iGoogle modul hozzáadása
2025. június 15.
Hányszor lebegsz elém te csöndes árnyék,
Szép álomkép, én kedvesem?
Most is közelegsz, igéz a régi vágy még,
S beszélek hozzád csendesen:
- Arany kelyhünket vedd kicsiny kezedbe,
Ily ritka művű nincs sehol.
Tudod: mi ez? - Szemét reám emelve
"Tudom. Szerelmünk kelyhe . . ." - szól.
- Igyék belőle tiszta, édes ajkad!
Ne vívd tovább e vágy-tusát!
Remegsz? Miért Mit érzel? Zord fuvalmat?
Nézd, ellobog az ifjúság . . .
Halk hanga sír és könnye gyűl szemének,
Fehér arcára árny borúl -
"A vágy borának mélyén űl a Vétek . . ."
Szól s a kehelybe könnybe hull.
"Ó vétek inni a bűnös vágy borából!
Nekünk örökre válni kell . . ."
Lemondóan tekint rám. Arca gyászol -
Kihull kezéből a kehely . . .
Előttem áll megtörten, haloványan,
Lecsüggedt fővel, hallgatag . . .
Szemem könnyén szétfoszlik röpke álmom,
Homályba vész az árnyalak . . .
Szép álomkép, én kedvesem?
Most is közelegsz, igéz a régi vágy még,
S beszélek hozzád csendesen:
- Arany kelyhünket vedd kicsiny kezedbe,
Ily ritka művű nincs sehol.
Tudod: mi ez? - Szemét reám emelve
"Tudom. Szerelmünk kelyhe . . ." - szól.
- Igyék belőle tiszta, édes ajkad!
Ne vívd tovább e vágy-tusát!
Remegsz? Miért Mit érzel? Zord fuvalmat?
Nézd, ellobog az ifjúság . . .
Halk hanga sír és könnye gyűl szemének,
Fehér arcára árny borúl -
"A vágy borának mélyén űl a Vétek . . ."
Szól s a kehelybe könnybe hull.
"Ó vétek inni a bűnös vágy borából!
Nekünk örökre válni kell . . ."
Lemondóan tekint rám. Arca gyászol -
Kihull kezéből a kehely . . .
Előttem áll megtörten, haloványan,
Lecsüggedt fővel, hallgatag . . .
Szemem könnyén szétfoszlik röpke álmom,
Homályba vész az árnyalak . . .
2025. június 14.
Anya ki tested benn neveltél óvtál engemet, anya ki mindig féltettél és fogtad két kezemet. Anya ki ha sírtam karodban ringattál, ó anya bárcsak elmondhatnám neked, köszönöm hogy életet adtál és szerettél engemet.
2025. június 13.
Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
2025. június 12.
Szeretlek apa és soha többet nem foglak elfelejteni téged, mert nagyon hiányzol nekem meg Dávidnak.
2025. június 11.
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.
Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.
Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?
Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…
Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…
Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.
Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.
Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?
Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…
Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…
Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc
2025. június 10.
A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…
Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban.
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…
Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban.
2025. június 09.
Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
