(Septolet)
Micsoda ködgomoly!
Nem mosoly…

Nem látok kutyaházig,
Marad sokáig…
Napfény, benne oszlik,
Foszlik,
Porlik?
*

(Senrjon)
Idő levelet rezez,
Szépség valószínűtlen! Ez az.
Körgomoly gurul.
*
A köd ábrázolása,
Vak festőnek nem feladata.
Nap, csak áttetsző.
*
Már van őszi ezer szín,
Otthon, csak duruzsol a kályha.
Nyálkás, hideg köd.
*

(Septolet)
Kéményen,
Gólyafészek gyékényen,
Ködben fészek,
Sehol egy lélek.

Ködtündérek táncolnak,
Fázóskodnak,
Kémény, fészek álmodoznak…
*

(Haiku)
Ködtől fátyolos
A reggel, erdőn, mezőn.
Napfény elveszett!
*
Csendes a reggel,
Szélhiányban ébredez.
Köd-fátyolos… táj.
*
Puha- hajnali
Köd-fátyol fedi rétet.
Vadászkutya fut.
*
Láthatatlan a
Harmat, köd-fátyol alatt.
Hajnal, csak dereng.
*
Fehér fátyol lóg,
Lombtalan, kopasz ágon.
Egyre csak sűrűbb.
*
Új idő közelg,
Kék égre, ködfátyolt von.
Estfény halványul.

Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.

Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!

Alkonyát járja az idő felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.

Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.

Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.

Pár szóban az őszről…

Hűvös lett az idő, megjött az ősz,
Hűvös, északi szél lett a dizőz.
Ma is szomorkás az idő, borult,
Úgy tűnik, minden az őszbe szorult.

Szomorúan lógnak a levelek,
Tán hívők és jobb világba mennek.
Már a kutyusunk is bundát növeszt,
És a változásra, szemet mereszt.

Vecsés, 2002. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan,
Köröskörül is rézszínűvé vált a világ, tartósan...
Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan.

Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába,
Elhúzom a függönyt, bámulok a vakvilágba….
Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába.

Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék,
Fönt biztos a kétkezi munkások, cseppeket összeszögelték…
Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék.

Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik,
Még így nyárnak végén, bízvást bízok benne, hogy meg nem fázik…
Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik.

Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba,
Az e havi fizetése felét, spórolásként, ledolgozza máma?
Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba.

Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak,
Nekünk, ennek vége... Takarítónők söprűvel majd, ha elsuhantak?
Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak.

Vecsés, 2020. január 29. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód konklúziója.