A dal,mi szól
Meg vigasztaló
Nekem való zeneszó
Amely körül vesz
Akár egy percre,egy pillanatra
Ha az ég is szét szakadna
Nekem majd marad egy kincsem
Ami ott terem,s baj nincsen

Egy szó
Egy dallam
Egy fuvallat
Valami suttogja
Valami uj jő
Valami,valami ami elképesztő
Valami,ami meg hat,s vígasztal
Ez az amit úgy hívnak:
Zene

Ha,a zene szól
Az nekem jó
Mert a zene csak akkor jó
Ha,hangosan szól

S,egy dallam sutogja ujra
~Várj még,s meg lesz a csoda~
De hiába is maradnék
Valami nem hagy nyugodni

Dejó....dejó is lenne
Ha a világ gond nélküli lenne
De ez is csak egy ábránd
Mondom magamban,századszorra
De valami jő,és a bút el zavarja
De az álmokat nem zavarja
El kergeti mi rossz,s árt
Csak jót,s mi mást hagy reánk...

Csöndes téli éjjel elkerül az álom
párnámon heverve ébren álmodom,
karácsony előtt megtisztul az ember
én is boldogabb világról álmodom.

Szeretet, nyugalom költözik szívünkbe.
Látjátok? Mégis csak vannak angyalok!
Én is érzem félig álomba merülve
angyalkéz simítja végig vánkosom.

Csendesülj el,
halld meg szavad,
múljon a zaj,
maradj magad.

Hívd a lelked,
légy csak Vele,
félálomba
szenderülve.

Ne szólj Hozzá,
épp csak érezd,
ne is firtasd,
ne is kérdezd.

Lelked lelke
hőn szeretve,
Veled marad
mindörökre.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Ő az áldás, Ő a Béke,
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten,
az a véres Isten nincsen.

Kard, ha csörren, vér, ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma,
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes Ő, míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom,
de Ő így szól: Nem haragszom!

Néha rángatom, cibálom:
-tudja, csak Őt kívánom!

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S, kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Varázslat, vagy valóság
mit a természettől kapunk?
Vajon az a sok jóság
megérdemelt, igaz jussunk?

Az esendő természet,
mint kis gyermek a bölcsőben,
lelkében csak szeretet,
mi ott lapul az ölében.

Piciny kezét fogni kell,
egyedül van, oly magányos,
ha kérdezik nem felel,
Ő szótlanul csodálatos.

Szeretete önzetlen,
azt feltételek nélkül ad,
segíts a Természeten,
hisz mindig kis gyermek marad.

Soha ne hagyd magára,
figyeld minden rezdülését,
rászolgál a Hálára,
Neked adja szeretetét.

Ne tétovázz, ringasd Őt,
ne láss könnyet a szemében,
kergess el minden felhőt,
mely fölé borul sötéten.

Áld meg Őt, hisz érted van,
Ő az Isten teremtménye,
gyermekien ártatlan,
Ő az ember szeme, fénye.