Költők szerint
Gránicz Éva (33)
Kustra Ferenc József (2286)
Fritz László (2)
Molnár András (0)
Petre Viktória (7)
A nap verse
Selymes +18
Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd… egyszerűen meséses…
Simogatnom, maga a kéj, azt élvezem, ez jól áll nekem.
Vágyam a bűnösségbe hajló, miattad ez meg neked áll jó’.
Mindenhol
Ilyen, kedvelem…
Élvezem.
Zamatos,
Kéjre éhesen…
Élvezem.
**
Lángol a vágy, testembe vájt, bennem a tűz hajt.
Éj leple takar, heves szívem téged akar.
Bűn, ami kell, csábít a szép vágy, édes a jel.
Vecsés, 2019. április 9. – Siófok, 2025. augusztus 31. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek, erotikus, alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
Simogatnom, maga a kéj, azt élvezem, ez jól áll nekem.
Vágyam a bűnösségbe hajló, miattad ez meg neked áll jó’.
Mindenhol
Ilyen, kedvelem…
Élvezem.
Zamatos,
Kéjre éhesen…
Élvezem.
**
Lángol a vágy, testembe vájt, bennem a tűz hajt.
Éj leple takar, heves szívem téged akar.
Bűn, ami kell, csábít a szép vágy, édes a jel.
Vecsés, 2019. április 9. – Siófok, 2025. augusztus 31. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek, erotikus, alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
Legújabb versek
Adjon az isten holnapot,
egészséget, jó nagyot,
a betegséget űzze el,
bánatodat rejtse el!
Adjon az isten szerelmet,
s mellé sok-sok figyelmet,
türelmet és boldogságot,
sírig tartó házasságot!
Adjon az isten életet,
kisgyermeket, édeset,
adjon munkát, kenyeret,
otthonodba meleget!
Adjon az isten igaz hitet,
s adjon mellé jó nagy szívet,
szívekbe sok békességet,
szeretetet, fényességet!
egészséget, jó nagyot,
a betegséget űzze el,
bánatodat rejtse el!
Adjon az isten szerelmet,
s mellé sok-sok figyelmet,
türelmet és boldogságot,
sírig tartó házasságot!
Adjon az isten életet,
kisgyermeket, édeset,
adjon munkát, kenyeret,
otthonodba meleget!
Adjon az isten igaz hitet,
s adjon mellé jó nagy szívet,
szívekbe sok békességet,
szeretetet, fényességet!
Majd eldönti az utókor posztumusz,
Hogy költő leszek-e, vagy csak jó humusz.
Mert a kövér földnek mindkettő érték,
Még ha strófáim a gazok sem érték.
Ha szép virágai belőlem nőnek,
Akkor is hasznára válok e földnek.
Mert e földön mindegyik ember érték,
Ezt igazolják az isteni mércék.
A föld befogad majd mindenkit békén,
S nem tűnődik el jó vagy rossz emlékén.
Együtt lesz ott a bátor és a gyáva,
A zseni, s a tehetségtelen pária*.
Szabaddá válik ott szegény és fogoly,
Rögökké válik a lenéző mosoly.
Hol a föld lelkének lírája szárnyal,
Eggyé válunk majd a szülőanyánkkal.
Hogy költő leszek-e, vagy csak jó humusz.
Mert a kövér földnek mindkettő érték,
Még ha strófáim a gazok sem érték.
Ha szép virágai belőlem nőnek,
Akkor is hasznára válok e földnek.
Mert e földön mindegyik ember érték,
Ezt igazolják az isteni mércék.
A föld befogad majd mindenkit békén,
S nem tűnődik el jó vagy rossz emlékén.
Együtt lesz ott a bátor és a gyáva,
A zseni, s a tehetségtelen pária*.
Szabaddá válik ott szegény és fogoly,
Rögökké válik a lenéző mosoly.
Hol a föld lelkének lírája szárnyal,
Eggyé válunk majd a szülőanyánkkal.
Kaparj kutya, hogy megélj,
alázkodj meg a csontodért.
Nyald a talpát, ki neked lökte,
s lábával bele tiporta a földbe.
Hunyászkodj meg te gyáva féreg,
mert nálad azok is többet érnek.
Vén vagy te már az élethez is,
takarodj el, és ne itt nyüszíts.
Könyörögj Istenhez egy új ülepér',
mert abba rúg majd, kit felneveltél.
Lettél megalázott kivénhedt eb,
kinél a féreg is csak gerincesebb.
Új gazdák osztják most a koncot
nem tűrik a kivénhedt koloncot.
Az Ő vigyoruk felér zsebtől fülig,
még a spanyolviaszt is maguk szülik.
- Tiszteld jó Apád és szülő Anyád! -
Pofán köpik ez intés minden szavát.
A tíz parancsolatot semmibe véve,
a becsületszót kihányva szemétre,
tagadják elődeik kőbe vésett tanát,
sarkaiból forgatva ki, a hitnek szavát.
Mert arra büszkék, hogy a fejük üres;
minek a tudás, hisz kutyájuk is rühes.
Kaparj kutya, és csóváld a farkad:
eljött a jövőd, ahogy nem akartad.
Rágd a hústalan kiszáradt csontot,
örülj, hogy az új gazda fel nem koncolt.
Nem kell neked se ház se otthon,
ha nincs semmid, nincs aki kifosszon.
Hogy ugatni szeretnél néhanap?
Minek? Hisz szádban fog sincs, mi harap.
Kaparj kutya, ásd el a büszke múltat.
Kaparj csak, kaparj?
Míg újra beléd nem rúgnak!
Buda 2013. május 24
alázkodj meg a csontodért.
Nyald a talpát, ki neked lökte,
s lábával bele tiporta a földbe.
Hunyászkodj meg te gyáva féreg,
mert nálad azok is többet érnek.
Vén vagy te már az élethez is,
takarodj el, és ne itt nyüszíts.
Könyörögj Istenhez egy új ülepér',
mert abba rúg majd, kit felneveltél.
Lettél megalázott kivénhedt eb,
kinél a féreg is csak gerincesebb.
Új gazdák osztják most a koncot
nem tűrik a kivénhedt koloncot.
Az Ő vigyoruk felér zsebtől fülig,
még a spanyolviaszt is maguk szülik.
- Tiszteld jó Apád és szülő Anyád! -
Pofán köpik ez intés minden szavát.
A tíz parancsolatot semmibe véve,
a becsületszót kihányva szemétre,
tagadják elődeik kőbe vésett tanát,
sarkaiból forgatva ki, a hitnek szavát.
Mert arra büszkék, hogy a fejük üres;
minek a tudás, hisz kutyájuk is rühes.
Kaparj kutya, és csóváld a farkad:
eljött a jövőd, ahogy nem akartad.
Rágd a hústalan kiszáradt csontot,
örülj, hogy az új gazda fel nem koncolt.
Nem kell neked se ház se otthon,
ha nincs semmid, nincs aki kifosszon.
Hogy ugatni szeretnél néhanap?
Minek? Hisz szádban fog sincs, mi harap.
Kaparj kutya, ásd el a büszke múltat.
Kaparj csak, kaparj?
Míg újra beléd nem rúgnak!
Buda 2013. május 24
Feletted csak almafák ága,
ezen a földön jöttél világra,
e földön láttad meg a napot
itt élted meg a múló holnapot.
Hitted, hogy jó helyre születtél,
mert szerettek, és te is szerettél.
S nőttek ágaid mint az évek,
elmondhattad: Én sohasem kérek.
Ám növekvéssel jár a törvény,
hogy a nagyokat vonzza az örvény.
És vad felhők markába zárva,
fölötted az ég, már lárva-sárga,
S fád ágait cibálja vihar,
setét gyűlölet már napot takar.
Harag, árulás, csalfa hangok,
ágaid törik a gaz bitangok.
Recsegve hajlik fádnak törzse
s világ démonai fogtak össze,
hogy széjjeltépjék cafatokra
gyümölcsét, mi magvaid hordozza.
S tűröd fájdalmad a magokért,
az eljövőkért, a holnapokért.
A vihar úgyis belefárad,
meg fogod védni egyetlen fádat.
Számtalan vihart túléltél már,
erőt adott hited, s az lett a vár.
Falai fáid körbe vették,
zsenge gyümölcseit dédelgették...
És nőttek a fák cseperedtek,
küzdelmed magvai megeredtek.
S az idő szállt, feledve sorsod,
fáid gyümölcsét, testedben hordod.
Fölötted almafáid ága,
ezen a földön jöttél világra,
e földön láttad meg a napot
itt éled meg az elmúlt tegnapot.
S nőttek almáid, mint az évek,
elmondhatod:Többé már nem félek!
Vigyáztál hazádra, mint fádra,
s emelt fővel vársz az elmúlásra.
( Pest-Buda 2013. július 22.)
ezen a földön jöttél világra,
e földön láttad meg a napot
itt élted meg a múló holnapot.
Hitted, hogy jó helyre születtél,
mert szerettek, és te is szerettél.
S nőttek ágaid mint az évek,
elmondhattad: Én sohasem kérek.
Ám növekvéssel jár a törvény,
hogy a nagyokat vonzza az örvény.
És vad felhők markába zárva,
fölötted az ég, már lárva-sárga,
S fád ágait cibálja vihar,
setét gyűlölet már napot takar.
Harag, árulás, csalfa hangok,
ágaid törik a gaz bitangok.
Recsegve hajlik fádnak törzse
s világ démonai fogtak össze,
hogy széjjeltépjék cafatokra
gyümölcsét, mi magvaid hordozza.
S tűröd fájdalmad a magokért,
az eljövőkért, a holnapokért.
A vihar úgyis belefárad,
meg fogod védni egyetlen fádat.
Számtalan vihart túléltél már,
erőt adott hited, s az lett a vár.
Falai fáid körbe vették,
zsenge gyümölcseit dédelgették...
És nőttek a fák cseperedtek,
küzdelmed magvai megeredtek.
S az idő szállt, feledve sorsod,
fáid gyümölcsét, testedben hordod.
Fölötted almafáid ága,
ezen a földön jöttél világra,
e földön láttad meg a napot
itt éled meg az elmúlt tegnapot.
S nőttek almáid, mint az évek,
elmondhatod:Többé már nem félek!
Vigyáztál hazádra, mint fádra,
s emelt fővel vársz az elmúlásra.
( Pest-Buda 2013. július 22.)
Fenn ül a csúcson a nagybetűs KÖLTŐ,
hadd lássák alant, mily iszonyú fennkölt Ő.
Parnasszus csúcsán fagytól kék fenékkel,
hiúságból tákolt fészkén: tojásain fészkel.
Parnasszus magos csúcsán egyedül ülve,
hódol néki a sok tintanyaló "középszerű csürhe".
S ha bárki halkan-rebegve kér tőle egy pontot,
torkára fagy a szó, úgy érzi: mindent elrontott.
Saját koszorúja önnön zsenijéből tör elő,
ha már a kövek közt babérlevél sehol se nő.
Lírája olyan elvont, fényes, hogy párja sincsen.
Nem is ember... Ő már-már szinte maga az Isten.
Mert a mi Parnasszusunk már csak ilyen,
az önjelölt zsenire néznek fel sokan irigyen,
ki e földi lét vonzását maga mögött hagyva
lebeg, saját nagysága tudatába belefagyva.
(Föld bolygó 2012. augusztus 12.)
***
Mindenféle hasonlóság keresése merő fikció.
Mindazonáltal a véletlen egyezésekért a szerző
nem vállalhat semminemű felelősséget!
hadd lássák alant, mily iszonyú fennkölt Ő.
Parnasszus csúcsán fagytól kék fenékkel,
hiúságból tákolt fészkén: tojásain fészkel.
Parnasszus magos csúcsán egyedül ülve,
hódol néki a sok tintanyaló "középszerű csürhe".
S ha bárki halkan-rebegve kér tőle egy pontot,
torkára fagy a szó, úgy érzi: mindent elrontott.
Saját koszorúja önnön zsenijéből tör elő,
ha már a kövek közt babérlevél sehol se nő.
Lírája olyan elvont, fényes, hogy párja sincsen.
Nem is ember... Ő már-már szinte maga az Isten.
Mert a mi Parnasszusunk már csak ilyen,
az önjelölt zsenire néznek fel sokan irigyen,
ki e földi lét vonzását maga mögött hagyva
lebeg, saját nagysága tudatába belefagyva.
(Föld bolygó 2012. augusztus 12.)
***
Mindenféle hasonlóság keresése merő fikció.
Mindazonáltal a véletlen egyezésekért a szerző
nem vállalhat semminemű felelősséget!
Miért hagytuk, Uram - kérlek mondd meg nekem -,
Hogy az ember, embernek farkasa legyen.
Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge,
Megalázva, emberségben meggyötörve.
Hogyan viseljük el most e gyalázatot:
A sárig görnyedt hátat, s vak alázatot.
Mondd, hogyan nézünk majd bele a tükörbe,
Melynek képe igaz és nem holmi görbe?
Mondd, vajon mit tehetnénk önmagunk ellen,
Hogy ne torzuljon a valóság és jellem.
Hogy éhezők ne keljenek ismét útra,
Gyermekeink gyomra ne korogjon újra.
Mondd hát, Uram, Te még mindig hiszel bennünk?
Bennünk, kik téged tagadva elfeledtünk?
S kapunk-e még vajon megbocsájtást érte,
Ha megalkuvásunk az élelem bére?
Mondd uram, lehetünk ettől még emberek
- Kikben a hit apró szikrája szendereg -,
Ha nézzük véreink végső szenvedését,
Hogy étekért adja gyermekünk a vérét,
Télvíz idején megfagynak a szegények,
És szeretet helyett vak gyűlölet ébred?
Uram, Atyám, miért hagytuk - mondd meg nekem -,
Hogy ember az embernek farkasa legyen.
( Pest-Buda 2013. február 4.)
Hogy az ember, embernek farkasa legyen.
Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge,
Megalázva, emberségben meggyötörve.
Hogyan viseljük el most e gyalázatot:
A sárig görnyedt hátat, s vak alázatot.
Mondd, hogyan nézünk majd bele a tükörbe,
Melynek képe igaz és nem holmi görbe?
Mondd, vajon mit tehetnénk önmagunk ellen,
Hogy ne torzuljon a valóság és jellem.
Hogy éhezők ne keljenek ismét útra,
Gyermekeink gyomra ne korogjon újra.
Mondd hát, Uram, Te még mindig hiszel bennünk?
Bennünk, kik téged tagadva elfeledtünk?
S kapunk-e még vajon megbocsájtást érte,
Ha megalkuvásunk az élelem bére?
Mondd uram, lehetünk ettől még emberek
- Kikben a hit apró szikrája szendereg -,
Ha nézzük véreink végső szenvedését,
Hogy étekért adja gyermekünk a vérét,
Télvíz idején megfagynak a szegények,
És szeretet helyett vak gyűlölet ébred?
Uram, Atyám, miért hagytuk - mondd meg nekem -,
Hogy ember az embernek farkasa legyen.
( Pest-Buda 2013. február 4.)
Most, hogy az utcára vetetten élek,
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Üvöltenék vadul, de félrelöknek,
tűrnöm kell némán, mint az ökörnek.
De pofámat tán befognom sem kéne,
ha végre valaki Embernek nézne!
Akkor nem lenne gerincem görbe,
hajlongás nélkül nézhetnék tükörbe,
de mert csak egy nyomorult senki vagyok;
emberi szó helyett újabb pofont kapok.
Ráadásul, ha maradékot lopok: elítélnek,
nyomortól, mint betegségtől, emígyen félnek.
Talán egyszer majd a föld alá is vágnak,
és olcsó fejfájukkal betörik pofámat.
Addig is nekik hurrázva tapsolnom kell`ne,
mintha agyam helyén dohos szalma lenne.
Tisztelnem kéne a pénz mocskos hatalmát,
ha elém dob néha egy nyáltól rohadt almát?
Ők zsebből zsebbe osztják teremtőjük "hitét",
nem létezik égi hatalom, mely nyakukra lép.
Hogy én is emberből lennék? Ugyan ki látja?
Már se fog, se igaz-hang* nincs a pofámba!
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Üvöltenék vadul, de félrelöknek,
tűrnöm kell némán, mint az ökörnek.
De pofámat tán befognom sem kéne,
ha végre valaki Embernek nézne!
Akkor nem lenne gerincem görbe,
hajlongás nélkül nézhetnék tükörbe,
de mert csak egy nyomorult senki vagyok;
emberi szó helyett újabb pofont kapok.
Ráadásul, ha maradékot lopok: elítélnek,
nyomortól, mint betegségtől, emígyen félnek.
Talán egyszer majd a föld alá is vágnak,
és olcsó fejfájukkal betörik pofámat.
Addig is nekik hurrázva tapsolnom kell`ne,
mintha agyam helyén dohos szalma lenne.
Tisztelnem kéne a pénz mocskos hatalmát,
ha elém dob néha egy nyáltól rohadt almát?
Ők zsebből zsebbe osztják teremtőjük "hitét",
nem létezik égi hatalom, mely nyakukra lép.
Hogy én is emberből lennék? Ugyan ki látja?
Már se fog, se igaz-hang* nincs a pofámba!
Oly korban élek, hol már szégyen a tisztesség,
hogy a kétkezi munkáról már szó se essék.
Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan:
miként kell hazugságban élni, otthonosan.
Hazudd bátran, hogy mindahhoz értesz, mit kérnek,
nyugodtan teheted, hisz Ők is ebből élnek.
Ha légtornász kell, hát hazudd azt, hogy te szárnyalsz,
s díjazni fognak, meglásd; ha mindent bevállalsz.
Oly korban élek, hol hazug mosoly lett a sikk,
értékét veszti becsület, szeretet és hit.
Mit sem ér mára a sokévnyi tapasztalat,
a rég megbecsült könyv csak értéktelen kacat.
Oly korban élek, hol szitokszóvá lett Anyám,
és félrelökött szülők sorsává a magány.
Apátlan, Anyátlan e modernnek hitt világ:
már szüleink vázájába sem kerül virág.
Oly korban élek most, mit leginkább felednék,
legalábbis a vigyorgókkal szembemennék,
és lehervasztanám arcuk bárgyú mosolyát,
felkavarnám e langyos, rózsaszín pocsolyát.
Oly kor kéne már, hol tisztelik Anyám s Apám,
hol unokák sorsa sem fű-mámoros talány.
Oly kort szeretnék, hol még élő a tisztesség,
s erősen védik, hogy rajta csorba ne essék.
Ily korról álmodozom ostobán néhanap.
Álmodozom, miközben az idő csak halad.
De egyszer, valamikor, nagy-sokára talán
e kort veletek is örömmel megosztanám.
hogy a kétkezi munkáról már szó se essék.
Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan:
miként kell hazugságban élni, otthonosan.
Hazudd bátran, hogy mindahhoz értesz, mit kérnek,
nyugodtan teheted, hisz Ők is ebből élnek.
Ha légtornász kell, hát hazudd azt, hogy te szárnyalsz,
s díjazni fognak, meglásd; ha mindent bevállalsz.
Oly korban élek, hol hazug mosoly lett a sikk,
értékét veszti becsület, szeretet és hit.
Mit sem ér mára a sokévnyi tapasztalat,
a rég megbecsült könyv csak értéktelen kacat.
Oly korban élek, hol szitokszóvá lett Anyám,
és félrelökött szülők sorsává a magány.
Apátlan, Anyátlan e modernnek hitt világ:
már szüleink vázájába sem kerül virág.
Oly korban élek most, mit leginkább felednék,
legalábbis a vigyorgókkal szembemennék,
és lehervasztanám arcuk bárgyú mosolyát,
felkavarnám e langyos, rózsaszín pocsolyát.
Oly kor kéne már, hol tisztelik Anyám s Apám,
hol unokák sorsa sem fű-mámoros talány.
Oly kort szeretnék, hol még élő a tisztesség,
s erősen védik, hogy rajta csorba ne essék.
Ily korról álmodozom ostobán néhanap.
Álmodozom, miközben az idő csak halad.
De egyszer, valamikor, nagy-sokára talán
e kort veletek is örömmel megosztanám.
Oly korban írom meddő soraim,
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
Mikor sajgó szívvel nagyon nehéz
Az arcokra boldog mosolyt csalni,
Mikor a reménység már ködbe vész,
És a kék madár is készül halni.
Szerető szívvel és tiszta fejjel,
Sziklányi teher ma hittel szólni,
Harcolni egyetlen árva tollal,
Felállni és másokért dalolni.
Költőnek lenni nagy felelősség,
S kinek erre vetemedik tolla,
Sosem írhat le többé hazug szót,
Mert hitelének gyilkosa volna.
Nem bújhat el gyáván szemlesütve,
Agysejtjeit mindentől elzárva.
Nem futhat félelmében világgá,
Nyüszítve, a Jóistent gyalázva.
Ha igazi költő akarsz lenni,
Légy kész harcolni egyetlen tollal.
Felállva, csak másokért dalolni,
Vagy küzdeni körömmel és foggal.
Mit nekünk bősz óriások hada!
Mi költők akarunk végre lenni,
És nyakas módon újra meg újra,
Dicsőként szélmalomharcra kelni.
Ha széjjeltépik is olykor versed,
Mégis érdemes költőként élni.
A tollforgatók sorsa s élete,
Küzdeni a jóért és remélni!
Pest-Buda, 2013. február 8-10.
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
Mikor sajgó szívvel nagyon nehéz
Az arcokra boldog mosolyt csalni,
Mikor a reménység már ködbe vész,
És a kék madár is készül halni.
Szerető szívvel és tiszta fejjel,
Sziklányi teher ma hittel szólni,
Harcolni egyetlen árva tollal,
Felállni és másokért dalolni.
Költőnek lenni nagy felelősség,
S kinek erre vetemedik tolla,
Sosem írhat le többé hazug szót,
Mert hitelének gyilkosa volna.
Nem bújhat el gyáván szemlesütve,
Agysejtjeit mindentől elzárva.
Nem futhat félelmében világgá,
Nyüszítve, a Jóistent gyalázva.
Ha igazi költő akarsz lenni,
Légy kész harcolni egyetlen tollal.
Felállva, csak másokért dalolni,
Vagy küzdeni körömmel és foggal.
Mit nekünk bősz óriások hada!
Mi költők akarunk végre lenni,
És nyakas módon újra meg újra,
Dicsőként szélmalomharcra kelni.
Ha széjjeltépik is olykor versed,
Mégis érdemes költőként élni.
A tollforgatók sorsa s élete,
Küzdeni a jóért és remélni!
Pest-Buda, 2013. február 8-10.
Ó, a kimondott szó…
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
Hétköznapi pszichológia – szakversszakban…
Ha valakit nem akarunk megbántani, akkor hazudunk… mellébeszélünk neki,
Akár gyermekmese szinten, eltereljük a figyelmét! De, mi nem bukhatunk le!
Van még olyan is, hogy igen is nem mondhatjuk meg azt az oly' súlyos igazat neki
És
Bár hányan tudjuk is, az igazságot teljességgel el kell titkolni előle!
Végrehajtása és titokőrzés, embert-próbáló, jó, ha senki el nem fecsegi...
Vecsés, 2020. augusztus 5. – Kustra Ferenc József
Ha valakit nem akarunk megbántani, akkor hazudunk… mellébeszélünk neki,
Akár gyermekmese szinten, eltereljük a figyelmét! De, mi nem bukhatunk le!
Van még olyan is, hogy igen is nem mondhatjuk meg azt az oly' súlyos igazat neki
És
Bár hányan tudjuk is, az igazságot teljességgel el kell titkolni előle!
Végrehajtása és titokőrzés, embert-próbáló, jó, ha senki el nem fecsegi...
Vecsés, 2020. augusztus 5. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Rossz szavak, kusza szövevényébe ne keveredj,
Másokon, így hamisan, felül biz’ ne kerekedj.
Csúnya szavaknak liánnal átszőtt mocsarába,
Csak mást bántasz és belefulladhatsz mondókába.
A felnőtt ember napi kb. kétszázszor is lódít,
Mondják az ezt kutatók, eme kínos módit.
Rosszindulatból hazudni egyesen vétek,
Az ilyen nem kap feloldozást… ő bűnös lélek.
Hazugság is az, mi az életet részben mozgatja
Mert mindenkinek van, némi kis titkolnivalója…
Nem mindig célszerű mindent őszintén kimondani
Sőt van, mikor célszerű az igazságot titkolni.
Lehet hazugság kegyes
És tán lehet szükséges.
Lehet kicsinek tűnő hazugság,
Vagy romboló igazságtalanság.
Kiglancolni a szavakkal a mondanivalót?
Ettől a rossz mondat nem adja a jót, a valót.
Szavakkal rózsaszínre festeni a kék eget…
Hazugság, ha már megtörténik, igaz nem lehet.
Mondhatnám, hogy sohse hazudjunk, de azt mégsem lehet,
Kommunikációban tartsunk ésszerű mértéket.
Ha úgy van, hogy hiszel, akkor annak higgy, aki már látta,
Vagy annak, kin látod… problémakört emberséggel látja.
Van kinek csak pletykák, hazugságok vannak a szütyőjében,
Ha vele beszélsz, úgy érzed magad, mint sárkány bendőjében…
Még a szellő is olyan, hazug szóra, süvítve elszelel,
És téged, az igaztalan hazugság letaglóz, elmeszel.
Van, aki hazudik, de mestere a szónak,
Ő ki lélekből ellene van minden jónak.
Van ki mestere a szónak és folyvást hazudik,
Ő az kinek kívánjuk, hogy majd csak elkárhozik…
Igaztalan szó, mondat, erősen lélekölő,
Bár objektív igazság, ettől nem töpörödő!
A tudás információszerzésből növekedik,
De, ha a szó igaztalan, akkor megkövesedik.
Ki nagyon nagy bajban van, s még hazudnak is neki,
Lelkét a hazugság szú járja, ő ezt rettegi.
Ha hazugság van, nincs hit és nincs is bizalom,
Mert akkor vágtatsz, csalfa szavakon… siralom.
Legott, sipirc, mondhatnánk annak, aki nekünk lódít,
De ezzel nem biztos, hogy helyreállítjuk a módit.
Mikor elhangzik a hazugság, hátul kullog igazság,
Így lehet, sohse tudjuk meg mi is az alapigazság.
Ki nem mond igazat, az egy szűk meredélyen egyensúlyozva,
Szavai lelki terhét víve, más lelkébe belebarmolva,
Intézi az ügyeket, miket nem is tud… lehet, csak hallotta?
Aki meg áldozat… ő lelke a súlyos szót, nem óhajtotta!
Fent a sötét égen a szép telihold sohasem hazudik,
S ömlő fényéből az arcunkra ezüst fényálarc veretik.
A Nap, óh, ő meg maga az igazságos, ha erősen tűz!
Nagyot mondót, a sugarával jól megéget, és úgy elűz…
Vecsés, 2013. június 23. – Kustra Ferenc József
Rossz szavak, kusza szövevényébe ne keveredj,
Másokon, így hamisan, felül biz’ ne kerekedj.
Csúnya szavaknak liánnal átszőtt mocsarába,
Csak mást bántasz és belefulladhatsz mondókába.
A felnőtt ember napi kb. kétszázszor is lódít,
Mondják az ezt kutatók, eme kínos módit.
Rosszindulatból hazudni egyesen vétek,
Az ilyen nem kap feloldozást… ő bűnös lélek.
Hazugság is az, mi az életet részben mozgatja
Mert mindenkinek van, némi kis titkolnivalója…
Nem mindig célszerű mindent őszintén kimondani
Sőt van, mikor célszerű az igazságot titkolni.
Lehet hazugság kegyes
És tán lehet szükséges.
Lehet kicsinek tűnő hazugság,
Vagy romboló igazságtalanság.
Kiglancolni a szavakkal a mondanivalót?
Ettől a rossz mondat nem adja a jót, a valót.
Szavakkal rózsaszínre festeni a kék eget…
Hazugság, ha már megtörténik, igaz nem lehet.
Mondhatnám, hogy sohse hazudjunk, de azt mégsem lehet,
Kommunikációban tartsunk ésszerű mértéket.
Ha úgy van, hogy hiszel, akkor annak higgy, aki már látta,
Vagy annak, kin látod… problémakört emberséggel látja.
Van kinek csak pletykák, hazugságok vannak a szütyőjében,
Ha vele beszélsz, úgy érzed magad, mint sárkány bendőjében…
Még a szellő is olyan, hazug szóra, süvítve elszelel,
És téged, az igaztalan hazugság letaglóz, elmeszel.
Van, aki hazudik, de mestere a szónak,
Ő ki lélekből ellene van minden jónak.
Van ki mestere a szónak és folyvást hazudik,
Ő az kinek kívánjuk, hogy majd csak elkárhozik…
Igaztalan szó, mondat, erősen lélekölő,
Bár objektív igazság, ettől nem töpörödő!
A tudás információszerzésből növekedik,
De, ha a szó igaztalan, akkor megkövesedik.
Ki nagyon nagy bajban van, s még hazudnak is neki,
Lelkét a hazugság szú járja, ő ezt rettegi.
Ha hazugság van, nincs hit és nincs is bizalom,
Mert akkor vágtatsz, csalfa szavakon… siralom.
Legott, sipirc, mondhatnánk annak, aki nekünk lódít,
De ezzel nem biztos, hogy helyreállítjuk a módit.
Mikor elhangzik a hazugság, hátul kullog igazság,
Így lehet, sohse tudjuk meg mi is az alapigazság.
Ki nem mond igazat, az egy szűk meredélyen egyensúlyozva,
Szavai lelki terhét víve, más lelkébe belebarmolva,
Intézi az ügyeket, miket nem is tud… lehet, csak hallotta?
Aki meg áldozat… ő lelke a súlyos szót, nem óhajtotta!
Fent a sötét égen a szép telihold sohasem hazudik,
S ömlő fényéből az arcunkra ezüst fényálarc veretik.
A Nap, óh, ő meg maga az igazságos, ha erősen tűz!
Nagyot mondót, a sugarával jól megéget, és úgy elűz…
Vecsés, 2013. június 23. – Kustra Ferenc József
Éves februárban a nagy nap,
Szerelmeseknek ez aztán nap!
Ablakban virágság,
Szobában csókosság…
Finomakat fogyasztani nap!
Ha már igy van, ó szerelmesek,
Életvégig legyetek ilyek’.
Ragyogjon arcotok,
Egymástól kapjatok…
Legyetek jövő… türelmesek!
Vecsés, 2025. február 10. – Kustra Ferenc József- írtam: Valentin napra, LIMERIK duóban
Szerelmeseknek ez aztán nap!
Ablakban virágság,
Szobában csókosság…
Finomakat fogyasztani nap!
Ha már igy van, ó szerelmesek,
Életvégig legyetek ilyek’.
Ragyogjon arcotok,
Egymástól kapjatok…
Legyetek jövő… türelmesek!
Vecsés, 2025. február 10. – Kustra Ferenc József- írtam: Valentin napra, LIMERIK duóban
(senrjon)
Megjött Valentin napja,
Csúcsosodjon a szerelmetek!
Vágy teljesüljön.
(Tanka)
Valentin napja
Nyugtatva fölizgató…
Együttlét csúcsa!
Vágyódásban fölmerül…
Ölelésben teljesül…
Vecsés, 2025. február 10. -Kustra Ferenc József
Megjött Valentin napja,
Csúcsosodjon a szerelmetek!
Vágy teljesüljön.
(Tanka)
Valentin napja
Nyugtatva fölizgató…
Együttlét csúcsa!
Vágyódásban fölmerül…
Ölelésben teljesül…
Vecsés, 2025. február 10. -Kustra Ferenc József
Szerelemmel szívemben születtem,
Láttam, cudar egy világba kerültem…
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.
*
Életem engemet nagy tévútra vezérelt…
Te meg csak jöttél a fénnyel, ám a sors keze nem tett kivételt…
*
(Septolet)
Kéz közt várlak.
Hiányzol…
Imádlak!
Légy rám-omlóm,
Éreznélek
És szeretnélek…
Szemeid puszilgatni igen vágyom.
*
Jer!
Szeress!
Légy velem,
Tégy eleget.
Legyen életünk…
Vecsés, 2026. február 14. -Kustra Ferenc József – írtam: Valentin napra a kedvesemnek!
Láttam, cudar egy világba kerültem…
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.
*
Életem engemet nagy tévútra vezérelt…
Te meg csak jöttél a fénnyel, ám a sors keze nem tett kivételt…
*
(Septolet)
Kéz közt várlak.
Hiányzol…
Imádlak!
Légy rám-omlóm,
Éreznélek
És szeretnélek…
Szemeid puszilgatni igen vágyom.
*
Jer!
Szeress!
Légy velem,
Tégy eleget.
Legyen életünk…
Vecsés, 2026. február 14. -Kustra Ferenc József – írtam: Valentin napra a kedvesemnek!
(3 soros-zárttükrös)
Pedig szerelemmel a szívemben születtem,
Később láttam, cudar egy világba kerültem…
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.
Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt,
Te meg csak jöttél a fénnyel, ám a sors keze nem tett kivételt…
Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt.
(Visszatérő rímek)
Bálint napos a létem, méláztam, hogy ma, Te itt nekem,
Te lennél az életem, ha végre már itt lennél velem…
De a fránya kilométerek megkeserítik éltemet,
Bár bízok benne, heves vérerek, el nem veszik éltemet…
*
(Septolet)
Kéz közé várlak.
Hiányzol…
Imádlak!
Légy ölbe-omlóm,
Érezzelek
És szerethesselek…
Szemeidet puszilgatni úgy vágyom.
*
(Triolett)
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog,
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog…
Átélném, hogy szeretettől szív acsarog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…
Hiányzol, légy már itt, rongy élet nem ragyog.
Mily’ élmény lenne, Bálint napon… szív gagyog…
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…
(Tükör apeva)
Jöjj
Szeress!
Légy velem,
Tégy eleget
Legyen egy élet!
Legyen egy élet!
Tégy eleget
Légy velem,
Szeress!
Jöjj…
Vecsés, 2019. február 9. – Kustra Ferenc József- Bálint napi gondolatok.
Pedig szerelemmel a szívemben születtem,
Később láttam, cudar egy világba kerültem…
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.
Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt,
Te meg csak jöttél a fénnyel, ám a sors keze nem tett kivételt…
Ez a rongy életem engemet nagy tévútra vezérelt.
(Visszatérő rímek)
Bálint napos a létem, méláztam, hogy ma, Te itt nekem,
Te lennél az életem, ha végre már itt lennél velem…
De a fránya kilométerek megkeserítik éltemet,
Bár bízok benne, heves vérerek, el nem veszik éltemet…
*
(Septolet)
Kéz közé várlak.
Hiányzol…
Imádlak!
Légy ölbe-omlóm,
Érezzelek
És szerethesselek…
Szemeidet puszilgatni úgy vágyom.
*
(Triolett)
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog,
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog…
Átélném, hogy szeretettől szív acsarog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…
Hiányzol, légy már itt, rongy élet nem ragyog.
Mily’ élmény lenne, Bálint napon… szív gagyog…
Az olyan, mint mikor a sok csillag csillog,
Ha már láthatnám, hogy a két szemed ragyog…
(Tükör apeva)
Jöjj
Szeress!
Légy velem,
Tégy eleget
Legyen egy élet!
Legyen egy élet!
Tégy eleget
Légy velem,
Szeress!
Jöjj…
Vecsés, 2019. február 9. – Kustra Ferenc József- Bálint napi gondolatok.
Lelkünknek, hosszú létrát támasztott
És azon araszol a vonzalom…
Ez a szép nap igényre adatott,
A létra tetején, lesz vigalom…
Ebéd után menjünk a parkba kedvesem,
Keressünk egy szabad padot, foglaljuk el.
Aztán bújj hozzám, hogy érezzem, vagy nekem,
Bár, mi már összetartozunk a szívünkkel...
Szeretjük egymást,
Ez életünk tengere…
Boldog hullámzás.
Vecsés, 2018. február 9. – Kustra Ferenc – versben és haikuban…
És azon araszol a vonzalom…
Ez a szép nap igényre adatott,
A létra tetején, lesz vigalom…
Ebéd után menjünk a parkba kedvesem,
Keressünk egy szabad padot, foglaljuk el.
Aztán bújj hozzám, hogy érezzem, vagy nekem,
Bár, mi már összetartozunk a szívünkkel...
Szeretjük egymást,
Ez életünk tengere…
Boldog hullámzás.
Vecsés, 2018. február 9. – Kustra Ferenc – versben és haikuban…
Vágyva…
Huh! Már majd’ itt van,
Közelg’ a Valentin nap!
Kérdés, Te hol vagy?
Lehetne szép nap
Együtt és nagy kettesben!
Örömben… együtt.
Ha már Te nem jössz,
Akkor kicsit gondolj rám…
Tudom, messze vagy!
Gondoljunk másra,
Mint napi problémára…
A párod vagyok.
Ott a messzibe
Legyen szép napod… végig.
Egyszer, majd megjössz.
Jövőre leszel
Kézközelben, mit várok.
Én még szeretlek.
Vecsés, 2024. február 10. – Kustra Ferenc József- írtam senrju csokorban: a távolban dolgozó kedvesemnek!
Huh! Már majd’ itt van,
Közelg’ a Valentin nap!
Kérdés, Te hol vagy?
Lehetne szép nap
Együtt és nagy kettesben!
Örömben… együtt.
Ha már Te nem jössz,
Akkor kicsit gondolj rám…
Tudom, messze vagy!
Gondoljunk másra,
Mint napi problémára…
A párod vagyok.
Ott a messzibe
Legyen szép napod… végig.
Egyszer, majd megjössz.
Jövőre leszel
Kézközelben, mit várok.
Én még szeretlek.
Vecsés, 2024. február 10. – Kustra Ferenc József- írtam senrju csokorban: a távolban dolgozó kedvesemnek!
Hétköznapi pszichológia… a két élő háború okán, a pénzéhesek okán, ez hírekben napi téma!
(3 soros-zártükrös trió)
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell!
Főként háborúban meg főnököt fényezni kell…
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell.
Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta,
Ő sem tudja hogyan, de odasodorta az élete... szerencsés sorsa…
Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta.
Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok,
Azt föl sem fogják, hogy a szomszéd háborúban már fél milliók az elhullók…
Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok.
Vecsés, 2024. január 4. –Kustra Ferenc József- íródott: merthogy a világ ezzé fajul és talán véglegesen! Milliónyi a halott is már… meg magányos anyák és hadiárva gyerekek tömkelege…
(3 soros-zártükrös trió)
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell!
Főként háborúban meg főnököt fényezni kell…
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell.
Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta,
Ő sem tudja hogyan, de odasodorta az élete... szerencsés sorsa…
Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta.
Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok,
Azt föl sem fogják, hogy a szomszéd háborúban már fél milliók az elhullók…
Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok.
Vecsés, 2024. január 4. –Kustra Ferenc József- íródott: merthogy a világ ezzé fajul és talán véglegesen! Milliónyi a halott is már… meg magányos anyák és hadiárva gyerekek tömkelege…
A II. Világháborúban Albionból…
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
A II. Világháborúban Albionból…
1 rész
A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra
Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona.
Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike,
És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke.
A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon,
Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon.
A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak,
A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak,
Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak.
A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben
S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben.
A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt,
Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került.
Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került…
Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben,
A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben.
Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba,
Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva.
Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették,
Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték.
Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk…
Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk.
Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most,
Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost.
A csend lassan őrjítő némaságba csapott át
És az arcokból csak félelem tükröződött át.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
1 rész
A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra
Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona.
Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike,
És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke.
A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon,
Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon.
A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak,
A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak,
Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak.
A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben
S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben.
A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt,
Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került.
Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került…
Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben,
A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben.
Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba,
Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva.
Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették,
Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték.
Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk…
Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk.
Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most,
Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost.
A csend lassan őrjítő némaságba csapott át
És az arcokból csak félelem tükröződött át.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
Nádak rejtekén,
vizicsibék motosznak.
Esthajnalcsillag.
*
Nád susog csendben,
halraj rezdül alatta.
Szél még nem ébred.
*
Vadkacsák sora,
vízgyűrűk szőnek titkot.
Víz suttog mesét.
*
Hattyúlebegés,
mint fehér álom volna.
Csendben száll tovább.
*
Csér a magasban,
figyeli a parti zajt.
Kavics csobbanás.
*
Tavaszi szellő,
Nádasban csicsergés zeng.
Víz zöldbe simul.
*
Hirtelen szél kél,
a vitorlák dagadnak.
Táncoló hajók.
*
Sirály vijjogva,
ível a tó felett át.
Szél fodroz csendet.
*
Tajtékos hullám,
korbácsolja a partot.
Balcsi szíve zeng.
*
Szél elcsitul már,
csak a hullám emlékszik.
Parton csend honol.
*
Tükröt tart a tó,
naplemente színe úsz.
Szél se rezzen már.
*
Nap lebukik túl,
víz kisimul, csend pihen.
Csillag ül parton.
Siófok, 2025. április 23. Gránicz Éva-
Írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban
vizicsibék motosznak.
Esthajnalcsillag.
*
Nád susog csendben,
halraj rezdül alatta.
Szél még nem ébred.
*
Vadkacsák sora,
vízgyűrűk szőnek titkot.
Víz suttog mesét.
*
Hattyúlebegés,
mint fehér álom volna.
Csendben száll tovább.
*
Csér a magasban,
figyeli a parti zajt.
Kavics csobbanás.
*
Tavaszi szellő,
Nádasban csicsergés zeng.
Víz zöldbe simul.
*
Hirtelen szél kél,
a vitorlák dagadnak.
Táncoló hajók.
*
Sirály vijjogva,
ível a tó felett át.
Szél fodroz csendet.
*
Tajtékos hullám,
korbácsolja a partot.
Balcsi szíve zeng.
*
Szél elcsitul már,
csak a hullám emlékszik.
Parton csend honol.
*
Tükröt tart a tó,
naplemente színe úsz.
Szél se rezzen már.
*
Nap lebukik túl,
víz kisimul, csend pihen.
Csillag ül parton.
Siófok, 2025. április 23. Gránicz Éva-
Írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban
Mikor a szív újra érez...
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-
Írtam: Senrjú csokorban
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-
Írtam: Senrjú csokorban
Piroslik bár az alma héja szépen,
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.
Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.
Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.
S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.
Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.
Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.
Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.
S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.
Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva
