Az azúrkék tán' a boldogság színe?
Az ott fenn a pilóták játékszere?
Szabadon csak repkednek, mint madár,
Az ő életvágyuk teljesült már.

A madárnál, felhőnél gyorsabbak,
Mint a villám, le és fel… cikáznak.
De marad a kérdés; szabadok-e?
Fejük felett… a kabin plexije.

Vecsés, 1999. február 20. – Kustra Ferenc József

Nem számít, mit mond a világ,
szavaik csak szélben szálló árnyak.
Az vagyok, aki vagyok,
s teszem amit jónak látok.

Nem érdekel, mit mondanak rólam,
nem az ő szemükkel nézem a sorsom.
Nem kérek semmit, nem várok csodát,
minden nap hozza a saját igazát.

Elfogadom mi jön és nem ítélek,
így könnyebb az élet, könnyebb a lélek.
Olyan világban élünk, hol dísz a lényeg,
hol fontosabb a felszín, mint a belső értékek.

De már maradok, ki voltam mindig,
szabad lélekként, mit szél sem ringat.
Hisz belül van az, mi igazán számít,
s nem az mit gondolnak rólam.

Siófok, 2025. február 22. -Gránicz Éva

Reggel lovam zabolom,
S stráfkocsi előtt dolgoztatom…
Széna vacsora.

Reggel zabot kap, mert húzza a terhet, este pihen, illatos szénát eszeget.
*
Este még megpaskolom,
Majd bemegyek, más dolgom nincsen.
Asszony vacsora…

Hálás szívvel megpaskolja, majd bemegy a házba, őt is vacsora várja…

Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek. A senrjonokat én írtam, a leoninusokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.

Függő ágyban heverészve
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.

Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.

A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.

Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.

Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...

De jó volna újra élni mindent;
Látni a tavasznak üde virágzását,
Érezni a Napnak éltető sugarát,
Hallani az őszi falevelek halk susogását,
S érezni szívemnek minden dobbanását.

De jó volna mindent, mindent elölről kezdeni,
De jó volna álmodozó gyermeknek lenni,
Ki felhők hátán száll, s álmai a mennyekig röpül,
Feledni, mi fáj, bút s bánatot eldobni;
De jó volna újrakezdeni...