Nézd meg Uram a könny áztatta, kétségbeesett arcokat,
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.

Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?

Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?

Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!

Debreceni Zoltán - Hideg őszi napon.

Némán álldokálok az utca közepén.
Egy megsárgult fának támaszkodva.
Az őszi nap ráül a megőszült hajamra.

Mellettem emberek rohanva sietnek.
Ismeretlen vagyok, rám sem köszönnek.
Nem messzire tőlem Petőfi szobra áll.
Még Ő is szomorúan búsan tekint rám.

Nem jut pénzem netre,
Wifin írom most a verseket.
Mellettem a kereszten
Krisztus Jézus is didereg.

Mosolyogva megsimogatom a szentkeresztet.
Mind két szememből letörlöm a könnyeket.
Feltekintek a földről a magas egekbe,
Úgy könyörgök a drága Szent istenhez.

Gyermekkorom emlékei közé tartozott,
hogy vidámak leszünk és boldogok.
Gyermekkorom képei már rég elhagytak.
Vágyaim, álmok immár hallgatnak.

Sors vihara cibálta szét a tetteket.
Ez legyen a vége? Az nem lehet!
Nem gyűrhet le engem a sötét félelem.
Adj hitet, erőt nekem Istenem!

Debreceni Zoltán - Eltünik a fajgyülölet...

Ha egyszer meghalok s feljutok a mennybe.
Az Istennel barátságot kötök ott a fellegekbe.
A földön egyforma lesz utána minden ember.
Örökre eltünik a fajgyülölet.,
tele lesz a föld boldog emberekkel.

Ősjövő Magyar nyelvű írás.

Látjátuk feleim sümtükhel, mik vogymuk.
Bizony szenny, és hazugság vogymuk.
Mennyi milosztban teremtüvé eléve miü Istemüköt.
Pénzt, hatalmat,és aduttá valá neki házoá poklot.
De, ha uram teretöé bánatot, könnyöt.
Tán lemoshatod rólunk az ősi szennyöt.