Szerzők » Egri László versei
Egri László
(1988-05-11-)
költő
Fiatal, Hajdúszoboszlón élő magyar költő. Első kötete Pennamorzsák címen jelent meg.
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Bújj ide mellém,
közelebb, tested oly meleg.
Szeretek idebenn,
kettesben lenni veled.
Bújj ide mellém,
akarom, mély
álomba ringasson karod.
Bújj ide hozzám,
jól esik nagyon, hajfürtödet
békén hagyom,
csak légy velem, jó leszek,
mindent úgy
teszek, ha nagy leszek,
ahogy szeretnéd.
Ha barátodat keresnéd,
én itt leszek veled,
simítson lágyan finom
kis kezed.
Figyelek rád, hallgatom
sóhajod,
s lesem minden óhajod.
Napról napra, örökké
és azután.
Mert te vagy az én
anyukám!







Házas vagyok, börtön ez,
jó nagyon!
Élvezem, hogy minden egyes napon
hozzám ér és hozzám tartozik.

Házas lettem, verem ez,
jó a mélyben,
ráncos, rideg élet éjben
világít a kis szeme.
S gyönyört karcol neve
szívem rejtett zugába.

Házas vagyok, élvezem,
kit imádok,
az él velem, idelenn,
velem didereg,
sötét élet vermem kábult
kusza mélyén.
Itt még soha nem jártam én.
Kopott kavicsok kietlen tengerén.
Itt még soha nem jártam én,
b?zös utcák g?zölg? rejtekén.
Itt még nem járt ember soha,
rideg sodrás partja ez, hova
nem lépett még testbérl? lélek.
Suhanok, fal kövére kúszok,
némán lebegek, a sötét árral úszok.
Itt még soha nem jártam én.
Sárba süpped savas lábam
nyoma, s tartok egy helyre, hova
nem kísér el más, csak
e szunnyadó szellemvilág.
Álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
hogyan is lehetne
így szörnyű képet felednem?
Csak bámultam némán
a kihűlt testet,
melyet a kegyetlen sors
ekkor elém festett.

Mámoros melankólia.

Bevallom, nem ismertem,
ki imént ment az égbe,
s onnan tekint vissza
a felhők közé érve.
Nem jött könny,
nem érkezett szememre,
s nem jött túlvilági
hidegrázás kezemre.
Csak álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
s vissza-visszatérve
az járt a fejemben...
...eljön majd a pillanat,
mikor engem lesnek,
s miattam keserű
gyász verembe esnek.

Haldokló halk homage.
Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.
Egy ütött, kopott, sárga papír,
mit az emlékezés elém dobott.
Egy régi titok fiókom alján,
óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,
egy folt mely szomjúságot olt.
Épp szád alsó peremén,
nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,
meredsz rám pajkosan, bután.
Szemed fényárban úszik,
s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,
mégis örökre megmaradt.
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák