Költők szerint
Kustra Ferenc József (2290)
Gránicz Éva (39)
Toók László Flórián (11)
Gagyi Ildikó (1)
Horváth Szabolcs (0)
A nap verse
Edzős
Kellemeset kerekeztem, alig visz a lábam,
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.
Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.
Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.
Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.
Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.
Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.
Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.
Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.
Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.
Legújabb versek
A Föld Bölcs,
A Föld az Anyánk,
A Föld Szent,
Egyetlen Hazánk.
A Föld Fény,
A Föld Szeretet,
A Föld Kéz,
Ki Mennybe vezet.
A Föld Él,
Szívével érez,
A Föld ad,
míg el nem vérez.
A Föld az Anyánk,
A Föld Szent,
Egyetlen Hazánk.
A Föld Fény,
A Föld Szeretet,
A Föld Kéz,
Ki Mennybe vezet.
A Föld Él,
Szívével érez,
A Föld ad,
míg el nem vérez.
Én továbbra is szeretlek,
ezt hidd, el nekem kérlek.
Hogy nélküled csak szenvedek,
s törölöm szemeimről a könnyeket,
pedig meg sem érdemled,
hiszen ok nélkül itt hagytál engem!
ezt hidd, el nekem kérlek.
Hogy nélküled csak szenvedek,
s törölöm szemeimről a könnyeket,
pedig meg sem érdemled,
hiszen ok nélkül itt hagytál engem!
Kedves Magyar, most talpadra állj,
itt az idő, hogy egekbe szállj!
Önbecsülésed, Igaz Hited
éltessen és vezessen Téged.
Végtelen erőd ne pazarold,
csak Rád mosolyog a Telihold.
Isteni ereje Benned él,
igaznak lenni, csak ez a cél.
Testeden kényszerzubbony feszül,
homlokodon gondbarázda ül,
fejedben honol az értelem,
harcolj hát ésszel és vértelen.
Az új ruhádat vedd végre fel,
tiszta ruhádban őserőddel
ülj fel a trónra, ott a helyed,
ne legyen könnyes már a szemed.
Szíveddel élsz, Magyar Hon Tied,
Rád mosolyog a Te Istened!
itt az idő, hogy egekbe szállj!
Önbecsülésed, Igaz Hited
éltessen és vezessen Téged.
Végtelen erőd ne pazarold,
csak Rád mosolyog a Telihold.
Isteni ereje Benned él,
igaznak lenni, csak ez a cél.
Testeden kényszerzubbony feszül,
homlokodon gondbarázda ül,
fejedben honol az értelem,
harcolj hát ésszel és vértelen.
Az új ruhádat vedd végre fel,
tiszta ruhádban őserőddel
ülj fel a trónra, ott a helyed,
ne legyen könnyes már a szemed.
Szíveddel élsz, Magyar Hon Tied,
Rád mosolyog a Te Istened!
Nem tudok mást szeretni,
Ajánlkozókra rá sem nézek,
Csak Barátokkal beszélek,
Szerelemről, szó nem eshet!
Van minden nap, aki tenné
A szépet, de nekem nem kell,
Csak Te akit elküldtem,
Most meg gyógyítgathatom
Bánatomban megszakadt szívem.
Ajánlkozókra rá sem nézek,
Csak Barátokkal beszélek,
Szerelemről, szó nem eshet!
Van minden nap, aki tenné
A szépet, de nekem nem kell,
Csak Te akit elküldtem,
Most meg gyógyítgathatom
Bánatomban megszakadt szívem.
Add a kezed, én megfogom,
éreznem kell melegét,
kezed a szívemen tartom,
érezned kell erejét.
Add a szíved, én figyelem
szeretetdobbanását,
szíved szívem mellé teszem,
átveszi a ritmusát.
Add a lelked, tapadjon rám
éji nász gyönyörében,
lelked lelkét csókolja szám
Isten édenkertjében.
Add, mit adhatsz, én is adom,
hisz adni gyönyörűség,
visszakapod, s visszakapom,
ezt súgja a Magas Ég.
éreznem kell melegét,
kezed a szívemen tartom,
érezned kell erejét.
Add a szíved, én figyelem
szeretetdobbanását,
szíved szívem mellé teszem,
átveszi a ritmusát.
Add a lelked, tapadjon rám
éji nász gyönyörében,
lelked lelkét csókolja szám
Isten édenkertjében.
Add, mit adhatsz, én is adom,
hisz adni gyönyörűség,
visszakapod, s visszakapom,
ezt súgja a Magas Ég.
Szeretsz Te még engem,
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.
Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.
Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!
Azt hiszed már halálon túli a pillanat, mikor az ütőszeg üres lyukra csattan. Túlélted ,s gondolod tudója lettél a nagy titoknak: Ilyen meghalni. Amikor az ütőszeg golyóra csattan ,akkor megfogod tudni ,milyen meghalni.
Ez a lét, földi lét,
kis mellékállomás,
Földre szállt szellemben
némi mellékhatás.
Ez a lét nem örök,
oly hamar elröpül,
ideiglenes út,
van, aki nem örül.
Ez a lét anyagi,
s aki ezt habzsolja,
értelmét elveszti
lelkének a szava.
Ez a lét formális,
egy lét a sok közül,
van, hogy nem normális,
nem lát függöny mögül.
Ez a lét Isteni,
ha szellem és lélek,
egy testben egyesül
örökké és végleg.
kis mellékállomás,
Földre szállt szellemben
némi mellékhatás.
Ez a lét nem örök,
oly hamar elröpül,
ideiglenes út,
van, aki nem örül.
Ez a lét anyagi,
s aki ezt habzsolja,
értelmét elveszti
lelkének a szava.
Ez a lét formális,
egy lét a sok közül,
van, hogy nem normális,
nem lát függöny mögül.
Ez a lét Isteni,
ha szellem és lélek,
egy testben egyesül
örökké és végleg.
Fiatal barátom,adok egy tanácsot, ha jót akarsz magadnak. A cigarettáról lemondasz. Sokat ér önnön tested? Nosza mindennap edzjed. Írok még pár sztereotípiát ,sürgősen felejtsd el a piát. Továbbra is a lányokat , s ne az anyagot szeresd. Kívánom betartsd e pár igét. Ha igen, akkor sokáig élsz. Ha nem akkor is sokáig élj. S emlékezz rám jó szívvel. Jámbor.
Jót, rosszat sokat adok, kapok. Ott vagyok, hová magamat sodortatom. Szeliden is, és vadul is itt kell köztetek élnem. Varrjátok be szemem, mint rossz kotlósnak, mert félek félek, mert culpázva közétek vágok.
Hosszú, hosszú távollét után érkezem haza. Alig négyéves kislányom megismer. Szeplős pisze orra, ragyogó kék szeme, gyönyörű kis arca, rám nevet, s mondja: Apa szia. Feledhetetlen szép pillanat.
Ahogy lépsz, nevető nyitott szád, a mozdulásod...üvöltve vergődik fogsorom mögött a vágy...
Kisfiú voltam álmomban, átöleltem nyakad. Közelről csodálatos szép volt az arcod. Nagyon boldog voltam.
A nagyapád vagyok,ahogy apa az apukád, én anyukád apja vagyok. Ereinkben azonos magyar vér folyik. Mindennél erősebb kapocs.
Két kis copfod repült, felkaptalak, s kiáltottam tréfás hangosan: Tudod-e ki szeret a világon legjobban? Válaszoltam is magamnak és a világnak nagy boldogan: Én, hát én szeretlek a világon legjobban!
Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.
Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.
El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.
Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.
El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.
Jézus szeret Téged,
hidd el nekem,
hogy Ő mindig Veled van,
s megérti minden egyes imád,
ahogy Te sosem gondolnád,
hogy Ő az egyetlen igazi Barát,
Aki megérti szívednek bánatát!
hidd el nekem,
hogy Ő mindig Veled van,
s megérti minden egyes imád,
ahogy Te sosem gondolnád,
hogy Ő az egyetlen igazi Barát,
Aki megérti szívednek bánatát!
Nem mehetsz mindig a fényben,
az árnyék is kell Neked.
Ha mindig a Napba nézel,
Könnyes lesz a két szemed.
Jó az árnyékban megbújni,
hol, ölelhetsz, kit szeretsz.
Ha el talál hagyni Téged,
eltitkolhatod fájó könnyedet,
ne nevessen rajtad a gúnyos tömeg!
az árnyék is kell Neked.
Ha mindig a Napba nézel,
Könnyes lesz a két szemed.
Jó az árnyékban megbújni,
hol, ölelhetsz, kit szeretsz.
Ha el talál hagyni Téged,
eltitkolhatod fájó könnyedet,
ne nevessen rajtad a gúnyos tömeg!
Elment a hajó
És én itt maradtam,
Vérző szívemet,
Kendőmmel takargattam.
Vissza sem néztél rám,
Nem is integettél,
Azt sem mondtad,
Hogy egyszer vissza jössz-e még?
Nem baj, ha nem jössz.
Majd csak szeret más,
Aki nem lesz hűtlen,
Kőszívű, csalárd.
Kőszikla a szíved,
Nem is gondolsz másra,
Csak saját fejed után mégy,
Nincs szükséged boldogságra!
És én itt maradtam,
Vérző szívemet,
Kendőmmel takargattam.
Vissza sem néztél rám,
Nem is integettél,
Azt sem mondtad,
Hogy egyszer vissza jössz-e még?
Nem baj, ha nem jössz.
Majd csak szeret más,
Aki nem lesz hűtlen,
Kőszívű, csalárd.
Kőszikla a szíved,
Nem is gondolsz másra,
Csak saját fejed után mégy,
Nincs szükséged boldogságra!
Fenyőfa áll a szoba közepén,
S kinn hóborította táj.
Lángocska gyúl, a szívek mécsesén,
Sokakat melegítve át.
Milyen szép a karácsony ünnepe!
Mindegy, hogy gazdag vagy szerény.
Legfontosabb most is a szeretet,
Ebből kell, hogy legyen elég.
A szeretet legalább ingyen van.
Ezt bárkinek átadhatnád.
Igen! Ma a szeretet napja van!
Ebből is ajándékozzál!
A kályha dorombolva melegít,
Majd a nap tüzesen izzik.
Bizony ez nem mindenkinek segít.
Van, aki belülről fázik.
A fenyőfát, ha már eltüzelték,
S kinn is zöldell majd a táj,
Lángocska! Égj a szívek mécsesén.
S mindenkit melegíts át!!
Nem baj, hogy ha rám sem nézel,
Az sem baj, ha nem szeretsz,
Lesz majd, aki nem szeret Téged
Majd megtudod milyen lesz!
Úgy fog fájni a szíved,
Hogy azt hiszed majd belehalsz,
Ne félj nem fogsz belehalni,
Csak amig élsz szenvedsz majd.
Ahogyan én is szenvedtem,
Hűtlen, hazug szavaidért,
De azért azt,ugye tudod,
Hogy visszajár a kölcsönkenyér...
Az sem baj, ha nem szeretsz,
Lesz majd, aki nem szeret Téged
Majd megtudod milyen lesz!
Úgy fog fájni a szíved,
Hogy azt hiszed majd belehalsz,
Ne félj nem fogsz belehalni,
Csak amig élsz szenvedsz majd.
Ahogyan én is szenvedtem,
Hűtlen, hazug szavaidért,
De azért azt,ugye tudod,
Hogy visszajár a kölcsönkenyér...
Édes az emlék,
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.
Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!
Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?
Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.
Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!
Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?
Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.
Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.
Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.
Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.
Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.
Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.
