Idő    Értékelés

Hogy is tudnálak elfeledni téged
Hisz te hoztad hozzám a színpompás tavaszt,
Szürke téli fagyból napfényt varázsoltál
S illatos virággal díszítetted azt.

Még ajkamon érzem csókjaidnak ízét
S orromban érzem a bőröd illatát,
Még most is melegít forró ölelésed
Mely feltépi bennem emlékek hadát.

Még most is látom a tarka délibábot
Mit illó reménnyel hintettél felém,
Még látom a mosolyt ajkad szögletében
De a szemeidben kihunyt már a fény.

Még most is bennem él minden édes emlék
Mely feljajdul bennem most is hirtelen,
S bár tudom: neked csak játékod voltam
Mégis te voltál mindig mindenem!
Beküldő: Meggyesi Éva

Mi ez a tomboló szenvedély
Mely megbújva szívem rejtekén
Most mindent felkavar?
Mi ez az elfojtott néma vágy
Mely megtépve lelkem minden zugát
Belülről egyre mar?
Mi ez a mardosó fájdalom
Mely belülről éget és sajog
S nyugodni mégse hagy?
Mi ez az arcomra ráfagyott
Szívemet tépő fájdalom
S még meddig tart?
Nem tudom! De legyőzöm újra
Ha kell tombolva, sírva
Mi mindent felkavar,
s nem lesz más csak eltépett foszlány!
Mely szívemnek darabja volt tán,
Mely megmaradt.

Beküldő: Meggyesi Éva

Hová tűnt minden? Mért nem érzem
ereimben a lüktető erőt?
Tegnap még éreztem: most hová tűnt minden
magával ragadta a száguldó idő?

Miért nem érzem az erőt karjaimban?
mért nem érzem a tavasz illatát?
Mért nem vágyom a felkelő nap fényét
hogy énreám ontsa első sugarát?

Hiszen tegnap még olyan boldog voltam
még magamba szívtam bőröd illatát!
Úgy szerettelek, olyan forró hévvel
ahogy a vihar borzolja a fát.

S most nem érzek semmit! Elcsitult minden!
Magaddal vitted lüktető erőm,
nem vágyom többé ajkad érintését
csak annyit szeretnék: legyen még időm!

Hogy megcsodálhassam a virágzó rétet
ahogy a napfényben fürdik a világ,
hogy újra érezzem tépett álmaim közt,
könnyektől fakasztva is nyílik még virág!
Beküldő: Meggyesi Éva


A legszebb szó, amit tenéked mondtam
azon a hűvös éjszakán,
fülembe cseng, még most is úgy hallom
mintha éppen most mondanám.

Amikor azt mondtam téged szeretlek
olyan boldogan néztél reám!
Mintha megkaptál volna minden kincset
amely a földön létezik talán.

s amikor elmentél olyan árva lettem,
akár az utolsó, sápadt fénysugár,
amely az ég alján búcsút intve sóhajt
s azután kialszik mint a gyertyaláng.
Beküldő: Meggyesi Éva

Egy régi kép, egy régi álom
amely előtör hirtelen,
felszakít minden régi álmot,
melyet feledni vágyol szüntelen.

Csapongva szárnyal lelked mélyén
akár a dühöngő szelek,
s újult erővel tör fel benned,
ami már régen elveszett.

Adj ki magadból mindent, mi éget!
Ne tartson vissza semmi sem!
Nem szabad többé visszanézned,
csak sebeid téped fel szüntelen!

Dobj ki mindent, mi hozzáláncolt!
S újult erővel menj tovább,
azon az úton mit kitapostál
hisz neked is nyílik még virág!
Beküldő: Meggyesi Éva
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák