Versek
Témakörök szerint
Szerelem (244)
A nap verse
Az utolsó dolog
Vajon mi az utolsó dolog
Mit érzek míg szívem dobog?
Lehet egy végtelen zuhanás
Vagy egy hirtelen jött fulladás.

Nem tudom, hogy a halál
Lehet, hogy elér ma már
Egy csendes alvás közben
Míg az ég forog fölöttem.

Lehet eljön mint egy pillanat
Vagy meghalok a víz alatt
Miközben levegőért kapkodok
"Most meghalok" gondolom.

Talán egy hídról leugrom
És az életem elbukom
Lehet felvágom az eremet
Hogy kifolyjon az életem.

Mi egy múló kis dolog
Addig tart míg szívem dobog
Ajándékba kaptam, de nem kell
Vigyétek el innen messze.
Legújabb versek
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.

Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?

(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?

Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 8
Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.

Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.

Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.

Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.

Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.

Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.

Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?

Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 5
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 10
Felhőkből fakadó zuhatag,
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.

Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.

Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.

Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
Beküldő: Mária Horvátné
Olvasták: 34
Debreceni Zoltán - A magyar népnek adj Istenem


A magyar népnek adj Istenem békés, boldog életet.
A rosszból volt már neki elég, abból egy cseppet sem kérek.
Nem kérek magamnak sem kacsalábon forgó palotát.
Miden nap reggelit, ebédet, este egy jó meleg vacsorát.

Palota helyett egy takaros szép kis házat kívánok.
De olyat amiben télen mindig meleg van soha nem fázok.
Ha már az Istentől kérhetek akkor most én nagyon sokat kérek:
Adj Istenem sok szeretetet minden ember szivébe,
hogy a boldogtalanoknak és az árváknak is jusson egy kicsike belőle.

Most ne légy szűkmarkú Istenem,
adj sok szeretetet a Magyar szívébe.
Mert évek alatt a keserű bánat már mind kiölte belőle
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 64
Debreceni Zoltán - Álom

Az álom suttogva hivogat.
Átölel mosolyogva simogat.
Lágyan lefogja a szememet.
Elvesztem tőle az eszemet.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 71
Debreceni Zoltán - HAJDÚBAGOS...



Hajdúbagos gyönyörű szép tája
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.

Bólingatva köszöntenek itt ,
a virágok és a nyárfák messziről engemet,
Ha közéjük a rétre
és az erdőbe kimegyek.

Pedig Pocsajban szült a jó anyám engemet.
Ott dédelgetett.
És ott is ruházta rám a becses nevemet.

Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.

Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy szeressen,
neveljen engemet,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.

Apám anyámat szívből szerette,
halála után,
mindjárt a mély sírba is követte.

Hosszúpályiban lettem,
teljesen igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt,
a hideg sír magába.

Ezután az égről,
rám még nap is halványabban ragyogott.
Sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme,
amikor rám nézett.

Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól,
nagyon messzire estem.
Mint a falevelet,
elsodort távolra az élet.
De mindig velem jöttek,
a régi szomorú
és gyönyörű emlékek.

Mikor elmegyek Pocsajba,
a szülő kis faluba,
Mosolyogva néz le rám,
a nap is a magas égről.
A piros alkonyatban
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 63
Múlt életen meditálás?

Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.

Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.

Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.

Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 22
Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat? megvalósítani, soha nem sikerültek?
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha? de nem teljesedik.

A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?

Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.

Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!

Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér?

Vecsés, 2014. december 12. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 13
SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?

Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 18
Debreceni Zoltán: Erzsébet napjára...


Erzsikém névnapodra ma csak olyat tudok adni.
Amit pénzért a világon a boltban nem lehet soha megvenni.
Neked írom a beteges szívemből,
szerény kis versemet.
Belerakom neked a szívemet, lelkemet.
Kívánom ragyogjon a szemed
szebben mint a napfény.
A lábadnyomát hadd csókolhassam én.
Legyen a lelkednek a legszebb ünnep a mai nap.
Ma felhőt se láss,
Süssön rád vidáman a nap.
E napon neked sok szépet kívánok.
Az istent is megkérem, hogy rád örökre vigyázzon.
Szegény vagyok,
neked ennél szebb ajándékot nem adhatok.
Kívánok ezerszer Erzsikém
sok boldog névnapot.

(Kékestető 2011.novembere)
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 49
Debreceni Zoltán - Magyar hazám...


E föld itt a hazám,
régóta terméketlen sivár.
Elvándorol lassan innen minden orvos és cigány.
De itt marad az író, ki prózát, verseket ír,
mindenkit szeret és harcol a semmiért.
Egyedül nem érzi értékesnek magát.
Maradj, adj neki erőt,
bízz az íróban, mert az mind itt marad veled.

Lehet, barátaim nem jön jobb soha,
ki itt él mélyen repül.
Megússzák a vétkesek,
s mi bűnhődünk vétlenül.

De honfitársam akkor se szökj el,
most itt van szükség rád nagyon.
Légy a sötétben holdsugár,
mutasd a jó utat annak, aki mindent feladott
és bátorítsd fel.
Ne fuss, maradj itt,
mert meg kell védeni, akinek nincs hova.
Legyen hajléktalan, szegény, zsidó vagy roma.
Vagy legyen bárki más, aki alól kihúzták a talajt.

Légy kitartó,
de ha már semmit sem tehetsz.
Legalább sírva hangosan az ég felé nevess.
Hadd hallja meg az isten az égben, hogy a magyar elvándorol,
mert nélkülözik, éhezik.
Ha egyszer végleg el kell mennem.
Itt kell hagynom az árnyékvilágot.
A szemeimből eltűnnek örökre az élet sugarak.
Itt hagyom nektek vigasznak a lelkemet,
szomorú arcú magyarok.


(Kisvejke 2012 06.24)
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 52
Debreceni Zoltán - Adj Istenem szebb jövőt...


Adj Istenem vidám jövőt, békés nyugodt holnapot.
A Biharkeresztesi sötét égre
sok ragyogó csillagot.

A rónaságon adj Istenem sok színes szép virágot,
A szegényekre ettől sokkal szebb világot.
A virágokra adj Istenem jó esőt.
Karjaimba egy igaz hű szeretőt.

A Kisvejkei hegytetején adj Istenem
sok barackot, sok szőlőt.
Hadd legyen a hordóba pálinka és sok szőlőlé.
A gyömölcsösben ne adj Istenem sok gyomot.
Adjál minden reggel szépen csillogó harmatot.
A falu felé mindig barátságos
bárányfelhőt tereljen a szél.
Soha ne fagyjon le gyümölcs a fáról,
ne verje meg a fákat soha jég.

Egy poéta se panaszkodjon Hajdúbagoson, hogy szomszédjából ráfolyik a trágyalé..
Ne kelljen elhagyni a faluját egy írónak soha a rosszakért.


Járjunk mosolyogva egymás mellett a kellemes illatú utcába.
Mint a vadgerlice repked
boldogan a vadvirágos pusztába.

Adj Istenem az embereknek jó felfogást,
több eszet.
Ismerjék meg Istent,
s vele a szeretetet.

Adj Istenem sok iskolát,
minden embernek jobb létet.
Adj vidám hangú,
sok nevető gyereket.

Az embereknek Istenem ne adj
keserű sóhajú napot.
Adjál neki békés jövőt, gyönyörű szép holnapot.

(Dombóvár 2015 május 26.)
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 58
Debreceni Zoltán - Hajdúbagosi rónaság...


A virágos réten játszik a nyári szél,
fürgén hajtja az égen a felleget.
Velem is száz emlék játszik.
ahogy a gyepbe lassan lépkedek.

Mosolyog rám a múlt
néha harsányan rám nevet.
Istenem de sokat sétáltam
kézen fogva itt veled.

Tervezgettük Csajé az életünket hogyan lesz tovább.
De hirtelen eltűnt minden akár a varázs.
Az emlékek itt maradtak a puszta rónaságon.
Mindig megsimogatom őket, hogyha erre járok.

(Hajdúbagos 2017 június 20)
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 53
Debreceni Zoltán - A hegyektől elbúcsúzok


Kisvejkétől végleg elköszönök,
mert engem a rónaság vár.
Elbúcsúzok mint ősszel
elbúcsúzik mindentől,
a haldokló virágos nyár.


Nagyon fáj, hogy el kell menjek
mert könnyeznek miattam a fák,
a hegyek.
Sír miattam az egész havas táj.
A nap is arcon csókol,
mikor a hegyek mögül kikandikál.

Kisvejke, 2015. febr. 6.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 64
Debreceni Zoltán - Cigány sors


Siratom a halálát a gyönyörű szép nyárnak.
A keserű életét a Magyar Cigányságnak.
Lassú romlását az életünknek.
Sárba tiprását a becsületünknek.

Hontalanok vagyunk nincsen nekünk hazánk.
Ott kell élnünk, szenvedünk,
Ahol megszült édesanyánk.

Lassan elvándorlunk mert nincsen cigány haza.
Néhány cigány társunkért
Azt mondják:
Pusztuljunk el,
Tűnjünk innen haza.
-De hova menjünk?
mikor nincsen cigány haza?
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 47
Debreceni Zoltán - Elpihent a nap...

Elpihent a nap est borult a tájra.
Piros fényt vett a nap a zöldellő határra.
Elfáradt pihenni tér a puha ágyába.
De előtte álmot hint szép Magyarországra.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 40
Debreceni Zoltán - Zabolátlan róna


Elmélázok órákat a hortobágyi gyepbe.
A madarakat hallgatom méla néma csendben.
Nem messzire ide Tiszafüred város.
A kanyargós Tiszával határos.

Mosolyog rám a Tisza mikor arra járok.
Büszkén nézem, milyen szépek az alföldi lányok.
Itt születtem, e földből táplálkozott a testem.
Szegény apámat s anyámat is ide temettem.

Az egész rónaság az én virágos kertem.
Az örömömet mindig benne leltem.
E tájat mint az anyámat úgy szeretem.
Ha meghalok a szívemet is belevetettem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 59
Debreceni Zoltán - Kisvejkén harangszó száll...

Kisvejkén harangszó száll az esti csendben, anyám sírja mellett néma csendben hallgatom.
Anyám miattad örökre elhagyott a boldogság
a szivembe gyökeret eresztett a fájdalom.
Az emléked mindig gyötör én soha sem feledem.
Amíg élek édesanyámat fájó szívvel szeretem.

Kisvejkén még itt van az út amin együtt jártunk jó anyám.
A házad is a magas dombról sírva neked kiabál.
Már megőszült az édesapám séta közben meg-megáll.
Mindig rólad beszél édesanyám minden percben haza vár.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 53
Testem elfárad!
Nem csak este fekszek le?
Biz? ez öregség.
*
Időm, meddig tart?
Éjjel álmatlan vagyok!
Biz? ez öregség.
*
Paplanom megvéd?
Néha kitakarózok?
Biz? ez öregség.
*
Ha mégis alszok,
Akkor, néha álom lep.
Biz? ez öregség.
*
Csillagok fénye
Nem ér el, van redőnyöm.
Biz? ez öregség.
*
Udvaron köd van,
De ez lepi éltem is!
Biz? ez öregség.

Vecsés, 2020. november 23. ? Kustra Ferenc ? íródott az öregségről, senrjú csokorban, fél haikus-láncban.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 32
Van egy sziget nem oly messze,
Egy nagy könyvnek közepébe,
Tenger vize partját mossa,
belecsorog szívünk szava.

Holló által küldött sorok,
benn lapulnak, gondolatok,
hó borított hegyoldalak,
kék ég vigyázza sorainkat.

Erdő - mező védelmezi,
szeretettel körülveszi,
lapok között nem megbújva,
költőinknek minden szava.
Beküldő: Mária Horvátné
Olvasták: 58
Bámulok a sötétbe, Ilon!
Rajtad jár az eszem, vágyódon?
Csillagokat nézem,
Tőled függ a létem.
Sötétben kísérnélek, óvón!

Sötétben látnánk-e messzire,
Vagy csak ülnénk egymás ölibe?
Suttognék füledbe,
Fognálak, kezembe.
Szemedben látnák? Hold szemibe.

Sorsom, akarja-e ezt nekem,
És azt vajh?, hogy itt legyél velem?
Én, hullócsillagot
Néznék; világítót.
Lehet, hogy Te meg, fognád kezem?

Vecsés, 2018. november 5 ? Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 14
Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?

Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.

Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!

Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.

Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...

Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...

Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!

Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 18
Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz? nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*

(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh?, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.

Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is?
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*

(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!

Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?

Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*

(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?

Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*

(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!

Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*

(Anaforás, fél senrjon ?láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség?
Szilveszter előtt?

(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.

A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!

Vecsés, 2020. január 4. ? Kustra Ferenc - íródott: Alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat? a bízás.
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 17
Mindenütt pára, örvény, árnyékok,
Ködgomolyból néha, nagy hegycsúcsok,
És hihetetlen magas sziklafal.
Ezt látni felér egy szép álommal.

A mélységből előtűnik a tó,
Látványához nincs hozzáfogható.
A vize varázslatosan szép kék,
Csípem magamat, mintha álmodnék.

A hegyekben a Bow-tónál ilyen,
Lelki szemeimmel látom milyen.
Mert biz? ez nekem marad csak talány,
Mi látható Kanadában; talán.

Vecsés, 1999. július 4. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 22