Versek
Témakörök szerint
Szerelem (238)
A nap verse
1897. október 6.
Káprázatos fény, büvös álom
Dereng a felhős láthatáron.
Aggódva néz körül a nemzet;
Olyan szokatlan még a szemnek.
De száll a köd. Hajnal van ujra;
Virrad már, virrad, halleluja!

Virrad már! Látni a nagy utat,
Mit tett e nép s mit még befuthat
S ereje biztos tudatába
Most ismer immár önmagára.
A rónaságon, rengetegben
Örömfény lángol a szemekben.

De fényből árnyba, a homályba
Egy gondolat száll - és nyomába
Százezrek sohaja támad.
Hol tizenhárom bitófának
Árnyéka int, hív napkeletrűl,
A föld egy perczre összerendül
S a milliók egy pillanatra
Ott élnek mind egy gondolatba.

Egy gondolat! Csak az jut nektek!
Aztán tovább, - a meredeknek!
Előre! Hív a munka láza,
A nemzetnek szent hivatása.
De éltek soha nem feledve,
Csak eltakarva, nem temetve,
Mint mély redő a hősnek arczán,
Mint néma jaj egy nemzet ajkán.
Legújabb versek
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.

Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.

(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.

Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.

(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?

Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.

(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.

(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?

(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni

(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,

(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.

(Anaforás, trió belső rímes)

Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.

Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 6
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.

(3 soros-zárttükrős)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?

(3 soros-zárttükrős)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!

A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.

Vecsés, 2018. november 8. ? Kustra Ferenc ? íródott; Alloiostrofikus versformában
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 12
Megindult a nyár,
Vágyseregek követik.
Levél színesül?
*

Megindult a hűs
Hajnal gyalogságilag.
Levél színesül?
*

Megindult fakó
Napsugár időszaka.
Levél színesül?
*

Megindult őszi
Fűkiszáradás réten.
Levél színesül?
*

Megindult kutya
Vastag-bunda növesztés.
Levél színesül?
*

Megindult a nyár,
Jó meleg tájak felé.
Levél színesül?

Vecsés, 2020. július 3. ? Kustra Ferenc ? anaforás csokor fél-haiku láncban az ősz közeledtéről, mert már látó-távolban van.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 8
Szevasz, Johanna.
Szívem ifjú és Te hiányzol,
Jó lenne, ha nem lennél máshol.
Gyere, engedem a vizet a fürdőkádba,
Mily' élmény lenne a tested lemosdatása.

Johanna tudod,
Hogy mily' varázslatos a kezem?
Hogy élvezd, benne volna lelkem.
Végigszántanám a szép testedet, ha adod.
Én semmi pénzért nem hagynám ki a szép farod.

Gyere és élvezd,
A kezemet, a csók halmomat.
Nagyon elkényeztetném aljat…
Elszórakoznék testeddel, várnám nyögésed,
Agyammal, lelkemmel bezsebelném a kéjed.

Vecsés, 2019. október 26. – Kustra Ferenc – írtam; erotikus, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 33
Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.

(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,

A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.

A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.

Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.

Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.

(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában

Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,

Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...

A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe

Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.

Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.

Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.

Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 15