Versek » Élet versek
« Első oldal
1
...
of
105
Idő    Értékelés
Kincseim

Ködfátyol takar ma mindent,
napfényt, kék eget, derűt
Halk, suttogó felhők közelednek
Hoznak ezernyi csillagot.
Majd megkeresem azt az egyet,
a csendesen elvegyülőt.
Majd kérdezem ezerszer ismét,
mint megfáradt utazót.
Hozzak-e harangvirágot?
A hegyek magasából.
Keressek tán egy nyájat
a bércek oltalmából?
Kincseim nem osztogatnám
Csak kincsekért cserébe
Napfényt, derűt, mosolygást
Kívánok helyébe!
2020.02.10.
Beküldő: Molnár Mária
Mint szárnyaszegett madár suhanunk át az életen
A mindennapok gondját halmozva,
Elfelejtjük mi is az igazi értelem,
Mely a boldogságunkat okozza.

Áttekintünk társainkon, kiket az élet földbe tiport
Nem törődve velük,
Elhaladunk egymás mellett anélkül,
Hogy egy szót is váltanánk velük.

Álljunk hát meg egy percre és tekintsünk magunkba
Elgondolkodva az életen,
Hová is tűntek az apró csodák,
Melyek a gyerekkorunkba léteztek?

Mind, mint a hamu szállt tova
Az évek során,
Életünk igazi értelmét vesztettük el
A felnőtté válásunk után.

Próbáljunk hát úgy élni, hogy majd sok év múlva
Ha majd eszünkbe jut a múlt,
Ne bánkódjunk majd azon,
Ami rég a feledésbe múlt!
Beküldő: Mátyás Eliz
Szürparanokromenoi-Korponai István

Édes hársillat úszik lebben
a légben ősi utak titkok őrzői
Simogass mint az angyalok szárnya
s nagy busa gonosz fejem lehajtom.
*
Valaki mindig hiányzik bénult
szívünknek az édes pillanatból,
hogy az élet,lelketlen,rongy,hazug
nótája,megszentelt ima,ima maradjon.
*
Istenek ők,gyermek ember Istenek
remegő szemű hajósok a végtelen tengereken.
Nincsen e világon számukra áldás,semmi.
Sorsok,véres harcos sorsok az övék
Árulás ,veszteség koszorúi,babérjuk.
*
Hogy kik voltak ők? Oh Máriám!
Tavasznak nyitói tört oltárok között
A Magyar mezők romlatlan gyermekei
Vizek szentelői kiszáradt medrekben.
*
Valakik mindig hiányoznak az édes
pillanatokból,hogy Teremtő Istenünk
az itt hagyottakat fájdalmuktól
megőrülten az életért szeresse.
Beküldő: Korponai István
November-Korponai István

Aranysárgává nemesültek a fák zöld levelei
mint a sokat élt ember haja ősszé.
Nyugat felé vadkacsák szállnak s
a barna rőt avarban varjak,harkályok
kutatnak lusta rovarok után.
Milyen béke,összhang,csend van itt
e tisztáson,a lehulló levelek védelmezőül
takarják be a még zöld füvet,mint jó anya
óvja a didergő gyermeket.
Langyos még a tér a napfény halvány
ereje villan a horizonton át de elfedik
szürkés fekete eget betöltő felhők.
Nem elmúlás ez,nem halál,csak pihenés
mint dolga közben megfáradt ember ha
szünetet tart,majd izmait nyújtja tovább.
Eső lesz hamarosan a tisztás kis árkai
megtelnek vízzel és sárrá rejtőzik a föld.
A kövér avar közé vermeli magát a sün
elrejtőznek a cseppnyi madárkák
ki éli túl a vad telet?kit véd meg az égi
szeretet a gondoskodás?
November lett,ilyenkor még ültethetsz
dió fát, no nem magadnak,aki majd követ
Gyermeked vagy unokád,vagy csak a szelíd
mindent ismerő emlékezet.
Nem elmúlás ez.Nem halál.Csak pihenés!
Beküldő: Korponai István
BÁRKI, BÁRMIKOR

Nekem nem volt elrendelve semmi,
nem tudtam kit kell gyűlölni, szeretni.
Szellentésnyi létem törvénye is olyan,
mint bankoknak a fedduoczhetetlen hozam.

Én csak kukáztam magamban másokért,
míg futóbolonddá tett a sok-sok érv.
Most futkoshatok le-föl, mint a fény
magamra zárt cellám összes szögletén.

Megvallattak, hogy vérzett már a szívem.
Erkölcs és törvényem mindenemből kitett.
Most húzhatok minden köré falat,
mert nem engedtem kibeszélni magam.

Talán ostobán lettem, ami lettem,
de nem azért mert másképp nem tehettem.
Mert jól tudom, hogy lenne olyan élet,
melyhez bárki, bármikor visszatérhet.
Beküldő: Szűcs György
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák