Nem kell neked a jövő, éljünk akkor mának?
Nem röhögcsés az, ha nekimegyünk a fának?
A jövőnek nem is lehet élni, mert az nincs!
Rögvest éljünk pillanatot, az maga a kincs…

Vecsés, 2014. szeptember 7. – Kustra Ferenc József

A korosodás folyama
Mint zuhanó súly
A gravitáció vonzó mezejében
Gyorsulva halad
A vég s az örökkévalóság
Közös pontja felé.

Csak a változás, a múlandó
Szüntelen állandó-folyamat.

Egy elhagyatott teleken állok,
mely régen az otthonom volt.
Csak egy üres lyuk tátong
ahol valaha egy kút mormolt.

A régi házat lebontották,
már csak gaz nő helyében,
régi lakói már elhunytak,
de rájuk még jól emlékszem.

A homokozó, hol játszottam,
nem más mint kísérteties üreg,
nem nő benne más mint
csalán, bogáncs s vadfüvek.

De egy gyám itt még őrködik
mintha óvva nézne le reánk -
volt otthonunk drága kincse –
az a régi, szeretett diófánk.

Naponta
Folyik az élet
Hasítják éles élek
Elmondhatod Most
Még Élek

Olykor
Bár süllyed
Lehúz a kor
Némely alkalomkor
De a szürke por
Elszáll
Megtisztuláskor

Tapaszt a sebedre
Az Idő ad kezedbe
Hajnalhasadáskor

Óvatosan szórja színeit maszatolva
A horizonton szunnyadozó nap
Rongyos felhőket nem kerget a szél
Az ég búrája álmokról regél
A fákon fakuló levél sem rebben
Csak a pára gőzölög rejtelmesen.
Elfojtott néma csendben
Settenkedik a magány
Aztán hirtelen
Csörtetve közeleg szikkadt avaron
A táguló homály
S mint Krisztus a kenyeret
Harangszó töri ketté az estet

Fennhangon hirdeti a népnek
A múló nap egy imát megérhet