Idő 
Értékelés 
Értékelés M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremt? istenem, sosem ítélted el ?ket,
A gy?lölett?l fröcsög? hazug köpköd?ket.
Szomorúan nézted fentr?l e tévelyg? világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végs? ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gy?lölet hangját, egyre hangosabban.
Teremt? istenem, nyugtasd le, odafent ?ket,
A gy?lölett?l fröcsög? esztelen köpköd?ket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremt? istenem, sosem ítélted el ?ket,
A gy?lölett?l fröcsög? hazug köpköd?ket.
Szomorúan nézted fentr?l e tévelyg? világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végs? ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gy?lölet hangját, egyre hangosabban.
Teremt? istenem, nyugtasd le, odafent ?ket,
A gy?lölett?l fröcsög? esztelen köpköd?ket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
Nem születtem én ökörnek,
Apám szilaj büszke Bika vala,
Magam is az lehettem volna,
De megszakadt családunk vérvonala.
Éles késsel lefokoztak.
Tinóvá faragott a gonosz gazda,
S tehenek szemében, mint hím,
Végleg ki lettem szavazva.
Így lettem felnőttként Ökör.
Szép kerekre hizlaltak ekkor,
Fejemre nehéz jármot tettek,
És ezzel véget ért a gyerekkor.
Szekér elé kötve tengettem
Bús igás-marha életem javát,
Öregkoromra, most göbölyként,
Ez végső utam, elhagyva a tanyát.
Most sem Én választhatok végül,
Cipő leszek, vagy nadrágszíj talán,
Jól elverem, vagy megrúgom a gazda fiát:
Könyörtelen leszek, mint jó atyám!
Budatétény 2024.03.01.
Apám szilaj büszke Bika vala,
Magam is az lehettem volna,
De megszakadt családunk vérvonala.
Éles késsel lefokoztak.
Tinóvá faragott a gonosz gazda,
S tehenek szemében, mint hím,
Végleg ki lettem szavazva.
Így lettem felnőttként Ökör.
Szép kerekre hizlaltak ekkor,
Fejemre nehéz jármot tettek,
És ezzel véget ért a gyerekkor.
Szekér elé kötve tengettem
Bús igás-marha életem javát,
Öregkoromra, most göbölyként,
Ez végső utam, elhagyva a tanyát.
Most sem Én választhatok végül,
Cipő leszek, vagy nadrágszíj talán,
Jól elverem, vagy megrúgom a gazda fiát:
Könyörtelen leszek, mint jó atyám!
Budatétény 2024.03.01.
Szeretnék mindent összetörni,
ami régóta visszatart,
izzó lángcsóvát szórva széjjel
s felégetni, mi itt marad.
A vén diófát, melynek lombjai alatt
oly sokat ültem a kispadon,
apró darabra hasítni széjjel,
bár szívem fáj érte oly nagyon.
Szeretnék mindent felégetni,
hogy ne legyen más, mit itt hagyok,
csak por és hamu, mely sötéten, szürkén
eltakarja a tegnapot.
Szeretnék mindent összetörni,
mit martalékul most itt hagyok,
hogy ne legyen más, ki összezúzza,
mi kedves volt nékem oly nagyon.
Úgy szeretném! De nem tudom mégsem!
Hiszen a lelkem úgy sajog!
Lüktetve, némán, belülről vérzik,
mint eleven seb, és fáj nagyon.
Szeretném szívemet száz darabra
széjjel tépni, de jól tudom:
mind a száz darab egyformán fájna,
bármerre sodor a holnapom.
ami régóta visszatart,
izzó lángcsóvát szórva széjjel
s felégetni, mi itt marad.
A vén diófát, melynek lombjai alatt
oly sokat ültem a kispadon,
apró darabra hasítni széjjel,
bár szívem fáj érte oly nagyon.
Szeretnék mindent felégetni,
hogy ne legyen más, mit itt hagyok,
csak por és hamu, mely sötéten, szürkén
eltakarja a tegnapot.
Szeretnék mindent összetörni,
mit martalékul most itt hagyok,
hogy ne legyen más, ki összezúzza,
mi kedves volt nékem oly nagyon.
Úgy szeretném! De nem tudom mégsem!
Hiszen a lelkem úgy sajog!
Lüktetve, némán, belülről vérzik,
mint eleven seb, és fáj nagyon.
Szeretném szívemet száz darabra
széjjel tépni, de jól tudom:
mind a száz darab egyformán fájna,
bármerre sodor a holnapom.
(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Vasszekrények magaslanak, vaságyak előtt.
Vas szagú szél fúj a vasrácsok felől.
Vasajtó csukódik, tűri a vasakarat.
Vastüdő lélegzik a vasmellkas alatt.
Vasember mozdul, vaspáncél csörren,
Vasból van a vér, ami vasszívéből fröccsen.
Vasból van a kés, mely vastestébe hatol,
Vasból minden szó, mi vasagyának papol.
Vasból van a lélek, már leküzdötte émelyét,
Hasztalan keresi vasolvasztó-tégelyét.
Vas szagú szél fúj a vasrácsok felől.
Vasajtó csukódik, tűri a vasakarat.
Vastüdő lélegzik a vasmellkas alatt.
Vasember mozdul, vaspáncél csörren,
Vasból van a vér, ami vasszívéből fröccsen.
Vasból van a kés, mely vastestébe hatol,
Vasból minden szó, mi vasagyának papol.
Vasból van a lélek, már leküzdötte émelyét,
Hasztalan keresi vasolvasztó-tégelyét.
