Bátor leszek, erős harcos!
Nem vallok majd kudarcot!
Legyőzöm a sötét felhőt,
Isten tart majd nekem ernyőt!
Győztem, látod itt vagyok!
Nem adtam fel a harcot,
s láthatom ismét a napot!

Lassan telnek a napok,
s én egyre csak fáradok.
Mit tegyek hát Istenem?
Miért ilyen nehéz a terhem?
Miért kell ennyit szenvednem?
---Nem vagy egyedül gyermekem!
- szól Isten kedvesen!
Én kísérem lépteidet,
ne engedd el kezeimet!
Vigyázok rád hidd csak el,
Nem adok oly nehéz terhet,
Mit nem bír el lelked!
Nyújtom feléd kezem,
fogd meg és tartsd szorosan.
Nem fáradsz el soha,
a kezeimet fogva!
2022.09.20