A nap verse
10 szavasok – 1.
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább két sorban, 10 szóból kell állnia és rímeljen!
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.
Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.
Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József
Legújabb versek
Csak azt ígérd mit adni tudsz
ne kincset,csillagot,
ma itt vagy még,de kitudja
mit hoz a holnapod.
Csak most szeress,csak most akarj,
míg én is adhatok,
de ne mondd azt hogy nincs remény,
míg melletted vagyok.
Csak akkor kérd hogy ott legyek
ha úgy is gondolod,
ha szemedben ott a régi tűz,
mint fénylő csillagok.
Csak úgy akarj mint senki mást,
s én ott leszek veled,
s szívem minden dobbanását
meghagyom neked.
Csak addig kérd hogy maradjak
míg boldog vagy velem,
míg benned ég a szenvedély,
és tombol szüntelen.
S én tárt karokkal várlak majd
bárhol is vagyok,
hisz otthagytam a szívemből
már rég egy darabot..
Ne higgy annak ki azt ígéri
örökké csak téged szeret,
csak annak higgy,ki ölelésedbe,
csókjaidba beleremeg.
Ne higgy annak,ki ígér néked
napot,holdat,és csillagot,
csak annak higgy, ki azt suttogja
nélküled semmi sem vagyok.
Ne higgy annak, ki magához láncol
szeretet címén ostobán,
csak annak higgy , ki téged akar,
s helyetted nem kell senki más.
Ne higgy annak,ki büszkeségből
magához láncol,fogva tart,
csak annak higgy, ki ölelésével,
forró csókjával felkavar.
S ne higgy annak, ki lemond rólad
küzdelem nélkül,ostobán,
csak annak higgy, ki harcol érted,
s nem engedi hogy félre állj.
Csak annak higgy, ki átölel némán,
vágytól remegve csendesen,
most szeress!Holnap már késő!
hisz nem tart örökké semmi sem!
Hiányzol!
Mint hűs patak mely szomjazik a fényre
a néma fák közt bújó napsütésre,
úgy vártalak!
Merre vagy?
e szürke messzeségbe két szemem hiába
réved,
nem látom arcodat!
Jössz e már?vagy keresselek újra
álmaim ködébe bújva
mondd meg,merre vagy?
Akarsz még?Vagy felejtselek végleg
szívem mélyén megkönnyezve téged.
Mondd meg,hol maradsz?
Szerelem,gyűlölet egy tőről fakad
mennyire szerettem:nincsen rá szavam.
Mikor megláttam ő volt minden álmom
szörnyű zavaromban elállt a szavam.
Szerettem!.De ő mindent összerombolt
büszke lelkében nem volt irgalom.
Szerelmem tovatűnt mint őszi szél a ködben,
s azóta vérző sebeim foltozom.
Gyűlölöm! Megvetem! Nem akarom látni!
S hogy mégis látnom kell ,csak azt fájlalom
talán ha elmenne,s hagyna végre élni,
akkor sikerülne megbocsájtanom.
Istenem!Adj erőt! Vezéreld el innen
hogy vérző sebeim begyógyuljanak,
hozd vissza a napfényt,add vissza az álmom
s egész életemben téged áldalak!
Azon a nyáron melegebb volt,
fülledtek voltak a nappalok,
azon a nyáron azt hittem ,hogy
bárkinél boldogabb vagyok.
Azon a nyáron nekem hoztad
lelkednek minden moraját,
azon a nyáron benned láttam
a lenyugvó nap sugarát.
Azután jött egy őszi reggel
ködöt szitálva messzire
mely szertetépett minden álmot,
s nem akartam már élni sem.
Azóta elszálltak az évek
s bár belül leg mélyen titkolom,
szívemben egyre jobban érzem
sohasem voltunk boldogok.
Mért ülök itt félrebújva
,mint egy riadt kismadár?
Mért gubbasztok szárny szegetten
hisz az élet tova száll.
Mért nem kezdem én is újra
úgy,ahogy már annyi más,
minden búmat félretéve
hisz vár rám a nagy világ.
Tudnék e még úgy szeretni
mint ahogyan senki más?
mernék bízni,és remélni?
Tudván.nincsenek csodák.
Vagy maradjak kételyek közt
őrlődve mint annyi más?
Istenem!Adj jó tanácsot!
Remélem még rám találsz!
Megint eltelt egy év,mint egy pillanat,
magával söpörve jót,és rosszakat.
Vajon az újév mit hoz majd nekünk?
Örömet,bánatot?Az majd kiderül.
Temesd el a múltat,ne légy keserű
még a rossz is jobb lesz,hogyha szeretünk.
Ne add fel soha!Higgy ,remélj és szeress!
Nyújts barátaidnak segítő kezet!
Én nem kérek mást,csak boldog életet,
jólétet,nyugalmat,békét mindenkinek!
Jó volna úgy szeretni egyszer
ahogyan senkit sem merek,
jó volna elmerülni benned
mielőtt végleg elmegyek.
Jó volna élvezni a békét
amiből sohasem jutott,
jó volna megtalálni egyszer
a legeslegszebb csillagot.
Jó volna vulkánként kitörni
lávát dobálva szerteszét
s az izzó lávát szertehagyni,
mielőtt hív a messzeség.
Jó volna felégetni mindent,
a napot,a holdat,a csillagot,
hogy soha többé ne láthassam
amit most végleg itt hagyok.
Hogy kitöröljek mindörökre
minden fájdalmat,haragot,
egyetlen könnyben eltemetve,
s ne tudd meg soha hol vagyok.
Azok a régi téli esték
csikorgó,hűvös éjszakák,
amikor csöppnyi ablakunkon
nem látszott más,csak jégvirág.
Azok a régi,édes álmok,
azt hittük vannak még csodák,
.amikor szívrepesve vártuk
a karácsony fehér angyalát.
Azok a régi téli esték
megfakult emlékek ma már
de ma is őrzöm szívem mélyén
a friss fenyőfa illatát.
Azóta eltelt sok karácsony
hajamra dér és hó szitál,
de most is érzem nem leszek már
boldogabb sohasem talán.
Nem voltak villogó díszek,
de ott voltunk egymás oldalán,
boldogan egymáshoz bújva
a szent karácsony hajnalán.
Most messziről kívánok néktek
ezernyi jót,és új csodát,
békét,és szebb világot
e szent karácsony hajnalán.
Ha nem vagy csordultig tele
epekedő vágyakkal,
a ami vész is, a helyébe
nem lép másik új gonddal,
Hogyha nem béklyózza lelked
szorító kötelesség,
s nem vágysz vágyni újabb vágyat,
mely csak telhetetlenség,
akkor lehetsz igazán boldog!
Hogyha társad meleg kezét
szeretettel foghatod,
s hogyha csókját, s tekintetét
szavak nélkül lophatod,
Ha szemében azt látod, hogy
fényét soha nem veszti,
Ha a lénye a lényedet
gúzsba soha nem köti,
akkor lehetsz igazán boldog!
Ha belátsz anfüggöny mögé,
a láthatatlant meglátod,
HOGYHA Isten szeretetét
nem vágyod, hanem tudod,
Ha emberbe vetett hitét
hű szívvel elfogadod,
s Ha tudod, hogy Tőle kapod
a Mennyei Világod,
csak akkor lehetsz igazán boldog!
epekedő vágyakkal,
a ami vész is, a helyébe
nem lép másik új gonddal,
Hogyha nem béklyózza lelked
szorító kötelesség,
s nem vágysz vágyni újabb vágyat,
mely csak telhetetlenség,
akkor lehetsz igazán boldog!
Hogyha társad meleg kezét
szeretettel foghatod,
s hogyha csókját, s tekintetét
szavak nélkül lophatod,
Ha szemében azt látod, hogy
fényét soha nem veszti,
Ha a lénye a lényedet
gúzsba soha nem köti,
akkor lehetsz igazán boldog!
Ha belátsz anfüggöny mögé,
a láthatatlant meglátod,
HOGYHA Isten szeretetét
nem vágyod, hanem tudod,
Ha emberbe vetett hitét
hű szívvel elfogadod,
s Ha tudod, hogy Tőle kapod
a Mennyei Világod,
csak akkor lehetsz igazán boldog!
HA nem vársz, s nem vágysz
epedve holnapot,
HOGYHA megviselt is,
engeded a tegnapot,
HA ajkadat elhagyhatja
ki nem mondott szó,
belül feszítő,
szívet nyomasztó,
akkor vagy igazán szabad!
HA tudsz magasra szállni,
fel a kéklő égbe,
karjaid helyett
szárnyat nem növesztve,
HOGYHA a gondolatod
a kimondott szó,
bíráló, tanító,
vagy bátorító,
akkor vagy igazán szabad!
Ha nem tart kordában
bármiféle szabály,
de nem cselekedsz sértőt,
mi másnak akadály,
HA harcolsz igazért,
mely másoknak is igaz,
s HA Te választod meg,
hogy melyik a Te utad,
csak akkor vagy igazán szabad!
epedve holnapot,
HOGYHA megviselt is,
engeded a tegnapot,
HA ajkadat elhagyhatja
ki nem mondott szó,
belül feszítő,
szívet nyomasztó,
akkor vagy igazán szabad!
HA tudsz magasra szállni,
fel a kéklő égbe,
karjaid helyett
szárnyat nem növesztve,
HOGYHA a gondolatod
a kimondott szó,
bíráló, tanító,
vagy bátorító,
akkor vagy igazán szabad!
Ha nem tart kordában
bármiféle szabály,
de nem cselekedsz sértőt,
mi másnak akadály,
HA harcolsz igazért,
mely másoknak is igaz,
s HA Te választod meg,
hogy melyik a Te utad,
csak akkor vagy igazán szabad!
Ha ajkadat sohasem hagyja el zokszó,
s Ha nem vagy, s nem leszel más kincséért síró,
Ha szíved nem csak önnön Fényedért dobog,
s Ha békéd zászlója másokért is lobog,
szívedben akkor van szeretet!
Ha a lábad nyomán ki nem pusztul növény,
s tiszta lelkeddel élsz Bölcs Földanya ölén,
hogyha látod fenn a sok Fénylő Csillagot,
s szemeidben könnycseppel látod a Napot,
szívedben akkor van szeretet!
Ha kezeiddel emelsz elesett társat,
Kinek a szemében a könny már megszáradt,
meggyengült szívének a szívedet adod,
s feléje nyújtod a két ölelő karod,
szívedben akkor van szeretet!
Ha lelkedet börtönbe sohasem zárod,
Ha szemed tükrében Égnek Fényét látod,
az Égnek Mannáját sosem várod ingyen,
lelkedben sötétség és félelem nincsen,
szívedben akkor van szeretet!
Ha a virág illatát a szíveddel érzed,
Ha sohasem halványul a Mennyei Fényed,
Ha kezed melege Földanyát gyógyítja,
s vérző könnycsepped a szomjúságát oltja,
szívedben csak akkor van szeretet!
s Ha nem vagy, s nem leszel más kincséért síró,
Ha szíved nem csak önnön Fényedért dobog,
s Ha békéd zászlója másokért is lobog,
szívedben akkor van szeretet!
Ha a lábad nyomán ki nem pusztul növény,
s tiszta lelkeddel élsz Bölcs Földanya ölén,
hogyha látod fenn a sok Fénylő Csillagot,
s szemeidben könnycseppel látod a Napot,
szívedben akkor van szeretet!
Ha kezeiddel emelsz elesett társat,
Kinek a szemében a könny már megszáradt,
meggyengült szívének a szívedet adod,
s feléje nyújtod a két ölelő karod,
szívedben akkor van szeretet!
Ha lelkedet börtönbe sohasem zárod,
Ha szemed tükrében Égnek Fényét látod,
az Égnek Mannáját sosem várod ingyen,
lelkedben sötétség és félelem nincsen,
szívedben akkor van szeretet!
Ha a virág illatát a szíveddel érzed,
Ha sohasem halványul a Mennyei Fényed,
Ha kezed melege Földanyát gyógyítja,
s vérző könnycsepped a szomjúságát oltja,
szívedben csak akkor van szeretet!
Mikor ünnepkor kigyúlnak a fények
s a fenyő égő felragyog,
a csillogó fánál elmerengve
a régmúlt karácsonyra gondolok.
Nem kaptunk drága ajándékot
legtöbbször semmi sem jutott
és mégis a szívemben érzem
ott voltunk igazán boldogok.
Nem voltak fenyőfa izzók
csak a kályha fénye pislogott,
sudár fenyőnkre rávetítve
aranyló,fénylő csillagot.
Nem voltak karácsonyi fények
szívemben mégis ott ragyog
a régi karácsony fénye,
s most újra rátok gondolok!
Amikor együtt énekeltük
a kiskarácsony énekét,
s átadtuk szelíden véle
szívünknek minden melegét.
Azóta elszállt egy élet
mindenkit máshová sodort,
de mégis,szívemben érzem:
ott voltunk igazán boldogok!
Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.
Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.
Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.
Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.
Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.
Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.
Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.
Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.
Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.
Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.
S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.
Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.
S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.
Úgy borulj rám,mint az alkony
,mit kísér a napsugár,
úgy borulj rám ,mint a gyermek,
ki tőled várja vigaszát.
Úgy borulj rám mint a csend
,mely tőled várja sóhaját
s úgy borulj rám,mint a rózsa,
mely rajtam érzi illatát.
Úgy borulj rám mint az árnyék
,amely megpihenni vágy,
mely a tűző napsütésben
megnyugvást már nem talál.
S úgy borulj rám,hogy érezzem
tested,lelked moraját
minden ízében remegve,
midőn megpihenni vágy.
Megint rám köszönt a téli alkonyat
s a sűrű néma ködben nem látom arcodat.
Hangod sem hallom,hiába kereslek,
térben és időben hiába követlek.
Lelked fagyos föld,szíved jéghideg
felmelegíteném,de úgysem éri meg.
Hiába adnám szívem melegét
megfagyott lelked úgy sem értené.
Hisz puszta hideg tél lenne otthonom
jégcsappal terítve lenne vánkosom.
s ha mégis olvadna megfagyott szíved
puszta hidegétől lelkem halna meg.
Mama fázom.ölelj át kérlek
nem süt rám eléggé a nap melegével.
Mama fázom,bújj hozzám kérlek
melegíts engem tested melegével..
Mama félek!Ne hagyj itt kérlek!
rosszat álmodom,nélküled félek.
Mama félek,maradj itt kérlek!
Őrizd az álmom szíved melegével.
Látod?Most jobb így!Már nem is félek!
Szépet álmodom,tündérmeséket.
Csörgő patakot,virágos rétet,
Csak ez kellett hozzá:a te ölelésed.
Kedves,édes nyár,
nagyon várlak már.
Szeretem gyengéd érintésedet,
cirógató meleg ölelésedet.
Reggel,ha felkelek,
érzem a tüzes meleget.
Kimegyek az udvarra,
és a kósza szellő az arcomba csap.
A macska szenved a melegtől,
én meg a kemény hidegtől.
Nálad táncra perdül a természet,
de a szerelmeseket se kíméled.
A madarak dalra fakadnak,
a halak a tóban élénken lubickolnak.
Még a gyümölcsfák is mosolyognak,
a felhők az égen huncutkodnak.
A bánatot letörlöd az emberek arcáról,
kedvenc évszakom vagy,belátom.
nagyon várlak már.
Szeretem gyengéd érintésedet,
cirógató meleg ölelésedet.
Reggel,ha felkelek,
érzem a tüzes meleget.
Kimegyek az udvarra,
és a kósza szellő az arcomba csap.
A macska szenved a melegtől,
én meg a kemény hidegtől.
Nálad táncra perdül a természet,
de a szerelmeseket se kíméled.
A madarak dalra fakadnak,
a halak a tóban élénken lubickolnak.
Még a gyümölcsfák is mosolyognak,
a felhők az égen huncutkodnak.
A bánatot letörlöd az emberek arcáról,
kedvenc évszakom vagy,belátom.
Hallottam egy apró morajt,
Ahogy a padló megreccsent,
A gondolat rögtön átfutott rajtam,
Te vagy vagy csak egy téveszme..
Én hittem abban a percben
Hogy hallod hangomat
Hogy felfigyelsz az időre,
Mely egy ideje megszakadt.
Hogy látod két szemem,
Hogy tapasztalod kezem érintését,
Hogy érzed az idő hamarkodott múlását,
Hogy észreveszed, felcseperedtem már.
Már rég nem játszok a babáimmal,
Már rég nem olvasok mesekönyvet,
S nap mint nap kinyitom az ablakom..
S te csak átsuhansz a szobámon egy magányos széllel.
Ahogy a padló megreccsent,
A gondolat rögtön átfutott rajtam,
Te vagy vagy csak egy téveszme..
Én hittem abban a percben
Hogy hallod hangomat
Hogy felfigyelsz az időre,
Mely egy ideje megszakadt.
Hogy látod két szemem,
Hogy tapasztalod kezem érintését,
Hogy érzed az idő hamarkodott múlását,
Hogy észreveszed, felcseperedtem már.
Már rég nem játszok a babáimmal,
Már rég nem olvasok mesekönyvet,
S nap mint nap kinyitom az ablakom..
S te csak átsuhansz a szobámon egy magányos széllel.
Igen, gondolok rád,
Mikor felnézek a nagy kékre
A magányosan óriás
Csillagos égre.
Igen, hallom a hangodat,
Mikor az enyém felszólal
Hallom benne a lelkedet
A rég szó szóló szavaidat.
Igen, hiányzol,
Te, és minden veled töltött idő,
Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,
Aranycsillag...
Mikor felnézek a nagy kékre
A magányosan óriás
Csillagos égre.
Igen, hallom a hangodat,
Mikor az enyém felszólal
Hallom benne a lelkedet
A rég szó szóló szavaidat.
Igen, hiányzol,
Te, és minden veled töltött idő,
Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,
Aranycsillag...
Összetört bennem egy világ
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.
Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.
Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.
S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.
Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.
Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.
S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.
Nem engedem hogy a könnycsepp a szememből megszaladjon,
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.
Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.
A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.
Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.
A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.
Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál
És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt
Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.
Göröngyös út amelyen jársz?
Simítsd el,majd hazatalálsz!
Eszközeid a kezedben,
talán ne élsz szeretetben!
Sok probléma okozója
szíved bosszantó haragja.
Imádkozz és kérve kérjed,
béküljön meg kemény szíved!
Ha szívedben békét találsz,
sima úton hazatalálsz!
Simítsd el,majd hazatalálsz!
Eszközeid a kezedben,
talán ne élsz szeretetben!
Sok probléma okozója
szíved bosszantó haragja.
Imádkozz és kérve kérjed,
béküljön meg kemény szíved!
Ha szívedben békét találsz,
sima úton hazatalálsz!
