Versek » Szerelem versek » 4. oldal
Idő    Értékelés
Te jelented

Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?
S mi tartja még bennem a világot?
Honnan az erő, mi felkelni sarkall?
S mi késztet túlélni egy újabb nappal?

Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?
Mért kéne mindig, még tovább mennem?
Sokszor a választ én magam sem tudom,
Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!

Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,
Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?
Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,
És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!

Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!
Tarthatnám kezedet többször a kezembe!
Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,
Remélni, szeretni, vágyni valami után.

Szeretnélek magam mellett tudni Téged!
Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.
Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,
És mint határnak a pacsirta madár?

Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,
Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.
Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,
Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?

Te jelented nekem a napot az éjben,
Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,
Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,
Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?

Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,
Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.
Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?
Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.
Beküldő: Hodoneczki Mihály
Olvasták: 98
Debreceni Zoltán - Tisza-parti szerelem


Szegeden nagyon régen,
hogy megtörtént azt nem tudom.
A Tisza partján az erdő szélén,
egy barna fiú és egy szőke kis lány együtt ültek egy padon.

Felettük a sötét égen,
láttak fényleni két csillagot.
A szerelemtől a két szemük,
mint a csillag úgy ragyogott.

Ahogy ültek csókolóztak,
egymás szemébe néztek.
Lássuk csak meg közelebbről,
milyen furcsa az élet.

Csodálták az erdő csendjét,
meg a vadvirágok illatát.
Mind kettőjük egész testét,
a nagy szerelem járta át.

Nem csak egymás derekát fogták.
Történt az erdőben más egyéb.
Ha valaki ott járt volna,
hallotta volna a fák lélegzetét.

A meleg nyár után hűvös ősz jött,
Érezte a szőke lány.
Hogy az erdőben nem csak a hideg járta át a derekát.

Szép karcsú szőke lányból lassan pocakos gyönyörű menyecske lett.
Tél után az új tavaszra,
a gólyával egy kis csomag érkezett.

Mind ketten boldogan szemlélték a csomag tartalmát.
Egymásra néztek kacsintottak, hogy milyen szép ajándékot küldött a múlt nyár.

Csodálkozva nézegették a pici szempár, hogy ragyog.
Megcsillanni látták benne
a Tisza partján látott,
ragyogó két csillagot.

A szőke lány úgy hallatszik orvos lett.
Egy szép nagy kórházban,
belgyógyászként dolgozik.

A csillag szemű szép kislánnyal boldogan éli az életét.
A barna fiú megjárta a poklok-poklát,
beteg lett és kioperálták a féltüdejét
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 162
Az erdőben kószáltam, Ivett!
Madárdalos csendben, ó, mi lett!
Vágy öntött? izzadtam,
Tán? hergeltem magam?
Majdhogynem elájultam! Ivett?

Ültem egy kidőlt fának törzsén,
Lábam támasztékon, kis rőzsén.
Közben, eszem rajtad,
Mikor fagyit faltad?
Ha itt ülnél velem, fa törzsén?

Erdőben egyedül, ó Ivett!
Madarak csicseregték? mi lett?
Eszem, csak rajtad jár,
Te leléptél immár?
Itten, nagyon hiányzol, Ivett!

Vecsés, 2019. április 12. ? Kustra Ferenc ? romantikus LIMERIK csokorban.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 52
Kellesz nekem, mint kenyér az éhezőnek,
Meleg nyári zápor a szomjazó földnek.
Mint hajnali harmat a nyíló virágnak,
Mint oxigén a lélegző világnak.

Kell nekem az az út, mely Hozzád elvezet.
Kell nekem minden, mi összeköt Veled.
Kell nekem tomboló, tűzforró szerelmed,
Angyaltündér lényed és csábító tested.

Nélküled szárnyaszegett, árva madár lennék,
Kinek nincs ereje, hogy élje életét.
Nélküled az egész mindenség csak fájna.
Vagy az életemet beragyogó fáklya.

Te adsz nekem mindent, erőt, boldogságot,
Az életemet és az egész világot.
Kellesz nekem, mert ha nem lennél, nem élnék,
Ezen a bolygón már csak egy emlék lennék.
Beküldő: Nemes Lajos
Olvasták: 333
Csendes őszi erdőt járjuk, én és a párom,
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.

Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.

Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.

Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.

Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.
Beküldő: Mária Horvátné
Olvasták: 117