Versek » Remény versek » 3. oldal
Idő    Értékelés
Hosszú téli éjjeleken fájó láztól kipirult arcú beteg.
A szomorú téli éjjeleken,
csak a szép emlékeket kergetem.
Fájón érzem,hogy a percek nehezen telnek,
kínaimra sötéttel a nehezen múló percek
sóhajtva felelnek.
Hiába várom a jót és szépet.
Az ablakon csak a sápadt hold fényével simogat.

Ha majd napfényes lesz egyszer a szomorú világom.
Hűséges örök vendég lesz nálam,
a boldogság és öröm.
Akkor rácsókolom arcodra,
szívem összes melegét.
A nagy cseppekben hulló könnyes szemmel,
sírva mondom neked és Istennek,
mindent szívből köszönök.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Valami történt velem
Nem a szívem és a lelkemben
Fájdalom a térdemben
Fájdalomtó l lépni alig tudok
Nincs senki, egyedül vagyok
Legalább így nagyot, ordíthatok

Borogatom vizes hideg ronggyal
Állapotom remélem,így lesz jobban
Dolgozom, szolgálatban vagyok
Mennem kell ha nem is akarok
Óvatosan emelem a lában
Így sem tudom elérni,hogy ne fájjon

Lehet, hogy jót tenne most
Egy jó forró borogatás
Lágy finom kéz simogatás
Csak álom, mit legyőz
A térdembe nyilalló fájdalom

Nem hagyom uralkodni magamon
Elvette kedvem a sajgó jövevény
Várom,hogy belőlem szökne rég
Egyszer elmúlik, nincs itt a vég
És majd feledésbe merül az egész



Beküldő: Dér István
Igen! Emlékszel rá?
Amikor ebéd előtt
A kocsiban azt kértem
Hogy úgy döntsél
Ne fájjon az Nekem
Kérés volt tisztességes
Szerintem, úgy éreztem
Ismét hittem neked
Miért? az okát tudod

De köszönöm kedvességed
Időpontot kérek tőled
Mikor jövök s megölellek
Nem vagyok egyszerű eset
Tartozom azok közé
Kik kevesek
Csalódtam már sokat
Olyan emberben
Kiben megbíztam teljesen

Nevettem már könnyeken
Könnyeztem nevetésemen
Ütöttek, rúgtak
Én felálltam
Ültem és tovább tűrtem
Egyetlen pofon sem
Ejtett Rajtam sebet
Kitéptem a szívem
És adtam oda Neked
Dobtad porba nem kellett

Megtanultam megbocsájtani
Megbocsájthatatlant elfelejteni
Mit más soha
Képes nem tenne Veled
Tanultam és megbuktam
Felálltam újra
De ismét a földre rogytam

Éltem az életem
Olykor temettem lényem
Még is itt vagyok
Készen arra,hogy megmutassam
Az élet lehet mostoha
Bármilyen kemény
Élni, végigcsinálni érdemes
Újra felállni, van remény!




Beküldő: Dér István
Amit a szív kalitba zár, mégsem rab:



Szabadabb Ő minden madárnál,
Mégis veled van míg maradnál.

Ha alszol ledönti gátjaid, s
Az éj fátylára vetíti álmaid.
Néha furcsa tájakra kisér, s
Ha ébredsz, róla álmod mesél.

Békét hoz ha jó, s te is jó vagy,
Féltőn tanít, de kétséget hagy.

Szilaj ifjuságod élteti,
Érett éned vágyát fékezi.
Ám midőn az alkony megérint
Érzed az időt mi megrémít.

Tudja az órát mit nem mond el,
De ha lejár, már úgy sem kell.

Persze félsz, mert a tested gyenge,
Nélküle csak por vagy és pernye.
Elhozza gyermekét a reményt, s
Te görcsösen fogod a kezét.

Ha rájössz, hogy mindez sevégre,
Emelt fővel nézhetsz elébe.

Lám, lelked az mi tenmagad,
Testünk csak eszköz és elhervad.
Megírja s rendezi sorsodat,
Így lesz az életed sorozat!?



Zárszó: Lelkünk az mi szeret, testünk csak közvetít.
Beküldő: Lupták gyula
Velem szemben sétálsz utcán,
Földre tekint szemem némán,
Fölemelem a szemem bénán,
Arcot adna szavam már.

Velem szebben sétálhatsz utcán,
Földre léphetek azonnal bénán,
Fölemelhetem tekinteted, Ég már,
Szemem szólhat, nézz Rám.

Velem sétálsz el, utcán.
Földre tűz a télláng,
Fölemelem lábam, lépj már!
Szóló szemem néz Rád.

Velem sem sétálsz utcán,
Földre sem űz nyárláng,
Fölemelném szárnyam szép árny,
Álmom sem szól hozzád.
Beküldő: Császár Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák