Költők szerint
Meggyesi Éva (261)
Ismeretlen (159)
Ady Endre (144)
Sz.István Bálint (106)
Petőfi Sándor (100)
A nap verse
Ha negyvenéves...
Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltünődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltünődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.
Legújabb versek
Hallom, amit gondolsz, s hogy kiről.
te látsz engem, s lelkem fáját, ahogy kidől.
Feléd dől, nyílegyenesen feléd,
pedig te vágtad ki, te vájtad ki szemét.
Maga az ördög vagy, csak a parfümöd angyal,
a pokolba kívánlak , de kérlek ránts magaddal.
Had lássam, ahogy elégsz, s had égjek veled
Kereslek a tűzben, miközben te a felhőket szeled.
Volt, mikor a lelkem fája vígan mulatott,
végül mindig nálad halt meg, mindig ugyanott.
Vakul rügyeztek érted ágai, zöldelltek a levelek,
Véletlenül már rég megszerettelek.
Mindig érted nő újra, s mindig miattad hal meg,
Nekem mindig a tűz jut, s neked mindig a felleg.
Magadnak nem adtál időt, nekem még annyit sem.
Lelkem fája ezért kidőlt, mert én mindent elhittem.
te látsz engem, s lelkem fáját, ahogy kidől.
Feléd dől, nyílegyenesen feléd,
pedig te vágtad ki, te vájtad ki szemét.
Maga az ördög vagy, csak a parfümöd angyal,
a pokolba kívánlak , de kérlek ránts magaddal.
Had lássam, ahogy elégsz, s had égjek veled
Kereslek a tűzben, miközben te a felhőket szeled.
Volt, mikor a lelkem fája vígan mulatott,
végül mindig nálad halt meg, mindig ugyanott.
Vakul rügyeztek érted ágai, zöldelltek a levelek,
Véletlenül már rég megszerettelek.
Mindig érted nő újra, s mindig miattad hal meg,
Nekem mindig a tűz jut, s neked mindig a felleg.
Magadnak nem adtál időt, nekem még annyit sem.
Lelkem fája ezért kidőlt, mert én mindent elhittem.
BÁRKI, BÁRMIKOR
Nekem nem volt elrendelve semmi,
nem tudtam kit kell gyűlölni, szeretni.
Szellentésnyi létem törvénye is olyan,
mint bankoknak a fedduoczhetetlen hozam.
Én csak kukáztam magamban másokért,
míg futóbolonddá tett a sok-sok érv.
Most futkoshatok le-föl, mint a fény
magamra zárt cellám összes szögletén.
Megvallattak, hogy vérzett már a szívem.
Erkölcs és törvényem mindenemből kitett.
Most húzhatok minden köré falat,
mert nem engedtem kibeszélni magam.
Talán ostobán lettem, ami lettem,
de nem azért mert másképp nem tehettem.
Mert jól tudom, hogy lenne olyan élet,
melyhez bárki, bármikor visszatérhet.
Nekem nem volt elrendelve semmi,
nem tudtam kit kell gyűlölni, szeretni.
Szellentésnyi létem törvénye is olyan,
mint bankoknak a fedduoczhetetlen hozam.
Én csak kukáztam magamban másokért,
míg futóbolonddá tett a sok-sok érv.
Most futkoshatok le-föl, mint a fény
magamra zárt cellám összes szögletén.
Megvallattak, hogy vérzett már a szívem.
Erkölcs és törvényem mindenemből kitett.
Most húzhatok minden köré falat,
mert nem engedtem kibeszélni magam.
Talán ostobán lettem, ami lettem,
de nem azért mert másképp nem tehettem.
Mert jól tudom, hogy lenne olyan élet,
melyhez bárki, bármikor visszatérhet.
Szép asszonyom
Szép asszonyom
vágyom ábrándos
szőkeséged
hogy szeresselek
hogy érezzem
szíved lázas dobogását
az én pőre szívemen
kitárt karjaidba
fogadj be
fogadj be
melleid gyönyörű csodáit
add a számba hogy
csókoljam őket lázasan
telhetetlenül
fuldokolva és zihálva
s ölelj át engem
ölelj át engem
szoríts meg forró tenyeredben
amíg
szőke-göndör
rözselángjaid
kinyílnak s fellobognak
a te gyönyörűszép
öledben
Szép asszonyom
vágyom ábrándos
szőkeséged
hogy szeresselek
hogy érezzem
szíved lázas dobogását
az én pőre szívemen
kitárt karjaidba
fogadj be
fogadj be
melleid gyönyörű csodáit
add a számba hogy
csókoljam őket lázasan
telhetetlenül
fuldokolva és zihálva
s ölelj át engem
ölelj át engem
szoríts meg forró tenyeredben
amíg
szőke-göndör
rözselángjaid
kinyílnak s fellobognak
a te gyönyörűszép
öledben
Várom...
Téged várlak.
Vágyom...
Rád vágyom.
Szánom az időt,
Mit nélküled töltök.
Sírom könnyeim,
Mit teérted öntök
Pohárba lassan.
Párolog onnan,
Mert kezemmel fűtöm
Fűti azt szerelem
S szerelmemet te.
Mire elpárolog az utolsó cseppje is
Lejár az idő, mi kettőnket elszakít.
Fűtöm hát egészen,
Amennyire lehet,
S lehunyt szemmel
Mantám csak egy:
Érted, Kedvesem,
Érted, Szerelem.
Téged várlak.
Vágyom...
Rád vágyom.
Szánom az időt,
Mit nélküled töltök.
Sírom könnyeim,
Mit teérted öntök
Pohárba lassan.
Párolog onnan,
Mert kezemmel fűtöm
Fűti azt szerelem
S szerelmemet te.
Mire elpárolog az utolsó cseppje is
Lejár az idő, mi kettőnket elszakít.
Fűtöm hát egészen,
Amennyire lehet,
S lehunyt szemmel
Mantám csak egy:
Érted, Kedvesem,
Érted, Szerelem.
Te karjaidba zárnál,
S én karjaidba vágyom.
Veled lesz világom
Teljes, mint verssorok
Ha költő folytatni képes
Mit lélegzete eresztett útnak.
Álltál ott és vártál,
S később engem várni
Többé nem hagytál.
Szerettelek.
Akkor Igazán,
S most talán mégjobban,
És holnapután ugyanígy,
De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,
Amikor még nem beszéltünk,
nem ismertünk,
És akkor
És ott
Megfogadtuk szótlan...
És szakasztani nem lehet.
Nem lehet.
Ha próbáltam, vájta bőrünk.
'még kínok bolondjai lettünk
S én nem tudom, te hogy éreztél
Amikor már nem kérdeztél...
Én óceánt sírtam
És reméltem, hogy te nem.
De most szeretem azt hinni,
Hogy te is szeretsz engem...
Merem tudni, de csak kicsit...
Csak kicsit.
Nem próbálom többé,
De most megszakad a törté(...).
S én karjaidba vágyom.
Veled lesz világom
Teljes, mint verssorok
Ha költő folytatni képes
Mit lélegzete eresztett útnak.
Álltál ott és vártál,
S később engem várni
Többé nem hagytál.
Szerettelek.
Akkor Igazán,
S most talán mégjobban,
És holnapután ugyanígy,
De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,
Amikor még nem beszéltünk,
nem ismertünk,
És akkor
És ott
Megfogadtuk szótlan...
És szakasztani nem lehet.
Nem lehet.
Ha próbáltam, vájta bőrünk.
'még kínok bolondjai lettünk
S én nem tudom, te hogy éreztél
Amikor már nem kérdeztél...
Én óceánt sírtam
És reméltem, hogy te nem.
De most szeretem azt hinni,
Hogy te is szeretsz engem...
Merem tudni, de csak kicsit...
Csak kicsit.
Nem próbálom többé,
De most megszakad a törté(...).
