Versek
Témakörök szerint
Szerelem (389)
A nap verse
Elégia
Amint mondják, a halál mindannyiunkra vár.
Az emberek naponta meghalnak - anya, nővér, apa, szerető.
Így várható volt, amikor az első jelek megmutatkoztak
hogy Te is fel lettél szólítva a végső utazásra.
Az indok genetikai és családi hajlamosság.
Azt hiszem, nem volt más hátra mint a belenyugodás.

Először a masztektómia, a nőiességednek
kegyetlen csapása, aztán a kemoterápia
a még menthetőnek megóvására –
már önmagában is mint egy kisebb halál,
mely méltó egy elégiára.

Aztán a jó hír: a dolog remisszióba van.
Egy teljesen új bérlet az életre;
remélhetően talán neszelő aggodalom
és sötét előérzet nélküli évek.

És mi minden figyeltük ahogy ismét virágozni kezdtél.
Az életkedved újjászületett és a kreativitásod szárnyalt.
Példakép lettél mindannyiunknak
ahhoz hogy milyen értékes lehet az élet.
Mosolyod olyan ragyogóvá vált,
mint egy serdülő leányé ki első szerelmére talált.

De aztán megváltozott az időjárás, és napjaid újra beborultak.
A múlt végül is utolért: vér vizsgálatok,
megújult kemoterápia,
várótermekben töltött hosszú órák
melyekben próbáltad a villódzó lángot fenntartani,
de ezúttal a dolog csak súlyosabb lett
és nem volt több értelme a halált elhajtani.


Aztán azon az utolsó napon, amikor búcsúzni jöttünk,
és az arcod már nem volt egészen a sajátod,
de mint egy puha árnyalatú maszk,
amely úgy tűnt mintha csontból lett volna faragva.
Mostanra már teljesen elfogadtad azt, amit korábban bajnak véltél.
A halál, az életnek az az ősi társa,
végül az ajtóban állt és halkan megszólított:
- Ne félj – most már minden fájdalomnak megszűnik hatása.
Legújabb versek
Éteri csendben kémlelt,
s látatlanba képzelt.
Szeretni a lét képzetét,
átlépni az ég küszöbét.

Most húrok zengik a csendet,
s én képekben látom a rendet.
Kémlelt, képzelt képzetét,
s a létnek égi küszöbét!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 8
Szolgai idő a sorsnak kereke,
bátor egy kérő világnak verebe.
Bíboros orcád, melyen ha könnycsepp gördül,
én ott leszek, ha lelked valamiben sérül.

Őszülő időben a sorsod útján
bosszúállóság ne feszítse lelked húrját.
Én majd lágyan átölellek,
s mosolygunk majd együtt,
s világnak peremén örökké lesz létünk.

S ha még veréb is vagyok?
Mosolyoghatsz rajtam,
de hidd el, én ott leszek mindig
boldogságban s ha baj van!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 8
Lát-o-(más) arcát takarja.
Álarc a világnak,
burkolt én máznak,
csillogó, alakja.

Utal(ás), lelke, mélyére.
Rápillant múltja tengerére.

Rémület mi, elfedi,
révület mi, felfedi.
Torzult képének mása,
ez az csupán...

...érzések vallomása!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 4
Szellő lágy dallamai.
Suttogó, halk szavai.
Csillagfényes éjszakák,
karácsonyi illat ád.

Melegszívű ölelésben
s olthatatlan vágy tüzében.
Kandallóban lángja lobog,
andalogva szívünk dobog.

Karácsonykor szeretetet,
békességet kívánok én,
minden kedves ismerősnek.
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 0
Lélegző vidéki,
éltető vitézi.
Játszi könnyedség,
s karodnak ölelése.
Forró vágyak,
álmokba ültetése.

Szikrázó szemek csillogása,
tükröződő énképünk valósága.

Múltnak vidéki,
jelennek vitézi.
Játszi könnyedség,
s csókodnak bizsergése.
Tüzes vágyak
jövőbe építése.

Szikrázó szemek csillogása,
Te vagy...
...szívemnek...
...vallomása!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 0
Lágy dallamokat játszó
vágyak tüzében.
Ihletmámortól parázsló,
kósza gondolat.

Tollhegybe kúszik,
s papíromat elöntve,
emlékeket idéz a mozzanat.

Érzésekből erőt merít,
tükörképem mosolyog.
Elfordulok, múltba repít,
s látomásban andalog.

Emlékeim mozaikba rendezem,
s gondolatban elmerülve,
hallgatózom csendesen.
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 8
Hiány, mely űrben méretik.
Képzelet, mely másban elveszik.
Benned rejtem rejtett képzelgésem,
csak suttogva hallom az üvöltésem.

Húrok feszült csattogása,
vágyam ennek vallomása.
Kényes szívnek fájdalmában,
hangod suttogó hallo(m)[másban].

...másban... másban!
Részletekben elrejtettem,
s képzeletben?
...igen... Megfejtettem!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 6
Alkalmakban rejtett ölelések,
alkalmakban rejtett szisszenések.
Kontrasztban elmerülő pillanatok,
estékben felcsendülő halk sóhajok.

Pillangópuszit nyújtó pilláid,
mosolyodban rejtett csókjaid.
Éjszakákba nyúló kacajaid,
édes, puha ajkaid...

...ó, zöld szemednek varázslata,
...ó, dallamokat játszó szíved dala.
Az én szívem is dalol veled
egy ritmusra, csakis neked.

Szeretlek, Tina!
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 26
Érzés, morajlás suttogja,
Nappal vagy éjszaka?
Reggel hozzád oda-odabújva...
...de mennyire szeretlek?

Szemedben élem,
Csókodban érzem.
S lelkemben meg-megélem...
...de mennyire szeretlek?

Morgósan, durcásan,
Kócosan, kómásan.
S mindennel veled-együtt...
...de mennyire szeretlek?

Te háromezer-szeresen?
Én... sokkal jobban.
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 11
Óda a nőkhöz

Ti, a másik fél, kik mellett egész az élet.
Nélkületek a férfi megkeseredett
lélek.

Ajkatokon pihen a fény, mint varázslat.
Szemeitek tükrében nem lapulhat bánat.

Bennetek növekszik a jövő ígérete,
ti vagytok az élet vége s kezdete.

Mosolyotoktól világi az élet.
Eképpen minden nő
a világnak ígéret.

Ti vagytok az élet értelmező kéziszótára...
...csak veletek egész férfiúknak élete s álma.
Beküldő: Nagy Kornél
Olvasták: 1
Az út, melyre most lépek,
a szívedhez elvezet.
Az úton, melyen járok,
szívem álmát látom.
Lépteim nyomán,
zöldülnek határok.
Fent a magasban,
a nap ragyog kacéran.
Felhők lágy öle,
ringatja sugarát.

Az út, amelyen járok,
hű szívvel én.
Álmodozva járom,
a világ kerekét.
Közben meg, meg állva,
felcsendül egy nóta,
szívem dallamából.
Szépen zeng az ének,
zöldülő határba.
Ezer színű virág,
bontja ki szirmait.

Tavaszi zápor,
rejti el könnyeim.
Szívem dobbanása,
örökké tűzben ég.
Felnézek az égre,
mosoly ül arcomra.
Imát mondok érte,
kiért szívem dobban.
Felragyog két szemem,
benne halvány könnycsepp.
Köszönöm Istenem,
köszönök én mindent.

Lágy szellő,
mi csendben muzsikál.
Felszárítja könnyeim,
s újra szép a világ.
Az út, amelyen járok,
hű szívvel visz tovább.
Le nem térek róla én,
szívem csak is Téged vár.
Nevetve vagy sírva,
de ragyog tőle lelkem.
Szívem minden dobbanása,
egyedül a szíved.

Kezemben egy szál virág.
Egy szál fehér rózsa.
Tövisén ott ragyog,
szerelem forrása.
Gyöngyként pergő könnyek,
tündöklő varázsa.
Dalol a szív, zengi a lélek.
Szeretni így Téged,
hűen amíg élek.
Hogy mennyi még,
az én időm,
melyet a sors szán szívemnek.
Erre válasz nincsen,
amíg dobog szívem,
benne dobban szíved.

Kemény az élet,
hisz mért is lenne könnyű.
Szerelmes hű szívem,
elnyered végül.
Ami érted dobog,
s szívednél a kulcsa.
Vigyázz rá míg lehet,
mert Isten neked adta.
Te vagy a földön,
szívemnek a párja.
Halálom napjáig,
szívem dobbanása.

Jóban, rosszban,
ahogy meg van írva.
Legszebb csillag,
fenn az égen,
az mutatva utat.
Szívem, lelkem,
szívednek kitárom.
Boldognak az életem,
s szépnek a világot.
Önmagadért szeretve,
csakis veled látom.

Telt, múlt az idő,
hónapok és évek.
Hű szívem szerelme,
napról napra erősebb.
Viharban sem gyengült,
őriztem a lángot.
Én a Te szíveddel,
édesen lelkeddel.
Öszeforrt örökre,
igaz szerelemben.

Hullámzó tengerek,
morajló hangja.
Szívünknek bánatát,
mind, mind elmosta.
Halk szavak zengik,
szívünknek hangján.
Vigyázok rád hűen,
szívem mindig haza vár.
Nem tudok mást,
csak így szeretni Téged.
Önmagadért szeretlek.
Mindhalálig melletted.
Beküldő: Zsellérné Perczel Hajnalka
Olvasták: 20
Na gyere, gyere, gyere te most én velem,
te leszel ma éjszaka a végzetem.
Táncba hív a szerelem ez nem vitás,
szívünkön úrrá lesz most ez a láz.

Érzem szívem a csókodtól megremeg,
gyere babám, gyere babám, kedvesem.
Szenvedéllyel lobog a tűz látom én,
nem lehetsz te másé csak az enyém.

Érzem szívem egyre, egyre zakatol,
karjaidban tartasz, ajkam csókolod.
Fülled forró az éj varázsa,
ki nyílt a szerelem virága.

Na gyere, gyere, gyere te most én velem,
te leszel ma éjszaka a végzetem.
Érzem szívem a csókodtól megremeg,
gyere babám, gyere babám, kedvesem.

Forró fülledt éj csókolj és élvezd,
két karodba bújva veled lélegzem.
Csillog szép szemed benne elveszem,
tudd mindörökre te vagy a végzetem.

2022.12.31.
Beküldő: Zsellérné Perczel Hajnalka
Olvasták: 14
Debreceni Zoltán - Sándoros tanya

Tiszta kék az ég ameddig csak látok.
Tompol a csend a néma pusztaságon.
Sándoros tanya ékeskedett valamikor e tájon.
Csak az emléke dalol már a puszta rónaságon.

Egy szürke gém a tóban kecskebékát kémlel.
Elkapja azonnal végez is szegénnyel.
Tele van a begye jó lakott a madár.
Felröppen tóból azonnal odébb száll.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 31
Hideg tél sóha repked a tájon.
Muzsikál a szél puszta rónaságon.
A magas égnek kicsordul a könnye.
Hó lesz belőle mire leesik a földre.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 23
Számithatsz rám, ha közel vagy-vagy távol.
Számithatsz rám, ha gyenge vagy-vagy bátor.
Számíthatsz rám, ha elvagy teljesen veszve.
Mert a barátod vagyok nekem mindörökre.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 15
Szeretem a rónaságot úgy mint a kenyeret.
Itt ölelt a jó anyám szívére engemet.
Hányszor hullott a könnyei miattam a földre.
Olyankor szomorúan néztem a jó anyám szemébe.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 16
Debreceni Zoltán - Kékestető könnyezik...

Ebéd után pihenek a megszokott ruhámban.
Kitekintek az ablakon a vadregényes tájra.
Nem látok színes madarat sem fekete kányát.
Fák mellett, fák imbolyognak a gyönyörű szép Mátrán.

Apró fehér dara néha hulldogál a földre.
Hónak látszik de olyan erőtlen a fénye.
Elkerüli a hó Kékestető táját,
Pedig a sihelők fájó szívvel várják.

Régi emlékek vesznek engemet körbe.
Hulldogál a könnyem a sárga levelekre.
Hessegetem őket mégis rám tapadnak.
A szomorú szívembe nagyokat harapnak.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 15
Lassan elmúlik a tél, nap dereng a tájon.
Madarak csicseregnek a zöldellő faágon.
Vígan mosolyok a lány a kedvese szemébe.
Megcsókolja, magához öleli az erdő sűrűjében.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 7
Vannak jó emberek az Isten sokáig tartja meg őket.
A halált ne érezzék álmukba érje majd őket.
Betegségük fájdalmát vegye el az Isten.
Szálljon rájuk boldogság a földi életben.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 9
Hó takarja már a Kékestetői hegyeket.
Minden fa boldogan nekem integetett.
Játszik velem a szél is a szemembe fuja a havat.
Mosolyog rám ahogy a hegyek között a fehér havon szalad.

A régi szép emlékek is mind hozzám szegődnek.
Lehajtott fejjel a friss hóba csak velem beszélnek.
Panaszkodom nekik: mostanában gyakran beteg vagyok.
Pedig úgy szeretek élni meghalni még nem akarok.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 44
L

Veled szeretnék bolyongni a szótlan hegyeken,
a suttogó magas fák között.
Mosolyogva nézni a zöld szemedet amibe boldogság költözött.
Megnézni a keskeny utakat amin valamikor boldogan együtt jártunk.
Némán megcsókolni egymást s elfeledni, hogy valamikor egymástól elváltunk.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 30
Szerény szobámba nem ég ma a gyertya.
Nincs feldíszitve szépen a zöld karácsonyfa.
Néma a szobám akár mint az álom,
A párnák hevernek csak a szendergő ágyon.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 28
Ebéd után pihenek a megszokott ruhámban.
Kitekintek az ablakon a vadregényes tájra.
Nem látok színes madarat sem fekete kányát.
Fák mellett, fák imbolyognak a gyönyörű szép Mátrán.

Apró fehér dara néha hulldogál a földre.
Hónak látszik de olyan erőtlen a fénye.
Elkerüli a hó Kékestető táját,
Pedig a sihelők fájó szívvel várják.

Régi emlékek vesznek engemet körbe.
Hulldogál a könnyem a sárga levelekre.
Hessegetem őket mégis rám tapadnak.
A szomorú szívembe nagyokat harapnak.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 27
Hullnak rám a megsárgult levelek,
ahogy a parkban céltalanul lépkedek.
Feszes popsik gyönyörű szép keblek.
Kecsesen imbolyognak
ahogy rájuk nézek.

Felém sétálnak direkt a gyönyörű szép lányok
látják, hogy tetszik nekem a formájuk.
Simogatja a szemem amit a kezemnek nem lehet.
A lányok rám néznek megállnak kedvesen nevetnek.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 17
Járom utcákat
Éjszakai magányban.
Szív néma vágya…
*
Láb alatt az ág
Törik, ágyam meg üres.
Kis is éltetne?
*
Hirtelen villám
Fényesíti a tájat…
Fájdító a csatt’.
*
Vad magányomba
Is belevág… vadul csatt’!
Én vagyok, nincs ő!
*
Pár csepp leesik.
Magány tovább kételyeg…
Magány nem hűtlen.
*
Múlt emlékei
Kisérnek, meg magány is.
Csak megyünk tovább…

Vecsés, 2022. szeptember 13. - Kustra Ferenc József – íródott: senrjú stílusban
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 59