Debreceni Zoltán - Cigány költ?k, írók...

Cigány írók,
Cigány költ?k!
Sokasodjatok, emelkedjetek,
n?jetek fel az égig.
A kezetek érjen el
a túlsó világ szélig.

Betegen, fáradtan,
vérz?en is lépjetek el?re.
A cigányokat és az embereket
tereljétek, neveljék,
ne hagyjátok elveszni ?ket
a rossz sors tengerébe.

Keser? mai napok szívet éget? tegnapok!
Mikor jönnek már felém a vidámabb, boldogabb holnapok?
Várom mindennap az örömet a boldogságot én.
De hiába várom, a keser? bánat jön mindig felém.
A bánat szétmarcangolja a szívemet legbelül.
Engemet az öröm és a boldogság mindig kikerül.

Kérlek adj Istenem nekem a nagybetegnek szebb jöv?t.
Hadd tudjon kint üldögélni boldogan esténként a háza el?tt.
Adj Istenem az éhez?nek szalonnát és puha kenyeret.
Ne adjál erre a világra egyetlen árva boldogtalan gyereket.

A búzára és vetésre adj Istenem szép id?t és jó es?t.
A fájdalomból elég volt már kérek t?led egy kis pihen?t!
Adj istenem sok boldog öregember és adj Istenem sok boldog fiatalt.
A szomjazó ember szájába friss forrásvizet és édes h?sít? italt.

Debreceni Zoltán - A magyar népnek adj Istenem


A magyar népnek adj Istenem békés, boldog életet.
A rosszból volt már neki elég, abból egy cseppet sem kérek.
Nem kérek magamnak sem kacsalábon forgó palotát.
Miden nap reggelit, ebédet, este egy jó meleg vacsorát.

Palota helyett egy takaros szép kis házat kívánok.
De olyat amiben télen mindig meleg van soha nem fázok.
Ha már az Istentől kérhetek akkor most én nagyon sokat kérek:
Adj Istenem sok szeretetet minden ember szivébe,
hogy a boldogtalanoknak és az árváknak is jusson egy kicsike belőle.

Most ne légy szűkmarkú Istenem,
adj sok szeretetet a Magyar szívébe.
Mert évek alatt a keserű bánat már mind kiölte belőle

Debreceni Zoltán - Magyar hazám...


E föld itt a hazám,
régóta terméketlen sivár.
Elvándorol lassan innen minden orvos és cigány.
De itt marad az író, ki prózát, verseket ír,
mindenkit szeret és harcol a semmiért.
Egyedül nem érzi értékesnek magát.
Maradj, adj neki erőt,
bízz az íróban, mert az mind itt marad veled.

Lehet, barátaim nem jön jobb soha,
ki itt él mélyen repül.
Megússzák a vétkesek,
s mi bűnhődünk vétlenül.

De honfitársam akkor se szökj el,
most itt van szükség rád nagyon.
Légy a sötétben holdsugár,
mutasd a jó utat annak, aki mindent feladott
és bátorítsd fel.
Ne fuss, maradj itt,
mert meg kell védeni, akinek nincs hova.
Legyen hajléktalan, szegény, zsidó vagy roma.
Vagy legyen bárki más, aki alól kihúzták a talajt.

Légy kitartó,
de ha már semmit sem tehetsz.
Legalább sírva hangosan az ég felé nevess.
Hadd hallja meg az isten az égben, hogy a magyar elvándorol,
mert nélkülözik, éhezik.
Ha egyszer végleg el kell mennem.
Itt kell hagynom az árnyékvilágot.
A szemeimből eltűnnek örökre az élet sugarak.
Itt hagyom nektek vigasznak a lelkemet,
szomorú arcú magyarok.


(Kisvejke 2012 06.24)

Szép énnekem cigánymagyarságom,
kérdezték hol laksz? - feleltem mindenhol
Igaz nincs hazám, enyém az egész világ.
Élek reszkető nyárfalevélben
izzadó tenyérben
bús aggodalomban.
Hiszek a ki nem mondott szóban
anyám is hitt
még mindig hiszek Don Quijote kardjában,
Dulcinea szépségében, Radnóti Miklós versében
...nem tudhatom.
Te sem tudod,
magad embernek valló kémiai massza,
ki vagyok, miért vagyok, minek vagyok,
merre mikor s miért indulok.
A reménységgel meg úgy vagyok,
hol Ő hagyott el engem,
hol én felejtettem.
Kartonpapír galacsinokkal gyújtottam fényt
husánggal vertek Krisztust belém
várták a titkot
a nyomor éhes gyomor
jaj, hess, hess.
Hogy a remény, hisz meleg lett, olyan meleg,
hogy ezrek, százezrek szívébe
új életet lehelt a sors,
ki vicsorogva vigyorgott,
metszőfogait láttam,
aztán ölelt édesen, ölt mérgesen,
zúgó harangokkal késhegyén táncolva
megint láttam.
Jaj mamo, jaj mamo bokháli sjom*
apám az anyámra nézett
Csöm, csöm, gyűrű arany gyűrű
magyar a cigányra nézett.
Két világ közt álltam kenyértelenül.
Most van kenyerem, de nincs apám se anyám
népem veszik a kerekerdő fái közt.
Latyakos hó íze egyre csak terjed,
beteg a leánygyermek.
Ne félj, szólt az öreg bölcs,
hamarosan tavasz lesz,
s talán a cigányok tavasza is.
Megbolondult a világ, megbomult*
garázdálkodik rajtunk
kolomppal díszített szeretetlenség,
vállat veregetve ráznak le magukról cigány
bőrbe bújt júdások.
Tán süket vagyok? Vagy csak érteni akarok
rühes, büdösmocskos, élősködő,
hazug, lusta - mondják a népre s közben
mosolyfényképüket újra megfestik maguknak.
Nincsen hazád meg házad sem.
Szent Sárától sem várhatsz vigaszt, pirkad
lámpást adott kezembe az Úr.