A nap verse
Minden ágon
Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.
Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.
Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,
mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.
Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?
A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.
Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.
Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,
mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.
Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?
A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?
Legújabb versek
Szemedben egy álom,
ma te vagy a valóságom.
Ma egy picit szeretlek,
utána végleg elengedlek.
Elengedem együtt szőtt
álmaink, minden veled töltött percet.
Ha olvasod, ez egy régi történet,
ami újból nem történhet meg
veled, velem.
Elengedtem minden szót.
Most régi álmaink:
hullámzó tengeren
egy pici papírhajó.
ma te vagy a valóságom.
Ma egy picit szeretlek,
utána végleg elengedlek.
Elengedem együtt szőtt
álmaink, minden veled töltött percet.
Ha olvasod, ez egy régi történet,
ami újból nem történhet meg
veled, velem.
Elengedtem minden szót.
Most régi álmaink:
hullámzó tengeren
egy pici papírhajó.
(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
ISMÉT ÍROK KEDVES ÚR
opus tantum fictivus!?*
Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.
Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.
Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.
Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.
De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?
opus tantum fictivus!?*
Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.
Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.
Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.
Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.
De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?
(A búcsú szentsége)
Isten veled - mondom,- én megyek!
Búcsúzom tőletek, itthagyott életek.
Legbelül a szívem is beleremeg,
Mert csak azt az egyet tudom,
Hogy sohasem tudhatom,
Megfoghatom-e még azt a kezet,
Amit most, féltőn elengedek.
Budatétény 2026. Március 20.
Isten veled - mondom,- én megyek!
Búcsúzom tőletek, itthagyott életek.
Legbelül a szívem is beleremeg,
Mert csak azt az egyet tudom,
Hogy sohasem tudhatom,
Megfoghatom-e még azt a kezet,
Amit most, féltőn elengedek.
Budatétény 2026. Március 20.
A jelen, élő háború a gazdagok tovább gazdagodási terepasztala s a halottak?
(3 soros zárttükrös csokor, anaforás, belső rímesben és önrímesben)
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat,
Bizony, kint a fronton a géppisztoly nem is zümmög! Sorozat kattogva ugat…
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat!
Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár,
Hallom a közelgő zizegést, „hasra paraszt”! Gazdagok játéka is ez itt már…
Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár.
Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet,
Lövész gödörbe nem ér el, az ellenfelét elkapja… kilöttyenti levest!
Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet.
A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig,
A táncoslábú parancsok, szinte csak a saját életéért aggódik… táncig…
A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig.
Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni,
Katona, ha egész nap éhezik és egy gödörben gubbaszt… mit lehet elvárni…
Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni.
Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan,
Túl…ilyen agyi és más torz lelkiállapotban, csoda, ha a szökésbe zakkan…
Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan.
A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják,
A hazai katonák, a frontjukon meghalni nem akarókat… „agyon bántják” …
A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják.
Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni,
Aki túlél, mivel fog foglalkozni, hol fog munkát találni, miből megélni…
Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni.
Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat,
Aki túlélte az ellenségeket, a lövéseket, a bűnhalmozásokat…
Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat.
(senrjon trió)
Már több millió halott
Van temetve a temetőkben.
Fúj, te háború.
Ez is olyan, mint többi!
De fekete kosok bűnösök!
Fú, te háború.
Rothadt háború nem is
Emberi tulajdonság, ez gáz…
Fúj, te háború.
Vecsés, 2026. március 4. – Kustra Ferenc József- írtam. a szomszéd háború megítéléséről.
(3 soros zárttükrös csokor, anaforás, belső rímesben és önrímesben)
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat,
Bizony, kint a fronton a géppisztoly nem is zümmög! Sorozat kattogva ugat…
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat!
Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár,
Hallom a közelgő zizegést, „hasra paraszt”! Gazdagok játéka is ez itt már…
Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár.
Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet,
Lövész gödörbe nem ér el, az ellenfelét elkapja… kilöttyenti levest!
Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet.
A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig,
A táncoslábú parancsok, szinte csak a saját életéért aggódik… táncig…
A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig.
Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni,
Katona, ha egész nap éhezik és egy gödörben gubbaszt… mit lehet elvárni…
Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni.
Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan,
Túl…ilyen agyi és más torz lelkiállapotban, csoda, ha a szökésbe zakkan…
Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan.
A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják,
A hazai katonák, a frontjukon meghalni nem akarókat… „agyon bántják” …
A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják.
Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni,
Aki túlél, mivel fog foglalkozni, hol fog munkát találni, miből megélni…
Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni.
Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat,
Aki túlélte az ellenségeket, a lövéseket, a bűnhalmozásokat…
Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat.
(senrjon trió)
Már több millió halott
Van temetve a temetőkben.
Fúj, te háború.
Ez is olyan, mint többi!
De fekete kosok bűnösök!
Fú, te háború.
Rothadt háború nem is
Emberi tulajdonság, ez gáz…
Fúj, te háború.
Vecsés, 2026. március 4. – Kustra Ferenc József- írtam. a szomszéd háború megítéléséről.
Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.
Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József-: írtam: Versben és haikuban.
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.
Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József-: írtam: Versben és haikuban.
Ezerkilencszáznegyven-kettőben, ott nagy háború dúlt…
Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt…
Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt!
A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak,
Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak!
Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak.
A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót,
A hó meg jegesre fagyott, nem lehetett gyúrni friss hógolyót…
Ide senki nem akart önként jönni, de mindenki kapott behívót,
Otthon hagyták gyereket, feleséget, földet, állatokat, családot.
Emlegették a tavaszt, azzal, hogy akkorra otthon kéne lenni,
De a Hadisten úgy döntött, hogy ezt sokaknak már, nem teljesíti.
Akinek meg haza utat teljesítette, az volt, több hónap vagy év,
A többség meg betegen ért haza, ezért engedtél el, ez volt az érv.
Hóban a köd amorf árnyai, a hidegben még csak torzultak,
Sokaknak nem volt már több tavasz, ők csillagösvényen ballagtak.
Ki túlélte, annak a testét sebek, sebesülések borították,
Sántán és lelki betegen látták újra, a családot és a hazát…
A szép Don-kanyarban az óta már volt oly' sok tavasz,
De ott többet ne lőjenek, ilyet jó, ha nem hallasz!
Vecsés, 2016. július 14. – Kustra Ferenc József
Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt…
Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt!
A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak,
Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak!
Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak.
A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót,
A hó meg jegesre fagyott, nem lehetett gyúrni friss hógolyót…
Ide senki nem akart önként jönni, de mindenki kapott behívót,
Otthon hagyták gyereket, feleséget, földet, állatokat, családot.
Emlegették a tavaszt, azzal, hogy akkorra otthon kéne lenni,
De a Hadisten úgy döntött, hogy ezt sokaknak már, nem teljesíti.
Akinek meg haza utat teljesítette, az volt, több hónap vagy év,
A többség meg betegen ért haza, ezért engedtél el, ez volt az érv.
Hóban a köd amorf árnyai, a hidegben még csak torzultak,
Sokaknak nem volt már több tavasz, ők csillagösvényen ballagtak.
Ki túlélte, annak a testét sebek, sebesülések borították,
Sántán és lelki betegen látták újra, a családot és a hazát…
A szép Don-kanyarban az óta már volt oly' sok tavasz,
De ott többet ne lőjenek, ilyet jó, ha nem hallasz!
Vecsés, 2016. július 14. – Kustra Ferenc József
Fújj a szél, pengeti a kopasz-ág húrokat,
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia… miből nincs menekvés…
(10 szavas duó)
Rajtam nyom magányom, már unom…
Elveszett a normális élet, vágyom’.
Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom,
Ne mocsok legyen házom…
*
(leoninus trió)
Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja.
Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget!
Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról.
Sokszor hallottam már, hogy „a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti…
Azt is mesélik „jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj!
Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen.
Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom.
Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki…
*
(senrjon)
A magányom, mint egy árny
Kisért, tudásom meg csak nézett!
Én csak nyomoztam.
*
(halmazrímes)
Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal,
Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal.
Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés
Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés.
Sokszor láttam, hogy az „álompár” ezt megmutatta szomszédoknak,
Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak…
Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők
Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők.
*
(3 soros-zárttükrös)
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak,
De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak…
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak.
*
(HIQ trió)
És magány,
Örökre marad?
Magányság!
Meddig tart
Élet nem tudni…
Végleges?
Jól érzi
Magát… mért’ velem?
Társ nélkül…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön,
Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn…
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön.
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd…
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha,
Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma…
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha.
Azt meg én szoktam volt mindig mondani:
„Kinek mi van megírva, azt kell élni…”
Azt meg én szoktam volt mindig mondani.
*
(leoninus)
Az is igaz: „egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász.
Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány...
Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában.
(10 szavas duó)
Rajtam nyom magányom, már unom…
Elveszett a normális élet, vágyom’.
Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom,
Ne mocsok legyen házom…
*
(leoninus trió)
Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja.
Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget!
Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról.
Sokszor hallottam már, hogy „a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti…
Azt is mesélik „jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj!
Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen.
Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom.
Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki…
*
(senrjon)
A magányom, mint egy árny
Kisért, tudásom meg csak nézett!
Én csak nyomoztam.
*
(halmazrímes)
Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal,
Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal.
Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés
Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés.
Sokszor láttam, hogy az „álompár” ezt megmutatta szomszédoknak,
Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak…
Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők
Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők.
*
(3 soros-zárttükrös)
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak,
De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak…
A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak.
*
(HIQ trió)
És magány,
Örökre marad?
Magányság!
Meddig tart
Élet nem tudni…
Végleges?
Jól érzi
Magát… mért’ velem?
Társ nélkül…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön,
Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn…
Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön.
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd…
Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha,
Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma…
Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha.
Azt meg én szoktam volt mindig mondani:
„Kinek mi van megírva, azt kell élni…”
Azt meg én szoktam volt mindig mondani.
*
(leoninus)
Az is igaz: „egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász.
Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány...
Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában.
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók…
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása,
Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját…
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása.
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők,
Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők…
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők.
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát,
Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát…
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát.
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha
És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha…
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha.
Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága.
Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók…
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása,
Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját…
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása.
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők,
Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők…
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők.
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát,
Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát…
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát.
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha
És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha…
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha.
Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága.
M. Laurens
RÉG ELMÚLTAM...
Bizony, rég elmúltam én már hetven,
de azóta is,
csupán a saját hátam áll megettem.
Próbáltam hátat fordítani neki,
ám azóta is
hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.
Pedig sokan fordultak már azóta,
de Én akkor-sem,
akarok fordítva ülni a lóra.
Van, ki elölnek nevezi a hátult,
és azóta már
minden létezőt tagadva elárult.
Hiába próbáltam ezt megérteni,
mert máig is,
a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.
Igy-hát, bár elmúltam én már hetven,
de ezidáig,
a saját tükörképem: nem feledtem!
( Budatétény 2014 / 2026 )
RÉG ELMÚLTAM...
Bizony, rég elmúltam én már hetven,
de azóta is,
csupán a saját hátam áll megettem.
Próbáltam hátat fordítani neki,
ám azóta is
hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.
Pedig sokan fordultak már azóta,
de Én akkor-sem,
akarok fordítva ülni a lóra.
Van, ki elölnek nevezi a hátult,
és azóta már
minden létezőt tagadva elárult.
Hiába próbáltam ezt megérteni,
mert máig is,
a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.
Igy-hát, bár elmúltam én már hetven,
de ezidáig,
a saját tükörképem: nem feledtem!
( Budatétény 2014 / 2026 )
Sűrű, nyálkás köd lóg az erdőben a fákon,
Botorkálok… tejfehérben, meredek fájón.
Előttem nagy fa… tán’ nem is látom az erdőt,
Botorkálok… köd van, honnan merítsek erőt?
Vecsés, 2004. március 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Botorkálok… tejfehérben, meredek fájón.
Előttem nagy fa… tán’ nem is látom az erdőt,
Botorkálok… köd van, honnan merítsek erőt?
Vecsés, 2004. március 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Percek lopottak,
Ringatnak, körbevesznek.
Sorompó fönt van.
*
Ha majd hosszú útra megyek, visszanéz a tekintet…
Majd sokáig mesélik, nem búcsúzott, csak legyintett…
*
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!
Vecsés, 2014. január 21. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, versben és senrjúban vizionálok…
Ringatnak, körbevesznek.
Sorompó fönt van.
*
Ha majd hosszú útra megyek, visszanéz a tekintet…
Majd sokáig mesélik, nem búcsúzott, csak legyintett…
*
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!
Vecsés, 2014. január 21. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, versben és senrjúban vizionálok…
(bokorrímes)
Sirassam magamat és a múltamat?
Szeressem a jövőt és még magamat?
Mi elmúlt azt az élet kőbe véste,
Embernek változtatni nincs reménye…
Gondolkodok, hogyan döntsek,
Jobb jövőbe hogyan menjek,
De látom… előre van utam…
Így hát, menjek… unszolom magam.
Vecsés, 2013. március 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Sirassam magamat és a múltamat?
Szeressem a jövőt és még magamat?
Mi elmúlt azt az élet kőbe véste,
Embernek változtatni nincs reménye…
Gondolkodok, hogyan döntsek,
Jobb jövőbe hogyan menjek,
De látom… előre van utam…
Így hát, menjek… unszolom magam.
Vecsés, 2013. március 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók…
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása,
Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját…
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása.
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők,
Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők…
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők.
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát,
Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát…
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát.
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha
És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha…
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha.
Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága.
Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók…
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása,
Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját…
Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása.
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők,
Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők…
Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők.
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát,
Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát…
Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát.
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha
És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha…
Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha.
Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága.
Hétköznapi pszichológia…
Ha boldog nyugalomra vágysz, mi nem örök,
S a pillanat boldogsága van csak, mi nem örök,
Akkor mielőbb változtass az életeden, mi nem örök.
Ha nem elégszel boldogságával, mi jut neked,
Pedig minden van és meg is van neked,
Akkor téged, a jó, a szép és minden feled...
Ha a lelki felemelkedés vigaszára van szükséged
És ha a pillanat boldogsága emel fel téged,
Akkor ezt csak élvezd, így emeld fel éned!
Ha ki akarsz törni, mert zűrzavaros az életed
És ha a pillanat boldogsága segít ebben neked,
Akkor életen át tedd… és magasztosul éned!
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
Ha boldog nyugalomra vágysz, mi nem örök,
S a pillanat boldogsága van csak, mi nem örök,
Akkor mielőbb változtass az életeden, mi nem örök.
Ha nem elégszel boldogságával, mi jut neked,
Pedig minden van és meg is van neked,
Akkor téged, a jó, a szép és minden feled...
Ha a lelki felemelkedés vigaszára van szükséged
És ha a pillanat boldogsága emel fel téged,
Akkor ezt csak élvezd, így emeld fel éned!
Ha ki akarsz törni, mert zűrzavaros az életed
És ha a pillanat boldogsága segít ebben neked,
Akkor életen át tedd… és magasztosul éned!
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Mikor a kezdet, maga a vég...
Mikor főzöl, és ebéd leég...
Mikor minden, csak rosszul sül el...
Mikor nem lész kész az ebéddel...
Nos, akkor állj meg és gondolkozz...
Hogyan tovább? Ezzel foglalkozz...
Ha valamire rossz kezdet rányomja bélyegét,
Annak nem élvezheted, felhőtlenül sikerét.
Mondj álljt és parancsold tenmagadat!
Kudarcélménytől óvd önmagadat.
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
Mikor a kezdet, maga a vég...
Mikor főzöl, és ebéd leég...
Mikor minden, csak rosszul sül el...
Mikor nem lész kész az ebéddel...
Nos, akkor állj meg és gondolkozz...
Hogyan tovább? Ezzel foglalkozz...
Ha valamire rossz kezdet rányomja bélyegét,
Annak nem élvezheted, felhőtlenül sikerét.
Mondj álljt és parancsold tenmagadat!
Kudarcélménytől óvd önmagadat.
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia… SMS -ben!
Megérkeztem, indulok hozzád, de velem majd ne ingerültösköggyé…
Ha lehetne, akkor inkább jó nagyon örömmel hülyéskedösköggyé…
Ha lesz vacsora, pörkölt-nokedli, föltétlen hagyományoskodoljá…
Utána meg szeretnék egy nagy sört, hogy pótlón sörösködhessek hozzá…
Képzeld a munkát rendben elintézgettem, pénzecskét keresgetőztem…
Megyünk is ügyvédecskéhez, pénz nuku, jó becsapáskodtak engem…
Gyereket is fektesd le időben, adja neki kenyeret…pálinkásocskást!
Te készülj, pörkölt után téged eszlek... előtte lefele gyors ruházkodást!
Vecsés, 2025. szeptember 27. – Kustra Ferenc József
Megérkeztem, indulok hozzád, de velem majd ne ingerültösköggyé…
Ha lehetne, akkor inkább jó nagyon örömmel hülyéskedösköggyé…
Ha lesz vacsora, pörkölt-nokedli, föltétlen hagyományoskodoljá…
Utána meg szeretnék egy nagy sört, hogy pótlón sörösködhessek hozzá…
Képzeld a munkát rendben elintézgettem, pénzecskét keresgetőztem…
Megyünk is ügyvédecskéhez, pénz nuku, jó becsapáskodtak engem…
Gyereket is fektesd le időben, adja neki kenyeret…pálinkásocskást!
Te készülj, pörkölt után téged eszlek... előtte lefele gyors ruházkodást!
Vecsés, 2025. szeptember 27. – Kustra Ferenc József
Álmomban lebegve árny-fény voltam
Ez ellen bizony én nem harcoltam…
Árnyam voltam és igy erre is még emlékeztem,
De jött a viharos szellő, törölni emlékem…
De júj, megszólalt a mobilban a jelzés
Így viharos szellő tűnt’… nem is volt törlés.
Vecsés, 2025. augusztus 16. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Ez ellen bizony én nem harcoltam…
Árnyam voltam és igy erre is még emlékeztem,
De jött a viharos szellő, törölni emlékem…
De júj, megszólalt a mobilban a jelzés
Így viharos szellő tűnt’… nem is volt törlés.
Vecsés, 2025. augusztus 16. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
[pamflet]
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Én vagyok a tenger
Minden élet Ős-anyja
Én öleltelek át a lét kezdetekor,
S velem ér majd véget a lét napja.
Óvd hát szülő anyád méhét,
Mert ha te leszel gyilkosa:
Nem lesz ki sirasson majd,
S új léted sem lehet többé soha.
( Pest-Buda 2011 )
Minden élet Ős-anyja
Én öleltelek át a lét kezdetekor,
S velem ér majd véget a lét napja.
Óvd hát szülő anyád méhét,
Mert ha te leszel gyilkosa:
Nem lesz ki sirasson majd,
S új léted sem lehet többé soha.
( Pest-Buda 2011 )
Hétköznapi pszichológia…
Nem is búcsúztál, csak szó nélkül elmentél…
Pedig voltak együtt igen szép napjaink.
Engem már az óta el is felejtettél…
Bár
Emlékszem, szerelemben teltek napjaink...
Nem volt ez szerelem ha, elfelejtkeztél!
Vecsés, 2017. június 16. – Kustra Ferenc József
Nem is búcsúztál, csak szó nélkül elmentél…
Pedig voltak együtt igen szép napjaink.
Engem már az óta el is felejtettél…
Bár
Emlékszem, szerelemben teltek napjaink...
Nem volt ez szerelem ha, elfelejtkeztél!
Vecsés, 2017. június 16. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Ha már van valamid, lehet, hogy semmiből létrehoztál valamit.
Már átlépte a saját korlátját, kinek sikerült létrehozni valamit…
Megteremteni, majd gondozni –az aztán a nagydolog- valamit
Egy
Fölöttébb kényes művelet, mert a jövő is még tartogathat... még valamit.
Kishitűség nem használ, nagyravágyás káros! Hogy őrződ... valamit?
Vecsés, 2017. június 12. - Kustra Ferenc József
Ha már van valamid, lehet, hogy semmiből létrehoztál valamit.
Már átlépte a saját korlátját, kinek sikerült létrehozni valamit…
Megteremteni, majd gondozni –az aztán a nagydolog- valamit
Egy
Fölöttébb kényes művelet, mert a jövő is még tartogathat... még valamit.
Kishitűség nem használ, nagyravágyás káros! Hogy őrződ... valamit?
Vecsés, 2017. június 12. - Kustra Ferenc József
Versben és európai stílusú haikuban…
Ami elmúlik,
Az már az idő foglya.
Élet időharc!
*
Kincses ládika
A múlt, nagy időzárral…
Van jövőidő.
A sok elmulasztott perc, mint egy sortűz kopog a mellemen,
Az elmúlt idő, már nem tüzel fel, túljárt ő az eszemen.
Ha időt mulasztasz, közben szúette lehet a szelemen…
Az idő nyűge
Folyton ott ül, fejemen.
Időharc részek.
*
Élet dobogás
Ismeretlen ritmust ad.
Idő, nem áll meg.
Ketyeg az életóra, és tán’ lefekszünk virradóra?
Vagy talán elromlott az öregecske ébresztőóra?
Menetközben olyan sok száz baj felsértette a lelkemet,
Próbáltam időzíteni, de nem használtam az eszemet…
Tudtam, időharc nem véges, de felőrölte a lelkemet.
A csöndem, mint mikor a harmat, csendben leül a hajnali tájra,
Beborított és altatott, de ma ez talán annyira nem fájna,
Ha, a bennem élő vekker, nem folyamatos időtáncot járna…
Csillagos ég alatt, az éj csendje, mint egy fekete selyem stóla,
Mindennap hozzásegít, hogy a vekker szerint térjek nyugovóra,
Reggelre, az idő továbbhalad, óramutató megy forgóba.
A felkelő nap
Korán, ébren nem talál.
Éjjel, harc szünet.
*
Idő, reggeltől
Megy tovább, perc ketyegés…
Az élet: idő.
*
Monotónia
A napi idő perce.
Életrészletek.
*
Szemlecsukásom,
Nem oldja meg perceket.
Élet, percből áll!
Talán az időmúlás lesz a hóhérom,
Idő lett az én rozsdás életzsanérom...
Nincs már más, megiszom az egy pohár borom…
Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József
Ami elmúlik,
Az már az idő foglya.
Élet időharc!
*
Kincses ládika
A múlt, nagy időzárral…
Van jövőidő.
A sok elmulasztott perc, mint egy sortűz kopog a mellemen,
Az elmúlt idő, már nem tüzel fel, túljárt ő az eszemen.
Ha időt mulasztasz, közben szúette lehet a szelemen…
Az idő nyűge
Folyton ott ül, fejemen.
Időharc részek.
*
Élet dobogás
Ismeretlen ritmust ad.
Idő, nem áll meg.
Ketyeg az életóra, és tán’ lefekszünk virradóra?
Vagy talán elromlott az öregecske ébresztőóra?
Menetközben olyan sok száz baj felsértette a lelkemet,
Próbáltam időzíteni, de nem használtam az eszemet…
Tudtam, időharc nem véges, de felőrölte a lelkemet.
A csöndem, mint mikor a harmat, csendben leül a hajnali tájra,
Beborított és altatott, de ma ez talán annyira nem fájna,
Ha, a bennem élő vekker, nem folyamatos időtáncot járna…
Csillagos ég alatt, az éj csendje, mint egy fekete selyem stóla,
Mindennap hozzásegít, hogy a vekker szerint térjek nyugovóra,
Reggelre, az idő továbbhalad, óramutató megy forgóba.
A felkelő nap
Korán, ébren nem talál.
Éjjel, harc szünet.
*
Idő, reggeltől
Megy tovább, perc ketyegés…
Az élet: idő.
*
Monotónia
A napi idő perce.
Életrészletek.
*
Szemlecsukásom,
Nem oldja meg perceket.
Élet, percből áll!
Talán az időmúlás lesz a hóhérom,
Idő lett az én rozsdás életzsanérom...
Nincs már más, megiszom az egy pohár borom…
Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József
Szerelmi vágyódás a romantikázásra…
Édes Amálka,
Messze távolból jer, mert várlak.
Légy kartávolságra imádlak.
Legyél velem fogd kezem, ne kergess bánatba.
Van enélkül is bőn' bajom, létem álarcba…
Édeském, Málka
Kerülj elő, kérd ölelő kart.
Szerelmem szomorúfűz... vízpart.
Közben azért beleturkálnék… dús hajadba.
De finom lenne, bent azt szeretni- valódba.
Édeske, Mála!
Főzöm az ebédet és vágylak.
Inkább hagynám... karolgatnálak.
Gyere picikém és mond, enyém vagy már máma,
Utána mi úgy... ráállnánk égi pályára.
Vecsés, 2019. október 21. Kustra Ferenc József - írtam; anaforás, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.
Édes Amálka,
Messze távolból jer, mert várlak.
Légy kartávolságra imádlak.
Legyél velem fogd kezem, ne kergess bánatba.
Van enélkül is bőn' bajom, létem álarcba…
Édeském, Málka
Kerülj elő, kérd ölelő kart.
Szerelmem szomorúfűz... vízpart.
Közben azért beleturkálnék… dús hajadba.
De finom lenne, bent azt szeretni- valódba.
Édeske, Mála!
Főzöm az ebédet és vágylak.
Inkább hagynám... karolgatnálak.
Gyere picikém és mond, enyém vagy már máma,
Utána mi úgy... ráállnánk égi pályára.
Vecsés, 2019. október 21. Kustra Ferenc József - írtam; anaforás, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.
