Volt egyszer egy kicsi kutya,
Szemében csillogott huncutsága,
Mert a konyhában kolbász lógott,
S ő már régóta arról álmodott.

Lopakodott, mint egy nindzsa,
Puha, csendes a pici mancsa,
Orrát vezette a füstös illat,
“Ez lesz napom nagy zsákmánya!”

Aztán egy hirtelen mozdulat,
Kolbász eltűnt, mint a varázslat.
Gazdi kérdi: “Hol a vacsora?”
Nézett a kutya: Milyen kolbász? Mia?

Bajusza zsíros, pofija dagadt,
De ártatlan képpel csak ült, s hallgat.
A gazdi nevetett, a haragja is gyorsan elszállt,
Mert ez a kis csibész a szívéhez nőtt már.

Siófok, 2025. február 15. -Gránicz Éva-

Villan az asztalon két kiskanál,
dúdolnak egy kedves kis trillát.
A gazdasszony jön már, rájuk talál,
még közéjük tesz egy arany villát.
Hozza ételét, épp csak egy falás.
Kutya horkan, odaadja részét.
Az udvar feldúlva: eb kutat ás,
az asszony hozzávágja a csészét.
Behúzza farkát, bánatos szegény.
A nő feldúlva a konyhába megy.
Az eb làtja, hogy elmúlt a veszély,
A szőre sáros, gondolja mindegy.

Gazda, ha nézed, ne higgy az észnek!
Én szépnek látom, lásd te is szépnek.

Az én kiskutyám a legjobb a világon,
hiszen lesi, várja minden pillantásom.
meleg szemeiből sugárzik a hála,
örül, ha gazdáját boldognak találja.

Úgy szalad elébem, olyan csaholással,
piciny kis orrával kezemet szaglássza.
Olyan, mint egy gyermek, és úgy bújik hozzám,
nem is bírnám ki, ha meg nem simogatnám.

Hozzám bújva néz, ha dúl bennem a bánat,
meg-megnyalogatva szomorú orcámat.
Nincs igazabb dolog ezen a világon,
kutyánál sosem lesz igazabb barátod.

Pajtás kutyánk elálmosodott,
és az alábbin gondolkodott:
Jaj, de nagyon nehéz a fejem.
Most már csak a földet nézhetem?

Nem látom a csodás világot?
A nagy mezőt, a szép virágot?
Bár, ha örökké csak ezt teszem,
akkor látom én hogy mit eszem.

Míg ezen gondolkodott szegény.
Elaludt a kis kutyalegény.
Szerinted álmában mit látott?
Virágos mezőn csonttal játszott.

Bogaras és bolhás volt Bobikánk,
Doki mondta, fürödjön a kutyánk.
Nosza, gyógyszer száz liter meleg vízbe,
Az meg bele műanyag edénybe.

Ötven kilós kutyát beültettem,
Nyaka alatt fogta a bal kezem.
Jobbal meg öntözgettem busa fejét,
Szerette, be sem csukta a két szemét.

Öt percig áztattuk a fehér lében,
Anyu és Anita locsolta bőven.
Szerette Bobi, nem volt ellenvetése,
De úgy nézett ki, mint egy szétázott ürge.

Végén hordóból nem tudtam kivenni,
Felborítottam, ki kellett önteni.
Kiöntöttem a vizet a kutyával,
De úgy néz ki, végeztünk a bolhákkal.

Budapest, 1998. július 4. ? Kustra Ferenc József ? a mi újfundlandink volt?