Versek » Istenhez versek » 3. oldal
Idő    Értékelés



Ha látod ezt a szenvedést és nincs hozzá szavad
csak egyet kérdek tőled én:Istenem!Merre vagy?
Mondd!Mért hozol rá szenvedést ki nem vétett neked?
Mért nem nyújtasz feléje segítő kezet?

Míg ártatlanok szenvednek,dőzsöl a gonosz,
s gyilkosok,zsarnokok helyett ártatlan lakol.
Míg gyógyszerekre nem telik,más kincseket rabol,
börtönből lesz mennyország s a kórházból pokol!

Nézd a gyönge gyermeket! A szenvedő szülőt!
S hívd magadhoz helyette a semmirekellőt!
S ha megteszed,hát elhiszem hogy itt vagy,s létezel,
s cserébe minden este imádkozom neked!

Beküldő: Meggyesi Éva


Mondd mennyi sóhaj kell ahhoz míg hozzád eltalál?
Mennyi bánat kell ahhoz,hogy meghallgasd imám?
Mennyi könny és mennyi kín,mely évek óta rág,
míg úgy érzem nem bírom :hát hallasd meg imám!

Nem kérek tőled semmi mást,csak adj erőt nekem!
Csitítsd háborgó lelkemet,mely tombol szüntelen.
ha nem tudsz felém nyújtani segítő kezet, hát ne hagyj tovább szenvedni !Kérlek!Istenem!

Beküldő: Meggyesi Éva
Ki hegyre megy, annak
Kardok közt kell járni
S odafent a csúcson
Keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel,
Kit Isten keresztel.
De nem babérággal,
Tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle
Fog szivébe vágni.
Mégse engedj, Uram
Félúton megállni!
Beküldő: Kiss Gabriella
Rohant A Harc - holló kerengett
Fölötte, vérszomjas madár -
Hajfürtjei kígyózva lengtek,
Előtte járt a Borzadály.
A Harc rohant - a falvak égtek,
S a vér, a vér patakba folyt,
Üszkös falak meredtek égnek
És garmadába gyűlt a holt.

S ahol a harc tébolyra lángol,
S Harag, Bosszú örjöngve jár:
Egy férfiú a véres árból
Kifut . . . lihegve meg-megáll . . .
Egy hegyre megy - A harci lárma
E bérctető csendjén elül -
Miként ha rejtelembe látna
Komor magába elmerül.

Vértől hamvas tépett szakálla,
Kemény alakja mint az érc -
A csillagokig nő fel az árnya,
A fénylő boltozatra néz:
"Küldj prófétát e földre Isten!
Hatalmas, zengő mély szívűt,
Ki szent békére felhevítsen -
Prófétát küldjél, vértanút!"

Egész alakja mintha égne -
A két szeme izzó acél.
S míg dúl a harc lent: itt a béke
A messze végtelenbe ér.
Álomhozó gyöngéd fuvallat
Árad felé. Mélyül a csend.
Lázas szíve csitulva hallgat.
Alszik. A föld körötte reng.

Rászáll az Úr. . . Szívét kitépi,
Ad új szívet az ó helyett,
S míg önbűnén elég a régi:
Az újnak fénye fölremeg.
Az Úr érinti most az ajkat,
Hogy égi nyelven szólni tud:
Újult lényébe rejt hatalmat,
Mitől támadnak vértanúk.

S a testbe most - mely mint a hulla
Fekszik dermedten a tetőn -
Az Úr szelíden ráborúlva
Lelket lehell - Az ébredőn
Szent borzadály. . . remegve néz fel. . .
S az Isten szól: "Erőm tiéd.
Prófétám, menj! Gyújtsd fel igémmel
Az emberek szivét!"
Beküldő: versek.eu
Halálom után a harmadik napon
A mennybe mennék, ott állna a trón
És az Úristennek fensége előtt
Görnyedő háttal szólnék bűnbánón:

Születtem.
Sorsom világra hozott,
Parány lettem én, és égi szemek
Követtek végig földi utamon
S követnek most is, amerre megyek.

Bűnös voltam én, Istenem, bűnös.
Nem hulltam térdre senki előtt sem,
Pedig éreztem minden éjszakán
Nagy utat szántál Istenem nekem.

Nézz rám Isten, és látsz egy parányt
Aki a földön élni nem tudott,
Aki felhők közt viharral játszott,
S akinek drámai szerep jutott.

És Isten szava kegyelmet adna,
Igazat, szépet, boldogat, nagyot,
Mert tudja ő is, és tudja mindenki
Hogy bűnös voltam, mert:
Ember vagyok!
Beküldő: versek.eu
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák