Költők szerint

Kustra Ferenc József (2290)

Gránicz Éva (39)

EMBER ISTVÁN (4)

Kanizsai Levente (0)

Berechet László (3)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (307)

Kedvesemnek (63)

Hiányzol (65)

Elmúlt szerelem (52)

Szakítás (30)

További témák »

A nap verse

Hogy lehet meg mindenem, ha nincsen semmin?
Ha van barátnőm, akkor miért nincs senkim?
Vannak haverok, de barát az egy sincs.
A becsület a világon a legnagyobb kincs.

Hamis a történelem és hamisak az álmok
Hamisak a fiúk és hamisak a lányok
Hamis vágyak és hamis az érzés
Hamis sebek és kamu a vérzés

Miért van az hogy a színfalak mögött
Rájössz hogy a világ rohadt és törött.
Meglátod a fényben a sötétséget
A lehetőségben a képtelenséget.

Mert nem lehet valódi, ami fénylik és csillog.
Minden mi igaz az matt, kormos és nem villog
A TVben minden olyan szépnek tűnik,
Miért kell a hazugság, ha az igazság szűnik?

A média dönt: hazafi vagy terrorista
Minden zsebben ott lapul a fekete lista
Üvölt a Föld, segítséget kér,
Mindenki kezéről csorog a vér

Van e még valódi egy hamis világban
A természet ereje ott a törzsben és az ágban.
Ezt az erőt soha nem győzöd le
Nem ő a felelős, ha pusztít, hanem te

Ő csak végzi a dolgát és nem érdekli semmi.
Hogy ott van a házad, kocsid, tudsz te újat venni.
De mindig elragadja azt, ami megilleti
Ez az ő földje, büszkén ki hirdeti.

Földrengés, özönvíz, hurrikán vagy hó
Nem, itt nem ő a gonosz, a betolakodó
Itt te vagy a hibás, mert azt hitted legyőzöd,
Az ő területét a sajátodként őrzöd.

Igen, fáj az igazság, az ember győztes akar lenni
De a legnagyobb ellenséget nem tudja megverni
Élj hát vele együtt, szolgáld ki és szeresd
És ő is szolgálni fog, csak a boldogságot keresd.

Miért fáj az igazság, ha azért harcolok?
Miért könnyű a hazugság, ha hazudni utálok?
Miért kell mindig, a könnyebb, a szebb?
Győzelmet is mindig a gyáva pénzért vett.

Ha azt mondja, hogy szeret, miért nem elég?
Könyörgöm, maradj velem, leborulok eléd.
Kellesz nekem mégis, kételkedem benne
Hogy teljesen az enyém vagy, mindenki megvenne.

Sok ember imádkozik egy olyanért mint te
Mégis ha lehet, egymást nézzük le
Veszekedés veszekedéssel az átok űz
Közben pedig minden nap másik srác fűz

Ölnék érted ha kérnéd és meg is halnék
És mégis egész életemben veled élnék
Mindent megtennék hogy boldog legyen sorsod
Mégis más fiúkkal töröd orrom alá a borsot.

Sajnálom, hogyha fájt, bármi is amit mondtam
Sajnálom hogy kevés vagyok neked
Soha nem voltam még ekkora nagy gondban
Nem tudom maradok-e veled.

Nekem nem elég az hogy néha én is veled alhatok
Egyetlen akarok lenni,megkapsz mindent mit adhatok.
De sajnos neked ez kevés, csak mondanád ki végre
A szívemmel játszol, ki akarod tépni, de akkor vége.

Vége lenne a világnak számomra ha elhagynál
Nem kell senki más, de te fillérekért eladnál.
Nem tudom színjáték-e vagy valóság
A szereteted igaz, vagy csak puszta adósság.

Dönts hát végre kérlek, én vagy mindenki más
Kellesz nekem , te vagy az egyetlen társ.
De nem akarok senkit látni ki még veled kavar
Tudod hogy minden srác kit szeretsz engem zavar

És mégis újra nyílnak ki az új szerelem magvai
Az új kapcsolatod tüze nekem a szerelmem hamvai
Tudom hogy kellek, de döntsd el kell-e a vég
Te vagy az egyetlen lány akiért mindenem ég...

Van egy lány Amerikában, de nem amerikai
Magyar földön született és itt is fog élni
Ha nevét hallom szám mosolyra görbül
Ő volt aki 9 hónapja kihúzott a gödörből

Nem lehetek elég hálás, és ezt ő is tudja
A sok hülyeségem tudom, régen unja
Mégis hiszem, hogy szeret, és talán kellek neki
Én is szeretem addig, míg erőm megengedi

Mikor beszél hozzám, vagy csak néha rám ír
Boldog leszek hiszem tudom, hogy ő is értem sír
Büszkén mondom ki, igen ő az én barátnőm
Őt választottam, pedig lehetett volna 100 nőm

És neki is én kellek, egyenlőre úgy néz ki
Ha így marad én leszek a legboldogabb férfi
Freya fogja megáldani életünket végre
És csendes éjszakákon együtt nézünk az égre

Mert tudom hogy mi úgy passzolunk össze
Mint a puzzle darabkák, csak néha veszünk össze
De minden veszekedést könnyes békülés követ
Nem kiabálunk kígyót békát, nem dobálunk követ

Már holnap csókolnám a száját, de kell ez a 2 év
Hogy megtudjuk kibírjuk-e, és nem ragad el a hév
Mert nekem nem kell más, remélem ő is így gondolja
És azt a szót hogy örökre rendesen megfontolja.

...feketén írom már a napot,
Hópelyhek súlyával terhelem a holnapot,
Ennyi, amit magamból adhatok!
Mégis, a világ megremeg, mikor végül belehalok...

Csak te vagy nekem,
hidd el ezt kedvesem.
Nagyon beteg vagyok,
és most a nap sem ragyog.
Hozd le nekem az égről a napot,
meg a holdat,csillagot.
Hamarosan apa leszel,
és így lesz kerek az életem.
Tudom,hogy ha nekem fáj,
akkor te jobb életért kiáltsz!
Küzdök érted,és a gyerekért,
és ezért mindent,de mindent megteszek én.

Jártam már magas hegyekben,
Mély földekre szoktam térni.
De mégis dombok ködében,
Tudok egyedül élni.

Ember szabad? Jó e kérdés!
Vajon mi a felelet?
Mit takar a szabadság szó?
Törjük hát a fejeket.

A szabadságot megélni
parancsszóra nem lehet,
nekünk illene már tudni,
korlátoznak eleget.

Égben szabadon szárnyalva
csakis akkor repülünk,
ha természetben mint madár,
Isten ölén létezünk.

Ember szabad? Mi a válasz?
Igen! Isten megadta.
Ember emberként rabszolga,
hát..., Ő ezért nem tudja.

Nem számít, hogy hány vers
születik, ha rám néz.
Nem számít, hogy hányszor
mondja azt: várj még!

Nem számít, ha könnycsepp
gyűlik szemébe értem.
És azt mondja:
nélküled nem érdemes élnem!

Nem számít, mert elmúlt
s vissza nem jön már.
Csak az emlék marad,
mit itt hagytál...

Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

Leszek, ki megfér veled,
Leszek hűvös leheleted,
Magányod sötétjében,
Ha a halál jő a közelgő őszben...

És voltam hívatlan vendéged,
Bár szívesen láttál, mégis eltévedt
Érzésed voltam,
Régi vágy...
Az ürességben a szó tompán koppan.

Vagyok párnák közt a sóhaj,
Ahogy éjszaka a tolvaj,
Úgy lopódzik a kétség,
Mint valami szörnyű betegség
A gyomrod falja föl.
Leszek, ki megtér veled,
Leszek végső menedéked,
Kinek ölébe hajthatod fáradt fejed,
És ki gyöngéden fogja remegő kezed.

Nézd, nem zokogok, csak térdre rogyok...
Aztán, ahogy a fájdalom belém hasít, a felhőkig ugrok!
Soha! Soha többet ezt meg ne próbáld!
Kiált egy angyali hang, s én megnézem az órát
A fekete számlapon, fehér betűk fénylenek,
Hol a másodpercek sírva, visszanézve lépkednek!

Vártam rád, míg alázott, bántott a magány,
Végül hozzám értél, s együtt éltünk elveszve árván...
Homokfény, homály ma a gyász színe,
Mikor a koporsómból felsejlik a lelkem fénye!

Örömöt hoztál nekem! Látom szépre csomagoltad...
Engedd, hogy felvágjam, késemmel vagdossam!
...már csak attól félek, hogy szép fehér lelked,
Ha magamhoz rántom e félbeteg világba, elszakad - megsérülhet!
S majd nélkülem... a legvégén, utána mitől változol...
Nem értem...

...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!

Újra elszállt az élet, elmúlt egy nap...
A hold megint előbújik... felzaklat!
...régi temető, elárvult sírok között
Árnyak hullámán, de szívem fölött...
Penge leng, s tán elmúlok!
Most is e sötétben foszladozok,
S itt élve, ennyire régen, ilyen mélyen,
Újra rád gondolok... bár ez tünékeny!
Nem merek örülni! Miattad... neked.
Lelkem diktálja ezt, szenvedem a neved...
Tudod, beteg vagyok, talán... élek.
S ahogy benned perced leszek, újra félek...

Szeretlek! Meglehet, nem mondom...
Ha nézlek, szemed tüzébe, csillagködbe oltom!

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

Mikor megszületik egy Ér
Gyakran akadályba ér
Sokszor fogja Földet törni
De akkor sem fogja feladni

S mikor folyik ez a Patak
Gyakran új ágra rohan
Néha Kőbe üti folyását
És ott majd aztán meg-meg áll

De ez a Kő elsodródik
Mert e Folyó erősödik
Útjába a Hegy rá zúdul
Ott zúzni kell de vadul

E Folyó útja ketté válik
S egymás útját gyakran keresztezik
Majd egy másik Folyóval
Ott aztán nem távol

Egybe folynak Habjaik
És egy Folyóvá válik
De beköszönt a Tél mely hideg
S erre a Folyóra jeget ver

Hogyha a Tavasz beköszönt
Mely nem meleg levegőt önt
De oda jönnek a Vadak
S a Folyó vizéből isznak

A Folyó viszont csordogál egyre tovább
És így csakis Patakként folyhat tovább
Aztán jön egy elveszett Ér
Így a Patak Folyóként él

Ellenben a Hideg újra éled
Befagyasztja a folyó medrét
De a jég ismét feltörik
A kis Ér ismét megszökik

Ez a Patak nehezet él
Szennyezett Folyóként tovább mégy
S hogy mi lesz a sorsa
Azt majd meg-meg oldja

A halál reám szólt
És kaszát felém nyújt
Ily szavakat nekem mondva
Gyere Ádám, gyere máshová

Elviszlek én téged máshova
Nyomorúságba, boldogságba
Hiába ellenkeztem
Ezt én meg nem tehettem

Sírtam mint egy vízesés
Nem lesz itt kőbe vésés
Kérdtem én ezerszer
Mit tehetnék életért?

Hiába beteges az élet
De boldogság is csak itt éled
Soha ne sirass engemet
Mert lát engem az aki szeret.

Hibáztatunk másokat?
Azt kérdezem, hogy miért?
Kié a felelősség
az aláírásunkért.

Döntés mi kezünkben volt,
szabadon választható,
s hogy melyikre voksoltunk,
ez ma nem vitatható.

Kifelé mutogatnunk
oly könnyen megtanultunk,
s eközben elvesztettük
belső lelki világunk.

Tanultunk szorgalmasan,
eminensek lettünk,
el csak azt felejtettük,
amiért megszülettünk.

Megjöttek az Álomlopók,
Ráültek a nyakamra,
Megráztam magam, de hiába,
Kapaszkodnak a hajamba.

Ásó van az egyiknél,
Gödör kell az álmomhoz,
Szép reményem elveszik:
Álmaimat temetik.

Megnézik az álmom,
Már rajtam röhögnek,
Lerúg az egyik,
Mélyére a gödörnek.

Érzem a hátam:
Csákány hasítja,
Nedves lesz a föld:
A vérem itatja.

- Ostoba vagy ember!
Nem kell neked álom,
Miénk lesz a lelked,
Akármilyen áron!

Rút, rút ösvény,
Felemészt és belém rúg.
Mégis vonz a rögös út
A pislákoló fény.

Éltet a gondolat,
Nincs minden veszve,
Bár utam vége messze
Nem csak egy mozdulat.

Csapdák, ármányok,
Mind veszejtenek
S megbotlok, félek.
Meg is halhatok.

Jelet nem kapok,
Távoli a fény.
Mihez kezdjek én
Ha majd éhen halok?

De hirtelen villám, az ég dörög,
Pillangók tánca,
Sötétség végét járja,
Győzelmem örök!

Lent a mélyben
szakadék között
kő Isten meztelen
kő ringyó mindenütt.

Fagy testvér mar belénk
hótündér betakar
jégvihar dúl szívünkben s
életünk már,csak dal,csak dal.

Szerelmes csókért üvölt
feszül testünk,mert egy
asszony csókja várt reánk,
de megpihen végre fáradt lelkünk
s a szél dalával bömbölve örök táncot jár.

Elmúlt a nyár,
és te elhagytál.
Itt hagytad szerető szívemet,
eldobtad egykor szenvedéllyel szerető szívedet.
Többé már nem leszünk egy pár,
de az emlékek örökre megmaradnak már.
Emlékszel még az első csókra,
és az első szerelmes szóra?
A lelkükben őrizzűk őket mind,s
múltunkra az idő porfátyolt hint.

Virrad.Rémült madárhang szeli át a hajnal nyugalmát
zöld sárkány szeme csap lassan a végtelenbe.
Alszol még,egymásba lógó kapaszkodó testünk,mint
indák keresik egymást a takaró alatt.
Sörényként rejtett hajad homokdűne,már nem kelti
vágyamat,elárult titok lett az áhítat és rabságba hullt
a szeretet varázsa.
Elmegyek.Elhagylak örökre.
Felismertem sorsomat az életem a titkot.
Pokol az enyém ha maradok,hát indulok.
Virrad.Lábam alatt sír az áldozat és a csikorgó
lendület fészket rak szívemben,megfagyott a lelkem.
Egyedül,örökre egyedül,szótlanul halálos percemig.

Ha látod az ablaknál állva,
a beáradó napsugarak fényében
pompázó porszemeket,
ott vagyok én, egy porszem,
a semmiből jőve, felcsillanva,
egy pillanatig elidőzve,
majd visszatűnve a semmibe.

Siratom,Siratom bánatom
Mely pokolba folyt,megöl
De semmit sem tehetek ellene...
Tipor,szétszed s csak a por marad.

Nincs baratnőm,mely segitene
Nincs szerencsém mely mellettem lenne...
Bús időknek temetőjét éljük..
De csak tipor,szétszet...pokolba vele

Sodrodunk,Sodrodunk az árral.
Megvetjük,elfelejtjük a gondjainkat.
De az ott Lapul lenn..
Hova majd jutni fogunk.

Menny miről van itt szó?
Pokol az meg egy új szó?
Menny mely virágokkal teli?
Pokol mely üst a mélyben?

Válaszok,válaszok...
Tengernyi válaszok mely válaszra várnak.
Hol élünk mi?
Poklon vagy mennyben?

Adynak hivnak sokszor.
Lelke szelleme mely velünk van...
De 50 vagy 1 nap s már porba
folytjuk bánatunk.

Suttogó hangok, csöndes sóhajtások
Miknek emléke börtönbe zár,
Olyan jó lenne szabadulni tőlük
De minden gondolat csak tehozzád száll.

Eltitkolt vágyak, szétfoszlott remények
Miért nem hagynak végre élni már?
Miért nem hagynak új utakra lépni?
Olyan jó lenne végre élni már.

Suttogó hangok, néma pillantások
Mik végigkísérnek egy életen át,
De csak azért is el fogom feledni,
Hisz a boldogság nekem is kijár.

Sötét köpenyét felvette már az ég
Úgy suhan át a város felett,
Csillag szemeivel letekint a földre
Hol békésen alszanak már az emberek.

Egyedül talán én vagyok még ébren
S némán forgolódom álmatlanul,
Látod? Én most is teutánad vágyom
Hiába tiporsz el durván, szótlanul.

Miért van, az hogy nem tudlak feledni?
Pedig jól tudom, meg sem érdemelsz!
Kaphatnék én is szebbet, jobbat nálad
De az én szívem csak utánad, eped.

Úgy szeretnék végre kitörölni mindent
Ami hozzád fűz, és tehozzád vezet,
Nem akarok többé miattad szenvedni
Hisz nélküled talán sokkal jobb lehet!