Debreceni Zoltán - Hideg őszi napon.

Némán álldokálok az utca közepén.
Egy megsárgult fának támaszkodva.
Az őszi nap ráül a megőszült hajamra.

Mellettem emberek rohanva sietnek.
Ismeretlen vagyok, rám sem köszönnek.
Nem messzire tőlem Petőfi szobra áll.
Még Ő is szomorúan búsan tekint rám.

Nem jut pénzem netre,
Wifin írom most a verseket.
Mellettem a kereszten
Krisztus Jézus is didereg.

Mosolyogva megsimogatom a szentkeresztet.
Mind két szememből letörlöm a könnyeket.
Feltekintek a földről a magas egekbe,
Úgy könyörgök a drága Szent istenhez.

Gyermekkorom emlékei közé tartozott,
hogy vidámak leszünk és boldogok.
Gyermekkorom képei már rég elhagytak.
Vágyaim, álmok immár hallgatnak.

Sors vihara cibálta szét a tetteket.
Ez legyen a vége? Az nem lehet!
Nem gyűrhet le engem a sötét félelem.
Adj hitet, erőt nekem Istenem!

Debreceni Zoltán - Eltünik a fajgyülölet...

Ha egyszer meghalok s feljutok a mennybe.
Az Istennel barátságot kötök ott a fellegekbe.
A földön egyforma lesz utána minden ember.
Örökre eltünik a fajgyülölet.,
tele lesz a föld boldog emberekkel.

Ősjövő Magyar nyelvű írás.

Látjátuk feleim sümtükhel, mik vogymuk.
Bizony szenny, és hazugság vogymuk.
Mennyi milosztban teremtüvé eléve miü Istemüköt.
Pénzt, hatalmat,és aduttá valá neki házoá poklot.
De, ha uram teretöé bánatot, könnyöt.
Tán lemoshatod rólunk az ősi szennyöt.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Nem az gazdag, kinek vagyona van.
Hanem ki kevéssel is beéri.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Sebeket máson ejteni egy pillanat.
De csak évek gyógyítják be azt.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az igaz barátot onnan ismered meg,
hogy rólad mindent tud,de mégis szeret.
Mondja Isten szavam ne feledd.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az ember úgy él, mintha sosem halna.
Úgy hal, mintha nem élt volna.
Mondja Isten, s elhal hangja.