Költők szerint

Fucciso Morena (0)

Babicz Mária (7)

Werner Mátyás (1)

Nagy Elizabeth (1)

Vendégh István (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (345)

Kedvesemnek (91)

Hiányzol (47)

Elmúlt szerelem (81)

Szakítás (33)

További témák »

A nap verse

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni,
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.

Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.

Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.

Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.

Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.

Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.

Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.

Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
Láttam már, amikor összekócolta a hajat.

Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.

Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.

A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.

Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.

Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?

Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.

No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…

Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Nyári történések

Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
*
Nézem, méh
Épp’ virágport gyűjt.
Enni kell.
*
Ezernyi
Virágillattal…
Tavasz lesz.
*
Méhkasban
Készül lépes méz.
Orgia.
*
Mennyei
Áldás az eső.
Mezítláb.
*
Tócsa. Sár.
Taposni oly’ jó.
Kampósszög.
*
Virágok
Helyén a termés.
Cseresznye.
*
Lengedez
Szélben a kalász.
Aratás.
*
Napszúrás
Öleli kalászt.
Jégeső.
*
Orgona.
Virág nyílik már.
Színesség.
*
Öltöznek
A fák, zöld színbe.
Levelek.
*
Orgona…
Fák ünneplőben.
Rügybontás.

Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3. Tilos a rím és a sorvégi szóelválasztások!

Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.

Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…

Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.

Ahogy a virradat fölém hasalt és beborított,
Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott.
A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott…
*
Fénytől lett hajnal,
Csend lett a reggel ura.
Új nap és remény.
*
Világosodik,
És a Hold eltűnőben.
Ásító reggel.
*
Mindenki felkel,
Test után lélek ébred.
Látszik, jó nap lesz…
*
Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta,
Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta…

Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet,
És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet,
Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet.

Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot,
Hajnali szellő sodor, finom virágillatot.
Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget?
Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget…

Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek!
Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek?
*
Hajjaj,
Motoszkál a hajnal…
Ébredezik a fagyal…
Kenyerem kenem vajjal…
*
Madarak csicseregve keltenek,
Ennyi volt a hajnali, vak csendnek…
Levelek sustorogva felelnek.
*
Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM!
Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM!
Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek,
Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek…

Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán,
Gyenge szélben hintázik egy kis madár,
Nézek és látom, végtelen a határ…
*
Holdsugár adhat
Életnek reménységet?
Napkelte jöhet...

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.

Mondja a nóta: pálinka légy az enyém…
Helyes, igyunk. Egy kupicával az enyém!

Jó ez, ha nehéz az a gyomor, vagy mulatsz,
De hálás dolog, ha józanságot mutatsz.

Éhomra nem igyál többet, mint kupicát,
Így még éld egy kicsit, józanok fázisát.

Zsírosat ettél? Nyomjál le féldecit,
Ez még nem sok, véredben még nem telít.

Ha a társaságban nyakló nélkül iszod,
Rád irányuló szitokcsapot kinyitod.

Minek annyit inni, hogy berúgjál?
Ne hagyd, ha valaki még rátukmál…

Mulatni kell, de szépen, emberhez méltón,
Ettől még ihatsz pálinkát, azt imádón.

Gyógyszernek is jó, idd a felest, mint gyógyírt,
De tartsd magad, ne legyen éjszakád átsírt…

Vecsés, 2012. június 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Mindenki „egyedül” van a Földön,
De mindenki kap a Nap sugarából.
Szónak ne legyen sírkertje az örömön,
De mindenki kapjon hóra vert napsugárból.
*
Föld, mindenkié!
Napsugár vetüljön szét.
Óvás, közösen.

Vecsés, 2014. április 9. – Kustra Ferenc József

(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…

Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!

Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)

Látjuk a két háborút és -már majdnem- fölütötte a fejét az atomháborús világhelyzet… Óh, az kosok!

(senrjú csokor, kétféle félhaiku láncban)
Óriás kérdés
Egyáltalán mi is ez?
Tán’ álomvilág?

És vajh’ mék’ bolygón?
Valós világban ilyen?
Tán’ álomvilág?

Ígéret földje
Ahol mindig minden zöld?
Tán’ álomvilág?

Sok álmodozó
Volt, mindig van és lesz is…
Álomvilágban?

Sok álmodozó
Többsége, amúgy buta…
Képzelgéseik?

Sok álmodozó
Tudás nélküli főnök…
Sőt, tudatlanok.
***

(limerik csokor)
Mi magyarok itt élünk a Földön, de álmodozók nehezen tűrik, sőt ökörködőn.
Mi nem akarunk mások felett uralkodni, harmadik világháború készül lenni?

Ebbe benne van üveghegyeknél a vasorrú bába, ez olyan, mint dzsinnek országa…
Ők azt állítják, hogy ott szépek az évszakok, mert neki igencsak sok az aranyok…
A vasorrú bába meg a dzsinnek, megállás nélkül piszkálják a békéseket…
Megüzenték a dzsinnek, ők a makik farkával verik a háborút, mert ők ilyenek…

Mert segédjük van rendesen, aki meg majd’ mind hű cseléd… én is tudom majd’ vesztesen.
A cselédségnek erős atom-öklendjük van és lehet, hogy nemcsak nagy pofájuk van.
Cselédség élvezi {hogy a makiknak mekkora farkuk van…} dzsinnéknél fog tetszeni.

A dzsinnek, a cselédség hiszi, hogy háborús nyertesek, mert az rájuk nem fog hatni…
Ezek nem nézik meg, hogy a két atombomba, régebben mi kárt tett a japánokba.
Azóta is vannak új fejlesztések, mik százszor nagyobbak… ezek aztán töltetek…

Hamis reményekben a jövő áldását osszák, micsoda pazarságok eme bombák.
Ez biztosan igy van, de kérem… ha bicikli szögbe megy, gumi durran? Hol a szemérem?

Vecsés, 2024. május 5. -Kustra Ferenc József- íródott: helyzetjelentésként az emberiség atomháborúzást megkedvelt- világáról, történelmi hűséggel… senrjú csokorban (félhaiku láncban) és leoninus csokorban.

(Bokorrímes)
Látótávolságnál nagyobb vizek hullámai partnak ömlenek,
Közben a régi, híres horgászokról ősi regéket mesélnek…
A tengerek óriás hullámokkal zúzva mossák a partokat,
Még akkor is, mikor az alkonyat vörösre festi a dombokat…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Lehet, hogy a tenger is a reménytelenség létében él?
Én meg, ha a csak a szépeket figyelem, a lelkem nem fél…
Lehet, hogy a tenger is a reménytelenség létében él?

Lehet, hogy azért vágyok a tengerek végtelen partjára,
Hogy reményt kapjak esti lefekvés előtt, este… és máma…
Lehet, hogy azért vágyok a tengerek végtelen partjára.
*
(senrjon trió)
Egyelőre késhegyre
Vett saját tehetetlenségem!
Hol van itt remény?

Rég voltam már katona,
Ha lőnének az lenne csoda…
Hol van itt remény?

Igazi remény villan?
Nő a létezhetetlenségem…
Hol van itt remény?
*
(leoninus duó)
Álmaim sürögnek, forognak köröttem, ettől tán jó a lelkem.
Hit, remény, szeretet! Magamévá tettem ezt a nagy egyveleget.
Legnyilvánvalóbb a remény, de, hogy mi lesz, az még nekem is rejtvény…

Az álmaim, vágyaim peregnek nappali viharban és éji dalban.
Reményeim nem-igen szoktak beteljesülni, de nem szoktam kétkedni.
Amig élek, itt vagyok és remélek, bízok, hogy nemhiába így élek!

Vecsés, 2023. augusztus 23. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Fészkelő
Tavaszi idő...
Szerelmeskedő.

Család alapítás fontos,
Élet így folytonos!
Természetben ösztönszerű,
Embernél tervszerű.
*
Ember válogat,
Állatnál akarat...
Kötelesség tudat?

Nemek vonzalma
Génekbe kódolva.
Nemek násztánca
Életnek lánca.
*
Sokasodjatok,
Szaporodjatok!
Bibliai szózatok.

Ember eszmét gyárt,
Közben önmagának árt.
Léttörvényt átírja...
Sorsát megtagadja!

Dunaszerdahely, 2024. április 19. (Septolet trió)
Figyelemfelkeltő egy kórosan terjedő ideológiára.

Füttyös brekegés
Estéli csendet rabol.
Tóparti koncert.

Kuruttyos vágyak
Csillagos lepel alatt...
Breki-szerelem.

Zsibongó éjjel,
Vízbe csobbant örömök.
Békák nász-tánca.

2024. május 4.

Virágzó repce
Tavasz-citrom üdeség.
Határnak éke.

Sárgálló földek
Tengere, távolba nyúl.
Igéző látvány.

Illata terjeng,
Estéli szellő hozza.
Bódító élmény.

2024. április 6.

Nagyszülők, anyám
Kollektíven vétkeztek!
Nyelvük...magyar-bűn!

Marhavagonban
Kéretlen kirándultak.
Kitüntetettek?

Ott-hont hagyták itt.
Csak vétkes polgárnak járt...
Cseh földön robot.

Sose feledték...
Házat, földet elvették.
Könny vasalt vétket!?

Magyarnak kijárt
Új otthon Sumavában...
Meg kényszer-munka!

Visszatérhettek
Élők...fanyar-boldogok!
Haza...költözött!

Erdei tisztás,
Vadvirágok pompája.
Csábító látvány!

Óriás fák közt
Suttogva, jár-kel a szél.
Csendes ölelés.

Virág illat száll,
Langy levegő bársonyos.
Kikelet-puha.

A határ dús-zöld,
Finoman hullámzó rét.
Szellő cirógat.

Fák árnyéka ring,
Alatta avar zizeg.
Légi érintés.

Fodrot bont a víz,
Hullám taraja csillan.
Lágy simogatás.

Kócos sás legyint,
Fénnyel illan a szellő.
Bíbor pillanat.

Csend hasad este,
Mozdulatlan árny lapul.
Elalszik a táj.

Dunatőkés, 2024. március 24.

Nagy béke-sziget,
Anyánknak ölelése.
Összetartozás!
Fájó gyermek szíveket,
Véd, gyógy-anya-szeretet.

Becsüld míg lehet!
Késő bánat fenyeget...
Síron nincs vigasz!
Mindig öleld jó anyád,
Ölében van a hazád!

Nagy tetteket véghez sohasem vittem,
Amatőr-szürke, megkopott átlagos létem.
Amit tudtam adtam, a bajt nem kerestem,
Hogyha kellett...volt úgy, életet mentettem.

Tudásom szerint, ápoltam sok beteget,
Ünnepnap vagy éjjel, amikor épp kellett.
Ha hívtak mentem, nem néztem a percet,
Olykor vigasztaltam pár megfájdult lelket.

Vagyont nem gyűjtöttem, lelkem mint hajdan,
Szerényen élek, nemrég múltam hatvan.
Dolgom csendben végzem, most már kicsit lassan,
Arra kérem Istent, csak erősítsen bajban.

Jöhet még egynéhány szép nap, vagy akár év,
Bár a jövőtől nem látom, hogy merre van a rév.
Múlik az idő, rejtélyt tartogat...a tegnap emléket.
Feledésbe merül majd végleg, milyen volt egy élet.

A természet...dolgát jól elvégzi,
Behívónkat majdan Isten idézi.
Amikor menni kell, a lelkünket visszük,
Akkor van értelme, ha ezt el is hisszük.

Dunatőkés, 2024. május 3.

Itt hon, ott haza...
Anyám magyarnak nemzet-t.
Szívben nincs határ!

Itt vagyok ott-hon,
Hol idegen a nyelvem,
Csak polgár lettem.

Világ közepe,
Éden-Kárpát-medence...
Nemzet-t...haza!

Szívben nincs határ,
Hon, nyelv, vér, szív...összetart.
Ősi ötvözet!

Magyarságtudat
Népet össze kovácsol.
Sosem veszünk el!

Dunatőkés, 2024. május 4.- íródott: senrjú csokorban.

Minden jó ügynek győzni kéne,
De van végítélet; mi végre?
Igazság a fegyverem, de jó!
Csak ez az út nem a haladó.

Harcos vagyok és csatát vínék,
Ha igazi harcmezőn lennék.
De hol vagyok csüggedetlenül?
Távol igazi harcmezőtül.

Nálam ellenségé a hatalom,
Nem látom, hogy hol van oltalom?
Bilincsbe verve, mint egy lator,
Nem tudom mit tegyek, mint botor.

Dicskoszorú lesz homlokomon?
Csak két lapát rög, sírhantomon.
Csak tobzódok a küzdelmimben
És tobzódok a nagy semmimben.

Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?

Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.

Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.

Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.

Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…

Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.

Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?

A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.

Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.

Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.

Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?

Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Ez mind a poétáé…

Néma hangorkán az éjszakai végtelen csendben…
Még a szél sem jön be, így a függöny kicsit sem rebben.

Jókat írok, és jól használom föl a nagy papírlapom,
Majd ő lesz legközelebb a papírrepülő alapom?

Rájöttem, hogy írás közben mi is az állandó, apró kattogás!
Életvonatommal a sin összeillesztéseken zakatolás…
Az étkezőkocsiban sem vagyok nyugodt, itt tovább is írnom kell,
De az állandó kattogás magába szív, monotonságba visz el.

Félretolnám én jövő öregkort, de csak írásban lehet,
Szabadságot kivívni is, aktív tevékenységgel lehet.
A poétának kicsit hallgatni kell a néma hangorkánt,
Legyőzni, kik kardot rántottak, befogni halász kormoránt!

A poéta, a néma hangorkánban is csak harcol, írja igazát,
De a szeretet vezérli, míg csak leírja az ég minden csillagát.
Ha megírja az igaz hazaszeretetet, fölveszi a kokárdát,
Kimegy az utcára és harccal őrzi meg a mi hazánk szabadságát!

A szél mindig aranyos volt, állandóan belém karolt,
Árnyékom csak jött velem, sokszor bíz’ velem harcolt.

Már tudom, hogy a kard lassan kíméletlenül elrozsdásodik,
De, a versben, a néma hangorkánban, szép gondolat sokasodik…

Vecsés, 2011. április 1. -Kustra Ferenc József

Nem elég, hogy rusnya az élet,
De, jó nagy mázli is kell hozzá!
Nem rossz, ha hosszú ez az élet,
Főként a mázli segít hozzá.

Lehet, ki baklövéseket ejt, alant végzi,
Mázli nem segíti... öregséget érezze.
Ki életét, kevés hibával éli
Segíti, hogy a kaszás elkerülje?

Ha nincsen mázlid, pechedre, lesd, élet mivé lett,
De ha tetszik, ha nem, a rusnya legyőzött téged.
Ne csinálj sok zrít, mert rövid az élet.
S másoknak sem mindegy, mikor van véged.

Ügyeskedj, Te alakítsd ki remízt, hol nyugovóra térsz,
Hol nyalogathatod a sebeidet, ha megáll az ész!
Cselekedeteid legyenek jók... ne érjen utol "félsz"!
Ha mázli segíti életedet, lehetsz életművész.

Vecsés, 2013. július 19. – Kustra Ferenc József

Somló Tamást én
Ismertem, teát főzött.
Japán szertartás!
*
Évszázadokat
Őriznek, hegyi sziklák.
Kiemelkedők.
*
Őserős erdő
A fenyők sokasága.
Rég’ örökzöldek.
*
Kezd meleg lenni...
Lélekből távozzon baj!
Kakaó készül?
*
Az esőfelhő
Lemossa a könnyeket!
Bánat, még maradt.
*
Tört szilánkokon
Ülni esőben… ázás.
Búbánat, marad…
*
Soraidon, jól
Szórakoztam! Nagy élmény.
Sírós mulatság…
*
Most már csönd legyen,
Vagy tovább, én hallgatok!
Bátorság nélkül?
*
Koldusélet jó?
"Emberi" társadalom?
Kutyájával él...
*
Didergő tegnap
Helyett, fűágyon alvás.
Lakhely nélküli…
*
Alak, árny nélkül…
Így nincs, ami rád vetül.
Mulasztott esély.
*
Madár, búgósan…
Vadgalamb, csicsergősen…
Bolondult világ!

Vecsés, 2013. május 5. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.