Versek
Témakörök szerint
Szerelem (364)
A nap verse
Meghitt, szép karácsony
Meghitt a karácsony, titokfürkészők a szemek,
Széplelkű szeretteinknek mit és miért vegyek?
Lehet az ajándék, kisebb, nagyobb, szerényebb,
Család együttléte pótolhatatlan, főleg a legszebb.

Jó együtt készülni ünnepre, díszíteni a fát,
Beszippantani, fenyőillat betölti szobát.
Vacsora után úgy örül a család, kicsik és a nagyja,
Ajándékosztásnál csomagját mindenki megkapja.

Gyertyákat meg is gyújtom, itt már leszállt az este
Már nagyon várom a vendégeket, türelmetlenkedve.
Várok én türelmetlenül- türelmesen,
Remélem nem jött közbe semmi sem.

Itt már feltálalva van a diós bejgli és a mákos,
Kinézek az ablakon, szinte aranyban van város.
Óh! Gyertek már vendégek!
Távozzatok tőlem rémek!

Család, nyugalom és békesség, becsüljük, mérhetetlen érték.
Ez a legfontosabb, ezt nem helyettesítheti semmilyen ajándék!
Kezeket fogjuk, dalolva körbe álljuk a fát,
Kinézve látjuk a párkányon fázó madárkát...

Összejöttünk, együtt a család közeli és távoli tagja,
Ez maga az együvé tartozás különleges napja.
Értékeljük, amíg együtt lehetünk,
Nem pazarlás! Ez az üzenetünk!

Vecsés, 2013. december 11. - Kustra Ferenc József
Legújabb versek
(Leoninus)
Ó, gyere drága lélek Benned élek, benned remélek!
Azt hiszem, többé már nem is félek, tovább remélek.
Élvezzük, áradjon ránk fényed és pünkösdkor veled…
Szeretetünkkel áradjon ránk megáldott pünkösd, jó veled…

(3 soros-zárttükrös)
Pünkösdi rózsabokor friss bimbói kinyílnak,
A piros rózsabokor piros szirmai… nyílnak...
Pünkösdi rózsabokor friss bimbói kinyílnak.

(Bokorrímes)
Isten mennyei lelke lesz a megmentőnk,
Isten mennyei lelke a mi megmentőnk.

Vecsés, 2021. május 31. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 14
Debreceni Zoltán - Elvitted a fényt...

Veled ismertem meg a dombokat a magas hegyeket.
Te voltál az aki a szemembe boldogan nevetett.
Csókod édes volt mint a legfinobam méz.
De mégis itt hagytál, könnyedén elmentél.
Elmentél mint este ahogy a nap szokott.
Elvitted a fényt nekem csak a sötétség maradt.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 36
Fáradt ló baktat az úton
bánat ül barna szemén,
szakadt bőrszíj himbálódzik
régen oly büszke fején.

Víg csikóként kint szaladgált
harmatos rétek gyepén,
édes kislány csengő hangja
szólította a nevén.

Sorsa eltépte a lánytól
szekereket húzhatott,
ostorok csapásaitól
fájó könnyet hullatott.

Midőn elfogyott ereje
nem volt jó már semmire,
begurult hentes szekere
eljött, hogy őt elvigye.

Valaha volt büszke állat
félelmében remegett,
de összeszedte az erejét
és a bőrszíj engedett.

Csengő hang szól most az úton.
Te vagy kis lovam? Gyere!
Mára felnőtt kis gazdája
rohan ott szembe vele.

Könnycsepp hajtja el szeméről
rajta ülő legyeket,
megtalálta a boldogság
nem kívánt ő egyebet.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 21
Debreceni Zoltán - Nem érdekel a múlt...

Már rég nem vagy mellettem.
Eltüntél mint ébredés után
az álom.
De hallom a nevetésed és a jöttödet várom.

Te voltál mindenem, te voltál minden kincsem.
Szegényen is boldog voltam,
boldogan dobogott a szívem.

Szemed tükrében láttam a világot,
Veled ismertem meg az örömet,
a boldogtalanságot.
Nem érdekel a múlt, de benne látlak téged.
Gyakran nézegetem a megsárgult fényképed.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 34
Debreceni Zoltán - Vigyen el a kánya...

Nem akarlak szeretni,
vigyen el a kánya.
Nem akarok rádgondolni
se holnap, sem máma.

Tünj el mint ködben a fényes csillagok.
Ha nem vagy velem az életem sokkal boldogabb.
Szidmazol sokszor a halálba kivánsz,
akkor mirért csókolja mindig számát a szád ?

Felejts el ne lássa a szemem a képedet.
Így lesz boldogabb nekem az életem.
Szemedből földig ki lóg a szálka.
Ott fogsz majd sírni ahol senki sem látja.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 28
Debreceni Zoltán - A gőg...

Akinek gyönyörű és szép a lelkében az ének.
Csak ez hallja a mások énekét is szépnek.
Aki gőgösen magasra emeli magát.
Az nem hallja meg a saját hangját.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 39
Vajon mitől is ünnep az ünnep?
Hogy légbe szállnak a szép szavak?
Vagy, hogy tömegek koszorúznak
elrejtve közömbös arcukat?

Nekem az ünnep akkor ünnep,
ha lelkemben csönd és béke van,
ha átölelhetem mindkét kincsem,
de most annyira messze van.

Megtespedt árnyak az éji csendben
magukba zárják a hangokat,
és én itt vagyok egymagamban,
s gondok húzzák a vállamat.

Koszorúzhat bárki, de azzal
nem űzik el a gondokat,
bár szép, ha hősökre emlékezvén
megtiszteljük a sírjukat.

S mégis: én most csak annyit kérek:
hozz egy szebb jövőt Istenem!
Ahol mindenki boldogan élhet,
s nem ropognak a fegyverek.

Adj a népednek friss kalácsot,
munkát, s egyenlő jog legyen,
minden embernek itt a földön,
kinek kérges a tenyere.
Űzd el a gonoszt, mely családokat dönt
nyomorba, kérlek: Istenem!
Ne büntesd azt a sok családot,
ki miattuk annyit szenvedett!

Add nekik vissza az ünnepek ízét,
vedd le róluk a gondokat,
hálásak lesznek minden percért,
s amíg csak élnek, áldanak!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 45
Sose aludj el anélkül, hogy
Ne öleld át a vállamat,
csak egy perc kell, míg hozzám simulsz,
s ajkamra jó éjt- csókot adsz.

Olyankor édesebb az éjjel,
s míg válladhoz bújok boldogan,
ezernyi csillag fent az égen
mind, mind csak nekünk bólogat.

Magamon érzem szusszanásod:
valami édes hangja van,
mint egy mozdony, mi útra készen
magából ont ki hangokat.

Nézem az arcod. Oly nyugodt vagy.
Alig látok most ráncokat,
s most a bőröd a félhomályban
valahogy sokkal hamvasabb.

Most olyan jó. Oly nyugodt minden.
Álmaimban is így maradsz,
míg a csillagok ránk terítik
ezüstös takarójukat.

Valami furcsa, édes álom
most a szememre rátapad,
nem akartam most semmi mást, csak
veled érjen a pirkadat.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 40
Eszembe jutnak a régi, boldog órák,
amikor minden éjjelen,
arcomhoz nyomtad csöppnyi kis orcád,
s lágy puszit hintettél nekem.

Hozzám simultál csöpp kis testeddel
és én éreztem milyen meleg,
csöpp ujjaidnak lágy érintése
mely olyan jól esett nekem.


Akkor még nekünk fütyült a szél is
a félig kinyitott ablakon,
s minden apró kis lebbenése
halvány pírt rajzolt arcodon.


Féltettelek, hisz te voltál minden
melyet a sors adott nekem,
szemed színében láttam minden
szépet, ami csak létezett.

Már felnőttél. Messze vagy tőlem.
De most is ugyanúgy féltelek,
mint akkor, amikor gyönge voltál,
s erős karommal védtelek.


Már nincs erőm. Testem is gyöngül,
mégis vágyom, hogy itt legyek,
hogy láthassam, mikor révbe érsz majd,
s megfoghassam a két kezed.


Gyöngéden, csak éppen hogy érezd
mily szeretettel féltelek,
mindig te leszel minden kincsem!
Szeretlek! Édes gyermekem.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 46
Hányszor kell ahhoz még csalódnod,
hogy ne tudjál bízni senkiben,
hányszor kell ahhoz összerogynod,
hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.

Hányszor terítsen ködfelhőt előtted
a könny, amely úgy marja szemed,
mint a só, mit tengervízben észlelsz,
s kiszárítja a bőrödet.

Hányszor kell még kibírni mindent,
s bár tűz emészti a testedet,
hogy minden erődet összeszedve
lecsillapítsd a lelkedet.

Hányszor kell még temetni mindent,
mi tépi, marja a lelkedet,
mint a dühödt, pusztító szélvész,
mely sosem irgalmaz neked.

Hányszor kell még felállnod újra,
bár gyönge térded még megremeg,
hogy ne tudjon senki eltaposni,
s legyőzd, kik ártanak neked.

Hányszor kell? Nem tudja senki,
de tán a kóbor fellegek
rongyos szárnyukat rád terítve
majd utat mutatnak neked.

Simítva, akár a bársony,
gyógyítják fájó lelkedet,
s harmatcseppeket permetezve
messze űzik a könnyeket.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 54
Gyakran van úgy,
hogy boldognak látszunk,
kacagunk, s vígan dalolunk,
nem sejti senki mennyi a bánat,
melyet lelkünkben hordozunk.
Erősnek látszunk, akár a szikla,
amely oly magasra nyúl,
belülről mégis vérzik a lelkünk,
és néha megroskadunk.
Mégis küzdünk. Dalolva, sírva,
s utunkon megyünk tovább,
könnyeink titkon patakban folynak,
S nem sejtik, mennyire fáj
minden mosoly, mely arcunkon látszik
keserves próbálkozás,
hogy megsebzett lelkünk burokba zárjuk,
S ne tudják, mennyire fáj.
Mégis győzünk. Sebzett lelkünkben
maradt még annyi parázs,
melytől a szívünk lángra lobban,
s magasra csap fel a láng.
Feléget mindent, mi visszatart még,
s meggátol utunk során,
Elég egy szikra mely lángra lobbant,
s többé már semmi se fáj.
Csak a lelkünk lesz törékeny, néma,
de mégis megyünk tovább,
hiszen épp ettől ember az ember,
hogy annyi próbát kiáll.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 60
Mikor már nincsenek álmok
és minden oly keserű,
hogy nem tudsz semmiben hinni,
akkor kell valami tűz.
Valami szikra mely felébreszti
benned a szunnyadó parázst,
s kirángat fájó magányodból,
amely szívedet járja át.
Pár kedves szó, amely éltet
s lelkedet úgy járja át,
mint a véred mely lüktet,
míg az ereiden halad át.
Mikor már nem bírod többé
ezt a toprongyos életet,
s szeretnél felrúgni mindent,
de félsz, és egyedül nem mered.
Akkor hívj! S rohanok hozzád,
szélvészként száguldanák,
mint a vihar, mely tombol,
s dühöngve mindent szétcibál.
Ne félj. Hisz megteszek mindent,
s két karom úgy ölel át,
hogy felfűt, s nyugalmat áraszt,
akár egy meleg kabát.
Gyere. És bújj ide hozzám.
Látod? Már semmi se fáj.
Úgy védem törékeny lelked
akár egy viharkabát.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 43
Mutass utat a félhomályban,
vezess. Fogd meg a kezem.
Ne engedj kavicsos útra lépni,
amely a talpam sérti fel.


Mutass utat, ha csípős csalán közt
járható utat keresek,
ne engedd azt, hogy összecsípje
hófehér, gyönge bőrömet.


Mutass utat, ha zord hidegben
meleg hajlékot keresek,
hol a lángoló tűznyalábok
felmelegítik testemet.


Mutass utat, ha sötétben félek,
s egy kicsit világíts nekem,
hogy lássam szemed, ha csillog,
Míg ölelésemben megremegsz.

Mutass utat a giz- gazok közt,
amely tehozzád elvezet,
Olyan sötét van: tudod, félek,
s nem találom a helyemet.


Mutass utat, hogy merre menjek,
s én viharos vággyal érkezem,
Tudod: mikor a karomba zárlak,
olyankor nem fáj semmi sem.


Mutass utat, és fogadj el engem,
hogy kísérhessem a léptedet,
s őrizlek, szívembe zárva,
mint a legdrágább kincsemet.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 41
Hallom, hogy csönd van, s kattan az óra,
amikor mozdul a mutató,
és én csak várok magamba hullva,
nincs már több illúzió.

Szeretjük egymást. Tisztán és forrón,
ma sem hiszem, hogy vége lesz,
magamban most is látom az arcod,
s hallom a lélegzeted.


Most is ugyan oly erősen érzem,
ahogyan fogod a kezem,
s míg távolodsz, szemeddel szinte
kétségbeesve keresel.


Én csak mosolygok integetve,
de könnybe lábad a szemem,
karom lehull, és feljajdul bennem,
miért nem maradhatsz velem?


Te sem hiszed, és én sem értem
miért kell harcolni nekem
egyetlen boldog ölelésért,
mit meg tudok adni neked.

Olyan nehéz, hisz oly más a sorsunk,
s ezernyi gond, mi közénk áll,
de úgyis legyőzöm! Újra és újra,
bárhogy áll köztünk száz határ.


Hiszen szeretsz. S szeretlek én is,
s túl a könnyfátyolon át,
szemed tükrében látom, érzem:
s tudom, hogy lesz folytatás!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 55
Akkor kellene legjobban szeretned,
amikor néha rossz vagyok,
olyankor minden fájó emlék
sebzett lelkemben felsajog.

Akkor kellene legjobban hinned,
hogy hozzád mindig hű vagyok,
amikor félek, s gyötör a kétség:
lesznek e közös holnapok.

Akkor kellene legjobban bíznod,
mikor semmit sem adhatok,
csak a szívem, mely oly mélyen dobban,
ha átölelsz, szinte hallhatod.

Akkor kellene úgy szeretned,
oly forrón, ahogy én tudok,
hogy minden csókban és simításban
ezernyi tűzben lángolok.

Akkor kellene hinned azt, hogy
örökre hozzád tartozom,
mikor érzed, mily boldoggá tesz,
amikor veled vagyok.

Akkor kellene legjobban félned
attól, hogy elveszíthetel,
Amikor ok nélkül bántasz,
s fájdalmat okozol nekem.

S akkor kellene hinned azt, hogy
nélküled nem kell semmi sem,
mikor szememben könnyeket látsz,
és mégis: ott vagyok veled.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 41
Debreceni Zoltán - A fogatlan. ..

Elhagytak a fogaim nem szerették a beteg testem.
Eszembe jutnak vacsorakor minden áldott este.
A szép asszonyok, hogy fogatlan vagyok azért még szeretnek.
Nem dobják a szememre, hogy boldogtalanabb legyek.

Ha egyszer gazdag leszek akkor sem felejtem el, hogy kivagyok.
Először jó lakatok minden szegény,
majd utána csináltatom meg a fogamat.
Valami jó erőset és olcsóbbat rakatok a számba.
Ami még a csontot is teljesen porrá rágja.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 36
Elhagytak a fogaim nem szerették a beteg testem.
Eszembe jutnak vacsorakor minden áldott este.
A szép lányok és asszonyok, hogy fogatlan vagyok azért még szeretnek.
Nem dobják a szememre, hogy még boldogtalanabb legyek.

Ha egyszer gazdag leszek akkor sem felejtem el, hogy kivagyok.
Először jó laktok minden szegény,
majd utána csináltatom meg a fogamat.
Valami erőset, olcsóbbat rakjátok a számba.
Hogy még a csontot is teljesen porrá rágja.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 11
Hangom elcsuklik,
szívem egy ütemre kettőt dobban.
Végigmegyek a hosszú folyosón,
utoljára vagyok iskolában!
Fel sem tűnt eddig milyen szép,
Hol most lábam remegve lép.
Annyi év és boldog pillanat,
mind a falak között maradnak!
Sokszor sírtunk és menni akartunk.
Most mennünk kell,
s mi maradni akarunk.
Drága iskolánk, innen indult utunk.
Tudjuk sokat kell még tanulnunk!
De- e hely marad a boldogságunk,
hisz ti voltatok a mi családunk!:
- Ne fájjon hát a búcsúzás!
- Isten veletek hát!
-Vár ránk a nagy világ!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 59
Elindulunk csengőszóra,
vár minket a tanóra!
Tanulunk majd írni,olvasni.
Tanárok orra alá borsot törni!
Sokszor leszünk csintalanok,
de ilyenek a kis diákok!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 43
A tágas utcán a hétköznapokba járok.
Hiába sétálok vasárnapra soha sem találok.
Büszke emberek jönnek velem mindig szembe.
Nem jut nekem róluk semmi sem eszembe.
Illemből mosolygok köszönök csak rájuk.
Nem látok a szemükbe soha boldogságot.

Rohannak, szaladnak hajtják a napot.
A hatalmas semmibe harapnak egy nagyot.
Így élnek ők évek óta ebben a városba.
Nem jut nekik egy perc sem az igaz boldogságra.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 13
Csicsergő gyerek sereg, játszik önfeledten.
Nem is sejtik mennyi minden vár még rájuk.
Mennyi szépséget rejt a tudás iránti vágyuk.
Mennyi dolgot kell még megtanulniuk!
Akkor lesz igazán büszke egy tanár mikor követi őt egy diák.
Olvas ír és számol, szorgosan másol!
Mindent megjegyez és alkalmaz.
Mikor felnő sem felejti,
mit tanított neki a tanító néni!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 80
Vár az élet

Búcsúzunk most tőletek,
léptünk zaja elcsitul,
titkoljuk a könnyeket,
állunk némán, szótlanul.

Azt hittük, hogy könnyebb lesz
elhagyni az iskolát,
a sok emlék körbevesz,
fáj most minden kézfogás.

Vár az élet, vár a harc
valós élet színpadán,
hisszük nem érhet kudarc,
őrizzük a biztatást.

Tanáraink, köszönjük
a feddést és tanítást,
közös volt az örömünk,
fogadtuk a kihívást.

Szívünkből egy kis darab
itt marad a falakon,
megannyi szép pillanat
hömpölyög a padokon.

Menni kell, a dal kísér,
változik az útirány,
küzdenünk kell őszintén,
titkot rejt a nagyvilág.
Beküldő: Kristófné Vidók Margit
Olvasták: 91
A legszebb ajándék

Nagyon régen sok-sok éve,
két kisgyermek lép, a fénybe.
Ajándékot kaptam tőlük,
szeretetből párnát szőttünk.
Sok meleg-színt, emlékeket,
bánattól majd, megvédenek.

Kicsi szívük olyan tiszta,
kacagásuk vidám trilla.
Szaladnak a karjaimba,
kincsek ők a napjaimnak.
Szél kapja fel illatukat,
Uram!- őrizd csillagukat.

Aranysugár ölelgeti,
fényglória körbeveszi.
Gyermeket csak úgy szerethetsz,
ha hozzájuk felemelkedsz.
Gyógyítgatom fájó lelkük,
mosolyuktól szívem derül.

Elrepült az idő gyorsan,
nézem őket titkon, lopva.
Amit kaptam, nem feledem,
gyémántnál is értékesebb.
Szívből adták a szívemnek,
régi párnát átszínezve.
Beküldő: Kristófné Vidók Margit
Olvasták: 59
Szabad nagyot álmodni.
Szabad az álmod valóra váltani.
Szabad, szívből őszintének lenni!
Szabad lelked bátorságra bírni.
Szabad, szabadnak lenni!!!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 42
Mindenki más és, másként érez,
másképp szövi az álmait,
mégis: mindenki szerelemről,
boldog jövőről álmodik.

Mindenki vágyik valami újra,
mely megszépíti az életét,
hallgatni, s néha megcsodálni,
mit a természet tár elé.

Mindenki vágyik nyugalomra,
csöndre, amelyik úgy beszél,
hogy szavak nélkül is meghall mindent,
s meggyötört lelke újra él.

Mindenki próbál boldog lenni
rendbe tenni az életét,
s mégis, mindenhol gátak vannak,
melyet a balsors tár elé.

És mégis: nem szabad félni,
haladni kell a cél felé,
újult erővel, izzó tűzzel,
s hinni kell azt, hogy van remény.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 80