Debreceni Zoltán - Éjszaka...

Rád vetem a szemem az esti félhomályban.
Mikor a hold loppást bekukucskál
a szerény kis szobámba.
A gondolataim százfelé szaladnak,
mikor mindenfele nyugodtan alusznak.

Debreceni Zoltán - Éjszaka...

Rád vetem a szemem az esti félhomályban.
Mikor a hold loppást bekukucskál
a szerény kis szobámba.
A gondolataim százfelé szaladnak,
mikor az emberek nyugodtan alusznak.

Debreceni Zoltán - Vigasztalt a nap...

Rám mindig mosolygot a nap.
Bolingattak rám a mezeivirágok,
Sárgák, pirosak és kékek.
Meséltek mindig nagyon sok szépet.
Volt mikor közöttük keservesen sírtam.
Mert az árvaságot nehezen bírtam.
Fölém hajolt mosolyogva a nap.
Vigasztalt azt mondta :
fiam ezt nem szabad.

Debreceni Zoltán - A róna a képzeletem hazája...

A képzeletem kicsi korában,
biztosan farkast és vadnyulat evett.
Mert sohasem hagy pihenni mindig tekereg.

Bejárja a völgyeket a magas hegyeket.
Nem tudom visszafogni mindig tekereg.
A patak habjával énekli halkan a dalát.
A hegyekbe búsan halad lassan szedi a lábát.

Csak a patak siet szaladva le a hegy ormán.
A sík rónán jön meg a képzeletem kedve.
Mert itt érzi magát jól a rónaságon nem a hegyekbe.
Itt boldogan vígan siet előre a patak habjára rá sem hederítve.

A zöld réten, síkságon s az erdőben énekli vígan boldogan a dalát.
Itt a rónán elfeledi minden gondját és baját.

Debreceni Zoltán - Veled könnyebb lenne ...

Ölelni szeretnélek csókolni a szádat.
Elfeledni örökre a sok sok szomorúságot.
Boldogan élni éjjel és nappal.
Szeretni nyáron, télen és tavasszal.

Bejárni veled a völgyeket a magas hegyeket.
Csókolni a szádat mindig fogni a kezedet.
Nem engedni el bármit hoz az élet.
Veled könnyebb lenne elfeledni
a sok kegyetlenséget.