Versek » Reménytelenség versek
« Első oldal
1
...
of
16
Idő    Értékelés
Nélküled élni oly nehéz lenne,
mint szép álomból az ébredés,
melynek varázsa megtöri álmom,
legszebb reményem tépve szét.

Nélküled élni oly lehetetlen,
mint levegő nélkül a létezés,
már csak zihálok kitágult orral,
légszomj kínoz, és nincs remény.

Nélküled nincs már semmi, mi éltet,
jeges hideget fúj a szél,
vérem se pezsdül, már alig érzem
ereimben a lüktetést.

Nélküled kihűl bennem az érzés,
megtört szívem már nem remél,
nem tudok többé nélküled élni,
egyedül érted élek én.

Minden érzés csak tehozzád fűz már,
nem számít már a józanész,
már a szívem is alig dobban,
de még most is csak érted ég.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 14
Ne akkor hozz nekem virágot,
mikor már végleg elmegyek!
Ott már a vöröslő rózsák
nem nyílnak. Elhalnak velem.

Hiába ontasz majd könnyet,
akkor már nem fáj nekem.
Csak csönd lesz, s beterít lágyan
az éjszaka sötét köpenye.

Ne akkor sírj mikor késő,
ott már nem látom könnyedet!
Ott már csak hűsítő harmat
lesz, amely síromra pereg.

Ne akkor jöjj mikor késő!
Ott már nem hallom léptedet!
Most jöjj, amikor várlak,
s titokban érted reszketek!

Ne akkor mondd, hogy szerettél!
Most mondd, míg itt vagyok veled!
Hisz oly gyorsan múlik az élet,
mint a lepergő homokszemek.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 16
Néha hirtelen változik minden,
másképp látod a holnapot,
tegnap még élt, és virágzott minden,
s mára már minden megfagyott.

Tegnap a fák alatt megbújó árnyék
még olyan jól esett neked,
hűsítő szárnyát remegve vártad,
s most kiráz tőle a hideg.

Tegnap még napfény bujdosott köztük,
reád árasztva melegét,
s most jégvirágból szőtt csipketerítőt
hófehér színben terít eléd.

Előtted fehér, fátyolos minden,
oly szép, és mégis vakítja szemed,
hideg szépség, mely lelked átjárva
csikorgó telet fakaszt idebent.

Annyira szép, és világos minden,
fehérlő ágak közt ragyog a fény,
s mégis: a dértől annyira fázol,
hideg tél van, és nincs remény.

Nincsen már semmi, mi visszatarthat,
Nem kell már semmi. Nem vonz a fény,
csak a hűsítő árnyékra vágyol,
ahol megcsillan néha a fény.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 23
Meleg nyár van, és virágzik minden,
de látod? Már sárgul a mező!
Aranykalászok néznek az égre,
s olyan forró a levegő.
Már a pipacs is hervad a réten,
ledobva bágyadt szirmait,
fonnyadt fejét az égre emelve
kéri: Uram! Csak most segíts!
Csak egy pár csepp friss vizet küldj le,
nem bírom tovább! Kókadok!
Nem bírok tovább víz nélkül élni,
ajkam kiszáradt. Szomjazom.
Fonnyadt fejével riadtan néz rám,
mintha kérlelne, most segíts!
Ne hagyj meghalni tűző naptól,
hiszen a lelkem szomjazik.
Segítenék, de hiába minden,
hiszen éppen úgy szomjazom,
éppen úgy vágyok,ahogyan ő is,
pár csepp üdítő harmatot.
épp úgy szenvedek, ahogyan ő is,
hiszen a lelkem oly halott,
mint a virágok harmat nélkül,
én is ugyan úgy sorvadok.
Istenem! Kérlek! Nézz le rám végre!
Ne tépd ki lelkem szirmait,
csak a lelkem van. Nincs semmi másom.
Ne hagyd megölni! Most segíts!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 17
Debreceni Zoltán - Semmivé váltam...

Semmivé váltam mint napsütésben a köd.
Elvesztettem mindenemet jöjjön ami jön.
Már nem érdekel semmi ezen a világon.
Nem bízok testvérben sem a jó barátban.
Nappal is korom sötétséget járok.
Vajon ebből a sötétségből egyszer kitalálok..?
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 61