Versek » Reménytelenség versek
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Száműzetésben, töretlen hittel fájok a fényben.
Anyám ízes mosolya hozott e világra.
Vicsorog a szél.
Télízű hóban s néma mélységekben
fürödni járok átokízű szóban.
Susog a szél.
Ezernyi korbácsütést viselve
SÍR AZ ÉG.
Lelkem álmában csillagos ösvény virágos rétjein
fel, s alá száll.
? Sehol egy gyűszűnyi haza... ?
Felnőtté vált gyermekek
elfeledett álmot kiáltanak.
Bolyongó árvaságunk
nem pihenhet a néma völgyben,
nem kiálthat ránk a csend.
A most ébredezőknek fejet hajt a föld jóslata.
Penészes falakon, hovatartozásos létünkön,
C betűs homlokunkon túl
? csak ember akarok maradni.
...
Szívem kivett egy szabadnapot.
A júdásképű aranytallérosokkal
számkivetettségem
már nem törődik.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 41
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

1803
Magányom korábban már megszoktam,
Így egyedül is jól éreztem magam.
Szívemet páncélba zártam
A gyötrő érzelmek elől,
S ez szolgált nekem védelemül.
Ámor nyila mégis szíven talált,
Keresés, kérés nélkül megtalált.
Nehéz volt ellene a küzdelem,
Feladtam, győzött az érzelem.
De az igazi küzdelem
Csak most kezdődött el nekem.
Minden nap egy újabb gyötrelem,
Csak arra várva, hogy itt legyen.
Az égő érzéssel a szívemben
Már őrjítő volt az életem.
Mindig abban bízva, hogy a holnap
Majd hozhat egy új napot,
S talán boldog lesz holnapom.
Hiába vártam éveket,
Nem változott életem.
Számomra már reménytelen.
Így ezt a harcot feladom,
A küzdelmet tovább nem bírom.
Bezárom hát szívem s lelkem,
Melyet soha többé nem tör fel érzelem.
Majd a magány lesz méltó helyen.
A boldogság adománya
Ebben az életben
Nem jutott énnekem,
Hiába szerettem.
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 654
FÉNYLŐ CSILLAG
Írta: Poór Edit

Egy fénylő csillag az égen,
Felragyogott nékem!
Életem alkonyán,
Megjelent egy fénysugár.
Reményt keltett szívemben,
Tisztán ragyogott az ég felettem!
Szikrázó fénye beragyogta életem,
Ez a csillagfény Te voltál énnekem.
Bár hiba volt, hogy reménykedtem,
Csak hulló csillag jut életemben.
Te ragyogj tovább tisztán, fényesen,
Sokáig tündökölj, mint csillag az égen!
Szüksége van, rád e világnak, s az égnek,
Ily ragyogással csak a Te fényed élhet!
Másoknak célt mutatva, a csillag rengetegbe,
Életed büszkén, boldogan élheted le.
Távolról is, de csodálom fényedet,
Lelkemben örökre megőrzöm lényedet!
Néha fénysugarad hozzám is elér,
Örömmel tölt el, hogy engem is ér.
Számomra az ég tengerén,
Te vagy az egyetlen sugárzó fény!
Ha ragyogásod, itt már el nem érhet,
Egy más világban, még utolérhet.
Visszatükrözöm onnan, a szeretetem néked,
Utadon, a lelkem fénye elkísér téged!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 562
Mint mindig köd, mint mindig jég...
M'ért kínoz a mindenség?

M'ért éget itt bent a kályha,
miért ez a szívem vágya?
Miért éljek, hogyha fáj?
Hisz egyszerűbb egy gyors halál...

Megtehetném... - Miért is ne?!
Hűs poklok mélye átölelne,
s hogy démon kése belém vág,
gondolnám, 'ez mennyország!'

Újra és Újra álmodom,
hogy kés csúszik a torkomon,
hogy kötél szorul, méreg ömlik,
egy pisztoly csókja ajkamon!

Megtehetném... erre vágyom...
mond meg nekem, miért állom?

2017.10.28.
Beküldő: Cseik Gergely
Olvasták: 1289