Költők szerint

Kustra Ferenc József (2286)

Gránicz Éva (33)

Gabricsevics István (0)

Bánlakyné Moravetz Edit (0)

Horváth Ildikó (2)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (306)

Kedvesemnek (63)

Hiányzol (65)

Elmúlt szerelem (52)

Szakítás (30)

További témák »

A nap verse

Búcsúzom, Kedvesem!


Csoda volt az élet veled,
Az a csodálatos kék szemed,
Első látásra szerelem,
Boldogságot hoztál nekem.

A magány hosszú órái,
Fájdalmas percek búskomor formái.
Te jöttél az ismeretlenből,
Megmentettél a végtelentől.

Szakadék szélén állva,
Te megfogtad a vállam,
Nem engedted a zuhanást,
Fülembe súgtad: 'Én vigyázok Rád!'

S mikor ajkad ajkamhoz ért,
Felcsillant a fény, s a remény.
Elfeledtem minden rosszat,
Te lettél szívem fogja.

Kis gond - nagy gond.
Erre mondtuk:
Együtt majd megoldjuk!

Az a sok elhullatott könny,
Démon, sátán, és szörny.
Veszekedések által szívbe szúrt tőr,
A végtelenségig hajszol, majd megöl.

Férfiként a léted képtelen,
Női lelkem szárnyal, s féktelen.
Neked adtam mindenem,
Szívem, lelkem, s az életem.

Fájdalmas napok vették kezdetét,
Elhanyagoltál, s eltűnt a fény.
Hiába minden, már nincs esély,
A búcsúzás veszi most kezdetét.

Búcsúzom Tőled Kedvesem,
Nagy az ár, de én titkon mégis Szeretlek.
Fáj a szív, s a búcsúszó,
Ezt csak elfeledni volna jó.

Véget ért, mert nem volt más esély,
De Veled bármikor újra kezdeném.
Te gyűlölsz már, mert kimondtam,
S szívem felemészti a sok fájó gondolat.

Másfél év, nem kevés idő,
Visszaforgatni már túl késő.
A szívem Téged akar, az eszem viszont taszít.
S többé már a jelenléted sem boldogít.

S hogy mi a helyes döntés?
Nem zárkózhatom el örökké.
Az emlékek már csak foszlányok,
A hitem majd kárpótol.

Vessünk hát véget ennek az egésznek,
Én emlékezni fogok Rád, míg csak élek.
Bocsáss meg nekem, kérlek!

Dióhéjba sűrített világom: színes selymek, illatos virágok.
Csengő hangod, szikrázó gyémántok, fényes hajad, tüzes harmatok,
Nefelejcs virága, türkiz nőszirom, pillangóvirág, mohos cédrusok,
Csipkés fátyol, hófehér oltalom, húsz múló perc szépségét őrzi,
Forró, fényes csillaggá vált, a Nap és Hold kíséri útját a menny felé,
Neve: Boldogság!

ÚJSZÖVETSÉG

Sok zsidó Dániel idejében,
Már hazájába visszatért.
Úr templomát újjá építették,
Jeruzsálemet, fallal körül vették.

Izrael fiai hittek Istenben,
Hittek ősi ígéretében.
Várták, eljön a Messiás,
Sátán hatalmától megszabadítás.

Több próféta megjövendölte,
Ő lesz Dávid leszármazottja,
Az örök békét helyre állítja,
Isten és az emberek között.

Előbb minden ember bűnét,
Kell majd elhordoznia,
Igazságtalanság büntetését,
Keresztre feszítés ítéletét.

Eljött Jézus a megváltó messiás,
Az Istennek az emberekkel,
Kötött szövetségét újította meg.
Próféták által meg van írva,

Amit szólt és cselekedett,
Krisztus életének története,
Biblia második részében,
Az újszövetség könyvében.

RÁD GONDOLOK
Írta: Poór Edit

Duál testvérem rád gondolok,
Szívem mélyéből egy érzést hozok.
Egykori életünk nyoma,
Lelkünk szentélye hordozza.
Tiszta áldott szerelmünk,
Akkor be nem teljesült,
Ádáz harc elvette életünk.
De az igaz szerelemnek,
A halál nem vet véget,
Elodázza egy új élet.
Most találkoztunk,
S szerelmünk újra élhet.
Pörögnek elém a képek,
Nem akarlak elveszíteni téged.
Szeress úgy, mint akkor kérlek,
Én, szeretlek tiszta szívvel téged.
Legyen szerelmünk hű és örök,
Isten áldásával fényben is örök.

CSODÁS VILÁG
Írta: Poór Edit

A világ száz csodája vár reád,
Csak légy készen reá.
Lelked ragyogjon tisztán, mint a fény,
Szíved hordozza szeretetet, mint erényt.
Legyen erősebb hited mindennél,
Az Úr útja áldással teli remény.
Oly csodálatos e világ,
Igazabb, mint egy mesevilág.
A lélek dimenziójában,
Te irányítod sorsod.
Isten, Atyaként felügyeli dolgod,
Áldásával harmóniába vagy boldog.

Hároméves, mikor testet ölt benne a félelem.
A pince, mert az sötét és nyirkos, mint apa keze,
mikor úgy ér hozzá éjjel.
Arca kavargó massza, szája mély üreg. Félni kell.
Kis karja tehetetlen kaszál a sűrű rettegésben,
anya sem segít, hasztalan sír, szavak nincsenek.

Gyűrött rongydarab az egyetlen vigasz.
Reggelre minden jó lesz.
Anya jön, mosolytalan, az ő szeme csak szomorú.
Tétován simít, hangjában részvét, ahogy szól.
Minden rendben kisfiam.

KÖSZÖNET
Írta: Poór Edit

Ó, Uram köszönöm neked,
Köszönöm, hogy megmutattad Őt nekem!
Szívem csordultig hálával tele,
Hisz Ő duál testvérem nekem.
Közös múltunkról, immár fellebbent a fátyol,
Mit nem fejeztetünk be egykor,
Most lehetőségként mámor.
Lelkünk izzik, vérünk felforr,
Távolság hídként összekapcsol.
Szerelmünk tiszta fénysugár,
Boldogság csillag ösvényén jár.
Kezem-kezedbe olvad,
Örök élet sem oldozza már,
Utunk végén Jézus ki reánk vár.
Ő áldásával feloldozott már.

A fájdalom olykor
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.

A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.

Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.

A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.

A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.

Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?

Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?

Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?

Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.

VÁGYOTT BOLDOGSÁG
Írta: Poór Edit

Ó, vágyott boldogság,
Minden lélek vágyik rád.
Ősidőkben külön vált emberpár,
Keresi igaz párját életeken át.
Sok keserű csalódáson át,
Megtisztult lélekkel vár.
Egyik életben egymásra talál,
Lelkük eggyé olvad, mint a fénysugár.
Boldogságuk határtalan,
Megértik egymást lelkük szaván.
Nincs már idő és tér,
Lelkük összeforrt, mint a fény.
Az Úr áldása ragyog rajtuk,
Védelmük hitük és tisztaságuk.
Zárt szeretet egységük,
Boldog így szerelmük.

ÚTON A FÉNYFELÉ
Írta: Poór Edit

Köszönöm, hogy vagy nekem,
Drága tanító mesterem.
Mindig velem vagy,
S fogod a két kezem.
Mutatod fény utam,
Kezem el nem engeded.
Vezesd, lelkem kérlek,
Utamon hozzád, majd elérjek.
Bűneim bocsánatát így kérem,
Mert ember vagyok s vétkezem.
Légy áldott jó Jézusom,
Néked sok hálával tartozom.

NYÁR
Írta: Poór Edit

Végre itt a nyár,
Gondolatom nálad jár.
Boldog vagyok immár,
Fénysugaraddal reám találtál.
Kitartóan ostromoltál,
Bástya falán áthatoltál.
Fényed tündöklik szívem falán,
Láthatod magad lelkem ablakán.
Fölemel a tiszta fénysugár,
Lelkünk öröm táncot jár.
Angyali ének szól,
Két szerető szív egymásra talált.
Elmúlik majd a nyár,
Szerelmünk sohasem talán,
Szívtestvérként örök élet vár.

NE FÉLJ
Írta: Poór Edit

Ne félj, ha vágy perzseli szíved,
Ne félj, ha szeretet elönti lelked.
Tisztító ereje áthatja lényed,
Engedd, hogy a vágy tüze égjen.
Ne félj, ha hited erős,
Ne félj, megtart téged ez az erő.
Jézus fogja mind két kezed,
Isten áldott kegyelme ez.
Ne félj, Szentlélek tüze ég benned,
Ne félj, ez áttisztítja lelked.
Legyen örökre e tiszta fény szívedben,
Vezessen utadon a jó Isten kegyelme.

Érints meg valahol ott, hol
két bordám közt lelkem honol.
Érintsd meg a fájdalmat, a békét,
a bosszúvágyam, és annak végét.

Azt akarom, érezd, miként véred cseppje
ajkamról ingujjadra cseppen le.
Érezd, hogy érzeted vérez be,
az ész mondaná, de a szív cselekedne.

Érintsd meg nyakamon az ízed,
ott, hol a világom súlya pihen,
és kérlek, szólj, hogyha már sok
az, amit rólunk gondolnak mások.

Megosztanám az igát, hadd
vigyük ketten, ketten a világ ellen.
De oh, Istenem, csak add,
hogy hazudnom ne kelljen.

Belehazudlak az életembe, csak
érints ott, hol a vágyak vannak
eltemetve mélyen, és én majd
elhiszem, hogy mi egymásnak
vagyunk teremtve.

Mezítelen öböl nyugszik válladon,
forr benne egy lehulló könnycsepp,
és el kell hinned nekem, tudom
hogyan lehetne könnyebb
a holnap.

Szerelmet hazudik a szád, érzem
amint borban ázott leheleted belélegzem.
Üresen cseng a hang, árnyék színű sátor,
vihartépte lelked megpihenhet nálam, Ámor.

MÁTRAFÜREDI KÁPOLNA
Írta: Poór Edit

Ó, gyönyörű kápolna,
Oly vonzó barokk stílusa.
Park közepén emelkedik,
Keresztelő Szent János nevét viseli.
Áldásos tiszta légköre,
Érződik szentek itt léte.
Kápolnával szemben Jézus keresztje,
Harangszó szólít a misére,
Alázat, szeretet kíséri a hívőt be.
Méltósággal jelenik meg az Úr,
Kísérik őt angyalok szolgálatul.
Megtelik a kápolna,
Tiszta érzés világával,
Bent ülő hívőket tölti fel,
Isten utáni vággyal.
Véget ér a mise,
Lelkek imádsággal telve.
Angyalok serege,
Kísér az úton hazafele.

Halkan osont a fák között,
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár,- nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.

Aranyló színeket festett,
sárga, és meleg ragyogást,
vörös szőnyege csak terjedt,
nyugalom szállt,- nem tombolás.

Rőt levelek hulló nesze,
a hűvös szélben zokogás,
és ahol ezüst köd lebeg,
könnyekbe fojtja mosolyát.

Imádom az őszi erdőt,
a bronzos-barna csillogást,
narancssárgán díszlő lejtőt,
párát lehelő ingoványt.

A hárs, a tölgy is alszik már,
dér csillan sápadt levélen,
reményt ígér a napsugár,
búcsút int tücsökzenének.

Egyre hull a sok-sok levél,
varázslatos tarka szőttes,
foltjaikon eső zenél,
bölcsője az új jövőnek.

Szeretnék szemedbe nézni,
S tüzében boldogan égni!
Bőrödhöz érni,
Szeretnélek ölelve csókolni.
Szerelem tüze égeti lelkem,
Tudom Te is érzed kedvesem.
Örök mécses lángol szívünkbe,
Vigyázzuk-e lángot örökre.
Boldogságunk találkozik a fényben,
Ahogy két csillag felragyog az égen.
Egymástól távol,
Lelkünkben szerelmi mámor,
Kezünk örökre összeforr.
Oly elválaszthatatlanul.

ŐRANGYAL
Írta: Poór Edit

Őrangyalokat úgy képzeled,
Csak felhők fölött léteznek.
Más dimenzióban,
Energia testtel rendelkeznek.
Vigyáznak rád,
Bajban mindig segítenek.
Hidd el őrzőangyalok,
A földön is léteznek.
Észre sem veszed,
Utatok egymás mellet vezet.
Őrző angyali szemek,
Vigyázzák életetek.
Okát a múltadban keresd,
Szeretet szála vonz benneteket.
Nem kell, melletted legyen,
Összefűzi lelketeket,
Őszinte baráti szeretet!

TÜRELEM

Türelem szép erény,
Az idő gyorsan halad,
S korom már előre haladt.
Baj-e, ha tudni szeretném,
Vár-e reám szép remény.
Fájó sebeket lezártam én,
Bezárult lelkem oly könnyedén.
Akaratom ellenére megérintettél,
Most félelem járja át szívem,
Talán ez is reménytelen.
Te, ki most ajtóm előtt állsz,
Várom, kopogtass talán.
S, ha nem kopogtatsz, én elmegyek,
Ért csalódás eleget.
Érzelmeimnek teret,
Többé nem engedek.
Elfojtom pislákoló lángot szívemben,
Elkísér téged baráti szeretetem.

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

/ BIBLIAI TÖRTÉNET /

Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.

Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.

Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.

Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.

Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.

Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.

Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.

Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.

Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.

Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

/ BIBLIAI TÖRTÉNET /

Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.

Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.

Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.

Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.

Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.

Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.

Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.

Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.

Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.

Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.

SODOMA ÉS GOMORA PUSZTULÁSA

/ BIBLIAI TÖRTÉNET/

A hajnali ébredéssel,
Angyalok segítségével,
Lótnak egész családjával,
Távozniuk kellett gyorsan.

Vagyonukat hátra hagyva,
Csak életüket mentették,
Sodoma városát elhagyva,
Meghúzódtak barlang mélyén.

Az angyalok parancsolták,
Hogy vissza soha ne nézzenek,
Míg a várost el nem hagyják,
Ne álljanak meg, siessenek.

Lót asszonya visszanézett,
Sajnálta a sok szép évet,
Kezét az égnek emelte,
Sóbálvánnyá dermedt teste.

Kénköves eső hullott le,
Hátuk mögött föld remegett,
Megnyílt, a várost elnyelte,
Egy nagy sós tó lett helyette.

Reggel nagy robajra ébredt,
Ábrahám, sietve kiment.
Az ég e városok felett,
A füsttől elfeketedett.

Azért pusztult el Sodoma,
És vele együtt Gomora,
Mert lakói gonoszsága,
Nem javult sok idő óta.

Még tíz igaz ember sem volt,
Jóság, erény sem lakott ott,
Így Isten keze lesújtott,
A gonosz erő távozott.

...gondolatfoszlányok...
...egyetlen érzékelő érzésfolyam.

Húzom a toll hegyét,
nézve a föld egét.
Csoda körülöttem,
emlékekben elmerülten.

Egy hullócsillag
csóváját húzza
lelkemből egy-egy...
...egy darabot felszabadítva!

Mosolyt csal arcomra,
s görbült emlékeim,
érzékelt emlékfoszlányaimra.

Szívdobbanásom ritmusát hallgatva
máris zenét komponál.
Ritmusosan, dobbanva, doboló...
...mámorban úszó szívizmaimba.

S jön egy érzésekkel teli emlék,
amit én soha el nem felednék!
Nézem ma is a kék eget!
Húzom ma is a tollhegyet...

...s érzésekkel teli emlékfoszlányaim...
...megmaradnak tollal írott soraimban

ÁBRAHÁM ELHIVATÁSA

BIBLIAI TÖRTÉNETEK

Ábrahám! ? így szólt az Úr hozzá,
Hagyd el földedet családoddal,
Vagyonoddal, állataiddal,
Szolgáidat vidd magaddal.

Új földre vezetlek titeket,
Áldásomat így elnyeritek.
Ábrahám és Lót családjaik,
Mindenestől felkerekedik.

Sokáig tartott az utazás,
Hegyen, völgyön és folyón át,
Eléjük tárult pompás látvány,
Gyönyörű völgy neve Kánaán.

Mind két család letelepedett,
De szolgálóik veszekedtek,
Így Lóték új földet kerestek,
Útjuk Sodomáig vezetett.

Itt uralkodott a gonoszság,
Isten nélküliség, romlottság,
Így éltek a sötét pogányok,
Nem maradtak igaz családok.

Egy nyári napon Ábrahámhoz,
Három férfi ellátogatott,
Szívvel hívta őket asztalhoz,
Enni ? inni valót hozatott.

Majd az Úr szólta: egy év múlva,
Neked fiad születik Sára.
De ő csak mosolygott, nem hitte,
Hisz, idő már eljárt felette.

Vándorok és Ábrahám reggel,
Sodoma felé útra kelnek,
Ott sok ? sok ember jajveszékel,
Ám, nagy súlyuk van vétkeiknek.

Így Sodomára, Gomorára,
Pusztulás vár nemsokára.
Ábrahám kérlelte az Urat,
Hagyja, ha talál tíz igazat.

Isten megígérte, kegyelmet ad,
Nem pusztítja el az igazat,
De Ábrahámak nem sikerült,
Csak Lót és családja menekült.

Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.

Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.

Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,

mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.

Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?

A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?

BÁBEL TORNYA

Noé, fiaitól ágaztak,
Szét a népek, majd sokasodtak,
Benépesítették a földet,
Az állatfajok az erdőket.

Sineár földjén völgyre leltek,
Ekkor még egy nyelvet beszéltek.
Először itt telepedtek le,
Vártornyot építeni kezdtek.

Gondolták, majd az égig érjen,
Ararát hegyén is túlérjen,
Özönvíztől őket megvédje,
Nem bíztak Isten ígéretébe.

Az Úr ezért egyik éjszaka,
Közös nyelvet összezavarta.
Nem értették meg többé egymást,
Az építkezést abbahagyták.

Sosem épült fel, Bábel tornya,
Ehelyett nagy lett a zür ? zavar,
A családjaik szétszéledtek,
Földet, így népesítették be.