Debreceni Zoltán - Motoszkál a hold...

A felhők között motoszkál a holt,
keresi a földet,
keresi a tájat ott ahol én élek.
Integetek neki a házam ablakából,
mosolyog rám a két szeme sarkából.

Én a szabad eszme fia vagyok,
s ebből én nem engedek,
de nem találok arra okot,
hogy ezért mással verekedek.

Magyarország szülőföldem,
de a nyugat lett a menedékem.
A mai napig Magyar vagyok,
és erről tanúskodik vérem.

A nyugat viszont örökbe vett,
s már mint gyermek dédelgetett.
Ezért kettős lett az örökségem,
s én mindkettővel büszkélkedek.

Debreceni Zoltán - Magyar hazám szeretlek...

Az ágyban gyengélkedem, s nékülözök néha.
Pedig nem vagyok egy elvetemült léha.
Ha egyszer majd meghalok körül vesznek az angyalok.
Simogatják a lelkemet s felviszik a mennybe,
a testemet itt hagyják örökre ebbe a szép magyar földbe.

Debreceni Zoltán - Szíve van a házamnak.

Sárgára meszelt kicsi házam
nekem Ő minden kincsem.
Bárhol vagyok hozzá vágyik
a búval bélelt szívem.
Nemzeti színű zászló lobog rajta.
hangosan suhog a buta szélben.
Ha sokáig nem lát engem kihullik a könnye.

Ha haza menyek boldogan mosolyog rám,
mint ha szája volna.
Nagyon hiányoztam neki,
könnyes szemmel
sóhajtozva mondja..

Hazánk ékköve vagy!

A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.

Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…

Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…

A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.

Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel

Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.

Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József