A nap verse
Isitől, búcsú
Most
Ballag
Sok gyerek…
Tanároktól,
Isitől, búcsú!
*
Ott
Vannak
A szülők,
Barátok és
A rokonság.
*
Lét
Ketyeg.
Lét múlik.
Öregedés.
Ballagás… emlék!
Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József - íródott apeva csokorban, a ballagásról.
Ballag
Sok gyerek…
Tanároktól,
Isitől, búcsú!
*
Ott
Vannak
A szülők,
Barátok és
A rokonság.
*
Lét
Ketyeg.
Lét múlik.
Öregedés.
Ballagás… emlék!
Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József - íródott apeva csokorban, a ballagásról.
Legújabb versek
Milyen élet ez?
Én, még csak huszonkét éves vagyok,
De már apát és társat gyászolok.
Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem…
Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma,
Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma.
Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna.
Életemben még, a jónak nyoma sincs,
Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs!
Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs…
E mocskos élet többször is eltört minden álmot,
De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot…
Életemben a rossz idő, nem precedens,
Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens.
Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat,
Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat…
De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat…
Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő,
Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő…
Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő?
Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra,
Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára…
Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára!
Több év is egy esztendőnként, leszaladt.
Vártam én, de tiszta verseny elmaradt…
Helyette ördögi-versengés előszaladt,
Mely, minden rendet felborítva mindent kavart…
Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben...
Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem.
Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég.
Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég.
Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság,
Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság.
Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája,
És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája.
Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja!
Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja.
Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem...
Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem…
„Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást,
Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást?
Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával,
Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával.
Faragta, rövidítette sugarainak hosszát,
De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát.
Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég.
Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még!
Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék!
Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek!
Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: „pissz"-k!
Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek…
A válladon búként üzen egy kiégett vándor?
Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor?
A hangodban némaság ringását látom... bátor...
Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet,
Így teremt magának, rossz időben is rendet.
Lét-harmónia gitárján, életet penget.
Sokszor végigvágott a hátadon az ustor,
Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor…
A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor.
A bosszúság néma hangja hahotázik,
A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik.
Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik.
Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet…
Megingat a rohanó világban a bűvölet.
Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra,
Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia.
Mögöttem démonok követnek, menetelnek.
Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek?
Homályos a világom, ami körülvesz itt engem,
Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben.
Álmok nélküli világban éppen, hogy élek,
Minden a színtelen árnyalata… úgy félek.
Egész életemben bennem örvénylik a hiány,
Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány…
Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér,
Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél.
Nem lelem, egyedül az életben az utat,
Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat…
Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat.
A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat,
Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat.
Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat.
Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek.
Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek.
Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek.
Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak!
Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak…
Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak…
Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam,
Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram!
Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam!
Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz,
Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz!
Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre,
De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre?
Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít,
Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít…
Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én,
De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén.
Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én.
Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára?
Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára…
Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését,
És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését.
Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam,
Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam…
Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés,
Mert előjött belőled a hosszú életet féltés!
Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt,
Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült.
Magasztosan oly' barbár ez az érzés!
Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés.
Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott,
Mikor már az önkívület sodrása is elkapott.
Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem,
Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen?
Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem…
Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem?
Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném...
Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném…
Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném…
Büszke lehetsz rám... drága Apu!
Nyitva előttem minden kapu!
Nincs számomra olyan, hogy Tabu!
Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről
Én, még csak huszonkét éves vagyok,
De már apát és társat gyászolok.
Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem…
Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma,
Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma.
Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna.
Életemben még, a jónak nyoma sincs,
Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs!
Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs…
E mocskos élet többször is eltört minden álmot,
De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot…
Életemben a rossz idő, nem precedens,
Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens.
Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat,
Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat…
De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat…
Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő,
Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő…
Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő?
Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra,
Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára…
Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára!
Több év is egy esztendőnként, leszaladt.
Vártam én, de tiszta verseny elmaradt…
Helyette ördögi-versengés előszaladt,
Mely, minden rendet felborítva mindent kavart…
Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben...
Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem.
Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég.
Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég.
Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság,
Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság.
Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája,
És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája.
Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja!
Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja.
Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem...
Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem…
„Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást,
Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást?
Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával,
Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával.
Faragta, rövidítette sugarainak hosszát,
De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát.
Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég.
Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még!
Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék!
Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek!
Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: „pissz"-k!
Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek…
A válladon búként üzen egy kiégett vándor?
Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor?
A hangodban némaság ringását látom... bátor...
Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet,
Így teremt magának, rossz időben is rendet.
Lét-harmónia gitárján, életet penget.
Sokszor végigvágott a hátadon az ustor,
Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor…
A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor.
A bosszúság néma hangja hahotázik,
A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik.
Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik.
Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet…
Megingat a rohanó világban a bűvölet.
Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra,
Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia.
Mögöttem démonok követnek, menetelnek.
Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek?
Homályos a világom, ami körülvesz itt engem,
Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben.
Álmok nélküli világban éppen, hogy élek,
Minden a színtelen árnyalata… úgy félek.
Egész életemben bennem örvénylik a hiány,
Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány…
Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér,
Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél.
Nem lelem, egyedül az életben az utat,
Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat…
Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat.
A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat,
Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat.
Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat.
Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek.
Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek.
Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek.
Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak!
Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak…
Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak…
Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam,
Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram!
Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam!
Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz,
Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz!
Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre,
De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre?
Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít,
Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít…
Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én,
De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén.
Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én.
Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára?
Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára…
Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését,
És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését.
Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam,
Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam…
Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés,
Mert előjött belőled a hosszú életet féltés!
Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt,
Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült.
Magasztosan oly' barbár ez az érzés!
Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés.
Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott,
Mikor már az önkívület sodrása is elkapott.
Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem,
Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen?
Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem…
Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem?
Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném...
Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném…
Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném…
Büszke lehetsz rám... drága Apu!
Nyitva előttem minden kapu!
Nincs számomra olyan, hogy Tabu!
Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről
Életem foglya
Vagyok, idő besegít.
Mutató halad.
*
Mindig sikertelenül küzdöttem,
Pedig, helyes volt cselekedetem.
*
Aztán még én a
Saját foglyom is lettem.
Sors keze ütött!
*
Erőm már lassan elhagy, ahogy öregszek,
Utamon a mély gödrök csak növekszenek.
*
Volt minden, mi rossz,
Pénzhajhászás… elbukás.
Erre születtem…
*
Vágy teljesülés, biz’ nem az én műfajom.
Időmnek foglya vagyok, bár nem akarom.
*
Támogatóim,
Igaztalanok voltak.
Fogságom, erős.
*
Igyekeztem, hogy ne legyek mások prédája,
De nem sikerült, hiába vigyáztam rája…
*
Bűntudatom nincs,
Életemben így éltem.
Számadás kínos?
*
Volt részem, gyűlöletben és haragban is,
Számadáskor ezt kell feldolgoznom, csakis.
Vecsés, 2014. március 29. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban… önéletrajzi írásként.
A kilátástalanság,
Egyenlő sorstalanság.
Bármerre nézek fekete erdő,
Fák között nemhogy fű, semmi sem nő.
Ide állatok sem tévednek,
Ők ebben tévedhetetlenek.
Egyedül botorkálok,
Csukott szemmel nem látok,
Fáknak sorra nekimegyek
És majd rám dőlnek a hegyek.
Keresem a kiutat,
Mit vak sötétség mutat;
Mély, feneketlen kutat.
Már csak az kell, hogy hopp, beleessek
Így a Föld túloldalán lehessek.
Az sem oly' jó, mert magyar vagyok
Vagy mifene és én itt halok
Meg majdan a hazámban,
Vályogviskó házamban.
Már csak ez a kívánságom,
De a jövőt csak nem látom.
Már semmit sem tudok, semmit sem érzek,
Már hiába dúlnak bennem érzések.
Az élet olyan, mint... amilyen.
Nekem ilyen jutott… semmilyen…
Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként.
Egyenlő sorstalanság.
Bármerre nézek fekete erdő,
Fák között nemhogy fű, semmi sem nő.
Ide állatok sem tévednek,
Ők ebben tévedhetetlenek.
Egyedül botorkálok,
Csukott szemmel nem látok,
Fáknak sorra nekimegyek
És majd rám dőlnek a hegyek.
Keresem a kiutat,
Mit vak sötétség mutat;
Mély, feneketlen kutat.
Már csak az kell, hogy hopp, beleessek
Így a Föld túloldalán lehessek.
Az sem oly' jó, mert magyar vagyok
Vagy mifene és én itt halok
Meg majdan a hazámban,
Vályogviskó házamban.
Már csak ez a kívánságom,
De a jövőt csak nem látom.
Már semmit sem tudok, semmit sem érzek,
Már hiába dúlnak bennem érzések.
Az élet olyan, mint... amilyen.
Nekem ilyen jutott… semmilyen…
Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként.
Leszoktál-e ülni néha gondolkodni?
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
Az életem rubensi,
Pedig vágyam gyermeki…
Csak kérnék egy életet
Hogy felejtsem félelmet…
Ne legyen több rettegés,
Élet lehet, tán mesés…
Bármit megtennék, ezért…
De, az élet félreért...
Vecsés, 2002. július 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Pedig vágyam gyermeki…
Csak kérnék egy életet
Hogy felejtsem félelmet…
Ne legyen több rettegés,
Élet lehet, tán mesés…
Bármit megtennék, ezért…
De, az élet félreért...
Vecsés, 2002. július 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Hétköznapi pszichológia…Avagy az öregedés filozófiája…
Fázósan ülök, fogam is összekoccan,
Révedek. Szemezek a semmivel hosszan.
Hallom, mások nem is ismerik a semmit.
Értem, de én meg miért? Csak? A mindenit…
Ma tettem: telefonáltam, szervezkedtem,
De nagy elutasítás lett osztályrészem.
Egyre jobban látom, bennem van a hiba,
Tán’ korcs vagyok, mint egy törött szárnyú liba.
Én is csak azt csinálom, amit/és mások,
Nekem, azért sem sikerül, ez mit fájlok.
Mit a sorsnak: pokol-ég közt vergődő szív,
Mikor engem becéz: peches senkinek hív.
Tán’ kilétem alkonyának élvezetét,
Szürcsölőm, mert már örülök, hagy van még lét.
Bízok, hogy még nem vagyok ilyen öreges.
Üssek ököllel táblába, mint üveges?
Megvilágosodott elmémben igazság,
Csírája már kikelt, hogy nincsen igazság.
Boldogság jól eső érzése gyomromból
Hiányzik, mint egy jó poén a humorból.
Már csak csendes szemlélődéssel révedek,
Úgy látom velem ellentétes érdekek
Fonákjában csak a sóvárgás adatott.
Úgy érzem, feláldoznak, mint szűz leányzót.
Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József
Fázósan ülök, fogam is összekoccan,
Révedek. Szemezek a semmivel hosszan.
Hallom, mások nem is ismerik a semmit.
Értem, de én meg miért? Csak? A mindenit…
Ma tettem: telefonáltam, szervezkedtem,
De nagy elutasítás lett osztályrészem.
Egyre jobban látom, bennem van a hiba,
Tán’ korcs vagyok, mint egy törött szárnyú liba.
Én is csak azt csinálom, amit/és mások,
Nekem, azért sem sikerül, ez mit fájlok.
Mit a sorsnak: pokol-ég közt vergődő szív,
Mikor engem becéz: peches senkinek hív.
Tán’ kilétem alkonyának élvezetét,
Szürcsölőm, mert már örülök, hagy van még lét.
Bízok, hogy még nem vagyok ilyen öreges.
Üssek ököllel táblába, mint üveges?
Megvilágosodott elmémben igazság,
Csírája már kikelt, hogy nincsen igazság.
Boldogság jól eső érzése gyomromból
Hiányzik, mint egy jó poén a humorból.
Már csak csendes szemlélődéssel révedek,
Úgy látom velem ellentétes érdekek
Fonákjában csak a sóvárgás adatott.
Úgy érzem, feláldoznak, mint szűz leányzót.
Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József
Látunk egy közeli, szomszédos háborút és fölütötte a fejét a már -majdnem- háborús világhelyzet
(3 soros-zárttükrös)
A kicsi az kicsi, a nagy meg nagyot fagy, télen az ablakra jégvirág fagy,
Tél végén a jégvirág leolvad, a barázdában a jégpálya olvad már nem fagy…
A kicsi az kicsi, a nagy meg nagyot fagy, télen az ablakra jégvirág fagy.
(senrjon csokor)
Jégvirág az ablakon,
A kemény fagy mély csendet rajzol.
Tavasz közeleg.
*
(Bokorrímes duó)
Fekete kosok, már leírattalak benneteket,
Nagyon látszik nem tanultátok meg a leckéteket.
Mily’ isteneitek vannak? Titeket segítenek?
„Nyugaton a helyzet változatlan”,
A mi helyzetünk nagyon áldatlan!
Tetves kosok, hogy szakadjon le a két szarvatok,
Rájöttünk ám, hogy elhihetetlen a szavatok!
Fekete kosok jöttek,
Ígéretük csak dühöt termett.
Bár letörne szarvuk!
*
(kétsoros, bokorrímes)
Fekete kosok, a szívetek miből van, jégfaragás, vagy makadámkőből faragott?
Titeket talán még gazdag társak sem érdekelnek, talán, ha az is pénzből faragott?
(Leoninus duó)
Van ám nekünk is vágyunk, ha hiszitek, ha nem, háborúnak legyen vége, nem élvezem!
Ti kerestek dollárban milliókat, közben ki fütyülitek a szegény milliókat!
A háború megy előre, mert ez páratok érdeke, nem tudjátok, hogy mi a béke…
Ukrajnát meg nem támogatjátok, de eltartjátok… Így ez a Ti háborúságotok.
Tudjuk ám, hogy már annyi a pénzetek, mit sem tesztek, de a háborútok nektek tesztek.
Megállapítjuk, Ti még kosnak is rosszak vagytok, katonákat öletni, mit akartok.
Mi meg miközben vágyjuk a békét, Ti szórasátok kazettás bombák robbanó lelkét!
Mit csináltok vajh’ a megölt katonák vérén szerzett pénzzel, tán’ bankod bombákat bérel?
Mit csináltok a megölt családok vérén megszerzett pénzzel? Mi föl nem fogjuk ép ésszel…
Jégből vagy kőből a szív,
Milliók sírnak, ti számoltok.
Békét ki mondja?
*
(10 szavas duó)
Mindennap átéljük, vágyunk messze repül,
Örülünk, hogy ágyúgolyó messze repül.
Tudjátok, hogy nekünk egy robbanás is borzalom?
Pecheseknek jut földhalom!
Messze száll a vágy sokszor,
De nálunk csak a robbanás száll.
Földben lesz végünk.
*
(3 soros-zárttükrös)
Nekünk már nemcsak a háborúból van elegünk, de fekete kosok! Belőletek is!
Hogy gazdagodjatok, háborút hoztatok ide a szomszédba! Ti meg még átkoztok is…
Nekünk már nemcsak a háborúból van elegünk, de fekete kosok! Belőletek is!
Elég volt belőletek,
Háborút hoztok, mi szenvedünk.
Nem kérünk többet!
Vecsés, 2023. július 23. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtam: a világ, az emberiség
-élő- történelmi-háborús helyzetéről, alloiostrofikus versformában. A senrjonokat szerző-, és poéta társam Gránicz Éva írta.
(3 soros-zárttükrös)
A kicsi az kicsi, a nagy meg nagyot fagy, télen az ablakra jégvirág fagy,
Tél végén a jégvirág leolvad, a barázdában a jégpálya olvad már nem fagy…
A kicsi az kicsi, a nagy meg nagyot fagy, télen az ablakra jégvirág fagy.
(senrjon csokor)
Jégvirág az ablakon,
A kemény fagy mély csendet rajzol.
Tavasz közeleg.
*
(Bokorrímes duó)
Fekete kosok, már leírattalak benneteket,
Nagyon látszik nem tanultátok meg a leckéteket.
Mily’ isteneitek vannak? Titeket segítenek?
„Nyugaton a helyzet változatlan”,
A mi helyzetünk nagyon áldatlan!
Tetves kosok, hogy szakadjon le a két szarvatok,
Rájöttünk ám, hogy elhihetetlen a szavatok!
Fekete kosok jöttek,
Ígéretük csak dühöt termett.
Bár letörne szarvuk!
*
(kétsoros, bokorrímes)
Fekete kosok, a szívetek miből van, jégfaragás, vagy makadámkőből faragott?
Titeket talán még gazdag társak sem érdekelnek, talán, ha az is pénzből faragott?
(Leoninus duó)
Van ám nekünk is vágyunk, ha hiszitek, ha nem, háborúnak legyen vége, nem élvezem!
Ti kerestek dollárban milliókat, közben ki fütyülitek a szegény milliókat!
A háború megy előre, mert ez páratok érdeke, nem tudjátok, hogy mi a béke…
Ukrajnát meg nem támogatjátok, de eltartjátok… Így ez a Ti háborúságotok.
Tudjuk ám, hogy már annyi a pénzetek, mit sem tesztek, de a háborútok nektek tesztek.
Megállapítjuk, Ti még kosnak is rosszak vagytok, katonákat öletni, mit akartok.
Mi meg miközben vágyjuk a békét, Ti szórasátok kazettás bombák robbanó lelkét!
Mit csináltok vajh’ a megölt katonák vérén szerzett pénzzel, tán’ bankod bombákat bérel?
Mit csináltok a megölt családok vérén megszerzett pénzzel? Mi föl nem fogjuk ép ésszel…
Jégből vagy kőből a szív,
Milliók sírnak, ti számoltok.
Békét ki mondja?
*
(10 szavas duó)
Mindennap átéljük, vágyunk messze repül,
Örülünk, hogy ágyúgolyó messze repül.
Tudjátok, hogy nekünk egy robbanás is borzalom?
Pecheseknek jut földhalom!
Messze száll a vágy sokszor,
De nálunk csak a robbanás száll.
Földben lesz végünk.
*
(3 soros-zárttükrös)
Nekünk már nemcsak a háborúból van elegünk, de fekete kosok! Belőletek is!
Hogy gazdagodjatok, háborút hoztatok ide a szomszédba! Ti meg még átkoztok is…
Nekünk már nemcsak a háborúból van elegünk, de fekete kosok! Belőletek is!
Elég volt belőletek,
Háborút hoztok, mi szenvedünk.
Nem kérünk többet!
Vecsés, 2023. július 23. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtam: a világ, az emberiség
-élő- történelmi-háborús helyzetéről, alloiostrofikus versformában. A senrjonokat szerző-, és poéta társam Gránicz Éva írta.
(Senrjú)
A halál párja,
Életben nem véges tánc!
Élőkkel járja.
*
(HIQ)
A halál
Az élet része…
Élet ily’.
*
(HIAQ)
De egyszer mindennek
Eljön a vége emberhez…
Ez végül maradó.
***
(Senrjú)
A halál társa,
Táncolunk még, míg lehet.
Lép velünk halkan.
*
A halál árnyék,
Élet-léptek halkulnak.
Kísér mindvégig.
*
(HIQ)
Halál jön
Az élet útján...
Ez ilyen.
*
Halál szól,
Az élet némul...
Már közel.
*
(HIAQ)
De egyszer csak eljön,
A legvégső perc az úton...
És itt marad csendben.
*
Nincs mi megállítja,
Elér a csend és a zárás...
Marad: por és emlék.
Vecsés. 2025. június 1. – Siófok, 2025. június 24. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősként az élet lefogyásáról… Az első blokkot én írtam, a másodikat Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam.
A halál párja,
Életben nem véges tánc!
Élőkkel járja.
*
(HIQ)
A halál
Az élet része…
Élet ily’.
*
(HIAQ)
De egyszer mindennek
Eljön a vége emberhez…
Ez végül maradó.
***
(Senrjú)
A halál társa,
Táncolunk még, míg lehet.
Lép velünk halkan.
*
A halál árnyék,
Élet-léptek halkulnak.
Kísér mindvégig.
*
(HIQ)
Halál jön
Az élet útján...
Ez ilyen.
*
Halál szól,
Az élet némul...
Már közel.
*
(HIAQ)
De egyszer csak eljön,
A legvégső perc az úton...
És itt marad csendben.
*
Nincs mi megállítja,
Elér a csend és a zárás...
Marad: por és emlék.
Vecsés. 2025. június 1. – Siófok, 2025. június 24. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősként az élet lefogyásáról… Az első blokkot én írtam, a másodikat Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam.
Latin szólás fordítása…
(leoninus)
Már biz’ majd’ itt az újév, de az emberek nem változnak, erre nem jó… újév.
Mindig is voltak bölcsek, bár manapság is vannak sokak, ki hiszik, hogy bölcsek.
Éjjelt váltakozó nappal hogyan befolyásolja? Sehogy, rúgja meg a macska…
*
Új év jön, de régi az ember lelke, változás nincs, csak fordul az év kereke.
Voltak bölcsek, most is van ki úgy él, mintha tudásuk nagyobb volna az ősöknél.
Éj múlik, nappal jön, a sors nem enged ekképpen, hajnal ragyog, marad helyén minden.
*
(HIQ duó)
Az idő
Óh… állhatatos.
Ketyeghet…
Az idő
Rohanva… hová?
Csak úgy búj
(Apeva)
Az
Idő
tiktakol,
át a testen,
némán hagy nyomot.
Az
idő
elillan,
csendben elmész
mégis minden fáj.
*
(senrjon)
Szilveszterkor lépést tarts!
Időnek is kell, hogy rend legyen.
Múlttal együtt megy.
(tíz szavas)
Szilveszterkor lépj, ha hív az idő,
Múlttal táncol a jövő.
*
(senrjú)
Ősök lóháton
Vágtattak az idővel…
Oda kell érni!
Léptek porában,
szél hordja a régi dalt.
Nincs menni hova.
*
(Tíz szavas)
Idővel tartjuk kordában tevékenységeinket,
A lóápolást, zaboltatást, kutya sétát, videó-nézéseket.
(katauta)
Idővel tartjuk.
Lóápolást, zaboltatást,
Kutya sétát, filmnézést.
*
(Kétsoros-bokorrímes)
Szilveszter-hajnal… reggelig,
Félrészeg-álomnap estig…
(senrjú)
Szilveszter hajnal,
Félrészeg álom kísér.
Megáll az este.
*
(leoninus)
Meghalásig időszámítás s utána végtelen – örök múlás.
Időt vekker mutatja és ha beledöglik is… tulajt bosszantja.
(Kínai csi-csüe: 4×7 szótag. Versképlet: a a x a)
Nap örök, mégis múlik,
Végtelenbe lehullik.
Létünk csak rezdülésünk,
Pillanatban elbújik.
*
(Tízszavas)
Az öregség magában is bajjal jár,
Lét: barna medve… brumgár.
Az öregség mosolya sárga,
Ha jön, brummogva távozik az ára.
Vecsés, 2021. december 27. – Siófok, 2025. július 29. -Kustra Ferenc József- írtuk: alloiostrofikus versformában, kétszerzősként, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
(leoninus)
Már biz’ majd’ itt az újév, de az emberek nem változnak, erre nem jó… újév.
Mindig is voltak bölcsek, bár manapság is vannak sokak, ki hiszik, hogy bölcsek.
Éjjelt váltakozó nappal hogyan befolyásolja? Sehogy, rúgja meg a macska…
*
Új év jön, de régi az ember lelke, változás nincs, csak fordul az év kereke.
Voltak bölcsek, most is van ki úgy él, mintha tudásuk nagyobb volna az ősöknél.
Éj múlik, nappal jön, a sors nem enged ekképpen, hajnal ragyog, marad helyén minden.
*
(HIQ duó)
Az idő
Óh… állhatatos.
Ketyeghet…
Az idő
Rohanva… hová?
Csak úgy búj
(Apeva)
Az
Idő
tiktakol,
át a testen,
némán hagy nyomot.
Az
idő
elillan,
csendben elmész
mégis minden fáj.
*
(senrjon)
Szilveszterkor lépést tarts!
Időnek is kell, hogy rend legyen.
Múlttal együtt megy.
(tíz szavas)
Szilveszterkor lépj, ha hív az idő,
Múlttal táncol a jövő.
*
(senrjú)
Ősök lóháton
Vágtattak az idővel…
Oda kell érni!
Léptek porában,
szél hordja a régi dalt.
Nincs menni hova.
*
(Tíz szavas)
Idővel tartjuk kordában tevékenységeinket,
A lóápolást, zaboltatást, kutya sétát, videó-nézéseket.
(katauta)
Idővel tartjuk.
Lóápolást, zaboltatást,
Kutya sétát, filmnézést.
*
(Kétsoros-bokorrímes)
Szilveszter-hajnal… reggelig,
Félrészeg-álomnap estig…
(senrjú)
Szilveszter hajnal,
Félrészeg álom kísér.
Megáll az este.
*
(leoninus)
Meghalásig időszámítás s utána végtelen – örök múlás.
Időt vekker mutatja és ha beledöglik is… tulajt bosszantja.
(Kínai csi-csüe: 4×7 szótag. Versképlet: a a x a)
Nap örök, mégis múlik,
Végtelenbe lehullik.
Létünk csak rezdülésünk,
Pillanatban elbújik.
*
(Tízszavas)
Az öregség magában is bajjal jár,
Lét: barna medve… brumgár.
Az öregség mosolya sárga,
Ha jön, brummogva távozik az ára.
Vecsés, 2021. december 27. – Siófok, 2025. július 29. -Kustra Ferenc József- írtuk: alloiostrofikus versformában, kétszerzősként, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg,
Jaj nekünk, ha a pillanat rideg… szívünk ettől olyan hideg…
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg.
*
Ha remény szikrája fagyban ég,
Szívünkhöz a tavasz elér még.
Remény, ha van, nem fagy meg,
Szív dobban, s jön meleg.
**
(Bokorrímes)
Eme áldatlan helyzet elkezdi oldani lét vékony kérgét,
Eme helyzetet ember, ha nem tudja oldani, csak nézgél szét.
A remény a kistestvére létünknek, segít a tehetségnek,
Ha nincs csak jó vastagbőrű reménytelenség, jó szenvedésnek.
*
Remény vezet, ha kérgünk feslik,
Lét hajtása új fény... sejlik.
Remény támasz, ha minden roskad,
A belső fényünk sosem fonnyad.
**
(Katauta)
Tehetség, épp’ int,
Lám, tehetség… messze van.
Inkább szív-sirató van.
*
Készség hív, de távol van,
Szív sirat, remény alig van.
Tehetség int, de nincs nyoma,
Remény szól: „Lesz még dolga.”
**
(3 soros-zárttükrös duó)
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani,
De, hogy holnap reggelre majd mi lesz, ki fog derülni…
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani.
*
Mit elrejtek, vágy és remény,
De holnap majd teremhet fény.
**
Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet,
Reménytelenségben pedig nincsen jó kilátás-élet…
Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet.
*
Remény nélkül szív is fáradt,
Kilátás sincs, mert… néma-bánat fáradt.
**
(Bokorrímes)
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon,
Ez az egy mód, hogy a sérült lelked, nehogy távozzon…
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon.
*
Hitből nő ki remény fája,
Lélek gyógyul, ha van álma.
**
(HIQ)
Csak bízzál,
Ki sem segíthet!
Küzdj és bízz!
*
(Tíz szavas)
Csak bizalom nyit utat,
Hol lélek mélye, újra utat mutat.
Vecsés, 2025. május 18. – Siófok, 2025. június 8. Kustra Ferenc József- írtuk: Gránicz Éva szerzőtársammal, kétszerzősnek alloiostrofikus versben, Bosányi Alexandra Eszter „A remény-vesztett poéta hangja” c. verse, mint ötletadó alapján.
(3 soros-zárttükrös)
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg,
Jaj nekünk, ha a pillanat rideg… szívünk ettől olyan hideg…
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg.
*
Ha remény szikrája fagyban ég,
Szívünkhöz a tavasz elér még.
Remény, ha van, nem fagy meg,
Szív dobban, s jön meleg.
**
(Bokorrímes)
Eme áldatlan helyzet elkezdi oldani lét vékony kérgét,
Eme helyzetet ember, ha nem tudja oldani, csak nézgél szét.
A remény a kistestvére létünknek, segít a tehetségnek,
Ha nincs csak jó vastagbőrű reménytelenség, jó szenvedésnek.
*
Remény vezet, ha kérgünk feslik,
Lét hajtása új fény... sejlik.
Remény támasz, ha minden roskad,
A belső fényünk sosem fonnyad.
**
(Katauta)
Tehetség, épp’ int,
Lám, tehetség… messze van.
Inkább szív-sirató van.
*
Készség hív, de távol van,
Szív sirat, remény alig van.
Tehetség int, de nincs nyoma,
Remény szól: „Lesz még dolga.”
**
(3 soros-zárttükrös duó)
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani,
De, hogy holnap reggelre majd mi lesz, ki fog derülni…
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani.
*
Mit elrejtek, vágy és remény,
De holnap majd teremhet fény.
**
Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet,
Reménytelenségben pedig nincsen jó kilátás-élet…
Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet.
*
Remény nélkül szív is fáradt,
Kilátás sincs, mert… néma-bánat fáradt.
**
(Bokorrímes)
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon,
Ez az egy mód, hogy a sérült lelked, nehogy távozzon…
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon.
*
Hitből nő ki remény fája,
Lélek gyógyul, ha van álma.
**
(HIQ)
Csak bízzál,
Ki sem segíthet!
Küzdj és bízz!
*
(Tíz szavas)
Csak bizalom nyit utat,
Hol lélek mélye, újra utat mutat.
Vecsés, 2025. május 18. – Siófok, 2025. június 8. Kustra Ferenc József- írtuk: Gránicz Éva szerzőtársammal, kétszerzősnek alloiostrofikus versben, Bosányi Alexandra Eszter „A remény-vesztett poéta hangja” c. verse, mint ötletadó alapján.
Első, id. Kustra Ferenc volt a nagyapám,
Neje, Szivák Mária meg a nagymamám.
Foglakozása ácsmester volt, robotolt.
Nagymama, mint háztartásbeli otthon volt.
Nagyapa jó ember volt emlékszem,
Nem ért rá, nem sokat játszott velem.
Nagymama főzött és sütött tortát,
Ő csinálta a legjobb matutkát.
Róluk kevesebb, de jó az emlékem,
Nagyon szerettek, erre is emlékszem.
Sírjukon látom, kint van a fényképük,
Így nem halványul el kedves emlékük.
Gyermekkorom szép emlékei voltak,
Jó nevelésemhez hozzájárultak.
Sajnos örökké ök sem élhettek,
De a szívember tovább léteznek…
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Neje, Szivák Mária meg a nagymamám.
Foglakozása ácsmester volt, robotolt.
Nagymama, mint háztartásbeli otthon volt.
Nagyapa jó ember volt emlékszem,
Nem ért rá, nem sokat játszott velem.
Nagymama főzött és sütött tortát,
Ő csinálta a legjobb matutkát.
Róluk kevesebb, de jó az emlékem,
Nagyon szerettek, erre is emlékszem.
Sírjukon látom, kint van a fényképük,
Így nem halványul el kedves emlékük.
Gyermekkorom szép emlékei voltak,
Jó nevelésemhez hozzájárultak.
Sajnos örökké ök sem élhettek,
De a szívember tovább léteznek…
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Nyár van, minden virul és minden zöld,
Új élet fakad, jó a termőföld.
Edina első gyermekét várja,
Tűkön ül már, az Uncsi nagyanyja.
Én is be lettem fogva dolgozni,
Pelenkázó asztalt kell gyártani.
Lesz benne polc, sőt lesz az oldalán!
Ezt fogjuk használni, rögvest, talán?
Abba, régi kiságyban fog aludni,
Melyben Anyukája szokott tentizni.
Sőt hordani fogja, anyja kis ingét,
Ki gondolta, ennek lehetőségét?
Doktor Pajor Attila azt mondta,
Két hét kell még. Addig ő kihúzza.
Vagy jöjjön meg július végéig,
Mert szabadságra megy, álló hétig.
No, kölyök, fel van adva... ez a lecke,
Mikor jelenik meg a kis fejecske?
Jó doktor bácsi is szeretné látni,
Világra jövetelnél, asszisztálni…
Kis Vackot, én fognám már ölembe,
Nagyi meg tenné a fürdővízbe.
No, nem baj, e kis időt kivárjuk,
Hogy minden rendben legyen, drukkolunk.
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Új élet fakad, jó a termőföld.
Edina első gyermekét várja,
Tűkön ül már, az Uncsi nagyanyja.
Én is be lettem fogva dolgozni,
Pelenkázó asztalt kell gyártani.
Lesz benne polc, sőt lesz az oldalán!
Ezt fogjuk használni, rögvest, talán?
Abba, régi kiságyban fog aludni,
Melyben Anyukája szokott tentizni.
Sőt hordani fogja, anyja kis ingét,
Ki gondolta, ennek lehetőségét?
Doktor Pajor Attila azt mondta,
Két hét kell még. Addig ő kihúzza.
Vagy jöjjön meg július végéig,
Mert szabadságra megy, álló hétig.
No, kölyök, fel van adva... ez a lecke,
Mikor jelenik meg a kis fejecske?
Jó doktor bácsi is szeretné látni,
Világra jövetelnél, asszisztálni…
Kis Vackot, én fognám már ölembe,
Nagyi meg tenné a fürdővízbe.
No, nem baj, e kis időt kivárjuk,
Hogy minden rendben legyen, drukkolunk.
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Hétköznapi pszichológia…
Bizony-bizony minden percenként egy-egy szó csak elszáll,
Ha nincs más újabb mondandó, végtelen nagy csend beáll!
A szívdobbanás, csak dübörög, válaszhiány elszáll!
*
Szó elszáll, mint a szél,
Hallgatásban süvölt a csend.
Szívhang az, ami szól.
**
Ha válaszhiány nem ad hangot, ajkam is remegve megáll.
Ha mellettem ébredsz, közben távol vagy… szó nem is szól, elszáll.
Én meg jó erősen ölelnélek, szorítanálak… csend áll.
*
Mellettem vagy talán,
Válasz nélkül szobroz a csend.
Szó bennem elhallgat.
**
Ki rab, csendben szabadságot vágy… rabság maga a boldogtalanság.
Rabságban bizony ritka a vigyor-mosolyság, nincs gátlástalanság.
Rabságban szó sem döntő, maga a némaság, szinte hangtalanság.
*
Mosoly ritka erre,
Rabság fojtogat, hang se száll.
A szabadság csak vágy.
**
Rabként vágyjuk szabadságot, erre szomjazunk,
Mert bármely börtön lehet a legnagyobb vágyunk?
Szólnánk is, de nem lehet, csend… miatta állunk!
*
Szabadság szomj éget,
Börtönné válik a vágyunk.
Némán marad a szó.
**
Csukott emberi szem tán' nem láthat csodát,
Közben, mint üldözött, átéljük csend hangját.
Léknek a csendjében, nekünk szűnik világ…
*
Csukott szem fénytelen,
Csodák csendesen elszöknek.
Csend kiált legbelül.
Vecsés, 2025. május 18.- Siófok, 2025. június 6. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek, Bosányi Alexandra Eszter azonos c. verse, mint ötletadó alapján. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a HIAKU -kat írta. (6 8 6)
Bizony-bizony minden percenként egy-egy szó csak elszáll,
Ha nincs más újabb mondandó, végtelen nagy csend beáll!
A szívdobbanás, csak dübörög, válaszhiány elszáll!
*
Szó elszáll, mint a szél,
Hallgatásban süvölt a csend.
Szívhang az, ami szól.
**
Ha válaszhiány nem ad hangot, ajkam is remegve megáll.
Ha mellettem ébredsz, közben távol vagy… szó nem is szól, elszáll.
Én meg jó erősen ölelnélek, szorítanálak… csend áll.
*
Mellettem vagy talán,
Válasz nélkül szobroz a csend.
Szó bennem elhallgat.
**
Ki rab, csendben szabadságot vágy… rabság maga a boldogtalanság.
Rabságban bizony ritka a vigyor-mosolyság, nincs gátlástalanság.
Rabságban szó sem döntő, maga a némaság, szinte hangtalanság.
*
Mosoly ritka erre,
Rabság fojtogat, hang se száll.
A szabadság csak vágy.
**
Rabként vágyjuk szabadságot, erre szomjazunk,
Mert bármely börtön lehet a legnagyobb vágyunk?
Szólnánk is, de nem lehet, csend… miatta állunk!
*
Szabadság szomj éget,
Börtönné válik a vágyunk.
Némán marad a szó.
**
Csukott emberi szem tán' nem láthat csodát,
Közben, mint üldözött, átéljük csend hangját.
Léknek a csendjében, nekünk szűnik világ…
*
Csukott szem fénytelen,
Csodák csendesen elszöknek.
Csend kiált legbelül.
Vecsés, 2025. május 18.- Siófok, 2025. június 6. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek, Bosányi Alexandra Eszter azonos c. verse, mint ötletadó alapján. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a HIAKU -kat írta. (6 8 6)
Komolyos humorban…
Kósza gondolatim röpködnek, mint vak-varjú sereg, a levegőben,
Maradékok, meg utánuk mennek, de észlelem, eltűnnek az légben…
Mit tegyek, mit tegyek eme súlyosocska helyzetben, nézek felfele,
De nem látok már egy vak-varjút sem, gondolatokat biztos elvitte…
**
Talán fejedre kéne tenni egy gondolatfogó kalapot,
Vagy kicsi, rövid madzaggal kötni őket: „ne repülj, maradj ott!”
De lehet, csak pihennek fent egy villanypózna tetején,
S majd visszajönnek, ha agyad újra bekapcsol a helyén.
Szélfútta gondolatok, szállnak, mint nejlon zacskó a parkban,
Kapok utánuk, de csak billegve botlok a tarkaságban.
Meglehet, elbújtak egy kávéscsésze aljában,
Vagy csak szabadságra mentek… egy okosabb agyban.
Vecsés, 2025. május 22. – Siófok, 2025. május 23. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek. Az első versszakot én írtam, a többi Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársam munkája!
Kósza gondolatim röpködnek, mint vak-varjú sereg, a levegőben,
Maradékok, meg utánuk mennek, de észlelem, eltűnnek az légben…
Mit tegyek, mit tegyek eme súlyosocska helyzetben, nézek felfele,
De nem látok már egy vak-varjút sem, gondolatokat biztos elvitte…
**
Talán fejedre kéne tenni egy gondolatfogó kalapot,
Vagy kicsi, rövid madzaggal kötni őket: „ne repülj, maradj ott!”
De lehet, csak pihennek fent egy villanypózna tetején,
S majd visszajönnek, ha agyad újra bekapcsol a helyén.
Szélfútta gondolatok, szállnak, mint nejlon zacskó a parkban,
Kapok utánuk, de csak billegve botlok a tarkaságban.
Meglehet, elbújtak egy kávéscsésze aljában,
Vagy csak szabadságra mentek… egy okosabb agyban.
Vecsés, 2025. május 22. – Siófok, 2025. május 23. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek. Az első versszakot én írtam, a többi Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársam munkája!
Vágyom, hogy gyere Te Annus, hallod?
Ne kérdezz! Ha érkezel Anna…
Mit hozol… szerelem vihara?
Lassan már megszokom,
Lassan már vágyódom…
Viharod, mindent borít Anna.
Előbb csak a vihar szele jő,
Utána érkezik csak a nő.
Lecsapok hirtelen,
Mint szenvedély-isten.
Ne félj! Csak a szívedre törő.
*
Heves vagy Te, heveny stílusban,
De imádlak, minden álmomban!
Csókolnám a szádat,
Meg a nyakicádat!
Öntesz szeretettel… akkorban.
Heves? De milyen... bíz’ az leszek!
Álmodban is veled ott leszek.
Csókot nyakra – szájra,
Nem vagyok szűz lányka.
Szerelem kell mindig a szívnek...
*
Egyszer csendben érkeznél ide,
Tudod, miért várlak ide?
Próbaként… nagy próba...
Szerelem harcosa…
Gyere már Annácskám… jőj ide!
Olyat tőlem ki látott, csendben?
Mint a tolvaj ki lapul lesben?
Ámor harcosaként,
Lelkem gyújtana fényt.
S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta.
Ne kérdezz! Ha érkezel Anna…
Mit hozol… szerelem vihara?
Lassan már megszokom,
Lassan már vágyódom…
Viharod, mindent borít Anna.
Előbb csak a vihar szele jő,
Utána érkezik csak a nő.
Lecsapok hirtelen,
Mint szenvedély-isten.
Ne félj! Csak a szívedre törő.
*
Heves vagy Te, heveny stílusban,
De imádlak, minden álmomban!
Csókolnám a szádat,
Meg a nyakicádat!
Öntesz szeretettel… akkorban.
Heves? De milyen... bíz’ az leszek!
Álmodban is veled ott leszek.
Csókot nyakra – szájra,
Nem vagyok szűz lányka.
Szerelem kell mindig a szívnek...
*
Egyszer csendben érkeznél ide,
Tudod, miért várlak ide?
Próbaként… nagy próba...
Szerelem harcosa…
Gyere már Annácskám… jőj ide!
Olyat tőlem ki látott, csendben?
Mint a tolvaj ki lapul lesben?
Ámor harcosaként,
Lelkem gyújtana fényt.
S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta.
Minden szó előtt a csend áll.
Üres ég szórja szögesdrót-fényeit,
hol kő-csend szárnyak a szélben felemelnek Istenig.
Ima
Ez a lélek ideje. Ez a maradás. A holnap nélküli jelen.
Az ima, ami már nem kér,
csak van.
Keresztre szegezve
Egyedül vagyok. De nem magam.
Valaki néz. Valaki hallgat.
A csend Isten is, szegek és kalapács hangjai.
Jelenlét
Isten nem beszél, csak jelen van.
Mint víz alatt az emlék,
vagy egy gyermekkori félelem –
örök, hangtalan.
Üres ég szórja szögesdrót-fényeit,
hol kő-csend szárnyak a szélben felemelnek Istenig.
Ima
Ez a lélek ideje. Ez a maradás. A holnap nélküli jelen.
Az ima, ami már nem kér,
csak van.
Keresztre szegezve
Egyedül vagyok. De nem magam.
Valaki néz. Valaki hallgat.
A csend Isten is, szegek és kalapács hangjai.
Jelenlét
Isten nem beszél, csak jelen van.
Mint víz alatt az emlék,
vagy egy gyermekkori félelem –
örök, hangtalan.
Nem védtelen, mint a vadállat,
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
Mikor a szív újra érez... tankában!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Sors! Én veled szemben nem bűnöztem,
Velem szemben ily’ rossz miért valál?
Rossz életem, így sorom van nékem,
Ebből majd csak egy kiút… a halál?
Budapest, 2001. január 30. – Kustra Ferenc József
Velem szemben ily’ rossz miért valál?
Rossz életem, így sorom van nékem,
Ebből majd csak egy kiút… a halál?
Budapest, 2001. január 30. – Kustra Ferenc József
Játszok ma két nagy őrkutyával,
Szembenézek nagyfogú pofával.
Simogatom okos fejüket,
Abban tartják kutya eszüket.
Főleg az Ali vágyik erre,
Ha megállok, bökdös, hogy gyere.
Harapják a slag vízsugarát,
S nem értik a nagy hahotát.
Budapest, 1998. május 17. - Kustra Ferenc József
Szembenézek nagyfogú pofával.
Simogatom okos fejüket,
Abban tartják kutya eszüket.
Főleg az Ali vágyik erre,
Ha megállok, bökdös, hogy gyere.
Harapják a slag vízsugarát,
S nem értik a nagy hahotát.
Budapest, 1998. május 17. - Kustra Ferenc József
Hol is van az az út, melyről látszik a múlt?
Van kérdés, melyből megfejthető, mi a múlt?
De, hogy e két kérdés valós-e vagy avult,
Kiderül, hogy tényleg kell-e való… a múlt.
A múlt akarjuk-e vagy sem, kísér minket,
Mi elmúlt, mi már biz’ azt átéltük mindet
És a múlt fontos, jelenünk abból fakad,
Akarjuk-e vagy sem, már a mienk… marad.
Vecsés, 1999. január 9. – Kustra Ferenc József
Van kérdés, melyből megfejthető, mi a múlt?
De, hogy e két kérdés valós-e vagy avult,
Kiderül, hogy tényleg kell-e való… a múlt.
A múlt akarjuk-e vagy sem, kísér minket,
Mi elmúlt, mi már biz’ azt átéltük mindet
És a múlt fontos, jelenünk abból fakad,
Akarjuk-e vagy sem, már a mienk… marad.
Vecsés, 1999. január 9. – Kustra Ferenc József
Keresd a Napot
Amikor fehér nyírfák
Zöld fenyvesek
Tavak ezüstje
Fölé kúszik a
Látóhatár szélén
És csillogásával
Ragyog a tájra.
Keresd a Holdat
A zuhanó vízcseppek
Esti csillogásában
A sötéten légies tájon
Az áttetsző ólomfehérben
A zöld árnyalatok nyálkásságában
Amint ezüst utat épít
A tó vizében.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Amikor fehér nyírfák
Zöld fenyvesek
Tavak ezüstje
Fölé kúszik a
Látóhatár szélén
És csillogásával
Ragyog a tájra.
Keresd a Holdat
A zuhanó vízcseppek
Esti csillogásában
A sötéten légies tájon
Az áttetsző ólomfehérben
A zöld árnyalatok nyálkásságában
Amint ezüst utat épít
A tó vizében.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
Jó az írás, azé’ kén’ hozzá, vissza-vissza folyamodni,
Jó az írás, gondolatiság elszá’ s jobb azt köbe vésni…
Jó az írás, azé’ kén’ hozzá, vissza-vissza folyamodni.
Jó az írás, mert megtart, ha a szellem elfut, elillant.
*
De írás is járhat úgy, ’egyedül nem akarnák maradni’,
Még a vendég szomszéd mégis elmarkolja és máris viszi…
De írás is járhat úgy, ’egyedül nem akarnák maradni’.
Írásod elviheti más, ha magányra szorulna a társ.
*
A részeges szomszéd mindent letagadott,
Maj’ egy pofon után, mindent visszaadott…
A részeges szomszéd mindent letagadott.
Tettét szóval takarta, de ütésre rögtön visszaadta.
Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek. A leoninusokat Gránicz Éva írta.
Jó az írás, gondolatiság elszá’ s jobb azt köbe vésni…
Jó az írás, azé’ kén’ hozzá, vissza-vissza folyamodni.
Jó az írás, mert megtart, ha a szellem elfut, elillant.
*
De írás is járhat úgy, ’egyedül nem akarnák maradni’,
Még a vendég szomszéd mégis elmarkolja és máris viszi…
De írás is járhat úgy, ’egyedül nem akarnák maradni’.
Írásod elviheti más, ha magányra szorulna a társ.
*
A részeges szomszéd mindent letagadott,
Maj’ egy pofon után, mindent visszaadott…
A részeges szomszéd mindent letagadott.
Tettét szóval takarta, de ütésre rögtön visszaadta.
Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek. A leoninusokat Gránicz Éva írta.
