Versek
Témakörök szerint
Szerelem (328)
A nap verse
Ötletbolt
Megnyílott az ötletbolt,
ilyen kérem sosem volt!
Hogyha nincsen ötleted,
jó pénzért adok neked.

Verset szeretnél írni?
Engem kell akkor hívni!
Adok neked ötletet,
kész is lesz a szösszenet.

Nem tudod, hogy hová menj?
Akkor csak nekem üzenj!
Adok neked tippeket,
ajánlhatok filmeket.

Nincsen többé ötlethiány,
van hát ötlettudomány!
Professzora lettem én
az első ötletzsonglőrként.
Legújabb versek
Már lassan nem lesz a birtokomban
Az életem lángja.
Már csak parázs van, birtokomban
Az élet maradéka.
Ha kihuny a parázs, szürke hamu lesz
És széthordja a szél.
Ha kihuny a parázs, hosszú hideg lesz,
Már a meleg sem kél…

Vecsés, 2011. július 6. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 6
Macskaköveken sétálva
kismadárka rám kacsint.
Kérdem én:- Te flörtölsz velem?
Ugrik egyet, s rám legyint.

-Dehogy komám, hogy gondolod?
Van nekem egy hű párom.
Kacsintásom azt jelenti
tele lett a nadrágom.

Megijedtem lépteidtől.
Félek eljön az idő,
amikor a koppanásból
macskakövön macska nő.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 7
A háborodott
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…

Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…

Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…

Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 6
Hideg csendjében
Hallgatni hópelyheket…
Szellem melegség.
*
A napsugárzás
Ványadt szegény, nincs meleg.
Hajnal oly’ jeges.
*
Már a tavaszt vártuk majd' ingujjban, de újra becsapott!
Szibéria ideküldte a hidegét, az lecsapott!
Már a tavaszt vártuk majd' ingujjban, de újra becsapott!
*
Némán ideér
A szárnyaló hidegség.
Havat is meghoz.
*
Két napja, hirtelen, erős hóeséssel elkezdte,
Meg még elővett egy kis hófúvást is ez a beste.
Utakat, kerteket, háztetőket mind jól befedte.
*
A háztetők már,
Fehér hósapkát húztak.
Kémény, füstölög.
*
Mélabús dallam
Hallik a szélhárfából.
Hó, meg csak esik.
*
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
*
Hideg, északi
Szél, porhókavarást kezd.
Sarki a hideg.
*
Süvítve járkál
A forgószél. Havat hord.
Ítéletidő.
*
Vártuk a meleget,
De kiszakadt hideg zsákja.
Ez jött, tavasz helyett!
*
Zsákba hozta ide hideg magát, de az kiszakadt,
Mi így pár napja, megint élvezzük a mínuszokat.
A hajnali tíz fok mínusz majdnem elkábít,
Az a nappali mínusz három fok, nem ámít.
*
Jégpáncél borul
Lelkekre és mindenre…
Minden jéghideg.
*
Nekünk szokatlanul hideg ez az időjárás,
Most mondták be, ideér óriási havazás.
*
Fenyőerdők és
Ligetek, hó kabátban.
Még esik is rá.
*
A felhő hajók,
Tenger égbolton úsznak.
Erős havazás.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Bimbók még: hátra arc!
Kutyák: kezdjék enni telet…
Korisok: sorakozz!
*
Én már bebugyolálva támaszkodok a lapátomon,
De, hogy messzebbre lássak, állok egy jeges hókupacon…
Már bele is mart arcomba az erős északias szél,
Közben éhes medvékről, éhes fehér rókákról mesél…

Vecsés, 2018. február 25. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrös -ben, versben, haikuban, senrjú -ban és HIAQ –ban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 8
Megjött az ősz, már esik az eső,
Sőt, téliesre fordult az idő.
Este korán elülnek a tyúkok,
Fázósan kongatnak a harangok.

A szánkók, már lassan ébredeznek,
A hóemberek meg éledeznek.
Igaz, még hó nem esett piheként,
De répa már várja, az orraként.

Télnek főleg gyerekek örülnek,
Sofőrök többnyire mérgelődnek.
Reggelente köd van és túl vastag,
A kedvünk ettől olyan hervatag.

Pedig a tél szép s nem csak csúnya,
Van benne báj, nem csak kardfoga.
Minden felöltözik fehér hóval,
Illessük néha, talán jó szóval.

Budapest, 1997. december l. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 8
Lágy kéz-érintés,
Az lélekközvetítő!
Szeretet jele.
*
Lágy kézérintés.
Virágzó cseresznyefa.
Simogató perc.
*
Durva érintés
A lelket lerombolja.
Sok hámhorzsolás.
*
Lélek simítás?
Összetartozást hozhat…
Bőr, libabőrös.
*
Érzékiségből
Simít, köröm lassan szánt.
Semmi durvaság.
*
Lágy részeken, kéz
Simogatva birtokol.
Lélekperzselő.
*
Simogatással,
Nő lelkébe hatolhatsz.
Vágy, szeretetre.
*
Érzéki simi,
Vágyra, mint, tűzélesztés.
Bőr összerándul.
*
Bőr libabőrös,
Ha simogatás, emlék.
Múlt felidézés.
*
Finom érintés,
Nagy odafigyeléssel.
Szeretet közlés.
*
A simogatás
Vágysugallat közlése.
Szerelmes nézés.
*
Ha simogatás
Célt ér, ez a térnyerés.
Boldog is e perc.
*
Az érzékiség
Simító fokozása!
Lélekrobbanás…
*
Finom simítás
Érzés, bőrirritáló.
Bőr-lélek egység.
*
Lélekrezdülés
Lassú kisimítása.
Csendes simítás.

Vecsés, 2015. március 30. – Kustra Ferenc József – íródott senrjúban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 5
Jól éreztem magamat a farsangban…

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba,
Elmegyünk, hogy jól-nagyot szórakozzunk egy maszkabálba...
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba.
*
(3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve,
Megszámoltam, hogy van ott még tizenegy féle lekvár, mellétéve…
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve.

Meg is tapogattam az álarcomat jó emlékszem -e,
Tényleg ki van vágva a látás és evés kellő helye?
Ki volt, már mindegy! Hipp-hipp hurrá! No, majd én adok a zabának,
És bár az evő luk kicsi volt, tömködve tovább evés, szájnak!
*
(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra
Biztosan sokszor megforgatott lesz az első virradóra…
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra.
*
(3 soros-zárttükrös)
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek,
Ezek nekem hamisítatlan az élvezkedést segítő cikkek…
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek.

Közben ropogott a tánc a döngő padlón,
Néztem közben, ez is nagy élmény és frankón!
Közben erőt vettem a tele -szomjús- fröccsős korsón,
És jól éreztem magam ezen élvezeti orsón…
Aszondják, ahol a szíved, ott van az otthonod,
Gyere is velem, lakjál itt, jártad a fogsorod!

Volt ott pár virsli, meg némi rántott husi
De ezek a fánkokhoz, mint… juj, de kicsi…
Azokhoz volt még mustár meg többféle savanyúság,
De én nem cseréltem le… tizenegy féle lekvárság…

Híttak a hölgyek, menjek táncolni, jól roptassam meg őket,
De a fánkok nem engedték, így tovább faltam nagymenőket.
Közben persze igen sajnáltam, hogy jól leléptettem a nőket,
Még csók csattant volna, meg letéphettem volna tán' keszkenőket…

Közben az újévre is gondoltam pálinkás malaszttal,
És hogy ezt le öblítsem, barátkoztam kicsit konyakkal.
Ez már elég kemény volt, de már jóban voltam csapattal,
És már hadonásztam lekvárszedő kanállal, mint karddal…

Aztán megint közeledett felém a maszkba öltözött matróna hölgy,
Annyit láttam, hogy szeméből a huncutság jó vérmesen kilökődött…
Odaért, kivette kezemből a kanalat és egy lekváros üvegbe szúrta,
Én meg egyből éreztem, ez csak a nagy kezdet, lesz itt nagyívű farsangi móka...
Jól el is szórakoztatott, mert ettem én már elég fánkot, lekvárt,
Ittam már elég fröccsöt, rám férne, ha most fogyasztanék kaviárt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A raktárhelységben fogyasztottuk a kellemes, dallamos zenét,
Kértem meséljen nekem magáról, de ő mondta, nem kér rossz cserét…
Maga uram, majd otthon kérje erre a kevéssé ismert nejét.

(Bokorrímes)
Így aztán én hosszan porzó voltam a dologban, ő meg a zsenge bibe.
Vissza is emlékszem, hogy mi ketten nagymenőkként nem játszottunk kicsibe…
Kerti virágoknak is meg kell adni, ha jelentkezik tavasz, ízibe.

Micsoda újév volt a farsangon,
Ezt nem olvashatod a laptopon.
Teremtőm nekem köszönhetem, mily’ nagy örömöm, hogy huszonkétféle fánkot ehettem,
Meg nem utolsó sorban ezeket tizenegy féle házi lekvárral kebelezhettem.
Megittam bizony az egy korsónyi fröccsöt, nehogy már, pont farsangkor megfulladjak,
Mert úgy tudom, hogy lesz ez majd jövőre is… a lecke meg föladva, hogy drukkoljak.

Hajnalban hazafelé már mindenki levetette a maszkáját, volt visítás, öröm,
Hogy én kiket láttam egy párnak… bizony nem volt más, mint saját-arcomon szántott a körmöm…

Vecsés, 2021. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 6
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen,
Az asztal meg farsangi étkekkel jól tele legyen…
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen.

De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni,
Ehhez szakadt, gyűrött, lekvárbíró ruhát sikerült felvenni…
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni.

Maszk már nagyot takar az arcunkon,
Semmi nem jöhet be zárt ajtónkon…
Vírus menjen erdőbe, és fázzon!

Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat,
Direkt és célzatosan, az ilyen tánc-ünnephez valókat!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat.

Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság,
Amikor odaértünk már láttuk, nagy itt a kihívság…
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság.

Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre,
Az asztalokon lévő farsangi fánk hegyekre…
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre.

Habzsoltam a különféle töltött fánkokat,
Mint éhező oroszlán csapat lemart gnúkat!
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat.

A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam,
A vendégsereg csodálatát, ezzel ki is vívtam!
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam.

Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót,
Én meg még mindig csak gyűrtem… a harapnivalót...
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót.

Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni,
Mikor a fánkhegyek hívnak, azokat kell enni…
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni.

Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt tovább hergel is a remény,
Itt az asztalon a meséses lekvárság és fánk halom... enyém-esemény...
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt, tovább hergel is a remény.

Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Torkomon is akadt a lekvárral töltött fánk, falatja…
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!

Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Úristen! Lebuktunk, és itt mindenkinek elkél a segítség…
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.

Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról,
Fölébredtem még jobban, a körben látott valóságtól…
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról.

Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt,
Szóval, jó buli volt, hatféle fánkot ettem, nyolc-féle házlekvár volt!
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt.

Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc - 3 soros-zárttükrös csokor. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(Mintha szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az, amit a véleménykülönbségünk okoz!)
„Bobi” = néhai, újfundlandi kutyuskánk volt.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 6
Játszva szórakozás, harsanó a sok-sok kacagás,
Itt a maszkabál ideje, ettől van sok kacagás…
Játszva szórakozás, harsanó a sok-sok kacagás.

Fölveszem az anyám fejkendőjét, homlokomon bokrétásra kötöm,
Arcmaszkot fölteszem, farsang bulijában hátha, nincs ott ismerősöm...
Fölveszem az anyám fejkendőjét, homlokomon bokrétásra kötöm.

Ez a farsangi mulatság ideje,
Minden évben jön, vízkereszt… meg megye'…
Ez a farsangi mulatság ideje.

Az
Élet
Csak nagyon
Nagy rohanás!
Itt, mulatozás…
*
Nagy, óriási a buli és mókázásoknak épp' ideje a maszkabálba,
Teleesszük magunkat finom, hason is lefolyó lekváros fánkkal és állva…
Nagy, óriási a buli és mókázásoknak épp' ideje a maszkabálba.

Sokakon, merész álarcok vannak és lesz tánc is, hejehuja-haj,
Táncosok, ropják megállás nélkül, padló döng, majd kihullik a haj…
Sokakon, merész álarcok vannak és lesz tánc is, hejehuja-haj.

Lesz ott sok furcsán érdekes tekintet, ki másik jelmezére tekinget,
Van bizony, ami éppen, hogy látszva... petrezselymet áruló, csak tekinget.
Közben lehet csókot is lopni másik maszk alól, ha a célszemély ki nem farol…
Persze mi sejtjük, hogy ott táncol a férje is, sejtjük, hogy a másik, ezért farol…

Látunk itt sok csábítót, ámítót, mulatságban ez a lényeg,
Ugyan ti melyikek vagytok és véglegesen ilyenek… tényleg?
Látunk itt sok csábítót, ámítót, mulatságban ez a lényeg.

Szól itt a muzsika, ablaknak az üvege is rezeg, de andalít…
Hajnalban óra meg majd jelzi, ébredő napkeltét... Még csak kancsalít...
Szól itt a muzsika, ablaknak az üvege is rezeg, de andalít…

Vecsés, 2021. január 6. – Kustra Ferenc József - íródott: versben, apevában és 3 soros-zárttükrösben.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 8
Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*

Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…

Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…

Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.

A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.

Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...

Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.

Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.

A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.

Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.

A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.

Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 5
Fagy repeszti szét a csendet
szürke égből hull a hó,
tűz táncát őrzi kebelén
sárgán fénylő kandalló.

Rönkből ácsolt faházikó
rekeszti ki a telet,
oltalmazó halk szavával
csitítja le a szelet.

Öregember tipeg-topog
fából ácsolt konyhában,
frissen szedett fenyőtüske
melegszik egy kannában.

Beköszön a büszke erdő
örül, hogy újra látja,
hosszú-hosszú évek óta
az egyetlen barátja.

Elvonultan, csendesen él
nem számolva éveket,
borús magány az ő társa,
amit annyira szeret.

Látogató toppan most be
csodálkozva néz reá,
megfordult az ősi csoda
valóság vált álommá.

Lázas ködbe burkolódzva
kísértet áll előtte,
rég elveszett felesége
valaha őt szerette.

Odakapja gyors hirtelen
olvadt szívére kezét,
mosollyal a ráncos arcán
végleg lehunyta szemét.

Egyedül maradt a kis ház
tűz kúszik fel a falán,
magány otthona emlékét
olvadt hó őrzi csupán.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 7
1943. január 12. –e 9 órakor… TÁMADÁS!

Figyelő tekintetek, fárad arcok, guvadt szemek,
A túloldalon távcsövekben, minket úgy figyelnek!
Lehet, hogy már elvesztünk, halál, valahol köztetek…

A jeges hajnalok köd-gomolyában reszket még a reggel,
Te meg csak ülsz hókupacon és bambulsz, sehová... merengel.
De ha meghallod az első aknarobbanást… fel derengel.
*
(Senrjú)
Lomb nélküli fák,
Dermesztőn hideg kórók!
Gondolat fagyott.
*
Kopasz ágakon,
Hóréteg is csak gubbaszt.
Jéghideg lélek.
*
Nézem ezt a szépséges hómezőt, nekem ez a táj mit jelent?
Semmit! Nincs itt otthon, nincs itt család, nincsen jó meleg szeretet.
Még az éj palástja sem takarja előlünk a halálos rettegést,
Nagyon nem lehet megszokni az elmúlást, itt a napi több temetést…
Időm van, hosszasan gondolkozok, nem titkolom a saját hibákat,
Megbocsájtásért, túlélésért, fagyott ajakkal dünnyögők imákat.
*
Szemek csillognak,
Nem örömtől… hidegtől.
Front, jégbefagyott.
*
Ezen a vidéken, rettenetesen hideg zord a tél,
Szinte mindig vihar tombol, tép minket a viharos szél,
A katona nyári egyenruhában jót nem is remél…
*
Szánkó, erre jár,
Ebéd, jeges szalonna!
Kés is kicsorbul.
*
Sorsok istrángját,
Egy közös kéz rángatja.
Ellen, beleszól.
*
A honvéd harminchét mínuszban áll a vártán,
A még meg nem fagyott gondolat, hazaszáll tán’…
Olyan itt mint, amikor otthon barátokkal huszonegyeztünk.
Lapot kellett kérni, de lehet, hogy célon, nagyon is túllőttünk.

Mit tegyen a játékpartner, ha már tizennyolca van,
Kérjen lapot, vagy várja, hátha már győzelemben van?
Tizenkilenc még kínosabb, döntést egyedül kell hozni,
Többiek meg csak nézik, sorból ki fog-e már hullani…

Itt a hóförgetegben meg a halálos fagyás a tét,
Orosz golyó bármikor elveheti ember életét.
Huszra húzni, már maga... veszett fejsze nyele,
A huszonegy már ott van, de mi lesz a vége?

Itt a fronton mese nincsen, túlmérlegelni semmit nemigen lehet,
Lehet, mire meditált a katona, akna elvette az életet.
De itt is vannak szerencsések, rájuk ezt rótta a sors,
Ha húszra is húznak, talán élet lesz a katona-sors!

Nem értem te harctér, hogy még mit is szeretnél?
Nem értem te harctér, hogy miért ne felednél?
Nem értem, harctér, hogy ide, miért is vártál…
Nem értem harctér, hogy én reám, hogy találtál…

Nem érted, hogy miért nem szeretlek?
Nem érted, hogy meg úgyse kedvellek?

Ez egy olyasfajta világ, hol harcolnak a katonák,
Parancsra cselekvő és mindent meg is tevő katonák,
Ahol vannak tényszerű, valós és vezénylő szónoklatok,
Elhangzanak és a vége, hús-vér emberekből… cafatok.

Ez egy olyasfajta világ, hol hallani haldokló szavát,
Ahol sűrűn hallod még életben lévő esdő, pár szavát.
Nyakán nézed és még érzed szívének dobogását,
De tudod, nincsen segítség őt már várják odaát.

Minden reggeli ébredés nagy áldás, sőt esély,
Hogy hazajutsz, és esténként, a családnak mesélj.
Jöhet persze egy golyó, vannak erős orosz emberek,
De bízok abban, hogy Isten velem van, és így nem félek!
Sötét hófelhők között zúdul, tör rám a remény,
Hogy a következő bomba sem lesz még az enyém…

Sors! Ne büntess olyan nagy nyugalommal, gondold át nem vagyok a szolgád,
De ha kéred térdelve, mint egy kolduló barát, úgy elmegyek hozzád…
Ha engeded, könyörgőn, csókolni fogom talpad nyomát, kezed, orcád.
*
(HIAQ)
Sors! Miért is bántasz?
Miért vennéd el életem?
Családom, vár engem…
*
Itt a Don-kanyarban rendszeresen, borzasztón heves hóvihar tombol,
Fránya egy időjárás, jeges és mindent, amit elér, földig rombol.
Még azt a kis meleget is kisöpri a sisak alól, a hajamból…

Éjszakai sötét itt bizony nagy és hosszúra nyúlik,
Hajnalnak homályában a szürke ködfátyol is úszik.
Mint vihar tombol, messziről jött és ereje… nem múlik.

Kegyetlen, a megvadult, jeges hóvihar, gödörbe rántó,
Katonákat megsebezi, a lelkének, testének ártó.

A katona, fázós álmokat kerget a jeges lövészárokba,
Áttetsző ködben nem látni, mögötte vajon, biztos ott a csoda?
A nap nem lát le, az éji jéghideg még uralkodik,
A lélek kíván tovább élni, kesztyűben kapaszkodik…
Dideregve éled a vágy, egy kisebb békességre,
De az orosz már lő is az ellenség népességre…
A keleti fronton, a hajnalok füstje is kemény,
És hogy itt lesz tavasz az még csak egy távoli remény.

Egyedül sétálok őrségben, a havasban, jegesben…
Felhős égre bánatom, könnyes szemmel, csak úgy felfestem.
Riadó! Jön egy szovjet század, csak vaktában lövöldöznek,
Ennyien mit akarnak elfoglalni? Mieink, röhögnek!

Január tizenkettedike van, a hajnali sötétben,
Még alszanak az ágyúk, a hómező-táj alszik békében…
De mi lesz itt, reggel később... a reggel első napfényében?

Félúton vagyunk itt a fronton, az elejébe…
Vagy visszamegy az ember a saját életébe…
Vagy előre megyünk tán’ örökre… halálrévbe…

Vajon hol leszünk, amikor a tavasz itt is beköszönt,
Vagy egyáltalán élünk-e, ha a tél végleg leköszönt...

Ágyúlövések hallatszanak ébredős a reggel… sietség,
A hang benyomul az agyba le is húzódunk… ez a békesség?
Itt bizony, könnyen megreped az életváza máza,
És oly’ törékeny az élet, mint egy kínai váza…

Nagyon sűrűn lőnek, érzem, hogy érték-vesztett a nincs öröm…
Ha hazaindulnánk, gyorsan érték-vesztett lenne az üröm…

Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József - a valósan nagy henger 17 órakor indult be!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 9
Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.

Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.

Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!

Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.

Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?

Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!

Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!

Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?

Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.

Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!

Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?

Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?

Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!

Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.

Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…

Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.

Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…

A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…

A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.

A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.

Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 11
Hős katonáink csak meneteltek
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.

Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.

Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.

Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!

Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.

Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.

Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.

Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.

Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.

Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 12
Mama szeretsz e akkor is engem,
mikor egy kicsit morcos vagyok,
s dacolok véled, ha nem az van mindig,
amit hirtelen én akarok?

Mama szeretsz e akkor is engem,
amikor kicsit rosszabb vagyok,
s összekenem a szép, új ruhámat,
vagy sáros tócsában tapicskolok?


Mama tudod, én mindig szeretlek,
akkor is, mikor durcás vagyok,
csak kicsi szívem nem érti még meg,
hogy értem van minden, s szeretsz nagyon.


Igen kicsim! Én nagyon szeretlek!
Te vagy a csillag, mely nékem ragyog,
s nincs más boldogabb ember a földön,
mint én, mikor végre veled vagyok.


Gyöngül a karom. Múlik az élet,
de míg csak élek, imádkozom,
kérem az istent, őrizzen téged,
s ez lesz az utolsó gondolatom.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 11
Leszek még álmaidban éjjel
a hőn áhított szerető,
ki nem vádolt. Szótlanul elment,
de vissza többé sose jő.


Leszek vágy, mikor az álom
kibontja kócos fonalát,
s álmodban oly mélyen várod,
ha szívedben lüktet a magány.

Leszek egy emlékkép a múltból,
mely kísér egy életen át,
s lehunyva szemed íriszében
játszin elilló délibáb.

Mely ott lebeg, míg tétovázol
álmok és ébrenlét között,
s vak tükör, mely az arcom rejti,
de nem látod jól, mert megtörött.

Leszek papírlap naplód mélyén,
mely megőrzi féltett titkaid,
vagy mécses, mely pislákol éppen,
s arcodra sápadt fényt vetít.

Leszek még szíved legmélyében
emlékkép, amely felsajog,
s álmodban százszor visszasírod
az elhibázott tegnapot.

Leszek csillag az éjszakában
mely holdvilág fénynél beköszön,
de elérni nem tudod mégsem,
S majd könnyeiddel küszködöl.

Hiába múlnak el az évek,
álmodban mindig ott leszek,
mert ily forrón, szelíden, féltőn,
soha senki sem szeretett.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 8
Egy kicsit több
Egy kicsit több jóság kellene ebben a rút világban,
több szeretés, és ölelés könnyektől nedves éjszakákban.
Kicsit gyöngédebb érintés abban a furcsa félhomályban,
hol nem érzi már a két kezünk azt az ölelő erős vállat.
Egy kis megértés kellene, mikor ott ülünk méla gyászban,
s őszinte részvét, mely tükrözi, fontos lehetsz még másnak.
Segítség annak, ki gyönge, kezet nyújtani bátran,
S embernek lenni életünk bajoktól rengő viharában.
Kicsit több erő! S remény! Hogy hinni tudjunk még másban,
Akkor is, mikor szívünkben keserű csalódás van.
Sok-sok erő és akarat! Hogy ne győzzön le a bánat,
s leküzdjünk minden akadályt, s higgyük: még szebb idők várnak.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 8
Még mindíg érzem álmomban
szőke hajad illatát,
álmaimban minden éjjel
te vagy nekem a világ.

Zilált ágyban felébredve
rám rohan a valóság,
már nem vagy te itt mellettem
otthonod a menyország.

Bárcsak ébren is álmodnék
foghatnám a kis kezed,
könnyes szemmel égre nézve
suttogom a te neved.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 9
Függőágyat font az éjjel
kis holdfényből a pára,
felakasztja csillagfényben
egy ködben úszó fára.

Csend dermesztett pillanatot
hímzett rá az ágyra,
holdfénypaplan borítja be
egy csendes éjszakára.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 6
Szép szemeit látván, azon gondolkodám,
Hogy eme leány szívét, nagyon elrabolnám.
Hogy lehet még szingli egy ilyen leányzó?
Számomra e rejtély, továbbra is megrázó.

Mikor szemeibe nézek, nem tudom ki vagyok,
Csak annyit látok, hogy körbeveszik csillagok.
Szebben ragyog nékem, mint a nap az égen,
Próbálom felfogni, hogy nézhet ily szépen.

Csak mosolyogni fogok, ha egyszer majd rájövök,
Nem állít meg engem se ember, se háztömbök.
Akadályt én akkor, már nem fogok ismerni,
Belém fog szeretni, egy kis madár csicsergi.

Honnan jött a madár? Sajnos azt nem tudom.
De itt hagyott egy cetlit, amitől megnyugszom.
A cetlin csak annyi áll, hogy ő lesz az én párom,
A napot, mikor beteljesül, már alig várom.

Hiszek a madárnak és szívből remélem,
Hogy ő nála egyszer lesz nekem esélyem.
Bevallom most neki, hogy belé szerettem,
A többi lány fűzését mától már felejtem.
Beküldő: Krajnyák Richárd
Olvasták: 7
Kint az apró falu szélén
szél cibálja a fenyvest,
háza előtt idős asszony
teregeti a szennyest.

Ráncos arcán könnye folyik,
ám derű látszik rajta,
nem sokára drága fiát
ölelheti a karja.

Visszatér a kicsi házba
véget ért a háború,
elhagyva a csatateret
ottmaradt a bú, ború.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 19
Pirkadatkor a hegyfokon
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.

Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.

Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.

Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.

Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.

Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 15
Debreceni Zoltán - Séta a Mátrában...

A hegyekben bármerre megyek,
rám borulnak az árnyak.
Bármerre nézek magas fákat látok.
Csodálom a tájat a magas hegyeket.
Ahol a fejem felett szállnak a fellegek.
De az alföldre mindig vissza csal a szívem.
Ott érzem jól magam ahol a szík szagát érzem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 50
Sodortam egy cigarettát
megtöltöttem bánattal,
égigérő szürke füstje
összevegyül árnyakkal.

Jobb lenne, ha fehér füstöt
látnák ég felé szállni,
viszont ahhoz cigidohányt
boldogságból kell vágni.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 13
Nem írhatok mit akarok.
Mivé vált ez a világ?
Önérzetes szerkesztőké
az irodalmi gulág.

Jönnek szépek, jönnek trendek,
persze, hisz ezt értem én.
Nem lehet minden kis írás
kiadható költemény.

Lila ködben fürdő képek
lehetnek csúcsszuperek.
De hol van itt a nagy igazság?
Kérdem én ezt tőletek.

Fájó kép az mindenkinek,
ha tükörbe kell nézni
de ez mind oly talmi lehet,
mint hús nélkül a prézli.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 12