Szerzők » Meggyesi Éva versei
Meggyesi Éva
(1960-)
Ajándék készítő
Szeretem a verseket,rég óta foglalkozom vers írással. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a lehetőséget.
« Első oldal
1
...
of
71
Idő    Értékelés
Veled vágyom a szürkülő alkony
lenyugvó csöndes moraját,
veled vágyom a holdfényes estét,
mely fényével hinti be szobám.

Veled vágyom a táguló csöndet,
mely átölel, s magába zár,
az esti sötétség rejtett nyugalmát,
mely belőled áramlik át.

Veled vágyom az éjszaka álmát,
mely fátyolként teríti rám
csöndes nyugalmát, s hűs kezével
simítva lágy csókot ád.

Veled vágyom a virradó hajnalt,
mely elém tár ezer csodát,
elűzve tőlem minden kételyt,
amely a lelkembe váj.

Veled vágyom a földi létet,
a jövőt, az alkonyodást,
csak szeress. Nem kérek többet.
Elég, ha karodba zársz.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 19
Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.
Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.
Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog,
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.
De a szívem még ugyan úgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.
Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.
Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.
Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.
S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.
Még sem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.
Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 17
Gyöngének hisszük a gyöngyöző párát,
pedig erősebb bárminél,
melytől a szemünk könnybe lábad,
nem lehet gyönge semmiképp.

Jobban félünk a vöröslő tűztől
mely lángoló szikrát szór felénk,
pedig a víz, mely patakban zúdul,
eloltja. Bárhogy fúj a szél.

Többnek hisszük, ki magasra tört fel,
pedig tán gyöngébb bárkinél!
Ki a magasból mélybe fordul,
összetörheti mindenét.

Kevésnek hisszük, ki alulról küzd,
verejtékezve mindenért,
pedig kit bőszült vihar tép meg
edzettebb lehet bárkinél.

Ne nézz a napba! Elvakíthat.
Csak a nap fényét hinti szét,
de mit kiszárít, összeéget,
ott marad, mint egy martalék.

Maradj ott, ahol szelíden, félve,
halvány sugarát ontja szét!
Talán melegét alig érzed,
de nem éget össze semmiképp.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 16
Ma nincsen ünnep. Nincsenek díszek
a megterített asztalon,
s mégis: amikor téged várlak,
fénybe borul az otthonom.

Nem kell most dísz, és nem is kell gyertya,
valami furcsa fény ragyog
lelkemben, amely megvilágítja
a sötétbe borult ablakot.

Árnyat vetít a vén falakra
a hold, amely beköszön,
arcáról derűs mosoly árad,
mikor látja, hogy öltözöm.

Mit vegyek fel? Nem is tudom már,
amiben sokkal szebb leszek,
úgy szeretnélek elbűvölni,
hogy ne érdekeljen senki sem.

Tudod, nekem te vagy a legszebb!
Nálad jobb nem is kell nekem,
csak szeress! Mindig ily forrón,
hogy felkavarja a véremet.

Ölelj át. S szeress oly forrón,
ahogyan én is szeretek,
amíg a csókom lángra lobbant,
nem állhat közénk senki sem.

Szeretni egymást mindhalálig
Az egyetlen, ami kell nekem,
s együtt hullni a végtelenbe
veled, csak ennyi kell nekem.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 13
Nélküled élni oly nehéz lenne,
mint szép álomból az ébredés,
melynek varázsa megtöri álmom,
legszebb reményem tépve szét.

Nélküled élni oly lehetetlen,
mint levegő nélkül a létezés,
már csak zihálok kitágult orral,
légszomj kínoz, és nincs remény.

Nélküled nincs már semmi, mi éltet,
jeges hideget fúj a szél,
vérem se pezsdül, már alig érzem
ereimben a lüktetést.

Nélküled kihűl bennem az érzés,
megtört szívem már nem remél,
nem tudok többé nélküled élni,
egyedül érted élek én.

Minden érzés csak tehozzád fűz már,
nem számít már a józanész,
már a szívem is alig dobban,
de még most is csak érted ég.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 14