Versek » Aggódás versek » 2. oldal
Idő    Értékelés
A meditációm is zaklatott…

Falak álarcban és ködtakaró mögött,
A vicsorgás, mint hamis mosoly üldözött?
Falak álarcban és ködtakaró mögött.

Nézem a parton, egy karosszékből a tenger végtelen felszínét…
Elképesztően szemléletes, ha most ott lent egy háború zajlik.
Tengeralattjáró, mélységjárónak mutatja foga fehérjét.
Hullámokat sem vernek, hogy a másik ne lássa meg a kékségét.
*
Mennék én, ha jönne
A remény is, elkísérőn.
Falak meg álarcban?
Köd-takaró leszállt tájra,
Fal meg csak áll, bánatába…
*
Elképesztő ez a folytonos háborúzás, a víz alatt,
Kiirtják a halakat, mi a piacon veszünk hamisat?

Most, akkor külön álarc is van, vagy a ködtakaró az?
A fal tudja-e, vagy csak omladozik, mint összes amaz.

Emberek, lesz-e itt
Valaha is újabb csoda?
Vagy csak köd-takaró?
Köd-takarót utálja… Nap!
Nem látni, lekési misét… pap.

Vecsés, 2017. július 7. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrös –ben, versben, TANQ –ban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 12
Az ember életében múlnak a napok, nyarak és a sárga őszök,
De oly’ fakó az élet… fekete- fehérben, botorkálva tengődők.

Vecsés, 2012. július 24. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 13
Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség, szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!

A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.

Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!

(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*

Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?

A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?

Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?

(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.

Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?

Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!

Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 20
Debreceni Zoltán - Nehéz öregnek és betegnek lenni...

Először magadba higgy utána másokba.
Mert nem segít senki ha szenvedsz az ágyadba.
Elnézik, hogy a kakidba nyulkálsz,
Segítés helyett az Istentől kérnek neked megnyugvást.
Mivel az Istennek is rengetek a dolga.
Így hetekig fekszel a saját kakidba.

Majd elvisznek a szeretet házba.
Ahol a szeretet jó mélyre van ásva.
Enni keveset adnak, hogy ne kelljen kakilnod.
Vizet is, hogy ne kelljen pisilned.
A bánat bele fog a szívedbe teljesen fészkelni.
Érezni fogod milyen nehéz öregnek és betegnek lenni.

Hiába zokogsz nem figyel rád senki.
Pedig annyira szeretnél egy kicsit boldog lenni.
Értéktelennek fognak ott tégedet tartani.
Mindenki belenyugszik, hogy neked megkell halni.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 90
Csak nézlek ős tölgy matuzsálem
Már ötszáz esztendeje, hogy magasodsz.
Első ez, hogy felkereslek, ha hazajöttem.
Luther átkozása óta itt kapaszkodsz.

Emlékszel tölgy, mi volt a te vágyad,
Mikor csemeteként álmodoztál,
S még zsenge volt az ifjú ágad?
Elérni a fellegeket a holdvilágnál.

Most már óvón veted árnyékodat
Magvad szórta zsenge fákra.
S, ha rád borul a nyáralkonyat,
Látod ahogy szellőt hívnak nászra.

Orákulum voltál ősi Dodomában,
Lombjaid sóhaja mutatta a jövőt.
Most koronád tükre látszik a Dunában,
S a jövő nemzedékre vonsz áldó tetőt.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 124