Elsompolygott évek
Nap nap után,
mint szégyellős kutyám,
ha „rossz fát tett a tűzre”,
fejét lehajtva sompolyog,
vissza-visszapillantva rám
(bocsánatomat várja tán…)
Úgy nézek én is vissza – vissza,
eltűnt évekre ráhajolva,
szégyenkezőn, fejem lehajtva,
- bocsánatkérő alázattal -
nem feledt vétkek súlyát hordva…
Ha éber éjszakák hevében,
rám tört emlékek sűrűjében,
- életem értelmét kutatva -
akaratlan tekintek vissza,
nyomaszt bukások sokasága…
Lét- korlátban még kapaszkodva,
mégis egyre csak bukdácsolva,
szégyenkezőn, így kutya-módra,
- egy tiszta józan pillanatban,
e bús tavaszi kábulatban -
fáradt agyam megállapítja:
Jaj, hiába! Minden hiába!
Elsompolyogtak éveim!
És nincsenek rá érveim.

Csobogó emlék...
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.

Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.

Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.

Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.

Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.

Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.

Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.

Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.

Archív képek eseménytől
Szétmosódnak az időtől.
Elme rostán szűrt a tegnap,
Ami röppent lágyabb színt kap.

Régmúlt emlék - dalos madár,
Szebb a hangja valóságnál.
Hogyha hamis az ária,
Restaurál fantázia.

Ami történt...bár elillant,
Festett művet szívben villant.
Megbékélő szeretettel
Útra kel majd a lélekkel.

Minden emlék fénybe lépve
Elkísér az örök létbe.
Vissza száll a dalos madár,
A lélekben nincsen határ.

Dunatőkés, 2024. június 26.

A magas tikk
És a mély takk
Közé
Beszorult az idő
Töredéke.

Csörög,
Összerezzenek,
És belém mártja
Az éjszaka álma
Sárga-meleg
Fényét,
És behunyt pillák mögött
Átlátok még
Az éj kötött
Fátyolán.

Aztán újra
Csörög a vekker
Kíméletlen...
Keljél már fel!
A kiszabott Lét-idő
Gyorsan folyik el!
...és még élned
Tenned is kell!