Versek » Reménytelenség versek
« Első oldal
1
...
of
14
Idő    Értékelés
Úgy ültek a bíróságban mint sötét baglyok,
és én, szegény patkány, bírálatuk áldozata lettem.
Pofám fel volt tépve mint egy nyúlszáj, és
válaszomat csak dadogni tudtam kérdésükre:
- Ön-vé-del-em volt, ura-im!
Nincs mi-ért bűn-hőd-nöm.
Láthatják kése mi kárt okozott,
Nem volt más hátra, magam is késhez kaptam,
hogy hamar véget vessek e csúnya dolognak.

De ők, sötét és komor baglyok,
ítéletükkel hamar elcsendítettek,
mondván hogy ismerik fajtámat,
és bármi ellenkezés részemről
csak még súlyosabbá teszi a vádat.
Íme, Párizs határain kívül elűzésre voltam ítélve,
és ráadásul hatvan sajogó botütést is kaptam,
Télen üres zsebbel még Párizsban is nehéz megélni -
s most a fagyott vadon a város falain kívül
lett a szánalmas igám és Kálváriám.

Isten veled, Párizs, te ravasz, vén szerető!
Remélem kocsmáidban sosem fognak csüggedni az ivók.
A bor mely oly bőkezüen ömlik a serlegekbe,
mindenféle népség bajainak marad legjobb gyógyszere.
Talán egy rövid ideig Pierre és Jacques
még emlékemre emelnek egy pár poharat,
egymás hátát veregetik, és játszósan
azon veszekednek hogy melyikük fizet,
de ha már eleget ittak, visszaemlékeznek arra
hogy nekik még mennyivel is tartozok.
E kölcsönt majd buzgón visszanyerik
volt szeretőm fehér combjai közt, míg én,
ki addigra már garantált eledel leszek
falánk farkasok fogai közt, kívánok
nektek egy jól fűtött és kellemes telet,
és könnyes szemmel végső búcsút veszek.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 28
Az örök éjszaka városába
csak kapzsi emberek kerülnek.
Vaskos kincses ládák átkába merülnek.

Káprázó, vak szemmel
csak zsákmányukat látják,
és kapzsiságuk révén magukat elzárják.

E átkozott városában
csak hamis gyönyör ragyog,
és csalfa semmiségben bűnhődnek a rabok.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 22
Van, hogy elfogynak a szavak.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.

Sors keverte szürkeségben,
sikít a szín a nagy csendben.
Egy maradt a sorspalettán,
szennyes múlttal a keresztfán.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 27
Elfelejtettem, hogy mi jutott eszembe.
Leírom, pedig írni sem tudok.
Szem nélkül nézek bele szép szemedbe.
Láb nélkül is csak utánad futok.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 27
Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.

E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai mint
méreg poharak ékeskednek.

Itt babér koszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.

Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.

Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.

S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?

Vagy a döntő s utolsó golyó
egy orosz rulett játékában,
Olyan mint egy végső kölcsön
egy elvesztett hazárdban.

Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.

Végül is a gazban dús kert
hol a romlás virágai nőnek,
mely az erkölcsnek a temetője,
és hol csak a bomlás győzhet.
Beküldő: Ivan Kovacs
Olvasták: 76