Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan.
Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan.

A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei
Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei…

Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni,
Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni…
Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém?
Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném?

A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim
Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim?
Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik!
Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik?

A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg,
Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg…

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

Sőt, már -mától- itt is van!

(leoninus)
Derengél, nem lanyhán az ősz, (Nyár inal!) már itt van hűlő levegőben, hevenyen bősz!
Urak! Fecskét le, vegyetek nyeles gatyát, akadályozzátok a feni fázását!
Hölgyek! Ti meg legott vegyetek bundabugyit, igy védeni a test finom réseit…

Vecsés, 2024. szeptember 10. – Kustra Ferenc József- írtam: az ősz megérkezésének üdvözleteként

Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…

Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.

A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.

A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.

Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.

Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.

A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…

Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.

Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József

Ősz lett, megjött, levélgyűrőn-izzó szent harag.
Szerettük a meleget, ellene ez fakad.
Viharok várhatók, zajjal jön az ősz, mint rém,
Lesz majd sok eső is bár, mindezt nem szeretném.

Az idő hűvösre vált, talán zordabb is lesz,
Ebből egy idő után nekem elegem lesz,
De semmi nem számít, nem félünk a mától,
Most, el kell búcsúznunk sok, szép kis virágtól.

A lilaakác ágai között már nincs kicsiny virág,
Levelét hullajtja, elmúlik neki is ez a világ.
A szél egyre jobban befúj a nyitott ajtó résén,
Elmegy a meleg… jő a hideg, becsukjuk a végén.

A tűlevelek azonban megmaradnak,
Túlélők, ők temetőbe nem vonulnak…
De ha majd esik az eső, akkor én kiállok…
Ha csorog az arcomon... élvezem, nem kiáltok…

Őszi széltől zúg, zeng a táj,
Kopaszodó fáknak ez fáj…

Most várható az, hogy jő a vaskosabb idő,
Sok nehézség is, mi emberre nehezedő…
A nyár-elmúlással gondoljunk arra,
Lesz majd, még tavasz, készüljünk új harcra!

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

(Septolet duó)
Az idő gyújtópontja
Kihalóba,
Nyárba…
Elmúlóba!

Távolban jő vég kezdete,
Nyárnak elege?
Eső permete…
*
Szél fúj hullott falevelet,
Eleget,
Esőtől vizeset…
Leggyengébbet!

Száradó gallyon,
Kopaszság vagyon…
Egyszeri alkalmon.
*

(3 soros-zárttükrös duó)
Gyengül természet vénült teste,
Lehet… lelkének is elege…
Gyengül természet vénült este.
*
Őzek is már talán gumicsizmában csoszognak,
Lehet, hogy megijedtek? Most mért, hova rohannak…
Őzek is már talán gumicsizmában csoszognak.
*

(Bokorrímes duó)
Fürdőruha szennyesben mosásra vár,
Mostanában már nem vesszük fel… mily' kár.
*
Szűnőben a természet teste-lelke szimbiózisa,
Már készülődik az új színkavalkád, új szimfónia.
*

(Basó féle haiku duó)
Természet a táj…
Jól szabályozza magát.
Megváltozások…
*
Színesednek a
Levelek, nem múlóan.
Megváltozások…
*

(Halmazrímes duó)
A nyárvég utat nyit… egy új ősz kezdete,
Várjuk, hogy majdan hogyan hat a lelkekre.
Majd hirtelen csak itt lesz egyszerre
És megtudjuk, hogy hat a lelkekre.
Jő egy erősen támadó lélek, még gyenge testbe,
De majd összeszedi magát és kemény lesz a teste…
*
Ha már jön az ősz, jól beragyogja az életünk,
Színkavalkádos lesz az erdő, mező… életünk!
Bizony majd megérezzük ideért ősz rezdülését, nem kell bérelnünk…
Biz’ elrendeli nekünk a bolyhos sál viselését, mit fel kell vennünk…
A növényi rügyek elvonulnak téli álomba,
Készüljünk, az új ősz olyan, nem öltöztet bársonya…

Vecsés, 2021. szeptember 13. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus duók versformában.