Költők szerint

Gránicz Éva (23)

Alkony Zagyi Gáborné (0)

EMBER ISTVÁN (4)

Kovacs Ivan (131)

Halász Zoltán (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (369)

Kedvesemnek (106)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt
És szellő sem rezdült.
Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt
Lelkem és megrendült.

Fölismerem, a vitorlások kora lejárt,
Ez hajó már nem sikk.
Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal,
Izzadtságon siklik.

Globalizált fogyasztói társadalomba,
Evezni nem lehet.
Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada
Fújja a vad szelet.

Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt,
Lekopaszítják a létet.
Összeveszejtik ősi, régi családokat,
Bizonytalanítsák létet.

Én ehhez már nem alkalmazkodok.
Én csak úgy a lét szélén surranok.
Társaimmal együtt elhamvadok,
Történelemből… kihullajtatok.

Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Apámnak
Rég nem szól szemed metsző szürkesége,
mikor a füstben megélt borízű esteken a szív
némán verdesett, néztél, így szeretve.
Emlékszem, kérges kezed tétován hanyagul simított
hajamba, madarak fészke, mondtad csak
úgy magad elé, majd mesébe kezdtél.
Tanúja voltál nagy időknek, ki látott
halált-életet, féltél, reméltél vagy
sírva Istennel perlekedtél.
Üvöltő semmi szó, aztán csend.
Átok ez, nyúlt pohárért, indulattól remegő kezed,
így lett vasalt fehér inged vakító emlékezet,
míg régvolt ünnepi ebéd zajai fénylettek.
Majd hajad ezüstkoronaként,
megakadt homlokod ráncain, mint valami téves glória.
Néztelek így szeretve, de már nem szól szemed…

Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.

Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.

Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.

Az utolsó emlék...

Az utolsó emlék, libbenő kabát,
az eltűnt bársonycsók ajkamon
ízlelt mámor, parázslik, hagyom,
míg lelked selymét kibontanád.

Kibontanád, ahogy szemem árnyait,
borítaná halkan suttogó szíved,
félve dobbanó, vérzik, engedem,
míg semmibe zuhannak álmaim.

Halott a csend,
amiben járok,
leomló falak közt
romok és átok,
sűrű por lepi
a régi utcát,
valaki cipel
egy kopott urnát.
Benne van a múlt,
a derűs emlékek,
elfeledett könnyek,
sajgó szenvedések.
Egy letűnt gyermekkor
csodás világa,
egy felnövekvő élet
naiv ábrándja,
benne van a jelen
szomorú világa,
s tán benne van
a remény is,
hogy nem éltünk hiába!
Éled majd egy új kor,
éled majd egy új világ,
nem lesznek romok,
nem lesznek sziklák.
Ahol már senki sem konok,
senki sem zokog,
s nem lesznek a porban
üres lábnyomok.
S félelem nélkül
járnak majd az utcán,
de valaki kezében
ott lesz kopott urnám.

Merengve nézel az ablakon,
de nem látsz már túl a dombokon,
ott, ahol zöld-árnyas az erdő,
szelíden búg felette a szellő.

Hegyek ormán nyílik rőt virág,
s megcsillan azon a szép holdvilág,
Kárpátok ölében száll ott az ének,
Magyarok imái az égig felérnek!

Ezerévnyi sorsa hol jó, hol átkozott,
hunoknak vére elhullva áldozott,
vértezve indult olykor egy csatába,
viharral feszítse hitét keresztfára.

Ott, ahol a rónán délibáb játszik,
ott, ahol a Zselic néma könnyben ázik,
ahol hegedűszóra mulat a Magyar,
ahol emléket ölel a Dunakanyar.

Bércei alatt, mint hű kebel,
őriz, táplál és felnevel,
mint szerető gyermekét anyám,
úgy ölelsz magadhoz drága, szép Hazám!

Mikor ölellek

Egyszerű mozdulat.
Mintha valaki
megérintene.
Nem a testen.
Belül.

Gondolat volt,
aztán vágy.
Szívben ébredt,
fénylőn-suhanó, lágy.

Ölelnélek örökké.
Nem erősen,
csak úgy -
megengedve.

Mint ahogy
a fény átsétál
egy csendes szobán,
meg-megakadva kopott falán.

Hold-udvar fénylik
Sápadt csillagok között-
Telt Hold-mágia.
Néma a táj alszik már,
Kong az óra napot zár.

Holdsugárban árny,
Nesztelen egy kuvik száll-
Varázslatos csend.
Szívben a vágy mocorog,
Csak a magány gomolyog.

Mosolygós a Hold,
Napnak szeme ragyog rá-
Kerekded élmény.
Fényét hinti szerteszét,
Misztérium szellemét.

Ezüst ruhát öltött a Hold,
Nemsokára kereket old.
Az éjszaka félig már holt.
Csillagokat homályba tolt.

Hajnal pírja dereng lassan,
Gyöngy csillan meg madár dalban.
Szellő leng mint könnyed paplan,
Illanó perc zizzen halkan.

A sötétség kékbe osont,
Nap sugara színeket bont.
Ég aljára fénycsipkét font,
Tarka réten harmatot olt.

Minden ablak tárva-nyitva,
Üde reggelt ház is issza.
Város, falu optimista-
Nem lesz ma nagy kánikula?

Cseppnyi pára illan gyorsan
Tikkadó föld marad szomjan.
Száraz felhőn a Nap lobban,
Tűzzel izzik a távolban.
Hőhullám front szinte robban.

Mint egy kar úgy óv a hegy.
Lent a táj sík, ám pár domb is van.
Hun, tót, dák, szláv nép él itt.
Dús a rét, és friss a víz.
Szép a völgy, és jó az íz.

Most itt nincs bús sors,
Old fel a bűnt, bajt mi bánt...
Nem lesz gát a múlt.

Áldd; mily szép e föld.
Hol jó szív, s tett van ott mind hont lel.
Nem kell a csel sem a per.
Itt mind csak nyer, nincs ki veszt.
Telt a kert, hol kéz nem rest.

Bár több nyelv szól itt,
De egy a sors mi ránk vár.
Nem hat ár e föld...

Ma már más szél fúj;
Ép ész kell, hisz kincs a társ-
Új tényt ír a kor.
Lásd a jelt, mert int a menny,
Vészt hoz a harc, s dúl a szenny.

Ne árts, és jót vess!
Egy az Úr és nem hagy el-
Út, s bölcs szer-e-tett!

Szellő szökken a víz felett
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.

Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.

(leoninus duó)
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…

(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.

A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.

Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.

Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*

Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.

A Balaton biz’ haragvó is…

(3 soros-zárttükrös)
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők
Nagyocska esőt várják erdők, mezők…
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők.

(tíz szavas)
Özönt hoz, vihar dobol fennen,
Mező, erdő várja csendben, türelemben.

(Septolet)
Most kezd
A vihar… ébred,
Föléled!

Rímeit csettintgeti,
Mező füvét ledöntögeti.
Vaksötét fellegi,
Megöntözi!

(apeva)
Szél
Zeng már,
Fény sehol,
Felleg zuhan,
Fű remeg alatt.
*
(3 soros, bokorrímes)
Vasárnap délután mi kint üljük a szokásos délutánt a parton,
Meleg van… árnyék nincsen, de van vadiúj esernyő… árnyat ad padon.
Sok fürdőző jól leég, vizesek, ó, de az esernyőnk nem eladó!

(Kínai csi-csüe versforma 4×7 szótag. Versképlet: aaxa.)
Vasárnap parton ülünk,
Meleg van, árnyék velünk.
Sok fürdőző jól leég,
Van esernyőnk... hűsülünk.
*
(tíz szavas trió)
Mi itt csak pihengetünk… jó nekünk!
Megyünk, lekváros lángost eszünk…

Tudjuk ez német mintára van,
Nekem most erre kostólom… van.

Meg is kávéztunk, az idő meg ment,
Kint vészterhes megjelent…

(leoninus)
Pihenni jöttünk, nekünk part a nyár, kézben lekváros lángos csoda vár.
Kávé után már az ég is borul, vészterhes felleg az alkonyba hull.
*
(HIAQ- féltucat)
Míg mi lakomáztunk,
Fekete felhő ideért.
Eső is már csöpög.

Mi máris indultunk,
Viharos eső ránk zúdult…
Ernyőt kinyitottam!

A vihar, hej… ütött,
Engem majdnem arcra lökött.
Kezemből ernyőt ki…

Társam Éva fogott,
Igy arcra esés… nem volt meg.
Éva térdre esett.

Zuhogó esőben
Segítettem sántikálni…
Jó tett helyébe, jót…

Ő meg az ernyőnk kis
Maradékát erő… fogta.
Otthon a kukába…

(Kínai, dielianhua vers. 2×5 soros versszak, 7-4-5-7-7 szótaggal. Rímképlet: a x a a a.)
Az esőben elbotlott,
Támogattam,
Térdére rogyott.
Ő csak felém kacagott,
A jótett jót hozott.

Esernyőnket markolta,
Eső zúdult,
A szél forgatta.
Rongyos már, mégis fogta,
Otthon kukába dobta.

(leoninus)
Hazaértünk, mint ázott ürgék, esősen megesett… nem volt fék!
Lerohantuk a fürdőt, én a hátát moshattam, mint ingerlőt.
Kinéztem az ablakon, esés már nem volt -száradó- balkonon...
Fönt a vészterhesek erősen múltak, miután megtréfáltak!

(sedoka)
Cipőnk elázott.
Mindenünk csupa sáros,
Mostam őt... bűvös páros.

Álltam csendesen.
A párás üveg mögött,
Lám, felhő elköltözött.

Vecsés, 2019. február 21. – Siófok, 2025. július 3. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, szívünk taváról, alloiostrofikus verses formában. Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva közremű-ködésével.

(3 soros-zárttükrös csokor)
Ücsörgünk a kispadon Balcsi siófoki partján,
Semmi hangok nem jönnek nagy rohanvást, szelek szárnyán…
Ücsörgünk a kispadon Balcsi siófoki partján.

(leoninus)
Ülünk a csendben, tó tükröt tart éppen, lelkünk csitul, hol nyugalom van a létben.
*
A nap elteszi a sok fényt, készül elaludni…
Igy aztán nekünk is haza kell aludni menni?
A nap elteszi a sok fényt, készül elaludni…

Nap fénye lehull, megy aludni, mi is indulunk haza, s talán ma korán bújni.
*
Badacsony fölött az azúr besötétedik,
Az éj sötétje teljese ránehezedik…
Badacsony fölött az azúr besötétedik.

Leheletnyi sötét az est Badacsony felett, rátelepszik, mint súlyos igézet.
*
Szinte letaglóz minket a szép est és nyugalom,
Már Badacsonyi szőlős kerteket nem is látom…
Szinte letaglóz minket a szép est és nyugalom.

Reánk száll a nyugalom sötétje, már elpihen a hegy oldalán, szőlős kertje.
*
Szél sem teszi habzóvá szépséges tükörsima vizet,
Igy tudjuk élvezni ezen mese szép, víz-élvezetet…
Szél sem teszi habzóvá szépséges tükörsima vizet.

Szél sem mozdul, selymes a víz habja, tükörként ring a tó, béke lakik abba.
*
Így estfelé a hőség már különösen nem támadt,
De még nem enged a melegből, hő még, tán’ már fáradt…
Így estfelé a hőség már különösen nem támadt.

Est jön, s a hőség már nem űz, nem támad, még tart a meleg, de lángja lohad, fárad.
*
A csend, a nyugalom ma este már nekünk itt marad,
A szépség, sötétedő napvég, ma a mienk marad…
A csend, a nyugalom ma este már nekünk itt marad.

A nyugalom, ma este nekünk marad szépen, Nap búcsúzik, s fény pihen az éjben.

Vecsés, 2025. márc. 7. – Siófok, 2025. jún. 29. -Kustra Ferenc József -Írtuk: kétszerzősnek. A 3 soros zárttükrösöket én írtam, leoninusokat Gránicz Éva. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, utána a 2. és 3. sort egyben, igy lesz meg a mondanivaló gondolatisága…

Hétköznap a Balatonon is…

(3 soros-zárttükrös)
Vízterhesek a vészterhes felhők
Jó régen esőt várják erdők, mezők…
Vízterhesek a vészterhes felhők.
*

(Septolet)
Most kezd
A hőség… ébred,
Föléled!

Rímeit ölelgeti,
Mező füvét sercegteti.
Sötét felleg,
Megöntözi!
*

(HIQ)
Ha ide
Ér Badacsonyból…
Jó gyanús!
*

(3 soros, bokorrímes, önrímes)
Mi ülünk a szokásos kispadon, nézzük, ebből mi lesz… máris?
Badacsony fölött egyre vészterhesebbek, vízterhesek… máris?
Gyanúnk erősödik, esernyőnk van otthon… Irány haza… máris?
*

(Senrjon)
Gyorsan búcsúzunk el a
Haragossá váló nagy víztől.
Máskor kijövünk!

Vecsés, 2019. február 21. – Siófok, 2025. -----Kustra Ferenc József. írtuk: kétszerzősnek, szívünk taváról, alloiostrofikus verses formában. Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva közreműködésével.

A szerelmünk parkolópályán…

Bántottál lelkemben, ó, Csenge
Mért’ vagy ilyen, kérdem esengve.
Törsz, zúzol engemet,
Hessented legyeket?
Miért változtál velem szemben?

Nem bántani vágytam, csak élni,
De túl sok volt és kezdtem félni.
Te raktál rám terhet,
Nem volt bennem enyhet.
Csak vágytam a békét és ennyi.
*

Bántottál lelkemben, mért’ tetted?
Magad nekem, miért kelletted?
Nem tudom, de én is,
Ilyet tettem mégis?
Nem kellettem… ezt érzékelted?

Nem szándékból törtem szívedet,
Nem bírtam fullasztó hitedet.
Szép volt, amíg az volt,
A szív is mást hallott.
Nem kértem mást, csak kis szünetet.
*

Szemedben nem vagyok senki sem?
Ne légy ellenség… mert elhiszem.
Én biz’ még szeretlek,
Gyorsan nem feledlek!
Ember porból porrá lesz… hiszem!

Nem lettél sosem csak „senki sem”,
Bennem kihűlt... régi szerelem.
Ellenség nem vagyok,
Mások az irányok!
Fáj érzés, máshova ment... hiszem.

Vecsés, 2024. október 29. -Siófok, 2025. május 21. -Kustra Ferenc József- két szerzősnek írtuk, romantikus LIMERIKBEN. Én a páratlanokat írtam, szerző-, és poéta társam Gránicz Éva a párosokat.

Orcák összeborultak, egymásban érezhetik heves gondolatokat!
Orcák összeborultak, meg a testükben a gondos mozgásokat.
Orcák összeborultak, füllel meg hallják nászágy nyikorgásokat.
Orcák összeborultak, kint meleg nő, ők érzik a hőhullámokat

Orcák összeérnek már,
szinkronban zeng a forró testük.
Izzik a reggel.
*

Orcák, ha elől egymásba forrtak, szélére kerültek a szerelem-kútnak.
Orcák, ha elől egymásba forrtak, vízbe lökve vége a cserépkorsónak.
Orcák, ha elől egymásba forrtak, ez egy kihívás az ebédre hívásnak.
Orcák, ha elől egymásba forrtak, ez véget vet a nevető ajkaknak.

Orcáik összeforrnak,
szerelem- kút szélén csók lebeg.
Elhallgat a száj.
*

Kert végében újhagyma ágyások, ők onnan lesik, hogy bizony ők mások.
Kert végében újhagyma ágyások, ők el is döntik, hogy kissé nagyon mások

Oda les az újhagyma,
a kert végében suttog, - bizony
mi mások vagyunk!
*

A fürtös paradicsomok tízesével lengnek, ők egy kis össze bújásban benne lennének.
A fürtös paradicsomok tízesével lengnek, rá is jönnek, hogy ők kenyér feltét lesznek.

Olvad reggeli napfény,
összebújnak akár a remény.
Nem leszünk feltét!
*

Orcák szeretően viselkednek, egymástól el nem mennek!
Orcák szeretően viselkednek, egymást nagyon szeretnek!

Orcák ölelik egymást,
némán, szelíden lelkük együtt.
Összeforr szívük.
*

A szél meg föl támadt, angyalhajat rájuk fújva támadt…
A szél meg föl támadt, szemük alatt örömkönny száradt…

Olyan vágy szállt reájuk,
testük egymásban oldva pihent.
Örömkönnyük száll.
*

Az udvari diófának van egy vékony-vastag csodaága, ez mi szerelem fölvigyázója!
Az udvari diófának van egy nagy, szerelmi csodaága, ő az össze borulók megóvója…

Omlik ágról a csoda,
mit dió rejt, őrzi szerelmet.
Összebújós hely.
*

Éljen a szerelem, nem is baj, ha az angyalok óvnak engem,
Éljen csak a szerelem, sokáig, nagyon óvjon még engem!

Oly halk a világ, mikor
rám néz szemed, megáll a jelen.
Csókodban lakok.

Vecsés, 2025. május 7. – Siófok, 2025. május 8. - Kustra Ferenc József- írtam: az anaforás leoninusokat. Az anaforás senrjonokat: Gránicz Éva szerző-, és poétatársam írta.

Ha vóna, de nuku…

Hűsűl az idő, de szerelem melegítene,
Csak nincs nő egy se, aki bőszen fölhevítene!
Pedig nem lennék neki hálátlan,
Viselkednék, mint aki pártatlan.
De a gond, nem tudom hol és merre keressem,
Pedig nőért rettenetesen fáj a lelkem.
*
Nem minden nő tűnik el!
Van ki téged őszintén ölel,
Szívből, igazán.
* *
Tudom és érzem, hogy én senkinek nem kellek, reám senki nem vet szemet,
Én meg nem szeretem a nő nélküli bús-magányos, csak tengés életet.
*
Ne fájjon szíved, lelked,
Csak vár sorára a szerelem.
Talán épp most jő!
* *
(Bokorrímes)
Az udvaromban van egy kút, vajon ugorjak bele?
Szerencséje neki, mert vagy negyven éve, már tele…
Így a nagy ugrás elmarad, földön a lelkem helye.
*
Még lángol benned a szó!
Itt a helyed, sokan szeretnek.
Ne gyötörd magad!
* *
(Bokorrímes, önrímes)
Megint kibabrált velem az élet, pedig csak enyém nőt kérek,
Aki szeretne, aki zsíros kenyeret is főzne, mit kérek.
Bíz’ ez egy hevenyészett kívánság... amit vágyva, nagyon kérek.
*
A szívem érted dobban.
Nincs ok búra, mindened leszek.
Vágyad teljesül.

Vecsés, 2025. április 11. – Siófok- 2025. április 17. Kustra Ferenc József- írtam: bús versnek, mert senkinek kellek. A senrjonok: poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva munkája!

Mindenfelől föl... bánat és emberiségi bú tör föl…
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!

(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.

A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!

(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.

Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.

(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.

Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…

(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.

Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…

(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.

Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.

(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…

(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.

(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…

(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.

(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!

(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.

Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.

(bokorrímes)
Mint a méhdongásnak harsanása, az életem ily’ zajjal rohant le engem,
Az óta már volt sok-sok rohama, de éppen, az életem untatott engem.
Sokszor jelent meg egy-egy vad és nagyon zúgó darázsraj… ők is, mind csak engem...

(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Lét!
Mért nem szép? Miért sötét,
Monoton,
Unott, vaksötét…

Búg,
Zúg a lét... beléd is rúg.
Megunt már...
Szépet mért nem súg?
*

(TANQ)
Nem sok szép ért, annál
Több lélektaposó élmény!
Ó, a körülmények!
Hullnak már fáradt levelek
Eltapossák az emberek.

Életem, bennem csak
Rohant, taposott, legázolt!
Ó, a körülmények!
Mindig siető tömegek...
Így az erdő nem nőhet meg.
*
Hiába akartam
Mást, ha nem voltak lehetők!
Ó, a körülmények!
Korhadó fák alatt avar,
Egy faj természetet zavar.
*
Az élet persze, így
Is haladt, már meg múlóban…
Ó, a körülmények!
Szomorú perc, sír az élő,
Nyugalmat, békét remélő.
*
Élet-nyártemető
Miben hetvenesen… élek!
Ó, a körülmények!
Azért még nincs minden veszve,
Egész világ eltemetve...
*
Múltam, oly’ ismerős,
Halál meg halk zenét játszik…
Ó, a körülmények!
Kaszás simítja a csendet,
Tájnak nyugalmat teremtett.
*

Volt ám sokszor, hogy a jó... csoportokban sunnyogott felém,
A vége meg szinte mindig az lett, hogy nem hatoltak belém.
Én még reménykedek...csak egy kicsit adjatok… üvölteném!

(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Volt...
De mi? Az élet csak bolt...
Kapsz... fizess!
Remény még nem holt...

Jó!?
Keres, mint a rossz kopó...
Remény él...
Hívom... rossz-halló.

Vecsés, 2018. július 5. – Szabadka, 2018. augusztus 28. – Mórahalom, 2018. augusztus 24. –Kustra Ferenc, a verset és a HIAQ –kat én írtam, a kínai formákat, Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ versek Farkas Tekla munkája.

(leoninus)
Ha mikor remeg a föld és reszket a levegő… hej bizony, szikrafény is esendő…
Ha már gondolat is fáj, tán’ elfeledett szóra… miért hallgatnál súlytalan jóra?
*
(tíz szavas)
Föld remeg, reszket a szó,
Szikrák között hallgat a jó.

(senrjú)
Fáj a gondolat
némán, súlytalan a jó.
Szikra elrebben.
**

(leoninus)
Ha már elmúlt a vágy és már semmi a remény… ordító a fájdalom, ami kemény…
Ha majd elcsituló, béna némaságban nekem visszhangzik csend… múlt, újra sorend.
*
(tíz szavas)
Elmúlt a vágy, kemény a fájdalom,
Némaságban visszhang a sorsom.

(senrjú)
Remény már semmi...
ordít bennem a csend is.
Múlt újra rám lép.
**

(leoninus)
Ha könnytelen szembe, port hint a szél… végtelenbe veszve, hull összes levél.
Ha szív mán magányos és várja halált… lemerült test biz’, nem leli többé hazát.
*
(tízszavas)
Szél port hint a szemre,
Levél hull, szív várja csendbe.

(senrjú)
Könnytelen szem áll,
szél viszi, mi még maradt.
Szív, hazát se lel.
**

(leoninus)
Ha rendetlenséget ember rendezni képtelen… elintézi… lesz a Föld néptelen.
*
(tízszavas)
Rendet sehol nem lelünk,
Föld elnémul, az ember volt velünk.

(senrjú)
Képtelen a rend,
Rendetlenség nő... rend kell!
Csend lesz örök úr.

Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. május 29. -Kustra Ferenc József – írtuk: 2 szerzősként. Én anaforás leoninusban, Darók Eszter: „Ha” c., mint ötletadó verse alapján. A tízszavasokat és a senrjúkat szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.

Magácska árnyékom… ó, Jolán!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.

Hát jövök, mert unatkoztam épp,
De én nem leszek árny, se bús kép.
Nem követlek flegmán,
Csak nézlek, hogy lám – lám...
Ez lenne a férfi? Hát, hogy... épp!

De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!

Testestől, lelkestől szeretne?
Tudja, ki ilyet mond, elcseszte.
A lelki magasban?
Ne röhögtessen, van
Már tíz nője – s mára keresne!

Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!

A házát? Hát mutassa bátran!
Ne számítson nőre hálátlan!
Fészek? Talán kalitka!
Szállok, mint pacsirta!
Nem bújok az ágyába, sálban...!

Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam, Gránicz Éva munkája. Az
„Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. közösünk, közös átirata.

Magácska árnyékom… ó, Jolán!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
*
Kedves uram! Követem önt tán?
Árnyéka vagyok? Ez nem szép, tán?
De ha jönne közel,
Nem mennék, higgye el!
Ez csak játék, némi árny-jogán.
*
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
*
Szeretne? Ó, ez micsoda szó!
De hol volt e vágy, míg ment… hajó?
Lelki magasság hah,
Tudom én mit szeret… hah:
Testi csodát s egy csipet pornó!
*
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem,
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
*
De ha ma este, csak úgy lazán,
Táncol velem s nem bámul bután,
Meglehet, megdobban,
A szívem egy dobban.
Aztán... majd alszom egyet, talán.

Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva munkája. Az „Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. versünk: közös átirata.

Magácska árnyékom… ó, Jolán…!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
*
Tegnap is nézett a sarkon át,
Mintha kereste volna magát.
Álltam mögötte én,
Árnyékként, csöndben én.
És nem vett észre! Lásson csodát!
*
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
*
Mondja csak, az úr mit is akar?
Szívecském kulcsát? Azt nem hamar!
Nem nyílik csak úgy ám,
Kell hozzá tánc, azám!
Meg bók… pezsgő is mi megzavar!
*
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem,
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
*
Házába? Hát... mit főz vacsorán?
Azt' be nem lépek csak úgy, okán!
Legyen bor, sütemény,
Férfi – nem pite lény!
Aztán meglátjuk, mi lesz, talán...

Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11.-Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus KIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam társam Gránicz Éva munkája.