Versek
Témakörök szerint
Szerelem (383)
A nap verse
Nők napjára
Nők nélkül a világ elképzelhetetlen.
Kolostori létet, jaj, ne is említsem!
Már Ádám is tudta: Éva csodálatos,
S Édenkert árán is nagyon ajánlatos.

Gondoljunk Heléna bűvös szépségére -
Visszanyerésének Trója lett a bére.
Hősök ontott vére fűződik nevéhez.
Költői ihletet ma is engedélyez.

A szebbik nemnek is adatott hatalma.
Nagy Katalinnak így híres volt uralma.
Saloménak tánca fejjel lett fizetve.
Antonius veszte Kleopátra tette.

Minden értelemben nő a férfi mása,
Akár a győzelme, akár mint bukása.
Mindezt én őszintén, nyíltan híresztelem,
S nőknek csodálatát íly mód ünnepelem.
Legújabb versek
Debreceni Zoltán - Szerelemre vágyok...

Hosszú úton megyek, nem látom a végét.
Hogy elérlek valaha ez itten a kérdés.
Megvénült a szívem, de szerelemre vágyok.
Ölelni szeretnék hétköznap vasárnap.

Buta az én szívem, de szótfagadok néki.
Boldgságért könyörgök, úgy nézek az égbe.
Hogyha egyszer engem valaki szívből szeretni tudna.
Az égszine azonnal kékről pirosba borúlna.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 96
Hosszú úton megyek, nem látom a végét.
Hogy elérlek valaha ez itten a kérdés.
Megvénült a szívem, de szerelemre vágyok.
Ölelni szeretnék hétköznap vasárnap.

Buta az én szívem, de szótfagadok néki.
Boldgságért könyörgök, úgy nézek az égbe.
Hogyha egyszer engem valaki szívből szeretni tudna.
Az égszine azonnal kékről pirosba borúlna.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 33
Debreceni Zoltán - Tisztellek téged...

Tisztellek téged éppen úgy mint a húgomat.
Szívből leírom rólad amit gondolok.
Nem szépítek miért is tenném.
Hiszen tisztellek téged örökkön örökké
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 43
Gyere tanítsál meg szívből szeretni.
Mert elfejtettem már ölelni, csókolni.
Ha egyszer majd valakit szivemre tudok ölelni.
Nem fogom ebben az életben soha elfeledni.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 45
Apám szeme mosolygott ránk mikor haza jött este.
A kérges két kezét anyám síva sokszor a kezébe vette.
Csizmáját lehúzta a kapcáját kimosta.
Szerény vacsoráját mosolyogva elébe rakta.

Apám lassan falatozott közben a szemünkbe nézett.
Azt csak a jó Isten tudja, hogy a szívébe mit érzett.
Kérdezte ki éhes, sok ez a vacsora nékem?!.. .
Gyertek üljetek mellém és egyetek vélem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 53
Miért fáj, ha a szóra nem jön válasz?
Valahová hívnak, és mégsem várnak?
Miért fáj, ha a sötét megkaphatja a fényt,
S Te csak árnyék maradsz, ameddig csak élsz?
Miért fáj, ha amott mindig a rossz a jó?
S te hiába igyekszel, maradsz az utolsó?

Ordítsd, a világba, hogy neked ez nem elég!
Ordítsad, ha fáj, hogy aki hívott, mást ígért!
Ordítsál hangosan, ahogy a torkodon kifér!
Ordítsad! ......Súgjad! Egyszer majd célba ér.
Beküldő: Török Judit
Olvasták: 19
Nem jól teremtett minket az Isten.
Kevesek vagyunk egymásnak,
boldogság nincsen.
Másokra vessük a szemünket, hátha nagyobatt kapunk.
Próbálkozás után ismét a nagy semmiben vagyunk.
E világon nincsen semmi rendben,
hiába könyörgünk az égben az Istenhez.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 18
Kitudja meddig lesz ez így,
sivár kis életembe meddig tűz a fény.
Kitudja meddig tudok még
boldogan mosolygok rád,
Kitudja csókollak e még a halálunk után.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 14
Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.

Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.

Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.

Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.

Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.

(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.

Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 33
Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért!
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.

Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 22
Benne a dac az utas…

Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.

Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tűzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.

A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.

Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?

Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?

Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.

Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögök, bár leverhetném üvegpolcot...

A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.

Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.

Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?

Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.

Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!

Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 26
Egy szép nőnek a kárjába de jó lenne lenni,
Csókolni a száját a két szemébe nézni.
Elkakandozna a kezem a szép domborulalokra.
Egybe forrna a testünk a néma pusztaságba.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 35
Aki egyszer toll percegtetőnek beáll,
Annak a nyugalma, örökre tovaszáll…
Estéit, gyertya halvány fényénél tölti,
Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti.

Aztán, mire a papirusz tele lesz,
A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz!

Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva,
Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya…
A ceruza, ha volna hegye, még leírná,
De a lélek, azt, akkor is örökre fájná…

Papiruszba vésett igazságok,
Csak zúgnak a szélben, mint platánok,
És a régmúlt, halott emlékei…
Olyan már nincs, kinek elmeséli…

Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam...
Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam.

Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 19
Megvénültem a boldogság is elhagyott.
A bánatba reggel, este jó nagyot harapok.
Mosolygok mintha minden rendbe lenne.
Mintha a boldogság csak engemet kísérne.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 19
Menj csak, menj tovább, magadnak való leány
Már vidáman mosolygok úgy nézek te rád.
Begyógyultak a sebek pedig oly sokáig fájtak.
Sajgott a sebeim hétköznap s minden vasárnap.

A csendes temetőbe jártam a bánatom feledni.
Nem gondoltam soha, hogy egyszer eltudlak feledni.
Könnyes volt a szemem nem tünt fel senkinek.
De a temető minden fájdalmat lassan eltemetett.

Dombóvár: 2016
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 23
Menj csak, menj tovább, magadnak való leány
Már vidáman mosolygok úgy nézek te rád.
Begyógyultak a sebek pedig oly sokáig fájtak.
Sajgott a sebeim hétköznap s minden vasárnap.

A csendes temetőbe jártam a bánatom feledni.
Nem gondoltam soha, hogy egyszer eltudlak feledni.
Könnyes volt a szemem nem tünt fel senkinek.
De a temető minden fájdalmat lassan eltemetett.

Dombóvár: 2016
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 13
Ne félj tőlem csak szeretni akarlak.
Ott sétálni veled ahol nem zavarnak.
Oda viszlek Kedvesem ahol nem lát senki.
Veled boldog akarok ma egész nap lenni.

A pusztába csókolni ezerszer a szádat.
Daccolni a madarakkal kik a magas égen szállnak.
Majd levetem rólad a pihekönnyű ruhádat.
Egész nap a gyönyörű testedet csodálom.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 32
Szeretnélek szorosan magamhoz ölelni.
A sok, sok rosszat örökre feledni.
Számhoz érinteni egy kicsit szádat.
Együtt ölelni veled ezt a mostoha világot.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 10
Szeretem a sudár termetedet.
szeretném élvezni a gyönyörű testedet.
A szemedet sokáig nagyon sájáig nézni.
A picike szívedet magamnak örökre elvenni.

A számba venni a gyönyörű kepledet.
Csókolni a bimbóját estétől reggelig.
Szeretni téged, szívből szeretni nagyon.
Mind addig még magad szeretni hagyod.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 32
Olyan jó csókolni érezni a szádat.
A sudba vágni a boldogtalanságot.
Mohón csókolni a kebled mikor
nem látja senki.
Szorosan megfogni a popsidat,
mélyen érezni a tested.
Szeretni örökké amíg világ a világ.
Szerelemre teremtette az Isten a fiút és leányt.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 39
Csak egy búcsú csókot akarok tőled utóljára kérni.
S ha menni akarsz akkor téged elengedni.
Menj kérlek ne nézél rám mosolyogva vissza,
ne lásd, hogy az arcomat a könnyeim mossa.

Dombóvár: 2016
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 22
Emlékezés őseimre…

Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 31
A kavics hangja, hogy lábam alatt ropog,
Mint egy régi tangóharmonika, vinnyog.
A kövek kemények, törik a talpamat,
Arcomba belevág az őszi fuvallat.
*
Arcba vág a szél,
Az elmúlásról mesél.
Mélyen hallgatok.
*
Gyertyákat gyújtok,
Azt hagyja, biztos érti…
Mégis elfújja…
*
Megyek egyedül, magányosan cammogok,
Kapaszkodnék, de nincsen semmi, mit fogok.
Kapkodom a levegőt, sőt megmarkolom,
Őszi szél szembefúj, magányos utamon.

Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József – írtam; versben és senrjúban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 33
Fakeresztek, márványoszlopok,
Halottaim közt, körbejárok.
Kicsikét könnyeztem,
Zsebkendőm elteszem.
Éppen van temetés... virágok.

Éreztem a síroknál… vártak.
Meghallgattam... Nem válaszoltak…
Tolultak emlékek,
Körbevettek lelkek.
Míg élek, ne félj, látogatlak.

Mikor kijövők beszélgetünk,
Fontos, hogy néha együtt legyünk…
Elmentél, hiányzol,
Majd jövők… Te várol?
Életben nem menekülhetünk...

Vecsés, 2020. február 2 – Kustra Ferenc József
„Várol” = vársz! Régies szóhasználat!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 23
A homály földereng a párásodó szemem előtt,
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?

Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.

Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.

Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.

Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.

Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…

Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 29