Deme Mónika

(1988-)

Csak röviden magamról: Deme Mónika vagyok, 1988. február 5-én születtem Pusztaszabolcson. Édesanyám ölében, csak hat hónapot lehettem, s így oxigénhiány következtében mozgássérülten ismertem meg e világot. Édesanyám 2 éves koromban megpihent, s nővére fogadott magához, s azóta is velük vagyok nagy szeretetben.
A Pető Intézetben végeztem el a nyolc általános iskolát Budapesten. 2006-ban egy szakközépiskolát kezdtem el Balassagyarmaton, amit különböző okok miatt ott hagytam, s így 2007-ben végleg haza kerültem.
Itthon elkezdtem verseket írogatni, festeni, rajzolni, többet olvasni, s nem utolsó sorban web-lapokat, blogokat, fórumokat szerkeszteni.
Alaptermészetem hogy semmit fel nem adok. Szívemből mondom mindig:
megoldjuk, mert hiszem, hogy a jó Isten, aki eddig is megsegített, ezután is mindig meg fog segíteni. Köszönöm neki, hogy két bottal rövidtávon közlekedni tudok, az elektromos kocsimmal, vagy a háromkerekű biciklimmel pedig másokat is meglátogathatok. Igaz, hogy segítségre szorulok, de amit tudok, igyekszem magam is megtenni.
Nagyon szeretem az állatokat jobban a lovakat, kutyákat, delfineket róluk szívesen is olvasok, Vannak kedvenc kötök is akiknek írásait szívesen olvasom az József Attila és Petőfi Sándor, Valamint van egy pár ,,amatőríró társam akik miatt ülök gép elé, hogy olvassam írásait!

Isten az élet forrása,
írja ezt a zsoltár írója,
csak nem mindenki tudja,
hogy Ő általa a világosságot megláthassa,
ha Jézus Krisztust a szívébe fogadja
aki az életét adta a keresztfára,
ahol ezzel az életünket megvásárolta,
nagy volt ennek ára,
hogy kifolyjon drága vére
mivel mosson minket tiszta hófehérre!

2016. március 4.

Én továbbra is szeretlek,
ezt hidd, el nekem kérlek.
Hogy nélküled csak szenvedek,
s törölöm szemeimről a könnyeket,
pedig meg sem érdemled,
hiszen ok nélkül itt hagytál engem!

Jézus szeret Téged,
hidd el nekem,
hogy Ő mindig Veled van,
s megérti minden egyes imád,
ahogy Te sosem gondolnád,
hogy Ő az egyetlen igazi Barát,
Aki megérti szívednek bánatát!

Nevelőszülőknél élem,
Én már az életem,
De én úgy érzem.
Hogy úgy szeretnek engemet,
Ahogy saját gyermeküket,
Sok mindent nekik köszönhetek,
De azt is remélem, még sok évet velük élhetek!

Én már úgy szeretem nevelő szüleimet,
Ahogy más gyermek valódi szüleit,
Hiszen ők neveltek fel engemet,
S a két testvéremet is,
Szeretetben és békességben tölthetjük el éveinket!

Hit, remény, szeretet,
amivel gyógyítgatom lelkemet,
ha már nem gyógyítja a szerelem,
hiszen elhagyott a Kedvesem
Akit én mai napig szeretek
s égen, földön keresek,
de hiába azt tudom
Ő már nem lesz a párom!