Hajnali harmat
Erdei várromokon.
Árva pókháló…
*
Harmatos reggel,
Fehérre festett mező.
Őzpata csúszkál.
*
Harmatos a fű
A még épp’ hogy dús mezőn!
Bárányfelhő had…
*
Harmatcseppektől
Nedves, ébredő füves.
Napkelte szárít.
*
Harmatfakasztó,
Kezdő hajnal hűvöse.
Sötétség, már megy.
*
Hajnali harmat,
Az elmúlásról dalol.
Ural; vizesség!
*
Nyújtózók a fák,
Élvezik reggeli fényt.
Harmatcsepp csillog…
*
Ködben, gyöngyharmat
Terül a fagyos tájra.
A reggel fehér.
*
Kósza napsugár
Csillan harmatcseppeken.
Ez a virradat.
*
Napfényes harmat
Hozta reggel vígságát.
Új nap felvirradt!
*
Reggel, harmatcsepp
Mint gyémánt tőri a fényt.
Napsugár szárít.
*
Homályos hajnal.
Fű hegyén harmatcseppel.
Őz, eszik-iszik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.

Az ősz társalkodónője…

Ködbe burkoló
Időjárás érkezett!
Bundák, vastagok.
*
Korhadt faágon,
Újra lóg, köd fergeteg.
Hívatlan vendég.
*
Ólmos köd terül
Didergő tájra, fájón.
Fázik a szélcsend.
*
Hulló falevél.
Fázósan ködös éjjel.
Hűsek nappalok.
*
Félholt falevél
Szelek szárnyán utazik.
Ködtakarót kap.
*
Sárga falevél
Mosolyogva hullik le.
Ködben is leér.
*
Magányképletben
Látszhatna, árva kóró.
Ködben nem látni.
*
Hegytetőn, öreg
Tölgy büszkén áll a vártán.
Ködben, nem látszik.
*
Hegyre vivő út,
Ködfoltokkal tarkított.
Nagy csúszásveszély.
*
Bágyadt a napfény,
Mint idő ködlámpása.
Besötétedik.
*
Sötét éj, fátylat
Borít a természetre.
Köd is besegít.
*
Didergő hajnal…
Madártrillázásra kel.
Ködtől nem látni.

Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

Mézszerű köd az ősz sajátja…

(Oximoronban, önrímben)
Selymesen, kőrül ölelőn folyik a mézszerű köd, sapkámtól a cipőmig,
Nedvesen nem ragad, de ha vizes… Vágyom a szárazra, végig a cipőmig!
Ha mézszerű lenne: kezdném lenyalogatni magam egészem a cipőmig.

(3 soros-zárttükrös)
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat,
A sok – mézszerű köddel takart- nyálkás kő, mint egy harcoló alakulat…
Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat.

(Oximoronban)
Vastagodott a por a tavaszi-nyári ágakon, befedte porvihar nyáron,
De közben ideérve megjött az ősz... nyárt nem bánón, mázszerű köd csüng az ágon…

Vecsés, 2021. szeptember 29. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

Reggel ködpára
Fürdeti a bús tájat...
Ősz-keresztelő.

Szürkeségbe kopaszodott fák integetnek,
Sajgó, még vágytól parázsló lelkeknek...
Őszi elégia sáros álmába süppednek.

A földhöz ragadt
Sötét felhőknek könnye...
Elmúlást sirat.

Szottyadt avar alatt érik jövőnek reménye,
Zord napoknak hajnalán új idők kezdetére.
Hittel telt álmokat ígér télnek ünnepére.

Új kezdet indul
A fáradság küszöbén,
Téli pihenő.

Európa egyik nagy tava…

Ring a csónak Balaton vízén szüntelen, utasa ő meg én a magyar tengeren.
Nemrégen esett az eső, igy a szivárvány kialakult, látvány meg majd’ kicsordult!
Csónakom csak visz, élvezem, hogy neki Balaton a neve, Meleg van, nő a heve…
Csobbanva látom, hal a levegőbe, biztos meleg vízből ugrott a levegőbe.

Több hal is felrepült, ha hozzám egy sem szólt, ez biz' nagyon hiányzott, szinte megkarmolt.
A hullámok berepülnek csónakba, bevizezné naptól égő hátam… hólabda.
Latom a sok hab is mutogatja nekem magát, de én meg tudom, nézik a hazát…
Egyfolytában lesem, csónakomnak menyi habosult hullám jön… sokaság csak gyűjjön!

Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: leoninus duóban a haza taváról…