F?ZFAPOÉTA

(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekb?l fészket - akár százat -
el?tted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költ?i vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérr?l,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkend?ért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden böt?jét majd h?s vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak T?lem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költ? ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
f?zfasípok hangján is, csak ?t fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)