Őszi levelek,
Van, ami már barnásba csapott.
Érezni szagát, tán’ rothadott?
Ázott úton... téli léptek alatt, levelek.
Ősz esőt is hozott, így vizesek levelek…

Ősz az enyészet…
Meghozta nekünk is új létet,
Mondják, ez a jó… egy fenéket!
Meghozta nekünk is múló létet… egészet,
Mint avar nyugalmát is földúlta… enyészet.

Őszben megfakad
Avarszőnyeg a temetőbe.
Halottak… várnak az új létre.
Ősz az enyém is, érzésem belülről fakad,
Őszülőn, őszbe kerültem… karaván halad.

Őszben, kabát kell,
És már a látszó lehelettel,
Sétálok, jól vagyok erdővel…
Itt a csendben azért a bánat körbeölel,
Nézem, szél ringatja fákat, talán félgőzzel?

Ősszel már várom
A szeretett, de hideg telet,
Konyhában meg nem látok legyet…
Estém csendje, altatna már, de dalát várom,
Majd, reggeli napsütés, hűvösen süt… várom.

Őszömben élek
Remélek… mennyi még az időm?
Amennyi biztos, még letöltöm.
Remélek… őszöm enged és lesznek új telek…
Annyi biztos, kérem, még legyenek új évek…

Vecsés, 2019. október 26. – Kustra Ferenc – készült anaforás, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Balra zárt legyen! Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.

(Septolet)
Micsoda ködgomoly!
Nem mosoly…

Nem látok kutyaházig,
Marad sokáig…
Napfény, benne oszlik,
Foszlik,
Porlik?
*

(Senrjon)
Idő levelet rezez,
Szépség valószínűtlen! Ez az.
Körgomoly gurul.
*
A köd ábrázolása,
Vak festőnek nem feladata.
Nap, csak áttetsző.
*
Már van őszi ezer szín,
Otthon, csak duruzsol a kályha.
Nyálkás, hideg köd.
*

(Septolet)
Kéményen,
Gólyafészek gyékényen,
Ködben fészek,
Sehol egy lélek.

Ködtündérek táncolnak,
Fázóskodnak,
Kémény, fészek álmodoznak…
*

(Haiku)
Ködtől fátyolos
A reggel, erdőn, mezőn.
Napfény elveszett!
*
Csendes a reggel,
Szélhiányban ébredez.
Köd-fátyolos… táj.
*
Puha- hajnali
Köd-fátyol fedi rétet.
Vadászkutya fut.
*
Láthatatlan a
Harmat, köd-fátyol alatt.
Hajnal, csak dereng.
*
Fehér fátyol lóg,
Lombtalan, kopasz ágon.
Egyre csak sűrűbb.
*
Új idő közelg,
Kék égre, ködfátyolt von.
Estfény halványul.

Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.

Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!

Alkonyát járja az idő felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.

Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.

Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.

Pár szóban az őszről…

Hűvös lett az idő, megjött az ősz,
Hűvös, északi szél lett a dizőz.
Ma is szomorkás az idő, borult,
Úgy tűnik, minden az őszbe szorult.

Szomorúan lógnak a levelek,
Tán hívők és jobb világba mennek.
Már a kutyusunk is bundát növeszt,
És a változásra, szemet mereszt.

Vecsés, 2002. szeptember 15. – Kustra Ferenc József