A nap verse
Feliratkozás a "Nap verse" hírlevélre
*  Error
*  Error
Kép újratöltése Error
*

iGoogle modul hozzáadása
Add to Google

2026. október 23.
Talán, ha egyszer az idő múlása
begyógyítja a szíven szúrt sebet,
a fájó emlékek halványabbá válnak,
még a levegőt is másképpen veszed.


Nem fáj a szíved minden dobbanástól,
s messzire oszlanak majd a kételyek,
amely benned él, s kínzó fájdalommal
fel- feltépi a hegedő sebet.


Melyet most érzel, s bánatod táplálja,
s nem is érzed, hogy én is féltelek,
hiszen szeretlek! S minden imádságom
teérted szól, és téged védelek.


Szeretnék neked sokkal többet adni,
de kincseim nekem sajnos nincsenek,
csak szeretet, amely olyan mélyről tör fel,
hogy megremegteti minden ízemet.


Nem vágyom mást, csak néma pillantásod,
amely elárulja, hogy te is szeretsz,
s érezni tudjam minden sóhajtásban
mennyire fáj, ha nem vagyok veled.
2026. október 22.
Ajjaj! Minket nem kérdezett itten senki?
Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.
A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.
Éjszakát sírva töltöttük? együtt néztük, harcra invitálót?

Itt van a két kis pulya apa nélkül,
A föld, az állatok gondozó nélkül,
És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.
Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.

Jóformán nincs is férfi a faluban,
Szegényen tengődünk, majd? mindannyian.
Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,
Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.

Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,
De ez kevés, kért levélben holmit, még párat?
Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,
Lefagyott neki, műtötték? lesz ő most ember?

Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát
Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.
Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?
Háborúra gondolok, de nagyon bántón?
Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk
Milyen nehéz fenntartani családot? nincs respektünk.

Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,
Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.

Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,
Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,
Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga?

Vecsés, 2014. március 18. ? Kustra Ferenc
2026. október 21.
Kellemeset kerekeztem, alig visz a lábam,
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.

Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.

Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.

Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.

Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
2026. október 20.
Sajnáltassa magát, ahelyett, hogy helyre hozná amit tönkretett
Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett
Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni
Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.

Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,
A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.
Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,
Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.

Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,
Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.
Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,
Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.

Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,
Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.
Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,
Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.

Kettémetszett alkony, árnyékba borulva
Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.
Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.
Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.
2026. október 19.
Tömören…

Sokan vagyunk, ki „életre ítéltetett ó, szegény”,
Rejtélyek rejtélye vagyok ennek, bizony magam is…
Mért jöttem és mért vagyok ezen a földtekén,
Melyen az ember hitvány, illetlenül hamis?
*
Az
Vagyok,
Embernek
Igaz rejtély,
Társadalomnak.

Tűrj el mindent, te embernek fia és lánya,
Hosszú éltedben lesz kínod, sőt még, épp elég;
Gyűjts csak, küzdj, embernek fia és lánya,
Izgalommal várd, majd ideér a vég...
*
A
Vége
Nem tűri,
Emberiség
Kínos életét.

Hmm... pedig én nem kéredzkedtem, nem is nyújtottam be kérvényt,
Mégis megszülettem ide, mondták is; micsoda szép lét...
Aztán már meg is jöttek a kínok, kezeltek, mint véglényt!
Születésem után megjött a küzdés... micsoda szép lét!
*
Én
Aztán
Szépen is,
Életemmel,
Tele küzdéssel.

Vecsés, 2023. augusztus 23. – Arad, 2023. augusztus 23. -Kustra Ferenc József – a három versszakot én írtam, a három apevát: Ghica Izabella Iasmina szerző-, és poéta társam.
2026. október 18.
Finom, kellemes étek,
Ez az, mit róla vélek,
A húsvéti sonkáról.

Gyönyörű szép a látvány,
Vendégnek terít a lány,
A húsvéti sonkából.

Mi jó helyről szereztük,
Hozzáértőtől vettük,
A húsvéti sonkát.

Lajos apó ki levágta,
Pácolta és adjusztálta,
A húsvéti sonkát.

Tudja biz’ a páclékészítést,
Nagyon érti a füstölést,
A húsvéti sonkát.

Nejem volt ki megfőzte,
Nem teszi ki a szögre,
A húsvéti sonkát.

Én feladatom felvágni,
Emberesre szeletelni,
A húsvéti sonkát.

Nálunk mindenki szereti,
Kedveli, sőt megeszi,
A húsvéti sonkát.

Finom, füstölt az illata,
Ennivaló a disznó fara,
A húsvéti sonka.

Budapest, 1997. március 30. – Kustra Ferenc József
2026. október 17.
Széltől rezdülő suttogó nyárfák,
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?

Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?

Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.

Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?

Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.

Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!
Leiratkozás a "Nap verse" hírlevélről
*  Error
Kép újratöltése Error
*