Versek
Témakörök szerint
Szerelem (241)
A nap verse
Lopók között szegényember
Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.

Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.

Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.
Legújabb versek
Ó Szép volt a Múzeum és nincs más dolgom
Csak én is Festegettek ha te lennél,
Képzőművész, vidd el Festmény kiállitáson
részt vettem,, Oly szép volt a festmény,
Gyöngyőrű szépség mint több száz
FESTMÉNY
Kastély, Templomok
Folyóparton, Erdőn
Óceán, Szigetek
Virágok, Madarak, Galambok
Nagyon Békességbe
Mindörömmel csodálják
A TE FESTMÉNNYEDDEL.
Beküldő: Berechet László
Olvasták: 45
Azon a szép időben napon, velem sétálsz a
kastély parkba veled űltem, Minden kihall
az utca szélén, ezen a héten Mindig fogtunk
Egymást kezét ne engedd el ahol a kényelmes
lócán, veled űltem űltem, Némán ballagom,
Némán hallgatom, jőjj vissza az én életemben,
Minden jobban szivvel, őrzőm nem fájj semmi
a szivem , Engedj Tovább . Mint ahol érints meg a kezem, Ahol az érzés átőlel mint bezár fájjól szivvel,
Szép voltál szép vagy mint te voltál az első lány lettél.
Ha Most hiv zeneóra csak énekelj csak énekelj.
Énekelj Énekelj ahol az Őrmény Ének ahol a dalom,
Átőlel szép volt az őrmény ének, szép hangod van,
Énekeld el velem őrmény ének.
Ahol dalom átőlel ha szól a zene és jól hangod van,
Elindulsz a szép útcán ha megteszed az őrőkkős
sarkon, velem szélben, ott állsz,
Adj egy szép áldást, Gazdag volt mint békességben
Az Enyém leszel,
Tedd a Szivedben,
szállj szállj fel
Szép csillagokba Lépsz
szállj szállj
A Szép holdra kélsz,
Te vagy az Egyetlen az enyém, leszel
Ha Mellettem leszel a csendes szobába,
Jőjj vissza az Életemben, ne feledd el soha
Ne feledd el Ne felejts el engem,
Elmentél elfogadni, soha nem tudom,
Énekeld el ahol őrmény ének. dalom átőlel
Szép volt az őrmény ének, dalom átőlel
szállj szállj fel a csendes szélben,
szállj szállj fel elmentél, jőjj vissza.
Beküldő: Berechet László
Olvasták: 37
(Septolet)
Hűs szelek járnak,
Grasszálnak.
Fáról-fára ugrálnak!

Levél egyedek,
Kóborló lelkek.
Messzi úton,
A varjúsoron.
*

Lepihenő erdő,
Üres mező,
Lehuny életerő.

Levelek csapatban...
Szélnek játékban...
Majd örök álomban.
Brigádokban...
*

Felhő, hideg esőt
Lökött!
Szél meg flörtölődött.

Gólyák elmentek,
Fecskék repültek,
Fészkek merengtek!
Rákényszerültek...

*
Hűs szél
Toll-borzolva mesél,
Jót ne remélj,
Tél nem csekély!

Tikkadás!
Messzi állomás!
Környezetváltozás...

Vecsés, 2019. december 12. ? Kustra Ferenc ? íródott septolet csokorban.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 39
Holt csillag hullt a kopár tájra,
Hideg lelkem a zúzmarára,
Fájó szívem harmatjára.

Elveszett szerelmünk hullt porrá,
Szomorú csend zúzza ronccsá!
Keserű vágyam válik holttá.

Nem szerettem mást, csak téged,
Reszket a szívem, valami éget!
A lelkemet is ronggyá tépted!

Egy csillag tűnt el a messzeségben,
Megcsaltál! Nem jutok révbe!
Szerelmünket zártad jégbe.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. augusztus 6
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 64
Elindulsz a csendesen kihall a kastély útcán,
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.
Beküldő: Berechet László
Olvasták: 84
Nap nap után,
mint szégyellős kutyám,
ha ?rossz fát tett a tűzre?,
fejét lehajtva sompolyog,
vissza-visszapillantva rám
(bocsánatomat várja tán?)
Úgy nézek én is vissza ? vissza,
eltűnt évekre ráhajolva,
szégyenkezőn, fejem lehajtva,
- bocsánatkérő alázattal -
nem feledt vétkek súlyát hordva?
Ha éber éjszakák hevében,
rám tört emlékek sűrűjében,
- életem értelmét kutatva -
akaratlan tekintek vissza,
sorakozik
bukások, hibák sokasága?

Lét- korlátban még kapaszkodva,
mégis egyre csak bukdácsolva,
szégyenkezőn, így kutya-módra,
- egy tiszta józan pillanatban,
e bús tavaszi kábulatban -
fáradt agyam megállapítja:
jaj, hiába! minden hiába!
Elsompolyogtak éveim!
És nincsenek rá érveim.
Beküldő: Nagyné Losonczi Ágota
Olvasták: 39
Vöröslő fényével száll le az alkony,
Szárnyát bontogatja a szellő a parton.
Bánatos lelkemet forró tűz járja,
Szemeimből folyik a könnyeim árja.

A Tarna-partot egedül járom,
Elhagyott, eltűnt a párom.
Könnyem a szerelem tüzét el nem oltja,
S ez a fájdalmas tűz könnyeimet el nem fojtja.

Jéggé vált pillangószíved hideg, deres hó lepi,
Sorsom keserű bánatát szenvedés követi.
Alabástrom nyári tájra Hold a fényét vetíti,
Ámor nyílvesszője álmodozó szívemet leteríti.

Lélekgyilkoló szerelem rabláncán
Sétálok búsan a Tarna partján.
Jégeső veri szívem aortáját,
S én követem a lábaid nyoma kicsapongását.

ReménySzomorú szerelem
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 37
Érints meg ott, ahol a fájdalmam honol,
Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.
Érintsd meg a nyakamon az ízed, mely két bordám közt a hited.
Add, hogy mi együtt legyünk ketten mindenütt a fellegekben,
Érints ott, hol a szívem megdobogott, majd bekopogott,
S a sejtjeim hullámhosszán a végtelenbe réved.
Beküldő: Szabó Borbála
Olvasták: 57
Eljött a pillanat mit régóta vártam,
égnek a gyertyák, minden félhomályban.
Éreztem, hogy ott vagy egy másik dimenzióban,
ezt ki is fejtetted a mondanivalódban,
teljes lelkemmel megvigasztalódtam.
Az erőd most is dominált úgy, mint régen,
itt a földi létben, szentbeszédben.
Éreztem, hogy ott vagy az üdvözlésben.
Nyugtató szavaid eljutottak a térben.
Angyalok hadai táncoltak, kik örökre hozzád láncolnak.
Beküldő: Szabó Borbála
Olvasták: 45
Tél van, kint fagyos hideg.
Szívemben forróság, egész testem megremeg.
Könnyes szemem, ablakomon jégvirág.
Kitekintek, visszatekint egy zord emlékvilág.
Apró emlék, egy érzés, mely fűti testem.
Egy régi nap, amikor szerelembe estem.
Egy régi nap, gyönyörű éjszaka.
Nem volt ez más mint a nyár évszaka.
Egy érzés, mely egy éve él bennem.
Együtt voltunk, akkor is kettesben.
Ajándékok között, karácsony éjjelén.
Legszebb ajándék nekem Ő és neki én.
Csodálatos percek, csodálatos órák.
Vele élhettem át életem ezredfordulóját.
Beküldő: Szabó Borbála
Olvasták: 47
Bátyám Emlékére! 1977-2015


Már nem vagy itt velem, emlékezem......
Együtt cseperedtünk, lett pár közös titkunk.
Hiába sírok halkan, már nem vagy velem,
Nem fogod kezem, nem állsz mellettem,
Mindig megérezted, ha baj van.
S minden vigasz és ölelés,biztatás
Amit tőled kaptam, lelkemet nyugtatta.
Mindet elrejtettem mélyen a szivemben,
Hogy visszaölelhessem egyszer az életben.
Beküldő: Szabó Borbála
Olvasták: 45
Ébredés után keresem a helyem,
a szürke fátyolt kapott eget lesem,
esőcseppek sora töri a csendet,
megszokott illat tölti fel a teret.

Nézem a fákat, a bokrot a kertben,
hogy lesz lassan minden zöld, egyre zöldebb,
keresek valamit, mely megértést hoz,
tekintetem egy megtört vödörhöz vonz.

Mindig is ott volt a kert szegletében,
nem mindig van az ember figyelmében,
hisz a napsugár átsuhan a széllel,
csak az eső hoz borulást az égre.

Úgy tűnik, félig telve van már vízzel,
bizony, tudjuk, összejátszik a szívvel,
minden egyes csepp egyenlő egy heggel,
nem az elsőt kapja a mai reggel.

Telnek az órák, míg haragos az ég,
és egyre jobban mondja a magáét,
gyorsan gyűlik védtelen, nyílt terepen,
elkerülni nem tudja a sebeket.

Egy ponton túlfeszül a víznek szintje,
túlcsordul, akár az érzelem innen,
könnyel együtt áztatja hát a földet,
ez örökre fájó lesz a vödörnek.
Beküldő: Viktória
Olvasták: 83
Uram. Ha magamba nézek, látlak téged.
Csak rád gondol szívem, vágyom érintésed.
Vágyaimnak célja csak te vagy,
érints meg, s hadd lássam arcodat.

Uram. Csak veled teljes az életem.
Nélküled mit sem ér, ha szárnyal is az értelem.
Szellemem csak te benned lehet szabad,
vezess engem, hol éltet ad szavad.

Uram. Mikor anyám méhében formált szent kezed,
már tudtam én, ki vagy, s ki adhat életet.
De midőn, mint szikra, gyulladt bennem a tudat,
lábam egy másik útra lépett, melyet e világ mutat.

Uram. Akkor már nem ismerve téged,
bár szemem e csodás világba nézett.
Nem láttalak abban, mit kezed alkotott,
a tökéletest, ki mindennek életet adott.

Vakon s tudatlan, hajszolva mindent, mi élvezet, tévesztve célt,
nézve csak, mint világtalan, ki homályban él.
Nem látva meg csodás eged,
melyre szivárványívedet festette két kezed.

Méltatlan voltam és vagyok,
de szellemem te holtan nem hagyod,
Krisztusban utánam nyúlt féltőn két kezed,
letörve rólam minden láncot, mi megkötözte szívemet.
Ki anyám méhében még tudta, hogy ki az,
Ki magát kicsinnyé téve, szerelmes szóval hív ma is.
Teremtőm, Alkotóm, ki mindig igazán szeret,
s hogy ki vagyok én, azt is tudom már.
Megmentett gyermeked.

Kaposvár, 2020. július 19.
Beküldő: Csongár József
Olvasták: 44
Úgy jöttek bennem a nem tudomok
Mint a metró jár, három percenként
S felszálltak rá, nehéz tudomok
S a végállomáskor leszálltam én.
Bevártam azokat a perceket
Míg jött a nehezebb buszjárat
S várásom közben merengtem
Hogy szívem vajon most hol járhat.
Beküldő: Horváth Zsófi
Olvasták: 130
Súgom, üvöltöm
védd meg védtelen népem!
Ne engedd, hogy karóval simogatni,
saját vérbe fúlni,
másságunk miatt lelkünkbe tiporni,
hagyjuk el magunkat.

Gyermekeid vagyunk, gyarlók, s szomorúak,
de nem rosszabbak, mint mások.
Engedd meg Nekünk,
egyenlően élhessük életünk.
A gonoszakat kik ellenünk vétettek,
jósággal büntesd.
Ó Uram! Cigány vagyok!
A lábam, a kezem,
a gondolataim, a sebem
az örömöm cigány anyától valók.
Cigányul szeretem gyermekeim,
cigányul érzek, s érzem a fájdalmat,
hogy ha adsz örömöt azt is.
Látod? Figyelsz?
LÉTEZEK!
Vagyok, s vagyunk!
Mert Te akartad így.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 31
Anyám méhében megfogadtam,
magzatvízbe fürödtem,
furcsa tájakon jártam.

Már akkor Anyámat szerettem!

Hirtelen jaj kiáltás,
majd elindultam születésem felé.
Éppen, hogy kiértem ebbe a világba,
szemeimmel, anyám fájdalmas arcát
pillantottam meg.
Nem értettem őt, miért sír, ha már én megjöttem?
Annyira várta jöttöm
várta a találkozást.
Csillogó gyöngyszemekként ragyogott,
a fájdalmas kín a homlokán.
Szeméből szeretett teli aranykönnyek hullottak.

Sírt, csak sírt,
s én kiáltani szerettem volna!
Mondani valami szépet, valami megnyugtatót!
Anyám ne sírj! Megszülettem!
Nézd, itt vagyok!
Ha te is úgy akarod, veled maradok.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 46
Ereidnek legmélyebb bugyaraiba
ott van a múlt!

Kocsikerekeidnek ritmusos zajába
lovadnak nyerítésébe önmagad vagy!
Patkók, csengők, amit erős kezed készített,
másoknak hoztak szerencsét.


Az öreg fa élő testéből vájt teknőbe,
más rakta kenyerét.
Te nyeltél, majd elmentél,
megtört arcodon szeretted volna érezni a fényt.


Megtapostad a könnyeiddel áztatott földet,
s új formákat készítettek kezeid.
Az ablakon kilopott illat volt fizetséged,
nincs már vályog, menned kell.
Hívtak, te mentél, hegedűd húrjain,
a vonó végig siratta az éjszakát.
Azt hitted nagy voltál az asztalra tett székre ülve,
egy tábla szalonnával siettél gyermekeidhez


Sírd ki magad cigányember,
majd nézz gyermeked szemébe,
mert ott van a jövő.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 74
Ember az, kinek örömet szerez a húsba mártott
kés,
bújj, bújj zöld ág zöld levelecske
hamisan kacsintó szavak
félbe szakadt mondatok
Ember az, ki meggyalázza anyját s húgát,
csöm-csöm gyűrű aranygyűrű
beteges tett,
mocsokkal átitatott képek
Ember az, ki láncra verve, neked szép szavakat
súg,
lánc, lánc, eszterlánc
vadmadarak vijjognak, szeretők siratnak
Ember az, ki templomot gyaláz hamis játékával
bújj, bújj, zöld ág, meg cifrapalota
hiszek egyben vagy még az az egyben sem
szól a lócitromszagú öntudat
Ember az, kinek fejszeélén barbibabák sírnak
elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte
Düh vezérelt gátlásosság fityma férfiatlanság
Ember az, ki vigyorral élősködik gyermekei
lelkén
lóg a lába lóga, nincsen semmi dolga
ne feledd az utolsó harangjáték tiéd lesz
nyertél jaaj
gyermeked lelke még akkor is sírni fog

Fetrengsz gyöngysáros éjszakákban
a szépet nem látja vaksi szemed
nem vagy erős, és nem is vagy hős
védd meg magad magadtól
te egyperces szerelem
magadhoz nyúló gazember
Senki ürességed kelekótya léted
barátnak semmire kellő éned
feszeng szelíd szemünkben
Mondja meg valaki,
hol az
EMBER
a szíveket melegítő hang,
lábad előtt elterülő virágos rét,
az igazságos igaz
barátsággal jóban levő barát
S az emberséges ember
már luxus lenne nekünk?
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 35
Szép énnekem cigánymagyarságom,
kérdezték hol laksz? - feleltem mindenhol
Igaz nincs hazám, enyém az egész világ.
Élek reszkető nyárfalevélben
izzadó tenyérben
bús aggodalomban.
Hiszek a ki nem mondott szóban
anyám is hitt
még mindig hiszek Don Quijote kardjában,
Dulcinea szépségében, Radnóti Miklós versében
...nem tudhatom.
Te sem tudod,
magad embernek valló kémiai massza,
ki vagyok, miért vagyok, minek vagyok,
merre mikor s miért indulok.
A reménységgel meg úgy vagyok,
hol Ő hagyott el engem,
hol én felejtettem.
Kartonpapír galacsinokkal gyújtottam fényt
husánggal vertek Krisztust belém
várták a titkot
a nyomor éhes gyomor
jaj, hess, hess.
Hogy a remény, hisz meleg lett, olyan meleg,
hogy ezrek, százezrek szívébe
új életet lehelt a sors,
ki vicsorogva vigyorgott,
metszőfogait láttam,
aztán ölelt édesen, ölt mérgesen,
zúgó harangokkal késhegyén táncolva
megint láttam.
Jaj mamo, jaj mamo bokháli sjom*
apám az anyámra nézett
Csöm, csöm, gyűrű arany gyűrű
magyar a cigányra nézett.
Két világ közt álltam kenyértelenül.
Most van kenyerem, de nincs apám se anyám
népem veszik a kerekerdő fái közt.
Latyakos hó íze egyre csak terjed,
beteg a leánygyermek.
Ne félj, szólt az öreg bölcs,
hamarosan tavasz lesz,
s talán a cigányok tavasza is.
Megbolondult a világ, megbomult*
garázdálkodik rajtunk
kolomppal díszített szeretetlenség,
vállat veregetve ráznak le magukról cigány
bőrbe bújt júdások.
Tán süket vagyok? Vagy csak érteni akarok
rühes, büdösmocskos, élősködő,
hazug, lusta - mondják a népre s közben
mosolyfényképüket újra megfestik maguknak.
Nincsen hazád meg házad sem.
Szent Sárától sem várhatsz vigaszt, pirkad
lámpást adott kezembe az Úr.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 45
Miért van az, hogy az emberek nem látják
a csillagok fényét?
Kis tücsöknek hegedűjében rejtett
gyermekénekét,
miért nem hallják?
Anya miért nem szereti úgy gyermekét,
mint ahogy őt szerették?
Kósza gondolataim
nem érnek el még anyám házáig sem,
pedig már hétfő hajnal.
Így szeptember derekán
örülök a kis gyógyulásnak,
s az ezerízes éjszakának,
panaszkodva boldog vagyok.
Miért nem látják az ősz cifra palotáját?
Testvér sem keresi testvérét,
pedig az egy vérből való valóság
jogot formálhat a mának is.
Hisz tudatnak az legyen értelme,
majd létnek szépsége - nézd
a szeretet zászlót bontott!
S a világ pedig attól szép,
hogy mi vagyunk
benne.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 45
/A Cigány sorozatgyilkosságok
áldozatainak emlékére/

Dadognak a századok,
százezernyi békejobbomat leköpték.
Sírva kérdez a fiú, reccsen az ág.
Régi joggal a vonó rajtam hegedül.
Népemet bántó vicsorgó farkasok
fehérló fia nevében bántják.
Táltosok dobpergésében
évszázadok kínjai peregnek népem szemébe.
Kiherélt farkasok győznek, s fél a népem.
Ősi jóság helyett hóban fetrengő gonoszt
ijesztenek gyermekeink szemében.
Sírva kérdezném a boszorkányízű hajnaltól,
Istenem... de nem merem.
Könnyeket mos le az Idegen a lábamról,
sóhajtásom újra kérdez,
vérem gyönyörű vágyat érez.
Köszöntelek síró hegedűdön szóló
Imre nagyapám,
köszöntelek pörgős szoknyák táncán
Tinus nagyanyám.
Hány ördögízű század kíséri cigány utatok?
Imádkozom, aztalon mezei virág.
Hány angyalt ringat még ködös pirkadat?
Kutyák harapásai ördögöt csókolnak.
Ha remény volt most palotát épít.
Húsba szakadt hazugság igazul majd
gazul szül ostorszíj igazságot.
Lángol a ház gyermek sír anyja ölébe,
sátánnak szaga vigyáz rájuk.
Késhegyén ölni akaró bűn kiabál.
Hol vagy?
Segíts!
Ifjúszívekben élünk.
Ugye betakarsz, ha kérünk?
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 29
Mosolyogsz balgaságomon,
mikor hiszem a tudás minden rejtelmeit.
Hagyod, hogy csontkemény falakba
ütközzön fejem.
Szabados szárnyamat minden nap letörik.
Húsom, vérem, esztelen elmém fél a jövőtől.
Sugárzik a kín a jelenből.
Remény szikráit a közöny minden napjai
álomporrá zúzzák.
Hitnek erejét több dimenzióban
farkasok marják.
S a szeretet, vágyálom lenne csupán?
De hisz ott vannak a gyerekek, a feketén sírók,
az öregek a beletörődők,
s a költők, a nemzetébresztő
téged imádó betűvetők.
Legyél vendég nálam s népemnél,
ülj le,
poharamat százszor elmosom
mielőtt inni adnék,
tányérod nem lehet üres.
Legyél vendég,
feküdj,
pihenj,
maradj nálunk.
Az öregnek csüng a feje sír,
mert ne vendég legyél,
legyél a dalban, a téged dicsőítőben,
önmagunk erejében, az imánkban
s a mindennapi kenyerünkben.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 35
Száműzetésben, töretlen hittel fájok a fényben.
Anyám ízes mosolya hozott e világra.
Vicsorog a szél.
Télízű hóban s néma mélységekben
fürödni járok átokízű szóban.
Susog a szél.
Ezernyi korbácsütést viselve
SÍR AZ ÉG.
Lelkem álmában csillagos ösvény virágos rétjein
fel, s alá száll.
? Sehol egy gyűszűnyi haza... ?
Felnőtté vált gyermekek
elfeledett álmot kiáltanak.
Bolyongó árvaságunk
nem pihenhet a néma völgyben,
nem kiálthat ránk a csend.
A most ébredezőknek fejet hajt a föld jóslata.
Penészes falakon, hovatartozásos létünkön,
C betűs homlokunkon túl
? csak ember akarok maradni.
...
Szívem kivett egy szabadnapot.
A júdásképű aranytallérosokkal
számkivetettségem
már nem törődik.
Beküldő: Babindák István
Olvasták: 41
Hallgasd meg a szív szavát,
Figyeld meg az érzelmek tavát,
Olykor csendes, olykor viharzik,
De mindig szól hozzád.

Figyelj, figyelj, mert tanít,
És utat mutat.
Egy teljes világ lakik benne,
Isten, ember, angyal és ördög lakhelye.

Ha befelé tekintesz
Egy tükröt találsz.
Nézz bele,
Nézz a saját szemedbe!

Ha megteszed,
Csodára lelsz.
Meglátod, hogy egy örök fény,
Egy örökké izzó Nap lakik benned.

.
Budapest, 2020.03.20.
Beküldő: Dakó Dávid
Olvasták: 38
Hosszú asztalnál ülök magamban,
Hajam a homlokomra csorog,
S a keskeny ablakon át,
Holdnővér a képembe vigyorog.
Fejem a két tenyeremben,
Benne számadás kavarog: szeretlek!
Ám a szó mit sem ér magában?
Emlékezem.
Nyelvemen még parázslik régi csókjaid helye,
De most kereslek, hogy felfedezhesselek újra.
Képek az agyamban.
Behunyom a szemem és látom,
Ahogy méhed gyümölcse, gyönyörű gyermek
Az öledbe simul.
Irigylem és féltem őt!
Ártó kezek! Riadjatok el!
Mert haragom vad tajtékot tör
A gyűlölet szikláján!
Élet vagytok az életemből.
Ha örömötök van, az az enyém is.
Ha bánatotok van, az mind az enyém?
Csapong a képzelet. Mellettem vagy.
Mélyhűtött agyamban lassan enged a fagy.
Kezemben tartom a kezed. Vérünk lüktet?
S nekem fel kell riadnom,
Mert a vágy kegyetlenül büntet.
Magamat adnám érted.
Talán elhiszed. Talán megérted.
Talán egyszer ledobod majd nehéz vérted?
A befogott vad dühösen járkál ketrecében.
De az alom nem felejti el.
Körülötte kering, s szólnak hozzá:
Emelje a fejét fel!
Lelkemmel, agyammal és minden ízemmel
Vágyom rád! Ennyi az egész?
Mert ez a könyörgés magamért szól:
Hozzád.
Beküldő: Stiksz Sándor
Olvasták: 50